Esztergom és Vidéke, 1915
1915-04-22 / 31.szám
kodásokból gyűltek halomra. De talán ez még mind elviselhető, mert előbb-utóbb mégis csak vége lesz. De ami még felháboritóbb az, hogy ezek a háború után ismét felállva, példájukkal fogják irányitani közgazdasági életünket. Meg kell akadályozni, hogy ezek a háborús nagyságok megmaradhassanak abban a magasságban, ahová lelkiismeretlenségük csodás lendülete felsegítette őket. Ha egy kém rászolgál a legsúlyosabb büntetésre akkor is, ha árulás folytán talán 5—6 ember vész el, nem érdemelhetnek kíméletet azok, akik ezredeket tesznek mezitlábbá és hadiesteket rongyossá. A milliárdokat, amelyeket lelkesedéssel áldoz a nemzet a győzelem kivivására, ne vezessek le a saját zsebükbe csalók és hamisítók. A hazaárulás modern definíciójába bizonyára beletartozik a bakancs- és posztócsalás s azért félre az irgalommal és félre azokkal, akik ilyen esetben képesek irgalmat gyakorolni. A csalásból lett nagyságok ne pöffeszkedjenek a háború után a szegényen maradottak előtt. negyvenkettedik ucca keresztezése, vagy, hogy közelebb jöjjünk, a Kossuth Lajos-ucca sarka. Ide jött le mindenki, aki már hetekig keservesen taposta a havat ott fönt a hegyek közt és most tovább vitte az útja és erre ment át minden, ami frissen jött az országból és ami még kíváncsi volt tudni, hogy mi van ott fönn a haragoszöld, fenyőkoszorús fehér hegyek között? Olyan volt ez a sarok heteken át, mint egy hadikorzó; volt benne színes, pompás kép: erre mentek föl az ütközetvonatok, az ágyuk, a frissen, tisztán, énekelve érkező új csapatok, és volt a képnek árnyasabb fele is, erre jöttek le a fehérkötéses sebesültek és a darócruhás foglyok. Zenekiséretben nem volt hiány; fönn a hegyeken éjjel nappal dörögtek az ágyuk. Most megint friss csapatok jöttek egy hosszú sor municiókocsi mögött. Nem voltak sokan ; egynéhány menetszázad, de nagyon rangosán jöttek. Olyan szépen masíroztak, hogy kigyült csodájukra az egész falu : itt, ahol a téli hidegben mindenféle szőrös bekecs kerül a katonamundér fölé, csak meleget tartson s a küzdő csapatok külső csinyjéből sokat lekoptatott a sok hónapi tábori élet, kellemes föltűn ésszámba megy egy-egy ilyen szépen, hibátlanul öltözött, az utolsó gombig ragyogó, frissen érkezett csapat. A ruha, a Kérdések kérdése. (Aktuális história.) Minden társaságban mindennap fölmerül ez az érdekes és izgató kérdés : — Meddig tart még a háború ? Mert mennél tovább húzódik ez a vérengző hadjárat, annál inkább végig zug ez a nagy kérdés az ofszágon. Hiszen az egész világ első kérdése. Egy ilyen hangulatú, előkelő budapesti társaságban társalgott nemrégiben a háborús elem. Ez a különös hangulat eleinte épen olyan tétovázó volt, mint az elmúlt véres tél, vagy olyan bizonytalan, mint az idei viharos tavasz. A józan eszmecserék azonban kicserélik a szorongó hangulatot jóleső bizalommal és jótékony kitartással. Bánóczy Zoárd miniszteri tanácsos hires szalonjában kezdte az aktuális kérdés tárgyalását a tekintélyes takarékpénztári igazgató: — A lezajlott hónapok több évszázados elvnek ásták meg a sírját. A pénz varázs ereje a háborúban, elavult mesévé zsugorodott. Eddig vaíoban azt hittük, — vérre vált iskoiai tudományunkkal — hogy csak addig tarthat ez a hadjárat, mig ki nem fogy a hadaKozo országok pénze. És ezt bisapka mind új volt; úgy feszítettek bennük a keménynyakú magyar legények, mintha most mennének a gyakorlótérre; látták, hogy mindendenkinek a szeme rajtuk, hát csak kihúzták magukat, hadd lássa ez a sok polyák, hogy micsoda legény a magyar. Egy öreg népfelkelő azután fölismerte őket és ahogy ott állott, itató-vödörrel a kezében, elkiálitotta magát: — Éljenek az esztergomi huszonhatos bakák! Mert azok ^voltak; friss menetszázadjai ennek a- régen küzdő hős ezrednek. Hogy milyen frissek, azt legjobban mutatta, hogy még tele volt a sapkájuk dísszel, úgy, ahogyan otthonról kapták; nemzeti kokárda, fenyőgaly és még egy különös dísz: hosszú sor fehérség, négy-öt csillogó erem egymás mellé tűzve valamennyi sapkán. Közelről megnézve, szűzmáriás érmek voltak azok ; az Ország hercegprímása, az esztergomi érsek szentelte meg a Magyarok pátronájának képét és osztotta ki az esztergomi katonáknak, mikor a harctérre mentek. Most, hogy az uton jöttek, úgy ragyogott a hosszú sor katonasapkán a nemzeti színek közt a sok ezüstfehér érem, mint hogy ha gyöngy füzér táncolna a februári napban; mint hogy ha