Esztergom és Vidéke, 1915

1915-07-01 / 51.szám

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RESZET ILLETŐ IÖZL» MENYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ES H KD ET ESI DIJAK STB. KÜLDENDŐM. FŐMUNKATÁRSAK : D

R RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D

R KŐRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Áközéposztályküzdelme. Ebben a világháborúban amelynek szörnyűségei megérintenek minden ideget, minden érzelmet, nem hagy semmi emberi vonatkozást érintetlenül: a Középosztály szenved legtöbbet. Szenved különösen a háború magyar terepén, ahol ez az oszály kialakulásában volt, ahol annak magvát a tisztviselői osztály képezte, amely nem épen egészségesen, de hajtva az állami túlterjeszkedéstől folyton növekedett, de vagyonilag, nem gyarapodott. Nagyon természetes, hogy ilyen tengő-lengő állapotban tartalékot sem tudott magának gyűjteni, mert amit a magyar állami tisztviselő tehetett, nem volt egyéb, mint csendes resignacióval számitás a nyug„Esztogom és Vidéke" tárcája. Hadak utján. Csodálat két a népek lelkiben, Megint mienk • • • mienk a pálmaág, A nemzeté, mely öldöklő csaták, Omló vérén füröszti meg magát. Dörgő vihar zúg s félelmetesen Emeli szárnyát a világ felett, De ezreáéves múltnak vihara Már megedzette ezt a nemzetetKarunk erős s a kard villáma sújt, Ezzel kereste mináig igazát, A mult legendás hite hírneve, Arany sugárit bőven ontja ránk Történetünk nincsen lezárva még, Úgy tünáökölnek aranylapjai S diadaloktól ihlett nemzedék Fogja tettével gazdagítaniHozván a jelen gyászt, nyomort, sanyart, Haragvó lelke tűzcsóvát vetett, Országok vesznek, trónok omlanak, Oltárokat dönt szét a fergeteg; Kétség és könnyek kelnek fel nyomán, De a hit ami erős fegyverünk . • . Soha nem bíztuk másra azt, amit Önerőnkkel is elvégezhetünk. Vér festette a hervaát lombokat, A tél rátette hófehér fejét, S most a borostyán dúsan ágazik, Hazám, hogy a homlokodra tegyék, dijra, ami egyetlen egy nagy jótéteménye ennek a statusnak. Az is igaz, hogy ez a nyugdíjra való számitás meleg fészke volt az energiának, elsenyvedésnek és igen sok embert nyűgözött le. A háború legcsekélyebbre csökkentette le a pénz vásárlóképességét és a legmagasabbra emelte minden, az emberi megélhetéshez szükséges anyagnak a forgalmi értéket. Ebben az értékcsökkenési és értékemeikedési malomban őrlődik most az egész magyar középosztály, mely a megélhetés nehéz problémájával nem keservesebb küzdelmeket viv meg minden nap, mint a harctéren küzdő vitéz hadsereg. Ez vértelen, fegyvertelen, puskapormentes harc, de annak éppen ugy megvannak a maga borzalmai, mint Voltak hibáid, voltak bűneid, De gazdagságod volt a becsület S most a jelen a régi tartozás Bőséges kamatját téríti meg. Akkor dobban hazánkért a szivünk, Akkor szeretjük őt mi gyermeki, Mikor borongó s fájó panaszát Csak könnyében tudjuk megérteni; Az indulat vihar harangja kong, Szivünk, vérünk, kincsünk előtte van, Robogva szállnak bátor fiai Dicső harcok diadalaiban Nem ivott a föld soha annyi vért, Amennyi most szomjas poklába dől, Nem fűztek soha annyi koszorút, Mint most a piros vér mezőirőlA napsugár párolgó vérbe fúl, A levegő már fojtó hullaszag . • . Csaták zaján morajló föld alatt A hős milliók csendben nyugszanak. Bömböl az ágyú, a kartács süvit, A harci kürt riadva felsikolt, Dús rendet vág a szikrázó acél — Magyar viszi mindig elől a sort — Döráület rázza a föld sarkait, Szuronyt szegez a bátrak