Esztergom és Vidéke, 1915

1915-05-27 / 41.szám

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL..: SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI KÉSZET ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI Es HlRDEibäll DIJAK STB. KÜLDENDŐKFŐMUNKATÁRSAK : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D

r KŐRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ES CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZAM ARA 20 FLLER. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Olasz bítszegés. A történelemben máig szerepet játszó nemzetek közül eddig csak a görögökről szűrte le magának az emberiség azt a szomorú tanulságot, hogy — Graeca fides nulla fides: görög hűség — semmi hüseg. Az Urnák 1915. esztendejetői lógva azonban sokkal tobb joggal mondhatják majd az emberek, hogy — Italica fides nulla fides: olasz hűség — nem hűség! Mert valóban keresve sem találhatunk a történelemben példát, amely hasonló lett volna az olaszok mostani hnszegesehez. Arra voltak esetek, hogy szövetséges nem segitette a társat szorult helyzetében; de, hogy nemcsak cserben hagyta, hanem meg rája is támadt volna legnagyobb bajában : erre nin„Esztogom és Vidéke" tárcája. Levél a „testvér" után . . . Végig zokogtam Észak harcmezőin • • • Hol a föld hócsillagokból szőtt, Fehéren csillogó, uj ruhát kapott* Sírtam ... Fennhangon zokogtam . . • Köröttem minden-minden mozáulatlanA néma csend veré csak vissza hangomat Az egész, nagy természet hallgatott, Miként egy, uj ruhájú réveteg halott • . . Letörlöm könnyem • . • És megyek odább. De nem. Megállok • • • Fájáalmam lekötDöbbenettel nézem a vérfoltos ruhát . • • Kié e vérfolt?.' Kié az a hős szív, Mely, mint aranyserleg, ide harmatozta Hazaszeretettől izzó, szent borát ? •' Kedves, jó barátom, te jutái eszembe, Kinek hogylétéről hónapoknak multán Sem röppen el hozzám a jóhir galambja • • • Kedves, jó testvérem: igy szólítlak én is; — Hisz' te is „testvérinek szerettél nevezni— Szálljon el te hozzád síró zokogásom És te felelj rája, ne a néma csenáTéged kerestelek az orosz határon . • Nem találtalak meg. írá: hova jutottál. Egészséges vagy-et Hogy érzed magad? írj a hű testvérnek, ki ezért eseng . • . Nevedet kiáltva szomorú lelkemnek Könnyes szárnyán szállva Zokogtam végig Észak harcmezőin - . . csen példa a történelemnek legsötétebb századaiban s a legbarbárabb nemzeteknél sem. Nekünk, magyaroknak a múltban elég időnk és alkalmunk volt az olaszokat kiismernünk. Az Árpádok és az Anjouk korában ugyanis Ők voltak kereskedelmünknek fő-fő lebonyolítói. Nagy Lajos idejében őseink, mint ismeretes, az otthonunkban is elég hosszan tanulmányozták őket. — Ám a végső megállapításuk róluk nem valami hizelgó volt, mert abba a rövid és csattanós közmondásba sürösödött össze, hogy — „o/asz ravasz t* Ezt az álnok olasz ravaszságot mi is tapasztaltuk már háborúnk első perce óta. Sőt elmondhatjuk, hogy mind egyre erősebben éreztük „szövetséDimitrij álma, .Irta: Fülöp Ferenc. (Vége.) Dimitrij, vad, ingerült szemekkel bámult magaelé. Haragudott önmagára és mindenkire. Csupán a kis Nikolájra es a beteges feleségére nem. A teremtett nagy világban egyedül ezt a kettőt szerette, felkelt helyéről s odament a félig nyitott ajtóhoz. Valamelyk kint kószláló fogoly nem csukta be maga után az ajtótt. Kinézett. Gyönyörű holdvilágos éjjel volt. Mintha nappal lett volna. Dimitrij kiált csendesen a szobaajtóba. Bozontos fejét neki támasztotta az ajtó félfának. A drótkerítésen túl a szuronyos őr sétálgatott. Unott egykedvűséggel. Néha megmegallott az őr, figyelt minden neszre. Dimitrij kémlelő pillantásokkal kisérte a sétálgató őr minden lépését. Vájjon mikor fog az visszafordulni. Az őr pedig hatvan-hetven lépésnyire távolodott tőle a drótkerités tövében megjelölt uton. Valami forróság ömlött végig az agyában Dimitrijnek. Ha ő most valamikepen megszabadulhatna! Az gesünk" életünkre törő cselszövéseit. Mindenféle magyarázgatások, kifogások csürések-csavarások, fokozatosan növekvő követelőzések, burkolt t

