Esztergom és Vidéke, 1915

1915-02-25 / 16.szám

most megváltoztat egy ősi germán ivadék, egy Hindenburgfélisten, kinek életében szobrot emelt a nép. Nagy Kázmér lengyel király elnyomott népe fegyvert fogott a szabadságért a zsarnokság ellen s a nemzet fiai ott küzdenek a csatamezőkön, hogy előbbre vigyék az igazság szent ügyét. A Romanow-dinasztia trónja megremeg. Egy véres fejezet játszódik le a 300 éves uralkodás után, melybe beletemetkezik az abszolutizmus. A bojárból lett koronás fő egy remegő és tehetségtelen uralkodó könnyelműségével fogadta el a camarilla népeket vértengerbe fojtó határozatát és megszégyenitő, aljas módon hazudott arany portopéjára. II. Miklós, a minden oroszok cárja meggyőződése ellenére hadat vezetett az igazság ellen s egy királygyilkos nemzet őrült kísérleteiért Európa békéjét feldúlta. A nagyhercegi párt és a diplomácia elvakult agyrémei megásták Oroszország sirját, melybe a népet eltemeti a szerencsétlen végzet. A nyomorúság, a zsarnokság hazájától, hol a vutkitól ittas fantázián, a kancsukán és Szibérián kivül kulturális vonatkozás nincs, nem várhatott többet Európa, melynek sorsát a hómezőkön túl olyan emberek igazgatták, akik saját magukkal sem voltak tisztában s a reájuk nehezedett terhes és örök időkre kiható feladat faluztak, ide fordult útjok; utolsó megálló helyük András, bácsi volt, ki szintén lelkesült a barátságért. Péter bátyánk mindig rőfös átmérőjű sallangos dohányzacskóját, Krisztus bátyánk pedig öt píntes csikóbőrös kulacsát vitte magával útra; nem hagyták honn azonban makra debreceni pipájukat sem. Mindig ezt szokták volt mondogatni: — Bor, pipa ... És utána gondolták ... de mácsak gondolták — s fegfölebb nar gyot nyelve mondották: — ... És menyecske. Szavajárásuk kinálgatásnál — akár borral, akár dohánnyal történt — a „szippantsunk" volt. Péter bácsi a zacskót és Krisztus bácsi a kulacsot nem cél nélkül hordozta, mert azokat utolsó megálló helyükön rendesen megtöltötték. Ha indulásra készen állottak már hazafelé, András uramnak csak intettek és megtelt a két szörnyű tartály. Amint azután kocsijuk (mert kocsin szoktak járni) lassacskán a falujok határába gördült, — mi rendesen késő éjjel történt, vagy egyik vagy másik ajkáról elhangzott a „szippantsunk" . . .és szippantottak az az pöfékeltek és iddogáltak, jókat kacagva az András bácsi bőrére. (folyt, köv.) megoldásában nem tudták megállni helyüket. A szégyent majd lemossák vérrel a fegyverek, melyekkel vele van az igazság Istene s a győzelem legszentebb diadala. Keleten, nyugaton és délen folyik az embervér. Dörögnek az ágyuk. Eget földet megrázó exploziók döntenek romba épületeket, melyeket a béke szebb napjaiban emeltek gondos kezek. Falvak, városok semmisülnek meg. Mintha a végitélet napja érkezett volna el. Minden megsemmisül, amit a kultúra a természet hozott létre, Az emberek harca, küzdelme az igazságért, a békéért, a boldogságért folyik, mely a háború után kétszeresen fogja éreztetni a népek egymáshoz való közeledésének szükségét, hogy a szebb és békés jövő munkája eltüntesse a véres nyomokat. A müveit nyugat, népe a francia, a kultúra mázával bevont emberbestia, mely finomságában már annyira ment, hogy Istent sem ismert. Ez a vallástalan, ideggyenge roncsa az emberiségnek boszut lihegett fenevad módjára békés szomszédjára s azon a pénzen, melyet idegenek hordtak hozzá, hű szövetségesét, az agyaglábú koloszusttömte tele, hogyha majd jön a régvárt alkalom, megmozduljon a félelmetes tömeg s mesebeli óriás módjára tiporjon el mindent, ami útjába akad. Ezt a célt szolgálta a ravasz Belgium, amelyet elért jól megérdemelt sorsa. Albert király most, mint egy póruljárt gavallér, kezet szoríthat Mánuel exkirállyal, akit elkergetett népe, mert föltűnően sokat költött egy táncosnőre. Az exkirályok, a földnélküliek menedékhelye Anglia, a kalmár szellem, mely még a háborúból is hasznot akar húzni. Az üzlet most az egyszer aligha fog sikerrel járni. A gyarmatok máris nagy veszedelemben forognak s az izlám-felkelés Egyiptomot és Indiát kiragadja az undok tengeri polip karjai közül. Írország forrong az anyaország mellett s ez komoly gondot ad a londoni elsóháznak. Portugáliát is beugratta a félig nyers hússal táplált angol ész. Egy kis köztársasággal akarja megmenteni elvesztett jó hírnevét a derült időben is mindig ködös Anglia. Az egész alsóházban eltompult agyú emberek ülnek, akik nem látják át a szigetország komoly veszedelmét és a háború esztelenségét, mellyel nemcsak maguknak ártanak, hanem szövetségesüknek, Franciaországnak