Esztergom és Vidéke, 1915

1915-05-16 / 38.szám

POUTIKRIés TRRSRDRLM/LRR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RESZET ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐR. FŐMUNKATÁRSAK: D R RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D R KŐRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Metamorfózis. (Dr. K. L.) Óriási arányú átala­kulásokkal állunk ma szemben. Nemcsak érzéseink és gondo­lataink, de életmódunk és jel­lemünk is megváltozott az élet­halál-harc viharaiban. Földműveseinket hősökké avatta ez a világháború. A ma­gyar virtus pedig ismét világ­híressé vált, amit néhány ma­radi osztrák tudós sárga irigy­sége is bizonyít. Hanem ezek az elavult világnézetek termé­szetesen szintén megfognak vál­tozni a hatalmas metamorfó­zisban. A végső diadalért immár összes haderőnk a harctérre ké­szül. És ezzel még nagyobb szabású lesz a metamorfózis. Mert, akik eddig sohasem nél­külöztek és katonáskodtak, te­hát az intelligensebb elemek, „Esztergom és Vidéke taraija. Ének a háborúról. Irta: Sebők Zsigmond. Vége. — íme, itt vagyunk, — sóhajtott föl a leány. — Mit csinálsz most? — kér­dezte az asszony szeme. — Végigjárom az egész vidéket. Benézek a futóárkokba. — Én a sirokat keresem meg. A két szempár elszállt. A leány szeme a futóárokba, a fedezék mögé ment s izgatottan vibrálva nézett szét. A harc szünetelt s a katonák pihentek. Az a különös érzése volt, hogy minden katonában a vőlegényét látja. De ez csak csalódás volt. Amint remegve közeledett hozzá, az álomalak eltűnt, mint minden álom, melyet meg akarunk fogni. Az ilyen messzire kalandozó, félénk szemnek ugyanis két láthatatlan kísérője van. Az egyik a remény, mely engedel­mesen megmutat mindent, amit a szintén fegyvert kénytelenek ra­gadni. A mai hadvezetés azonban már nem elégszik meg egyedül a katonai tudománnyal. A mi életrevaló, győztes hadvezéreink épen olyan tökéletesen értenek a sztratégiához, mint a köz­gazdasághoz, sőt a pedagógiá­hoz is. Ezért alakítják át újon­cainkat kitűnő katonákká. Mert ha katonatiszteink nem lennének gyakorlati pedagógu­sok, akkor ugyan nem mutat­hatnának föl olyan fölséges si­kert épen a népfölkelők, akiket mindenesetre könnyebb béke­idején kiművelni. Egy adjutáns hadnagyunk közli lapunk révén, az érdekelt esztergomi családok megnyug­tatására, hogy maga a tábor­nok is szivére veszi az új nép­fölkelők célszerű és alapos ka­tonai kiképzését. szem látni kivan, a másik a kétség, mely mindent elföd. A kétség a ha­talmasabb, de sohasem gyűri le egészen gyöngébb társát. Így hát a leány szeme árván ragyogtatta leg­szebb sugarait, nem volt ott, aki eloszlatta volna árvaságát. A szegény szem óriási erőfeszí­tést tett, hogy beszédbe ereszkedjék a katonákkal és megkérdezze tőlük, tudnak-e valamit a vőlegényéről, de ez nem volt lehetséges, mert a sze­mek csak ugy tudnak beszélni egy­mással, ha kölcsönösen látják egy­mást. A katonák azonban nem látták a leány szemét. Ez viszont minden gondolatot meglátott, ami á katonák fejében járt, mert a szemük olyan volt, mint az ablak. Az egyiknek a fejében egy pici üres bölcsőt látott (ez a katona bizonyosan nagyon várt valakit abba a bölcsőbe), a másikban egy kis gyalut, a harma­dikban egy könyvet, a negyedikben egy aklot, melyben birkák hevertek, csak