rohama, Golyózáporba viszi zászlait . - . A pórban széttört rablánc • - . korona Hörgő haldoklók nyitott szivire Prédát leső hollók seregje száll, Amott egy csonka lábú ifjúval Irtóztatón vivődik a halálannak a küzdelemnek, melyben fegyverek ropognak, ágyuk dörögnek és kardok villognak. Ma minden középosztálybeli családnál megtelepedett a szükség, a nélkülözés. Igazán rejtély, hogy a tisztviselők, akiket sorsuk nem eresztett tul a IX. dij osztályon, hogy tudják minden nap elintézni a legnagyobb kérdést: a megélhetés kérdését. A hitelük megszűnt, adósságot csak a legraffináltabb formák között lehet csinálni, az állam nem nyújt segitő kezet az ő embereinek, a megoldás nem kereshető, egyébben, mint aoban, hogy ez a jobb sorshoz szokott osztály hozzászokik a nélkülözéshez. Ez megy is bizonyos fokig, mert az már most megállapítható, hogy a világháború meg fog bennünket tanítani életmoAh •' Borzalom háborgó tengere Még mit horáasz a hullámok alatt, Ki ad irgalmat, békét minekünk, Ha viharod átka egekre csap. Vagy bukjon el, ki orvul támadott, Büntesse Isten irgalmatlanul, Addig ne halljuk könyörgő szavát, Mig legyőzőtten nem a porba hulU Ami zászlónk győzelmesen lobogd . . . Csodáljátok meg ezt a nemzetet, Mely létjogát a vérontó csaták Ezer veszélye közt szerezte meg. Orion. Ha majd a maszka hazajut... Irta: Sebők Imre dr. Waszilij Gregorov becsületes kozákstrázsa volt Kara-zargajban, ami egy kis burját ulusz odafönn Szibériában, a Bajkál-tó nyugati partján. Waszilij derék katona volt; becsülettel kiszolgálta a tizenkét esztendejét fönt Wercholenszkben, a szibériai 2. számú strelic-ezrednél fölvitte az őrmesterségig és akkor, mint kiszolgált altisztnek, joga volt ahhoz, hogy állami hivatalt kapjon. Kapott is, ha nem is éppen neki' dunk olyan takarékos berendezésére, amit képtelennek hittünk ebben a tejjel-mézzel folyó országban, ahol a valódi és reális életre mégis csak az ébresztette fel az embereket, hogy itt az emberi ellátás még nehezebb, mint azokban az országokban, amelyekben kevesebb a termés, de jobb a közigazgatás. Ennek az országnak gerince a középosztály. Ez fejlesztette azzá, ami most, ez érlelte meg benne az erőt, mellyel ellene tud állni annak az elemetáris hatalmakkal dolgozó támadásnak, mely most ostromolja. Énnek a középosztálynak, ha súlyos sebektől gyógyultan is, de mégis épen, egészségesen kell kikerülni a világháború bajaiból. Mert az a most ádáz bajjal és veszedelemmel küzdő középosztály biztosítéka az valót, de a fő az, hogy hivatal volt. Az irkucki uj főkormányzó, Jevo Viszokoprechogyityelysztvo, azaz ő excellenciája S. elhatározta, hogy rendet csinál a güberniumában és hogy minden ötödik faluba egy tanítót, minden tizedikbe egy orvost tesz be. Meg is cselekedte, amit határozott és az újonnan alapított állásokra a kiszolgált altiszteknek volt elsősorban igényük. Waszilij Gregorov ug> találta, hogy a pedagógiából már elég volt neki odafönn Wercholenszkben, á mikor a félig szláv, félig mongol újoncokat tanította évek hosszú során át a fegyverfórgatás és a szófogadás mesterségére, tehát nem a tanítói állást pályázta meg, hanem az orvosit. Erre az volt a jogcíme, hogy a tizenkét esztendejéből egyet a szanitéceknél töltött, ő volt goszpogyin doktornak a kifutója és a mindenese és ilyformán sok hasznos tudományt sajátított el az egészségügyi katonáktól. Megtanulta, hogy melyik zsírral kell megkenni a beteg lovat és melyikkel az embert; nagy piros és