Esztergom és Vidéke, 1915

1915-04-18 / 30.szám

get szenvednie miattuk. Egy ujabb szomorú tanulság amel­lett, hogy mielőbbi gyökeres rendszerváltozásra van szük­ség a városházán! Értsük meg jól: nem javításra, foltozásra, takargatásra, hanem teljes vál­tozásra, megújulásra ! Most már úgyis tudjuk, mit kell várnunk. Tudjuk, hogy az állami kezelést eleinte sínyleni fogjuk. De inkább legyen egy ideig kisebb jövedelmünk, mint folytatódjék az eddigi helytelen gazdálkodás, mely minél tovább tart, annál több kárt okoz a városnak. Kívánjuk tehát, hogy a közgyűlési határozat végrehaj­tását ne húzzák mesterségen, hanem adják erdőnket mielőbb az állam kezelésébe. , Erdős. 19. és 26. Diadalmas csatakiáltás. Pusz­tulás, halál kél túlnan a nyo­mában. Megint ezrével lett ^evesebb az orosz. Diadalmas csatakiáltás s az innenső oldalon a Kárpátok koszorújából szárnyára kapja a hír, a dicsőség a 19. és 26. ezred nevét. n Az uzsoki szorostól észak­nyugatra a tizenkilences és huszonhatos számú vitéz ma­gyar gyalogezredek az oroszok által napokkal ezelőtt elfoglalt hadállást, támadásukkal egész kiterjedésében elfoglalták." Hős költemény az esztergomi és győri fiukról, magyar vitézsé­geikről. A legfontosabbnak tartott poziciő, amelyért annyi ezer muszkát hajtott a cár a halál ölébe, ismét a mienk. S a nagy dicsőséget a tizenkilences és huszonhatos ezredek vívták ki, Vártunk, de nem jöttél vissza. A százados úr csillagokat ígért a gal­lérodra — a vitézségedért! S mikor estig sem jöttél, én lementem a völgybe téged megkeresni. Sokáig kerestelek. Szép, holdvilágos, hűvös este volt. Ott találtam rád a folyó partján ... ott feküdtél mozdulat lanul, halva. Mintha csak mélyen aludtál volna, s mintha a sebes folyó fehér habjai édes-bús, álombaringató dalt susogtak volna . . , Sok sebből véreztél, sok gyilkos golyó fúrta át gyönge, fiatal testedet. Egy kis fényképet szorongattál vértelen kezedben, s egy kis cédu­lát, melyre azt írtad nekem, hogy azt a kis képet temessük el veled. Ferkém, édes Ferkém, én akkor rád borultam és sokáig zokogtam ... Utolsó kívánságod szerint csele­kedtem, s a kis keresztfára is én ír­tam rá a nevedet. a mi fiaink, akik innen a mi megyénkből a mi városunkból, a mi áldásunkal indultak hazát védő, szabadságmentő dicsőséges útjukra. Millióiból százezreket hajtott neki az orosz a Kárpátoknak. Előtte semmi más, mint hegy­lánc. Stratégiai nehézség, amelyet el kell foglalni, ha akár minden völgyét is orosz katonák hul­láival hidalja át.­A Kárpátok bércein ott álla­nak a mi katonáink. Keveseb­ben vannak sokkal, mint azok. Az orosz katona mögött a halált okádó gépfegyver. A mi katonáink mögött: a család, a szülő, a feleség, a gyerek, egy egész világ: a Haza. S a mi katonáink, a mi fiaink, testvé­reink talpa alatt a Kárpátok, nemcsak geográfiai hely, hanem az ország, a haza határa, — amellyel egybeforr, amelyből gigászi erőt, emberfeletti kitar­tást merít. Támadjon az orosz! A tá­madása öngyilkosság. Hull, pusztul, ereje megtörik az uzsoki szorosnál, mert ott áll őrt, azt védi a 19. és a 26. * S hogy elviharzik a csata­kiáltás, rohan előre a két ma­gyar ezred, esztergomi és győri fiúk megmenteni az országot, pusztítani az oroszt. Dicsőség azoknak, akik di­csőséget szereztek, akik itthon béke idején válvetve dolgoztak velünk. Dicsőség a 19. és 26-nak amely a csaták tüzében még jobban összeforrt. Babér fonja körül a fogalommá vált két számnevet, a koszorú leveleit a két ezrednek, az esztergomi és győri fiúknak az egész nem­zet, az egész ország küldi. A német militarizmus. Az öblös szájú és ravasz Grey, amikor az angol lordok Hős voltál, te egyszerű közle­gény, — életed árán is teljesítetted azt, amire vállalkoztál: teljesítetted honfiúi kötelességedet. Véreddel pe­csételted meg a honvéd esküjét. Hős voltál, anélkül, hogy a lapok dicshimnuszokat zengtek volna ró­lad, — anélkül, hogy csillag és érem ett volna díszed és jutalmad. Bol­dogan haltál meg, mert a hazáért boldogság meghalni. Ferke, ezt a pár sort csak azért írtam, hogy még egyszer szólhassak hozzád, hogy egy eszményi, forró kézszorítással biztosítsalak a síron túl is tartó örök barátságomról. Mert érzem és tudom, hogy széles e vilá­gon Ő rajta kivül nem szeretett té­ged senki más, csak én. előtt igazolni akarta Angliának a háborúba való beavatkozását, kitalálta azt a mesét, hogy esz­telen és végzetes eljárásukat valamivel igazolják, — hogy a német militarizmus túltengése, vagyis a katonaság előtérbe he­lyezése az állami életben