akkorkák, amekkorák a Betle­hemben láthatók, az ötödikben egy leányt, Ilyenek voltak a katona^ Annyi már nyilvánvaló, hogy a jobb sorsú ujoncnépfölkelők a gyakorlatok utolsó hetében sokkal kimerültebbek, mint né­hány hónap múlva a harc­téren. A lélektani benyomások sem kedvezők eleinte a katonai szel­lem kifejlesztésére. Mert a hir­telen elszakadás a meghitt csa­ládi körből egyelőre annyira le­veri az újoncokat, hogy egy ideig nem is lehet tőlük kato­nai képesítést követelni. A kész újoncokat azután, szintén üdvös katonai pedagó­gia szerint, tapintatosan becsem­pészik az edzett katonák soraiba. Ezektől a kipróbált mesterektől tanulja meg a félénk újonc a férfias bátorságot a lövő árok­ban. És ha már megismerkedett a repülő ellenséges golyók sze­szélyeivel, akkor elvész a kép­gondolatai. És amint a fegyverüket tisztogatták, mert uj harcra készültek, az egyik fejében ringott a bölcső, a másikéban zúgott a gyalu, a harma­dikéban forgatták a könyv lapjait, a negyedikében nyugtalankodtak a juhok, az ötödikében mosolygott a leány . . . Ám a vőlegényét nem találta meg a leány, ebben a lövőárokban. Egyszerre észrevette, hogy az asszony szeme követi. || — Hát te voltál már a sírek közt ? — Voltam. — Megtaláltad? — Meg. Vagy legalább azt a két jegenyefát, melyről a tiszttársai azt írták, hogy köztük van sirja, ott is volt. De nem az ő neve volt a ke­resztfán. Eleinte egészen határozottan az ő nevét láttam, de mikor jobban megnéztem, meggyőződtem, hogy idegen név van rajta. (Mert a kétség nemcsak kegyetlen, hanem irgalmas is.) A szem lázasan égett. — Tévedt volna a hivatalos je* lentés ? — kérdezte a leány szeme. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : ERY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA zeit veszedelem lámpaláza és a valódi veszély kereszttüze avatja föl katonának. Ebben a lelki­állapotban már önként jelent­kezik őrsi szolgálatra. És a leg­kisebb siker is végtelen nagy bizalommal jutalmazza. A metamorfózisok új fázi­sában következnek azután a kisebb-nagyobb ütközetek, me­lyek már megedzik az újonc szivét és idegeit. Szóval az üd­vös gyakorlati pedagógia érett­ségi vizsgálatán már szeren­csésen átesett. Mennél intelligensebb az új népfölkelő, annál gyorsabban megismerkedik ellenségünk eré­nyeivel és hibáival. Ékkor ön­ként észreveszi, hogy a mi ka­tonáink sokkal bátrabbak, Önál­lóbbak, ügyesebbek és lelemé­nyesebbek, mint a harcra haj­szolt jámbor oroszok. Csakhamar összehasonlít­— Oh, hát nem sejted, hogy ez a reménybeli tévedés az én párnám, melyen még aludni tudok és a szal­maszál, melybe kapaszkodom, mikor borzalmas álmaim elakarnak nyelni? Azt hiszed, nyugodt lehettem volna, ha a nyugalom őszinte? És nem fogsz őrültnek tartani, ha veled me­gyek és az élők közt keresem a fiamat ? — Oh, dehogy, — telelt a leány szeme, de magában azt gondolta, hogy az asszony szemében mégis lobog egy különös, zavaros fényű lángocska. Ámde hasztalan járták be a lövő­árkokat, a tábort, sőt hiába merész­kedtek be a golyózáporba, a két fiút nem lelték meg. — Nincs, sehol, — zokogott a leány szeme. — Talán amott, — szóit azasz­szony szeme és a tábori lazaretek felé intett. — A kórházban ? — rebegte meg­borzadva a leány szeme. — Talán ott, mondotta fölcsil­lanva az asszony szeme. .

Next

/
Oldalképek
Tartalom