Esztergom és Vidéke, 1915

1915-10-07 / 79.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE, 1915. október 7. mad izben s még hatványozot­tabb fokon vitte véghez a német. Tizenkétezer millió márkát meg­haladó összeggel zárult a har­madik német hadikölcsön. Magá­ban véve is óriási, minden vá­rakozást messze felülhaladó ered­mény ez. Hát még, ha hozzá­veszük, hogy ez harmadik s a két elsőt magasan túlszárnyaló próbatétele volt a német tőke­erőnek. És ha még a hatalmas progressziót is méltatjuk! Elő­ször négy és fél, másodízben kilenc és fél, harmadszor már tizenkettő volt, ezer millió már­kákban a német nemzet hadi­kölcsöne. Nemhogy barmit is gyöngülne, financiális tekintet­ben is, ami dicső szövetsége­sünk, hanem káprázatos ará­nyokban emelkedik az ereje és a számtan csalhatatlan törvényei szerint válik mind lebirhatatla­nabbá. A világ történelmének leg­nagyobb pénzügyi müveletét hajtotta most végre saját hatá­rain belül Németország. És erre most már elnémul, ellen­ségeink torkára forr az a vád, hogy Vilmos császár biro­dalma egyoldalú és szertelen militarizmussal veszedelmezteti az európai művelődést, íme itt a bizonyság, hogy nemcsak fegyelem, hanem tudás, ipar, polgári erények és gazdasági erő dolgában is vezérszerepre van hivatva ez a nagy nemzet s nem veszedelme, hanem min­taképe a többinek. Bizonyos, hogy ránk ma­gyarokra is fölemelőleg és buz­ditólag hat. Büszkék vagyunk nagy szövetségesünkre s annak a hazafias áldozatkészség mii liárdjaival aratott győzelmére Büszkeségünk mentes minden irigységtől, nemcsak mert az a fényes pénzügyi siker végered­ményben nekünk is hasznunkra válik, hanem mert a magunk körülményeihez viszonyítva mi is tudtunk ilyen pénzügyi dia­dalokat fölmutatni, két alkalom mai is. Harmadszor sem fogunk — méltatlanok maradni sem nagy szövetségestársunkhoz, sem magunkhoz. A felség névnapja. Ugy a székesegyházban, mint a belvárosi plébáni templomban ünnepi istentisz­telet volt hétfőn a király névnapján A székesegyházban dr. Walter Gyula c. püspök, a plébánia templomban pedig Mátéffy Viktor mondott misét a királyért. Az előbbi helyen az ösz­szes hivatalok, mig az utóbbi misén a városi tanács és a katonaság volt képviselve. Harcosaink Jutalma. Azokat a derék vitézeinket, kik már tizen négy hónap óta állnak hadban, anél­kül hogy megsebesültek vagy meg­betegedtek volna, hadseregfőparancs­nokságunk most azzal jutalmazza, hogy tizennégy napi szabadságot fognak élvezni. Ezt a szabadságot az arcvonalban harcoló csapatoknál a csapatparancsnokok, a hadtáp csa­patoknál pedig a hadtápparancsno­kok utalványozzák ki. Mini hogy a tömeges szabadságolás a harckész­séget csökkentené, a hadseregfőpa­rancsnoksága a hazabocsátást csak megfelelő csoportonként rendelte el. Sok száz családunk megörül ennek az eseménynek. Adományok. Újabban a követ­kező kegyes adományok érkeztek az oltáregyesület elnökségéhez. Bleszl Ferenctől 100 kor. — Mészáros Ká­rálynétól 20 kor. — Kollárovitsnétól folyóiratok a sebesült katonák ré­szére. — Feichtinger Gy özönétől 10 drb. jegyzőzsebkönyvecske ironnal, azonkívül 10 drb. iron és 48 darab új zsebkendő katonák részére. Mi­dőn ezen kegyes nagylelkű adomá­nyokért hálás köszönetet mondok, egyúttal értesítem az Oltáregyesület kedves és szorgoskezű tagjait, hogy a heti összejövetelek napját csütör­tökről szerdára tettük át, miután a vízivárosi zárda M. T. Főnöknője ezen napra két termet volt szives rendelkezésünkre bocsájtani. Kérem tehát a kedves tagokat most már nem csütörtök, hanem szerda délu­tánra f. hó 6-tól kezdve. Özv. Re­viczky Gáborné olt.