ve­szélyezteti a kontinensen az összes az európai államok lé­tezését és békés fejlődését és Anglia érdekei se vizén se szá­razon emiatt nincsenek bizton­ságban. Az entente hatalmak tehát azért ragadtak fegyvert, mert a német militarizmus letörése nél­kül állandóan veszélyeztetve van a világbéke. És az angol lor­dok fölényes fejbólintással he­lyeselték a nagyszájú és üres­fejű angol diplomata okfejtését, pedig tisztában -voltak azzal, hogy amit külügyminiszterük mondott az porhintés a világ szemébe, mert az angolok a német katonai hatalom fejlődé­sétől kizárólag világhatalmuk­nak és az ezen hatalomnak ki­terjesztésén alapuló kereskedel­mi üzleti érdekeinek veszélyez­tetését látták fennforogni és ezen önző érdekek megvédése végett orosszal, japánnal, fran­ciával, de még e poklokkal is szövetkezett volna. Nem röstel­kedett a királygyilkos szerbek­kel és azok gyalázatos csele­kedeteivel megbékülni, csak­hogy a mélyen sértett osztrák­magyar nagy hatalom büntető expedícióját alkalmul felhasz­nálja arra, hogy a lesben álló orosz és franciával egyetemben a világháborút provokálja s azt az egész művelt világ vállára zúdítsa. Sok év ota építette hadihajóit s tengeri hatalmát olyan mértékben fejlesztette, hogy a többi állam kereskedelmi érdekeit s különösen gyarmat­szerzési lehetőségét megnehe­zítse, sőt lehetetlenné tegye. Pedig a tengerek vizei sza­badok, azokat használni minden államnak joga van nemcsak az angolnak, hanem a németnek is. A német kereskedelem fej­lődése, okos gyarmatpolitikája, a német ipar térhódítása az egész földtekén, ez tette idegessé, féltékennyé az angol uzsoráso­kat, akik határtalan pénzvágyuk forrásait látták veszélyeztetve a német kereskedelem fokozatos térhódítása által, melyből előbb­utóbb az angolok érdekeit érintő káros verseny fejlődhetik e két nagy kultúrájú és iparú nemzet között.» Tehát nem a német milita­rismus ellen, hanem a német konkurrenciától való rettegés miatt támadt az a világra szólló háború, melynek színpadán egy világraszóló dráma játszódik le, melyben nekünk is kijutott egy jelentékeny szerep, melyet súgó nélkül játszunk el a német nagyhatalommal vállvetve és hála a német militarizmusnak, szép sikerrel. A német ma világhatalom, mely hogy a béke áldásait él­vezhesse a háborúra is felkészült és ha nem provokálják, békes­séggel él talán századokig. Világhatalmi állását pedig csak úgy őrizhette meg, ha ellenlá­basait egy nagy hadsereggel sakkban tartja. Ezt nevezte el az angol militarismusnak, pedig ez nem egyéb, mint egy hetven milliós nép védelmi eszköze egy fél tucat támadó ellen. Hála a német nép előrelátá­sának, nemzeti nagyságának s magas kultúrájának. Ö mind­ezen tulajdonságainál fogva felülkerekedik valamennyi ellen­sége fölé s monarchiánk hatal­mas segédkezésével le fogja tiporni összes ellenségeit, akik bizonyára elérték volna önző céljaikat, üzleti spekulációikat, ha a nagy német népek páncél fala, legyőzhetetlen miliós had­serege meg nem állítja őket őrült utjain. A nemzeti szellem ereje. Az állam oltalmazó karja meg­óvja az ínségtől a hadbavonultak családjait. Az állam gondoskodik polgárai szellemi jólétéről, módot és alkalmat nyújt lelki világuk fejleszté­sére és ápolja a jó erkölcsöket. Ko­runkban még kevésbbé él az ember csak kenyérrel. A nép bátorítása, vigasztalása, ta­nítása a vezető értelmiség szép és nemes feladata. Tartsuk ébren és magasan népünk komoly lelkesedését, értessük meg a legegyszerűbb és tanulatlan elemeivel is a nagy ese­mények jelentőségét. Szivük, lelkük ma fogékonyabb, mélyebben és tisz­tábban fogják fel a lelki épülésükre, fölemelésre és fölvidításra szánt föl­világosító szavainkat, tanításunkat. Akkor majd mi is méltók leszünk dicső hadseregünkhöz, mert mi a szellemi javukat védtük, óvtuk, ápol­tuk, az ittbonmaradottak millióinak szellemi szükségleteiről gondoskod­tunk. A nép művelődését szolgáló intézmények — hála a kormány bölcs belátásának — fennakadás nélkül működnek. És valamint az ifjak és férfiak a küzdőtéren a haza szerete­tében összeforrtak, úgy az itthonma­radott öregek, nők, különböző társa­dalmi osztályok között is a legtelje­sebb az őszinte egyetértés. Igy a háborúban a kultúrát sem hagyjuk pusztulni, a szellem, kedély nem lesz sivár üresség mar­taléka. Mi magyarok semmi mással szeben és méltóbban nem bizonyít­hatjuk ország, világ előtt, hogy kul­túrnemzet vagyunk, mint azzal a SZÍVÓS, céltudatos munkával, mely hazánkban háború idején sem szü­netel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom