Esztergom és Vidéke, 1915

1915-01-31 / 9.szám

a követelést, hogy az üzlet vagy üzem ideiglenes szünetelésének idejére eső adók leírassanak. Kívánja végül a főváros, hogy az országgyűlés elé mielőbb oly törvényjavaslat terjesz­tessék, amely az adókivető bizott­sághoz hasonló oly bizottságok fel­állítását rendelje el, amelyek feladata a háború idejére az azt közvetlenül követő időre vagy a jelen ciklusra már jogerősen megállapított III. oszt. kereseti adóknak helyesbbítése ama adózók részére, akik igazolni tudják, hogy keresetük a rendkívüli állapo­tok folytán 50 százalékkal csökkent, vagy túlnyomó része megszűnt. A bizottság határozatai ellen az adó­felszólamlási bizottsághoz, ennek döntése ellen pedig a közig, bíró­sághoz intézendő panasznak legyen helye. A Schrank-féle likőrgyár Fe renc József út 15/17. szam alatti gyártelepén Ízlésesen berendezett kisárúsitást is létesített. E jónevű cég gyártmányai ilyképen a fogyasztó közönség számára is most már köz­vetlenül és szigorúan szabott gyári árakon hozzáférhetők. A kiütéses tífusz elleni véde kezes tárgyában kibocsájtott belügy­miniszteri rendeletet miheztartás vé­gett a város területen levő orvosok és a rendőrkapitány részére pár nap előtt adta ki a polgármester. A rende­let kivonatosan a következő : Hiva­talos értesülés szerint a közelmúlt­ban az északi harctéren és az ahhoz közeleső területeken szórványosan kiütéses (foltos) tífusz merült fel. amely tavasszal szed legtöbb áldó zatot. Ezen kiütéses tífusz nagy mértékben fertőző betegség. A lap­pangási idő elteltével, amely tág ha­tárok (3—21 nap) között ingadozik, néhány napi rosszullét, majd hirtelen rázó hideg, azután magas láz áll be, amely 8 — 16 napig tart. A betegség 4—5. napján piros, lapos foltok mu­tatkoznak a mellen és a has felső részén s elég gyakran a végtagokon ; a foltok helyén néha a bőr alatt kis vérömlések látszanak. Gyógyulás alkalmával a bőr korpaszerűen hám­lik, ami körülbelül két hétig tart. A betegek közül átlag 15—25 száza­lék hal el. A kiütéses tifusz okozója biztossággal nincs még kiderítve, de kétségtelen, hogy a betegség ragálya a beteggel vagy az általa használt tárgyakkal való érintkezés révén átragadhat. Ujabban az tünt ki, hogy a tifusz ragályát fertőzött emberek­ről és tárgyakról, rovarok, főképen pedig a tetvek viszik át másokra, ennélfogva a kiütéses tifusz leküz­désére szolgáló rendszabályok sorá­ban a tetvek elpusztításának igen nagy fontossága van 1 . Katonai rész­ről már intézkedés történt, hogy a kiütéses tífuszos beteget a hadtáp­kerületben különítsék el és ott gyógyítsák. Minthogy azonban a be­tegség elhurcolásának meggátlása céljából nem lehet valamennyi szál­lítmányt mindenkor a hadtápkörletben tetvektől mentesíteni, ezt a feladatot részben a katonai megfigyelő állo­másokon és azokon a helyeken (kór­házban, fogolytáborban, stb.), kell teljesíteni, ahol a harctérről érkezett személyek elhelyeztetnek. Erre való tekintettel felhívom a Polgármester (Alispán) urat, intézkedjék, hogy a területén lévő polgári kórházban el­tetvesedett betegek, különösen pedig harctérről érkezett sebesült és beteg katonák felvétel előtt tetvekből és egyéb rovaroktól alaposan mentesí­tessenek. Csak tisztálkodás és friss fehérneműváltás után helyezhető el kórszobában, vagy adható házi ápo­lásba. A tetves ruhát, fehérneműt és egyéb tárgyakat a zsákba téve, gőzzel kell fertőtleníteni, a bőrt (ci­pőt) és prémet 5 százalékos karbol­savoldattal lemosni, illetőleg leke­félni. Ha gőzfertőtlenítő készülék nem áll rendelkezésre, a szóban lévő tárgyakat (bőrnemű kivételével) kellő óvatossággal fűtött sütőkemencébe helyezve lehet mentesíteni a tetvek­től és petéiktől. Mindenesetre szük­séges, hogy azok, akik a beteggel és tárgyaival bánnak, kezüket, kar­jukat, arcukat, hajzatukat, szakállukat szappanos vízzel lemossák, esetleg fertőtlenítsék. Ez az eljárás nemcsak a harctérről