-egylet elnöknő. Hatósági sertés vágás. Az a rémséges drágaság ami különösen a sertéshús és zsírnál ütötte fel fejét, de különösen a hentesek lelketlen spekulációja a zsírral, arra indította a város hatóságát, hogy gondoskodjék a közönség ellátásáról. Persze a do­log nem ment oly könnyen, mint azt sokan hiszik. A hatóságnak minde­nek előtt gondoskodnia kellett ser­tésekről, ami némi utánjárás után sikerült is, de vágóra is szükség volt és csodálatos képen magas napibér mellett is egyszer csak a vállalkozó lemondott. Ezen a nehézségeri is áttesett a hatóság, mert szerzett mást és igy szombaton már megjelenik piacunkon az első hatósági hus és szalonna. Midőn teljes elismerésünk­nek adunk ezért kifejezést, azon re­ményünket is a közönség elé kell vinnünk, hogy mindazokat akik a zsirt eldugták a közönség elől érzé kényen büntetik meg. Meleg ruhát a katonáknak. Az országos hadsegéiyző bizottság ismét megkezdi az akciót a katonák nak meleg ruházattal való ellátására s remélhető, hogy nem csökkent az az áldozatkészség, amely a mult év ben az egész országban impozáns mértékben nyilvánult meg. Legszük ségesebb ruhanemüek: a gyapjufo­nálból készített sál, amely 250 centi­méter hosszú, 25 centiméter széles a fül és a nyak betakarására, azután érmelegítő 30 centiméter hosszú, ol dalnyilással a hüvelykujj számára és kötött térdvédő a melynek hossza 45 centiméter. A hadsegéiyző bizott­ság a gyapjúfonál kilóját tizenöt ko­ronájért, gyári árban hozza forgalomba Újra sorozzák a 18—42 éves alkalmatlanokat. A hadügyminisz­térium elrendelte az egész ország­ban a 18—42 évesek sorozását. Szó­val azok, akik az első népfölkelő sorozáson alkalmatlanok voltak, újra sor alá kerülnek. Ugyanebben a ren­deleiben intézkedik a hadügyminisz­ter, hogy a felmentettek jelentkezze­nek a hatóságaiknál. A hatóságok fogják megállapítani, vájjon felmen­tendők-e vagy nem. A plakátok, me­lyeken a hadügyminisztérium ezeket nyilvánosságra hozza, a napokban fognak Esztergomban is megjelenni. Rokkant katonatisztek felvé­tele az egyetemre. Szeptember hó folyamán megjelent az a miniszteri rendelet mely megengedi, hogy mind­azon magyar honos tisztek, katonai tisztviselők és tisztjelöltek, akk a Közös hadsereg, haditengerészet, hon­védség vagy csendőrség tényleges állományához tartoznak a Vilí-ik rang^ osztályig bezárólag és a jelen há­borúban rokkanta válnak, érettségi bizonyítvány és felvételi vizsga nél­kül beiratkozhassanak rendes hallga­tók gyanánt a tudományegyetem bármelyik világi karán. Ennek felté­tele egyrészt az, hogy tényleges ál­lományba véteiük előtt sikerrel el­végezték valamely katonai intézetben a megfelelő tanfolyamokat, avagy, valamely nyilvános középiskola VIII. osztályát; másrészt az, hogy a ka­tonai hatóság által a jellen háború során beállott testi fogyatkozásuk miatt mint tényleges szolgalatra al­kalmatlanok rokkant állományba he lyeztettek. A felvétel iránti kérvényt október 14-ig kell beadni az illető egyetemhez. Csatolni kell: a./ anya­könyvi kivonatot, b./ a végzett tan­folyamoknak tüzetes felsorolása kap­csán a legutoljára nyert bizonyítványt, c./ a legutolsó katonai kinevezési okiratot, d/ az illetékes katonai ha­tóság bizonylatát, hogy folyamodó a jelenlegi háború következtében beállott rokkantság folytán a további tényleges szolgálatra tartósan alkal­matlannak találtatott és ezért a rokkant állományba helyeztetett: hogy továb­bá ellene katonai bűnvádi vagy becsületbirósági eljárás nincs folya­matban. . Halálozás. Dr. Komlósi Ferenc pozsonyi nagyprépost életének 62.