is és utóbbi számára megnehezítik a sok áldozat árán létrejövő kijózanodást. Sir Edward Grey, a nagyralátó angol diplomata sokáig holdkóros tünetekkel száguldott végig Európán, mig végre mindenki tisztán látott és a félvad angol, az önző, a kapzsi vizi kalóz a háttérben egyszerre észrevehetővé vált. Sir Edward Grey agyában egymás után születtek az angol ötletek. A nemzetközi jogot és a hágai egyezményt a tengerészeti miniszter a papírkosárba dobta. Háborúban nincs szükség olyasmire, ami kiinéli a magánvagyont, melyből az ellenség esetleg előnyöket szerezhet magának, a fődolog az: minél erélyesebben és lehetőleg túlnyomó erővel fellépni a tengeren bárkivel szemben, aki ott mozogni mer. A tenger egy ideig tiszta volt. A várakozás már unalmassá is vált volna, ha a tenger mélyéből nem jő néhány meglepetés, mely légberöpitett a nagyszerű flottából egyszerre 3 páncélost. A bandita-szerepre vállalkozott Japán a ferde-szemü keletázsiai hiéna is buzgó támogatója lett az angolkóros érdekeknek. Közben a zsoldos had kegyetlenül verekedett Franciaországban az igazi vadakkal karöltve, akik mellett ők csak a testszin tekintetében különböztek. A nagy vehemenciának az lett a vége, hogy sok szálas angol otthagyta arannyal telitömött fogát Franciaország földjén. Most kétségbeesetten remeg a német búvárhajók támadásától Anglia/ A partvidéket már hadiállapotba helyezték s a flotta eszeveszetten futkos a partok mentén, mintha csak a halálos órája ütött volna a ködös országnak. Sir Edward Grey a körülményekhez képest elég jól érzi magát a csak félig kivilágított Londonban. Néha kimegy a Themse partjára, felnéz az égre s mialatt a háború folyik, ő jókat nevet a markába. Ha látná és felismerné valaki, menten szanatóriumba internálnák, mint paralizis progresszivában szenvedő egyént; s akkor az angol diplomácia megszabadulna egy káros elemtől, akit az egész világ okozni fog azért a katasztrófáért, melyet az emberiség nyakába zúdított, s amelyért átKot kiált feléje Európa. A lángpallós végigfeküdt Európa egén. Láng- és vértengerbe borult ez a föld, a műveltség ősi fészke. Szárazföld, tenger és levegő a hadműveletek szinterévé változott s ahol máskor nyillott a virág, most a puskák ropognak, a gépfegyverek kattognak és emberek esnek el véresen, hogy azért a talpalatnyi földért, melyet védenek, hősi halált haljanak. Ha majd szebb és jobb idők jönnek, a föld ismét fog virágot hozni. Talán szebbet, mint máskor, mert a vér megtermékenyíti a talajt s aki ott fog járni azon a szent helyen, ahol a hősök véreztek, egy buzgó imát mondhat az egek Urához, mely oly végtelenül jó, csak az emberek rosszak kezdettől fogva és azok is maradnak, mig a világ fenn fog állni. Puszta mezőségeken, hói máskor a szántó-vető ember szeme elpihent a szemhatár föllött, a jövőben magas obeliszkek emelkednek ki a földből; s márvány tábláikra arany betűkkel lesz felírva, kik estek el ott a hazáért. Az igazság Istenének napja fényesen ragyogja be azokat az emlékműveket, melynek tövében a hősök pihennek s ahol a nemzet géniusza kezében babérkoszorúval fog állni. Mujzer Béla. HÍREK. Ne pihenjenek még a kötőtűk! Bizonnyára nem a megunás vette ki hölgyeink kezéből a kötőtűt, mellyel a meleg holmit készítették küzdő katonáink részére, hanem az enyhe idő. Ne feledjük azonban el, hogy fiaink nem az Alföldön küzdenek, hanem messze északon, ahol nem ritkán május is még tűrhetetlen hideggel lepi meg az embert. Igaz, hogy az ott küzdő csapatok elvannak látva téli holmival — de vájjon milyen állapotban lehet az már most is ? Hisz kemény szikla, bokor, mind tépi ruhájokat és napokon keresztül hideg lövészárokban kell feküdniök, ami éppen elegendő arra, hogy a kellő melegruha híján harcképtelenné váljék hős katonáink A hiányok pótlására még szükség van és százezernyi számban viszik az újképzett katonáinkat a harctéré akik vérükkel hálálják meg a meleg kötött dolgokat. Ne pihenjenek tehát még a kötőtűket forgató jóságos kezek, hisz a kötött érmelegítő összekötő melegkapocs a borzasztó csatatér és az itthoni szeretet között, melyet megértenek a mi hős katonáink és ez is bátorítja őket a nagy küzdelemben. Az uj tanítóképző. Már talán sokan el is felejtették az érseki tanítóképző építési ügyét ebben a zavaros, háborús világban, nem úgy azonban a hercegprímás. Végre tehát, mint illetékes helyről értesültünk, teljesen meg van

x oldva á képezde ügye. — A nagy Duna mellett húzódó primási telken, tehát a kioszk, az erdőtanácsosi lakás és a primási fatelep helyén épül az uj