szállított sebesült és be­teg katonákkal, hanem hadifoglyok­kal, menekültekkel és szabadságolt katonákkai szemken is helyénvaló. Ápolókul elsősorban olyanok alkal­mazandók, a kik a betegséget kiál­lották. Azokat, a kik kiütéses tífuszos beteggel érintkeztek, három héten át orvosi felügyelet alatt kell tartam Ilyen elbánás alá esnek ápolók, be tegszállítók, fertőtlenítők is. Tömeg lakásoknak, éjjeli szállásoknak, haj léktalanok menhelyeinek egézségügyi, nevezetesen tisztasági viszonyait ál­landó és éber gonddal kell ellen­őrizni és a szükségessé váló rend­szabályokat haladéktalanul foganato­sítani ; azohon a helyeken pedig, ahol a kiütéses tifusz halmozódik és különösen, ha az a hajléktalanok, csavargók, cigányok, koldusok között fordul elő, úgy azokat a lakosságtól kellőképen elkülönítve, megfigyelés alatt tartani. Újból figyelmeztetjük a közönséget, hogy a rettenetes kór elleni védekezést a legkomolyabban vegye s tartsa magát a rendelethez. Iskolaszéki gyűlés. E hó 28­án Esztergom város községi iskola széke d- u. 5 órakor gyűlést tartott, melyen a tanítók személyi pótlékát tárgyalták. Ugyanis az illetékes tör­vény kimondja, hogy amennyiben az iskolafenntartó a minimumnál töb­bet adott volna a múltban ezen több­let miatt az államsegély nem redu­kálható, illetve a többlet az állam­segélybe be nem tudható. Ezen az alapon tanítóink évi 200 koronával több fizetéshez jutottak volna anél­kül, hogy a városnak ebből kiadási többlete származott volna és mert az iskolaszék is jogosnak látja taní­tóink kérelmét, a kulturministerhez for dult kedvező elintézésért. Az iskola­szék annak idején államsegélyért is fordult a kormányhoz szegénység cimén és a segély összeggel a ta­nítók családi pótlékját óhajtotta vol­na rendezni, mert bizony szó ami szó, de nagyon különös, hogy mi­kor a-városi hegymester is aki min­den kvalifikáció nélkül levő egyén — családi pótlékot élvez a várostól ugyanannak a városnak tanítói kény­telenek ezt nélkülözni. Az állam meg­tagadta a segélyt, mert úgymond, az iskolákra fordított 22% pótadó még nein oly nagy, amit a város meg ne birna. Jöjjön a miniszter ur ide lakni, majd megtudja, hogy mi mindenfélére kell itt még pótadót fizetni. Arra vagyunk kíváncsiak, hol vannak most azok a kedves egyé­nek, akik oly nagyon erősítették, hogy ennyi meg ennyi ezer koronát kapunk az államtól, ha községi jel­legűek lesznek az iskolák. A jelleg csak meg van, de hol a pénz? Az iskolaszék köszönettel vette Hagara Antal nyugalmazott igazgató tanító abbeli készségét, hogy a tanév ele­jétől készségesen tanit Math Gyula bevonult tanitó helyett és ezért né­mi tiszteletdijat óhajt neki az iskola fentartó város által adatni. Milyen lesz a hadkölcsön­kötvény? A magyar királyi állam­nyomda a napokban készül el a hadikölcsön-kötvények nyomásával. A pénzügyminisztérium e történelmi jelentőségű értékpapírosok megter­vezésével Szirontai Lhottka István iparművészt bízta meg. A szép ki­nézésű okmányokon Hadúr alakja látható a békét váró Hungáriával: „Háborút a békéért". Ezenkívül a hármashalom fölött elhaladó hadak útja, seregeink mintaképe. Szinek és csoportosítások szerint változtatva, öt különböző összeállításban készí tették az okmányokat, úgy hogy már messziről meg lehet különböz­tetni, melyik milyen jegyzésnek felel meg. Március közepéig az összes kötvényeket kiadják. Halálozás. Házelmayer Sándor lakatos mester f. hó 25-én elhunyt. Temetése f. hó 27-én délután 3 óra­kor volt az elhunyt iparostársainak meleg részvéte mellett. Katonai féhérnetnűek varrása. A helybeli ipartestület keretében Ma­gyary Lászlóné úriasszony elnöklete alatt Maros Antalné, Neményi Ká­lyné, Pelcmann Lászlóné és Bartalos Vincéné úriasszonyokból alakult bi­zottság elhatározta, miszerint váro­sunk érdekelt polgárnői és leányai részére katonai fehérnemű munkát szerez, ha annak varrására a jelent­kezés kellő számban történik. Ez ok­ból felhívja a bizottság Esztergom érdekelt polgárnőit és leányait, hogy aki ily katonai fehérnemű munkára vállalkozni óhajt, szíveskedjék február 2.