-ik évében mult vasárnap Pozsonyban szélhűdés következtében hirtelen meg­halt. Dr. Komlósi több éven át tagja volt az esztergomi káptalannak is és már életében ugy rendelkezett, hogy a székesegyház sírboltjába helyezzék örök gyugalomra édes anyja mellé. A temetés ma d. e. 11 órakor lesz. Lopott libák. Tokod, Tát és Dorogon napirenden volt, hogy sorra eltünedeztek a szép tollas ludak. A gazdaasszonyokat már a guta kerül­gette, hogy az ő drága libáik nyom­talanul eltűntek, de mindez nem hasz­nált semmit, mig végre a szemfüles detektívek megoldották a rejtélyt. A „Kazal"-hoz címzett szállodában la­kott ezen községekben egy börtönvi­selt leány, aki bejárt Esztergomba és itt libákat kínált vételre, sőt több helyen előleget is vett fel rájuk. Di­cséretére legyen mondva be is hozta a libákat becsületesen, csak az volt a hiba, hogy a máséból. A liba ku­peckedésért persze most a rendőrség vendége, de a vevőközönségnek is kezd avasodni a libazsírja, mert a törvény emberei holmi orgazdaságot emlegetnek. Vármegyei élet. Esztergom vmegye törvényhatósága e hó 14-én állandó választmány és 15-en ren­des közgyűlést tart. Hirtelen halál. Özv. Rothsching Alajosné szül. Rogrün Ottilia e hó 4én a hajnali órákban, életének 48-ik évében elhunyt. A megboldogultban Kaán Károly ipar banki főkönyvelő sógornőjét gyászolja. Berlin város vagyona. Az 1914 március havában felvett leltár szerint Berlin város ingatlanai 20.479 hektára terjednek. Ezeknek értéke nem kevesebb, mint 645,470.851 márkára rug és szemben az előző esztendei értékkel 28.9 millió márkával emelkedett. Berlin város összvagyona (beleértve a város közmüveit és kész­pénzvagyonát is) 1913 ban lépte első izben tul az egy milliárd márkát, A folyó év elején a város összvagyona azonban már 38,112.941 márkával haladta meg az egy milliárdot, amely értékszaporodáshoz több jelentékeny alapítvány is hozzájárult. Berlin tehát a világ egyik leggazdagabb városa. Pórultjárt tojás vásárló hölgy. Ez nem nálunk hanem Nagyszombat­ban történt hogy a hetivásárra egy vidéki asszony egy kosár tojást ho­zott eladásra. Azonnal akadt vevő elég. Az asszony 7 krajcárt kért darabonkint s ezt a megszorult vevők már meg is adták volna, de oda jött egy hadsereg szállító hölgy, aki nyom­ban 8 krajcárt igért egy tojásért, ha megkapja az egész kosarat. Alig hangzott el a kívánsága, a tojásra alkudozó többi vevő olyan parázs szidalmazást meg öklözést rögtönzött, hogy a bőkezű dáma a legközelebbi hangversenyen a dekoltázst bizonyá­ra mellőzni fogja. Ugy kell neki. A harmadik hadikölcsön. Mint meg bizható helyről értesülünk, a harmadik nemzeti hadikölcsön alá­írási feltételei csak folyó hó 17—20­ika között fognak hivatalosan közzé­tétetni és hogy az aláírási határidő ezúttal négy teljes hétre fog terjedni. A kibocsájtási árfolyam ezúttal két­féle lesz. Az október hó folyamán jegyzett kötvények árfolyama 97 korona 10 fillér lesz, azok ellenben, akik a kötvényeket csak november hó folyamán jegyzik, csak 97 korona 40 filléres árfolyamon juthatnak a kötvények birtokába. A kötvények kamatozása az árfolyam tekintetbe­vételével 6.2 százaléknak fog meg­felelni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom