Esztergom és Vidéke, 1915
1915-04-04 / 27.szám
dakozása. — Március 15. c. cikkének alapeszméjét helyeseljük, szülővárosunk hősi hálált halt vitézei emlékét igenis a honvédtemetőben lehet legcélszerűbben elhelyezni. — Háboríts dalok. Dusán "el vagyunk látva sokkal különb jókkal. — Pusztuiutlk, veszünk 1 Elbeszélése megérdemli sorsát — papírkosarunkban. — Á. B., Helyben, B. K. Érsekújvár. Verse nem érett meg a nyomdaf«*,tékre. — F. Vácz. Őszinte részvéttel kisérjük szenvedésében. Szives üdvözlettel. — S. Gyula. Örülünk a viszontlátásnak. Mielőbbi teljes feiépülést kívánunk. •— B. D. Verse mihamarabb sorra fog kerülni. || KÖZGAZDASÁG. g| Óvjuk burgonyánkat a rothadástól. Országos érdek most, hogy terményeinkből semmitönkre ne menjen, minden felhasználtassák még a legcsekélyebb is, mert csekély dolgokkal lehet a nagy dolgokat is megta karítani. Egyik fontos közélelmezési cikkünk a burgonya, melyből tehát nagyon kívánatos, hogy minél több bocsáttasék a fogyasztó közönség rendelkezésére amit azzal érhetünk el, hogy minden romlástól megóvjuk. Egy külföldi elsőrangú szaklap erre vonatkozólag oly eljárást ajánl, amelyet szakférfiak gyakorlatilag kipróbáltak és amellyel kitűnő eredményeket értek el. A kísérleteknél úgy a burgonyánál, mint egyéb a kapás növényeknél kénpor elhintésével meg tudták akadályozni a termény megromlását. A megejtett próbákat oly talajon végezték, amely nagyon alkalmatlan a burgonya elraktározására Az e célra kiszemelt helyiség egyik felében a burgonyát akként helyezték el, hogy egy métermázsa mennyiségre mintegy 30—35 gramnyi finoman őrölt kénport szórtak A helyiség másik felében ugyanabból a burgonyafajtából hasonló mennyiséget raktároztak el, de kén port nem hintettek rá. Hatvan nap leforgása után megállapították, hogy a nem konzervált burgonyának mintegy fele már tönkre ment, míg a kénporral behintett burgonya még 153 nap után is teljesen frissen marat és amikor annak felhasználására került a sor, a kén izét és szagát a legcsekélyebb mértékben sem észlelték, a belőle készítet ételneműek pedig teljesen kifogástalanok voltak. A burgonya mint tápszer. A háborúval járó gazdasági zavarok, valamint azon körülmény, hogy egyes élelmi cikkek esetleg egészen is hiányozhatnak a termelésre szükséges munkerő hiánya miatt — előtérbe tolják a burgonyát. A burgonya egymagában is elég lenne tápláléknak, mert az életfentartáshoz szükséges fehérjét, ha nem is nagy, de kellő mennyiségben tartalmaz. Az eleméleti fehérje szükséglete naponta 120 gramm egy munkás férfinak, melynek azonban negyedrésze is elég arra, hogy az ember kellő erőben maradjon, természetesen nem erős fizikai munkát végezve. A burgonyával való táplálkozási kísérletek nagyon sok érdekes dolgokat hoztak felszinr e es m ind a burgonga előnyére vallanak. Pl. egy dán orvos majdnem kizárólag csak burgonyával táplálkozott egy éven át. Naponta 8 fontig menő mennyiségű burgonyát evett és e mellett 16 órai nehéz testi és szellemi munkát-végzett a nélkül, hogy erejének csak némi csökkenését is érezte volna, Érthetővé válik ezen erőfenntartás, ha tudjuk, hogy 3109 gramm burgonya ugyanannyi keményítőt tartalmaz, mint 1162 gramm fehér kenyér, sőt a mit kevesen tudnak, a burgonya zsirt is tartalmaz, igaz ugyan, hogy csak 0'15%-t. Ha már most a burgonyát