és nyiit fenyegetések váltakoztak az olasz vezető államférfiak ajkain s az irredentista újságokban ellenünk, mig végre pünkösdkor teljesen kibujt a szög a zsákból. Voltaképpen azonban alig lehetett kétségünk az felől, hogy „régi barátunk" igazában végig akarja velünk játszani a íarkas és a bárány klasszikus meséjét. — Hogy is mondja csak Phaedrus ? Ugyanahhoz a patakhoz mentek szomjasan a íarkas és a bárány. Föllebb állott a farkas, jóval lejebb a bárány. A lator farkas gonosz torkosságalkalom is kinálkozott. Az őr sötét alakja elhomályosodott szemei előtt. A teliben világító holddal szelíd bárány felhőcske incselkedett a menyboltozaton. Finom árnyék borult a szunnyadó földre. Dimitrij ajkai remegni kezdtek a belső izgalomtól. A finom árnyék körülölelte a mosolygó holdat. Elhomályosult az egész határ. No most Dimitrij! Most senki se fog észre venni. Az éjszaka jó titoktartó. S ha sikerül . . . okvetlen sikerül, hiszen az őr se láthat mindent. Talán el szundított. Dimitrij macska zajtalansággal hason odacsuszott a kerítéshez. Erősen figyelt. Semmi nesz. Felállott. Lábai nagyon remegtek, mintha száz kilométeres utat tett volna meg. Vizsgálgatni kezdte a drótsövényt. Egy helyen gyöngének tetszett. Messziről halk köhögés hallatszott. Tehát még se alszik az őr. Dimitrij szívszorongva állott a helyén. Aztán megint csend lett. Megint elszundíthatott bizonyára az őr, vagy ő is elgondolkozik a hazaiakon. Dimitrijet is valami belső forróság Öntötte el újból. Eszébe ötlött megint az álma. Nikolaj. Az, az a csöpp ból ürügyet keresvén az összetűzésre: Miért zavarod meg — mordult a bárányra — nekem a vizet, mikor látod, hogy iszom?" — „Hogyan zavarhatnám meg, kérlek, — viszonzá felénken a bárány — hiszen te tőled folyik hozzám a viz ?" Az az igazság erejétől megcáfolva: „Hat hónappal ezelőtt úgymond, rágalmaztál engem!" „Hiszen abban az időben még a világon se voltam !" — felelte a bárány. „Hát akkor, bizony Isten, az apád rágalmazott" — szólott, a farkas s ezzel az ürügygyei széttépte a bárányt. Ez a mese — teszi hozzá Phaedrus — azon embereknek Íródott, kik hamis okokból elnyomják az ártatlanokat." Valóban, ha valakikre, az olaszokra teljesen ráillik e meNikolaj csak ne volna . . . Megrázkódott. Legyűrte a bensejében viaskodó félelmet. Azért is. Biztos kezekkel ragadta meg a sövényt. Az oszlop mellett mászni kezdett fel felé a kerítésen. Körülnézett ott fent. Az őr messzi volt tőle. Hirtelen elhatározással leugrott a földre. Szabad volt. Feltápászkodott s gyors iramban futni kezdett. Azt se tudta merre, csak futott ahogy a lábai engedték. Háta megett roppanást hallott. Utána metsző fájdalmat érzett a hátában. Szemeire sötét fátyol borult. Összeesett. Szép verőfényes reggel ébredt csak fel Dimitrij. A kórházban volt s mellette mind fogoly feküdt. Tisztán emlékezett mindenre. De nem bánta meg tettét. Az orvos is hozzá jött. Beszélt hozzá oroszul, s zsebéből agyonbélyegzett levelet vett elő. Dimitrij ráismert ez irásra. Felesége irta. Bizonyára jól van. Nikolaj is egészséges. De azért nem bontotta fel, csak a kusza vonásokban gyönyörködött. Meg mégcsókolta a levelet, amely legelső volt szomorú fogságában. Hirtelen szúró köhögés