án, azaz kedden d. u. 4 órakor az ipartestület tanácstermében tar­tandó gyűlésen megjelenni. A szentgyörgymezői és szent­tamási elemi fiúiskolákból az oda szállásolt katonaság kivonult és igy a jövőhéten már a tanitás e tanév­ben negyedszer kezdődik meg ta­lán 2—3 hétre. A szenttamási isko­lában a III. és IV. osztályt már ösz­sze kellett vonni, mivel Szvoboda Román helyettesítésre a Deák Ferenc uccai fiúiskola II. osztályába lett be­rendelve, mely osztálynak tanítója: Homor Imre katonai szolgálatra be­hívatott. Népfölkelő önkéntesek bevo­nulása. A hadügyminisztérium saj­tóirodája közli, hogy azok a népföl­kelők, akik a háború tartamára önként akarnak beállni a hadseregbe, a kö­vetkező időpontokban tartoznak be­vonulni: Azok, akik 1883, 1884, 1885, 1886. években születtek, feb­ruár 15-ikén; azok, akik 1878-tól 1882-ig bezáróan, március elsején. A bevonulási terminusok e megha­tározása nem zárja ki annak lehe­tőségét, hogy az a népfölkelő, akinek későbben kellene csak bevonulnia, saját kérésére — csapattestének megválaszthatása céljából — már előbb is megkezdhesse szolgálatát. A 15553/14. sz., az 186—1886. kö­zött született népfölkelőkre vonat­kozó rendelet téves értelmezésének elkerülése végett, a következőket hozzák tudomásra: E rendelet szerint mindazok, akik 1887- 1890. között született, kötelesek voltak tényleges szolgálatukat január hó lö-áig meg­kezdeni A többiek bevonulási határ­napját — a rendelet szerint — csak későbben fogják meghatározni. Mind­ezek azonban kötelesek legkésőbb akkor bevonulni, amikor az ugyanaz évben született népfölkelők — az általános bevonulási napon — szol­gálatukat megkezdik. Az esztergomi pince betörők. A két jómadár főbetörő egyelőre még a rendőrség vendégszeretetét élvezi, mert csavargásért 8 napi bün­tetést kaptak, melynek kitöltése után átszállítják őket bűnjeleikkel és ki­sérő bünlajstromukkal együtt az ügyészséghez. Szomorúan érdekes, hogy a fiatalkorúak szülei mennyire nem törődtek gyermekeikkel, mikor észre sem akarták venni, hogy azok napokon át nem voltak otthon, mely idő alatt különböző pincékben szál­lásolták elmagukat s valóságos rabló életet éltek. Útmutatás a hadifoglyokkal és internáltakkal való postakülde­mények váltására cimen igen hasz­nos füzetet adott ki a Hadifoglyo­kat Gyámolító és Tudósító Hivatal (Budapest, Üllői-út 1.) A füzet a Ha­difoglyokat Gyámolító és Tudósító Hivatalban bárkinek díjtalanul ren­delkezésére áll és a hivatal meg­küldi ugyancsak díjtalanul és bér­mentve mindenkinek, aki azt leve­lezőlapon vagy személyesen kéri. Tanuló felvétetik Laiszky Já­nos könyvnyomdájába Esztergom Simor János ucca 20. Kocsi vétel. Jó állapotban lévő Eszterházy­kocsi és egy könnyű fedeles hintó (lehetőleg levehető fedél­lel), mely egyes és kettős fo­gatba is használható, megvételre kerestetik. — Ajánlatok: Duna­hidőrség parancsnokság Eszter­gom (Dunagőzhajózási állomás.) NYILTTÉR SCHRANK BÉLA ÉS ÖDÖN császári és kir. udvari szállítók LIKÖRGYÁRÁNAK KISÁRÜSITÁSA a cég Ferenc József út 15/17. szám alatti gyártelepén MEGNYÍLT. Összes gyártmányaink — PALACKOZVA ÉS KIMÉRVE — szigorúan szabott gyári árakon - KIS MENNYISÉGEKBEN IS ­KAPHATÓK CSARNOK. |g Magyar diákok Olaszországban. művészettörténeti útirajzok, 37 Irta: Dr. Körösy Lássló. (Folytatás.) Augusztus ífényes mauzóleumá­ból alig maradt meg valami, Had­riane megmaradt ugyan, de csak az alapformában, szobrai és ékítményei nélkül. Mai neve : Angyalvár. A már­ványdisz régóta hiányzik róla, a császári pompának semmi nyoma. A négyszögletes alapra helyezett körépítmény átmérője hetvenhárom méter. Amint a zömök, erős kőhidon, mely talán a mai tiz római híd kö­zött még mindig a legszebb és a legforgalmasabb, átmegyünk a Tiber

Next

/
Oldalképek
Tartalom