Esztergom és Vidéke, 1915

1915-07-11 / 54.szám

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RESZET ILLETŐ KÖZLI MENY&K TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ES Hi RD El ESI DIJAK STB. KÜLDENDŐ n. FŐMUNKATÁRSAK : D R RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D R KŐRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELÓFIZETÉSljÁRAK :' EQY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE* 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EOYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Ha győzünk! Minden órának meg van a maga története. Soha az „idő" ily „cselekvésdús" még nem volt. Mig a „béke" hónapjai alig tud­tak jelentőset felmutatni, most minden perc történelmi nagy­sággá emelkedik. — Nincsenek elvesztett percek, elszalasztott pillanatok. — S az ember érzi a percek terheltségét, hangulata ár­nyalataiban meglátszanak azok­nak eseményei. Minden egyes percnek más a „hangulat nuan­ce 44-ja. — Egyik hir — lapok­ban vagy sürgönyben — meg­ragad, s az ember reszket örö­mében, a következő már lesújt. Az állandó győzelmi hirek között ott van ama kétségbe­ejtő gondolat: mi van azokkal ott a határszélen ? — Elnek-e vagy ép' e percben hullanak le lovaikról, vagy esnek hányat véres fejjel? Amig a győzelmi mámor­„Esztergom és Vidéke" tárcája. Soissonsi csata után. (Egy sebesült francia tiszt naplójából) Soissonsnak földje -' Te, a szomjas Marsnak Komor vérmezője! Mért lettél fiaid Gyászos temetője?-' Fiaid reméltek, vakon bíztak benned, Hogy miként Anteus — anyjától, a földből Uj erőre kapva — a nagy Herkulesen Bizton erőt vesznek - • . Mért hagyhattad cserben kebledből kisarjadt, Sorsverte fiaid?! Mért nem szórtál lángot Mely elnyelte volna a nagy ellenséget, Mikor Marstól védve Szived fölött állott?-' Mért nem mozdultát meg s repedt meg a [kebled, Hogy vad Marssal együtt az ellent elnyeljed -' Soissonsnak földje-' Te, a szomjas Marsnak Komor vérmezője! Mért lettél fiaid Gyászos temetője?! - . . ban ittasul a lélek, lehetetlen ama ezrekre ne gondolni, kik­nek csak véres testén keresztül hangozhatott a győzelmi ének. — Ha meg veszteségről szól a hir, ugy érzi magát lelkünk, mint jégverés után a gazdag, buza rét. — Minden egyes veszteség két nagy csoportot ér: a katonát s a lakosságot. Az előbbinek életét veszi el, utóbbinak csak ezt hagyja meg. S ezek mind csak percnyi hí­rek, percek tartalma. Mi lesz, ha órak, napok, hetek terhelt­sége ömlik ki reánk. Mi lesz, ha reánk szakad „egy darab idő", annyi — történelmi óri­ássá emelkedett — napjaival. Elég az ember a hangulat for­róságaban, vagy elsáppadt s bé­nulva hullanak le karjai. Hajtják, űzik egymást a gondoldtok. működik a képze­let. Mig az egyik csoport gon­dolat állandóan a jelennel fog­lalkozik, addig a másik a jö­Virágszálak Maros Antal sírjára. Egy hete elmúlt már, hogy örök alomra hunyta le szelid, jóságos szemeidet Maros Antal; én kedves direktorom, kartársam és jó barátom de még mindig nem tudom elhinni, hogy itt hagytál minket és nem gondoskodsz többé rólunk. Nem tu­dom elképzelni, hogy nem ülsz többé a katedrán, jobbról is balról is szeretettel reádtekintő gyermek­arcokkal körülvéve, hogy nem simo­gatod végig az akadozva felelő kis tanítvány fejét, mintha az a bibliai gyermek volna, akit a Mester meg­áldott, mert „övék a mennyek országa." A kis gyermekeknek nemcsak ta­nítója és jó barátja, de valóságos atyja voltál ugy az iskolában, mint azon kivül. Nyíljon hát sírod fölött a gyer­mekszivek ártatlan, tiszta tekintetű nefelejtse és hirdesse jóságodat, sze­rető szivedet! vőbe száll, ott rajzolgat magá­nak különös képeket. Néha ugy tetszik, mintha hyphotizált ál­lapotban, kezünket szellemi erő vezetné, s torz rajzaink ki­alakulnak. Hatalmas birodalom határait körvonalozza, térképet íesteget. Az újonnan hódított területekre katonáink vad lako­máinak képét helyezi s mig kezünkben reszket az ecset, ar­cunk kigyúl, ajkunk idegesen meg-meg rándul. — Félálmo­san, kimerülten ébredünk. A medueno íáradtsága rajtunk. Élénken emlékezünk még min­den egyes rajzvonasra s csen­desen suttogjuk : igen ha győ­zünk. Ha győzünk. E kétkedés­sel teljes ébresztő suttogás ki­józanít. Concentraljuk jövőbe szálló gondolatainkat, hol me­rész terveket szövögetett, jöj­jön a jelenre, s mondja meg, mikor történhetnek mind ezek ? Miért volt oly merész, hogy térképet állítson elő, hogy ki­Az iparostanonciskolában is lát lak még mindig lelki szemeimmel. Az élet nehézségei között vergődő, kérges kezű, komoly tekintetű ifjak között erősen gyökeret vert volna a romlottság penészvirága, ha te nem gyomlálod közülük nemcsak szigorú szavaiddal, melyek alatt azonban mindig észrevehető volt a méltányos­ság és megértés, hanem komotv célt szolgáló cselekedeteiddel is. . Tudtad, hogy a kemény szavak csak falrahányt borsó, hanem a bá­násmód, az egész iskolai szellem, melynek koronája az igazi vallásos­ság, — képesek megállítani a lejtőn az életbe korán kikerült ifjakat. Ezért az iparostanonciskolát iparkod­tál vallásos szellemben tartani; új lobogójára — senkinek tanácsát nem véve figyelembe — a legmé­lyebb vallásosság szimbólumait: Jé­zus és Mária szivének képét festet­ted ; fáradoztál időt nem kiméivé, hogy a hittani órák az ifjak lelki hasítson egy-egy darabot idegen területekből s mikor lesz abból valami ? Gondolataink csende­sen szólanak: ha győzünk. Igen ! Akkor talán lehet. Ak­kor nagy és hatalmas lesz e nemzet, nagyobb talán mint valaha. Megszűnik a perces ter­heltsége, a hangulat nem lesz oly változó, mindig felszínen lesz ez ország. Dicsősége ma­gaslatán gazdaságban fürdik. Jólét foly udvarán s tél zizegő hopelyhei a jólét arcára mig gyöngéden hullanak, a jelen boldogságától- mosolyog az ajak. 4 Ha győzünk, mindenki bol­dog lesz ez országban, ... a két országban. Szent csókkal üdvözöljük egymást. Nem lesz eilenség, nem lesz pártos, mind egyek leszünk. Ha győzünk, örök békesség lesz, milyen jó lesz élni majd e békességben. Igen ! Igy lesz, ha győzünk s vájjon akkor gondolunk-e azokra, akik győzlek. Ü. L. javára lehetőleg szaporittassanak és a vasárnap délelőtti órákra tétesse­nek, melyek után a kath ifjúság mindjárt misét is hallgathatott. Lehetetlen elsorolni azon sok apró gondosságot, mely Téged az iparos ifjúság tiszta lelkének meg­őrzésére vallásos szellemben való nevelésének gyümölcsöző munkájára sarkalt. Az a nemesen tiszta liliomszál, mely sirod fölött illatozik, az iparos ifjúság lelkét szimbolizálja,, melynek érdekében Te oly sokat fáradoztál! A magyar tanügy, de főleg .a magyar iparoktatásu igazi apostolát siratja Benned. Azon évek, melyek alatt Te vezetted az iparos tanonc­iskolát, ezen intézményt nem remélt virágzásra emelték. Számokat nem mondhatok, mert sajnos, innen a távolból adatokat nem szerezhettem be, de lesznek bi­zonyára kartársaim közül, akik az érdeklődőknek megmondják, hány osz -

Next

/
Oldalképek
Tartalom