Esztergom és Vidéke, 1915

1915-06-13 / 46.szám

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL l SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM * TELEFON 21., I HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ l ŐZLf MÉNYfiK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ES HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐ •o * FŐMUNKATÁRSAK: D

R RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D

R KŐRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. 6 K ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. \ HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA lunkahalmozás és torlódás. Nem titok, hogy a városházán a munkák napról-napra jobban halmozódnak és torlódnak. S ezen nincsen semmi csodálni való. A kisebb tisztviselőknek egy része katonai szolgálatot teljesít; van olyan is, aki itthon van ugyan, de nem a városnak dolgozik. Még rosszabbul all a dolog a vezető tisztviselőknél. A polgármester gyengélkedik. A pénzügyi tanácsos nyugalomba vonult. A főjegyző katonának ment. A rendőrkapitány jobb állásba távozott. Ki maradt tehát a tanácsban ? A gazdasági tanácsos, a lőmérnök és a számvevő. De győzik-e ezek az egész tanács munkaját? — Alig hiszszük. Ennyit belátóan nem is varhatunk tőiük. Érdekes, mily klasszikus .Esztajom és Vidéke" teája. Búcsú . . . Azután még egyszer találkoztak] Ezüstfátylas köd borult a tájra — Diáergő borús tavaszi reggel Találkoztak még egyszer — utoljára Szólt a férfi: Haragszik-e még rám ? Felelt a lány: Dehogy haragszom. S valami szomorú bús lemondás Borongott át a sápadt fehér arconA férfi vonatja előtt indult. Elbúcsúztak hát csöndben — hidegen, S már a vonatnak füstje sem látszott Még mindig ott a lány mereven, — Meg halt reménnyel árván — könytelenMaria. A halál torkában. (Dömösi elbeszélés.) Irta: Dr. Kőrösy László. Dömös község egyik legszegényebb parasztjának jutott a leggazdagabb égi áldásból öt gyerek. munkahalmozódás állott elő eme képtelen helyzet folytán az erősen megfogyatkozott tanácsban ! A gazdasági tanácsos például most rendes hivatala mellett nem csupán polgármesterhelyettes, hanem helyettese a főjegyzőnek és a rendőrkapitánynak is. Munkabíró és szorgalmas hivatalnoknak tartjuk a tanácsos urat, de ennyi feladat komoly teljesítésére a legeslegjobb föltevéssel sem hihetjük képesnek. Bosszúságunk mellett is mosolyognunk kell rajta, hogyan tudtak ennyi hivatáskört a vállaira rakni. Csak azért, hogy eleget tegyenek a látszatnak ? Vagy a tanácsos úr csodákat tudna tenni ? Hihetetlen! A háború kitörése óta tartott közgyűléseken és bizottsági ülésekben ismételve volt alkalmunk hallani a tanács elismert polihisztora, a főjegyző úr ajValamennyi egészséges, mint a makk, piros, mint az alma és eleven, mint az élet. A szülék semmit sem zúgolódtak sorsuk ellen. Pedig Kurucz Istvánnak most ötször több gonddal kellett küzködnie, mint azelőtt. Mert a gyerek lassacskán, de a kiadás hamarább nő. Hol uj cipő vagy csizma-fejelés, hol téli ruha vagy meleg kendő, hol valami járvány vagy iskolamulasztás birsága kisért folytonosan és pénzt követel. Nehéz ezek után a becsületes szegény ember sora, mert úgyis kevés a földje és igy a lisztje is a boltban terem. Már most hogy megéljen valahogy, a legnehezebb időben, télen, elő kell ám venni jobbik eszét és kigondolni valami okosat a nyomorúság elkergetésére. A jobbmódu paraszt persze télen is csak különben él. Az minden hó napban másik disznótorra készül. A szegényebb sorsú ember pedig még a világ legvégire is elszekairól, hogy — hja, ne csodálkozzék a képviselő testület és a polgárság az ügyek megakadásán s a munkák torlódásán, mikor jelenleg jóval kevesebb munkaerő áll a tanács rendelkezésére. Igy például a városi erdők (egy éve elhatározott!) állami kezelésbe való adásának ügye is a főjegyző úr magyarázata szerint csak azért nem haladhatott tovább eddig, az előmunkálatoknál, mert a tárgyaláshoz szükséges adatok összeállítására nem volt elég munkaereje a tanácsnak. Mi történik mostan? Jön egy hirtelen sorsfordulat, s a városnak a legtöbb rezorthoz értő főtisztviselője, akit saját kijelentései szerint legfájóbban érintettek a munkamegakadások, egy szép napon nem csekély meglepetésre katonaruhában jelenik meg az ámuló polgárság előtt! Altalános szenzáció. Meginkerezne, csak már valami szerencse csöppenne. Olyan sokáig hajtogatta ezt a szegény Kuruc István, hogy szinte imádságszámba ment mindennapi fohászkodása. És igy egyszerre csak, mintha az égből pottyant volna alá, az a jó üzenet érkezett a szomszéd faluból, hogy másnap szénaszállitás lesz Budapestre. Nehéz, de kiadós, husz koronás kereset. Az az ötven kilométeres sovány országút télen még hosszabb, mint nyáron. Mert a fuvarosok és a lovak jóval többet szenvednek, mint nyáron. Drágább, mert kiadósabb az élelmezés. És tiz kilométerenkint őt állomást is kell tartani valamelyik útszéli kocsmában. Kurucz István a nevezetes napon éjfél után két órakor ébredt föl. Az öt gyerek nagyszerűen aludt és édesdeden mosolygott a meleg kamrában. Az anyjuk pedig, mint igaz hitestárs, az urával kelt egyszerre. dul a beszédek áradata. Az emberek okokat keresnek és találgatnak: mért is vonulhatott be a főjegyző? Az ellentétes vélekedések kiegyenlítődése után az a közhit alakul ki, hogy semmi esetre sem önként, a maga elhatározásából, — ezt az előzmények után föl nem tehetni róla! — hanem csakis behívásra s a tanács egyenes tudtával és beleegyezésével vonult be. Egész természetes, hogy ezen közhit nyomában a tanács ellen támadnak a vélemények : hogyan engedhette el a város tótumfakját és legmunkaszeretőbb főtisztviselőjét, mikor igen könnyen kimenthette volna a katonaságból ? — mikor az illető is örömmel végezte volna tovább a hivatalát! Tárgyilagosan szólva a dologhoz, meg lehet állapítanunk, hogy ha az utóbbi vélekedés fején találta a szöget, igen neM ilyen örvendetes változás. A tegnapi kiadós sár zengősre fagyott. A világ bőre csontkeménnyé vált. A lovak prüszkölve és engedelmesen megállottak a rúd előtt. Jó reggelit kaptak. Jó szemmel pillantottak tehát a szekérre. A kenyérkereső falusi ló, mintha csak tudná, hogy miféle szállításról lesz szó. Ha kisebbre szabja és fölsaroglyázza a gazda a kocsit, akkor követ vagy fát szállít. De ha szélesre és hosszura ereszti, akkor azután csak jófajta illatos szénával telik meg. Ennek a szaga a rétek szabadságát juttatja a lovak eszébe. Bizalmasan összedugták tehát a jó pajtások okoskodó fejüket és vidáman nyerítettek az utközi csemege örömére. Kurucz István csizmaszárába dugta elmaradhatatlan útitársát, a gondűző makrapipát. (Folyt, köv.)