mint Hirdetés jutányosán felvétetik a kiadóhivatalban. kenyér pótlékot vesszük esetleg nagyobb mennyiségben, akár természetes állapotában, akár burgonyalisztté feldolgozva oly hatalmas liszt kimélő társat találunk benne, mint semmi másban és a mostani adott körülmények között fel is kell használnunk a burgonya nyújtotta előnyöket. A kiéheztetés politikája aligha nem mond csődöt, mert Németország és Ausztria Magyarország több burgonyát termel, mint a többi Eurupa államok együttvéve. Németországban termesztett burgonyából évenkint 120 millió q kerül fogyasztásra tehát a termelt mennyiségnek a negyede, mely ha háború következtében emelkedik is, még ipari és takarmányozási célokra elegendő mennyiség marad s igy szövetségesünk ebben a cikkben sem szorul a mi istápolásunkra. Már nálunk is tapasztalható a burgonya miatt kenyér pótló élelem. A felső vidék szegény lakói régen burgonyát esznek kenyér helyett és most már mások is teszik a kenyér drágasága és annak minősége miatt. A gyomorbajos embernek feltétlenül jobb a gyomrába a főt lisztes burgonya, mint a nehéz kukorica kenyér. E sorok írója már maga is látott családot, ahol főt burgonyát ettek húshoz kenyér helyett. fevétetik Laiszky János könyvnyomdájában, Esztergom, Simor-ucca. érhető el SÖrkimérőkészüIékeinkkel. (31. számú árjegyzék,) Jégszekrények. (32. számú árjegyzék.) Jég- és hidegfejlesztő-gépek kisebb és közepes szükségletre már 3000 kor.-tól feljebb. (33. sz. árj) Kitűnő referenciák. IX. Tinódy-utca 3. elsőrendű különlegességi készítményei. Legnagyobb gyár e szakmában. Tessék árjegyzéket kérni a kivánt szám emlitése mellett WAGNER „Hangszerkirály" újdonságai: Hegedű kitűnő hangszer, remekül kidolgozott domború Stainer-forma tokkal, vonóval, 16 db. felszereléssel csak 12 kor. Finomabb 20 és 30 kor. Gordonka igen jó minőségű, nagy erős hangú, finoman kidolgozott csak 30 kor. Finom kivitelben 40—100 K. Cimbalom, remek, erős . hangú, gyönyörű kivitelben 160—600 K-ig. Használt cimbalmok állandóan raktáron, Fuvola, igen jó minőségű, billentyűkkel és rézékítménynyel csak 8 kor. Hangversenyfüvolák 15 kor.-tól feljebb. Harmonium, hatalmas orgonahangú, remek kiállítású 160—600 K-ig. Használt harmóniumok raktáron. Primcitera finom kivitelben, kitűnő hangú, teljes felszereléssel 16 kor. Finomabb kivitelben 20 — 100 K-ig. Lemeztíjdonságok: A vén cigány. Horvát lány. Böském. Szibill. Furlana. Húzzad csak. Darabja 2*50 kor. Gitárcitera Kottaismeret nélkül játszható rajta. Csinos kiáilítású és rendkívül kellemes hangú. Ára kottával és felszereléssel 16 kor. Okarina. A fuvolához hasonló, rendkívül kellemes hangja van. Kezelése egyszerű. Az utasítás által bárki azonnal játszhat rajta. Ára 1, 2 és 3 kor. Jogász-tárogató, Kezdőknek különösen ajánlható. Gyönyörű mélabús hangú, 5 billentyűvel, nyelvgéppel csak 16 kor. Finomabb 6 billentyűvel 20 kor. Csodaréztrombita* A hangverseny „réztrombita" igen könnyen fujható. 20 primhangot és 4 kisérő akkordot foglal magában. Finom kivitelben 6 kor. Ha rendelésnél é lapra hivatkozik, 10 különféle kedvesés meglepő ajándéktárgyat kap. legességek árúházában kaphatók. hangszer- ésbeszélőgép külön• Kérjen a saját érdekében ingyen és bérmentve fényképes hangszerárjegyzéket. Óvás I Figyeljen a „Wagner' névre, hogy máshoz ne tévedjen.