diadém csillogna a most első tűzbe menő katonák fején. (Vége köv.) zonyította leghangzatosabban Anglia. — Igaz, színigazság — válaszolta a népszerű ügy véd, aki föloszlatta hatalmas személyzetét és egymaga vezeti ma jónevű irodáját. Azt a kimúlt, frázist Montecuccoli császári hadvezér fundálta ki a középkor után, akinek azonban nem volt népszerűsége hazánkban. A sokszor idézett mondása éz volt: A háborúhoz nem kell egyéb, mint először pénz, másodszor is pénz és harmadszor is csak pénz. — Méltóztassanak kérem megengedni, hogy én, mint fiatalabb fölszólaló, bátorkodom az ügyvéd úr észrevételét folytatni, — kezdte a világtörténet kiváló tanára. Montecuccoli sajátszerű mondása még a zsoldos katonaságra vonatkozott. Hogy ma teljesen tarthatatlan, azt bizonyítja Anglia, melynek ma legtöbb pénze és legkevesebb katonája van. Kérem, mit érne el az angol, ha financiális raffinériájával nem uralkodnék a szövetségeseken. — Eldöntött és elvitázhatatlan kérdés eszerint, — jegyezte meg a kerületi apátplébános, a társaság dísze, — hogy a háborút ma nem a pénz hatalma, hanem a kitűnő hadseregek ereje dönti el. Anynyi már bizonyos, hogy a hangos antant eddig nem volt képes legyűrni a közép-európai szövetséget, melyhez tartozni szerencsénk van; tehát ad majorem Dei glóriám, már aligha fogja legyőzni a jövőben. De — per amorem Dei — addig még sok vérontásba és pusztulásba kerül ez a rettentő világháború ! Fokozódó érdeklődéssel hallgatták ezt a választékos előadást a Bánóczy-hölgyek is: az isteni nyugodtságú miniszteri tanácsosné és az angyali mosolyú két leánya. A kisebbik mellett foglalt hadiállást a derék tanár. A másiknak egy ünnepelt fiatal képíróművész szeretett volna mielőbb behódolni. Mert egy-két nap múlva már mindakét lovag elveszti a családikör csöndes örömét és megtalálja a harcterek veszedelmeit és diadalait. Tehát a két népfölkelőjelölt urat is izgatta a kérdések kérdése : — Meddig tart még ez a háború ? Megszólalt ekkor a tudós statisztikus, aki olykor-olykor jegyzőkönyvébe pillant, mikor szamokat emleget: — Köztudomású, hogy a határtalan terjedelmű, de zilált szerkezetű Oroszország öt milliós haderővel indult Németország valamint Ausztria és Magyarország u, n, lehengerelésére. Ilyen óriási hadsereget még nem ismert a világtörténet. Hanem ez a laza erkölcsű hatalmas hadsereg a háború első félévében már egy millió háromszázezer embert vesztett egyedül foglyokban. Ez már egy egész hadsereg számba ment harminc-negyven év előtt. A holtak és sebesültek száma legalább is két millió hatszázezer ember. De az orosz vakmerő pazarló rendszere miatt ennek a végtelen nagy Összegnek kétharmada sebesült, egyharmada pedig örökre harcképtelen. Ehhez a rengeteg veszteséghez számítható még legkevesebb háromszázezer beteg. Tehát a mai xerxesi hadsereg katasztrófája, az első hét hónap alatt, három millió hetvenezer ember. Igaz hogy az elkapatott Oroszország mindenáron pótolni iparkodott ezt a rettenetes hiányt, de korántsem olyan kipróbált erőkkel, mint a milyenek elvesztek. Mert — fiat condusio — majdnem három millió gyakorlottabb harcosa pusztult el. Franciaország nem dolgozott ilyen hazárdul kimért emberanyagával. De mindamellett Németországban egész hadseregre való háromszázezer francia fogoly töprenkedik. Elveszett félmillió halottjával, háromszázötvenezer harcképtelen sebesültjével es kétszázezer betegével Összesen egy millió háromszázötvenezer katonája. Ez is rengeteg vérveszteség korlátolt létszámú francia hadseregben. Mikor a statisztikus bevégezte jelentését, Bánóczy Zoárd miniszter tanácsos szólalt meg: —-. Ezekből a beszédes adatokból tehát, kérem, világosan kiderül, hogy az a hadviselő hatalom fog először is Összeroskadni, melynek elsőrendű anyaga már megsemmisült. Ennélfogva a vele szembenálló kipróbált minőségű ellenfele már túlszárnyalja a megfogyatkozott ellenség számbeli erejét. Soha ilyen határtalan, ötszáz vagy ezer kilométeres harcterekről, eddig még álmodni se mertünk. De hihetetlen menynyiségü muníciót is fogyasztanak a mai rettenetes fegyvergépek. Az oroszok iszonyú veszteségeit a két mazuri végzetes csatában, a przemisli katasztrófában a kraszniki, komarowiés lodzi véres ütközetekben senkise tarthatja számon. Sőt maguk az oroszok is letagadják páratlan vereségeiket. Sokkal inkább belelátunk azonban a német és osztrákmagyar küzdelmek kulisszái közé. Mert győzedelmes csatatereinken alkalom nyilt az ele-