Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 53. szám
1914. Julius 2. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 gedéssel vezette a játékot. Végeredmény 2 : 1 az ETK javára. Az elismerés és dicsőség pálmája illeti meg az ETK minden játékosat, akik élvezetes, egyöntetű játékot produkáltak, amely játékukat még a szövetségi bíró is több Ízben megdicsérte. Persze az ETK-ból az oroszlánrészt Schult- heisz center és Soproni hátvéd vette ki. Mindketten bravúrosan működtek. Platz, a kapus, nagyszerűen védte ki a kaput több ízben. Sipeky, Halmos, Kiss, Nagy I., Gáspár, Wéber és Bóbits pompás összjátéka elismerést érdemel. Hétfőn. Kevesebb számú közönség nézte meg az ETK kombinált csapatának a Váci Kath. Legényegylet football csapatával történt mérkőzését. Pedig ez a mérkőzés is elég érdekes volt, de azért messze áll a vasárnapitól. ETK-ból az első goalt Somogyi lőtte tizenegyesből. A félidő 1:1. A második félidőben pompás lerohanás után közel a kaputól Schultheisz center lőtte be a második goalt a váciak kapujába; mig a harmadikat Halmos jobb összekötő. Végeredmény volt 3 : 1 az ETK javára. Külön dicséretet érdemel Halmos, aki nagyszerűen vezeti a labdát. (=) HÍREK. FERENC FERDINAND, HOHENBERG ZSÓFIA. „Eminenciás uram, többször tapasztaltam, hogy vannak dolgok az életben, melyeket, ha megkellene ismételnünk, másképp végeznők. De ha a házasságomat kellene újra megcsinálnom, változatlanul ugyanúgy cselekednék, ahogy cselekedtem. Örömmel mondom el Önnek, hogy istenáldotta ember vagyok. Ha hosszas és terhes napi munkámból családom körébe térek s a feleségemet játszadozó gyermekeim közt kézimunkázva találom, gondjaimat az ajtó mögött hagyva, alig tudok betelni a boldogsággal. Ezt a kedves képet Emi- nenciádnak egyszer látnia kell.. “ Ezek nem Magyarország és Ausztria trónörökösének szavai Magyarország bíboros herceg- prímásához, hanem ez egy boldog férjnek és családapának, egy jó, nyiltszivű, vallásos embernek vallomása a ház jóbarátjához, a lelkiatyához. És ennek a boldogságnak vetett véget két gyilkos golyó vasárnap délelőtt! „Most majd hadgyakorlatra utazunk. De ha visszatérünk s Eminenciád ismét Bécs- ben lesz, meglátogat minket, a vendégünk lesz. A viszontlátásra.“ Ez a látogatás elmarad. Helyette gyászba öltözik két nagy ország, könnyező részvét ül az egész művelt világra és . . . három árva sir magában valahol Konopistban; siratva nem a trónörököst és a főhercegnőt, hanem a jó papát és mamát, akiket oly váratlanul ragadott el a halál oldaluk mellől. Sírjatok szegény árvák, sírjatok ! Könnyeitek egyesül a mi könnyeinkkel, mert mi sem néztük a rangot, a koronát, midőn édes szülőitekre tekintettünk; mi is csak két boldog házastársat, két, Isten szive szerint egyesült szerető embert láttunk fenn a trón magasságában, kiknek boldogsága példaképünk, lelkesítőnk, bátoritónk, vigasztalónk volt az élet küzdelmei közepeit. S Ők egyszerre haltak meg . . . egymás kebelén .. . Áldott emlékű halottak! Ugy-e, ha ismét feltámadnátok ... ismét csak ugyanilyen halált kérnétek az élet Urától? Ha nem is ezt a borzalmasat, felháborítót. . . ! Nyugodjatok békességben ! (-•) Eljegyzések. Oltósy Lajos esztergomi gyártulajdonos és vállalkozó kedves leányát Herminkét eljegyezte Akspach Lajos cs. és kir. főhadnagy Budapestről. — Deszberg Béla az Esztergom szászvári kőszénbánya r. t. bányaintézője eljegyezte Róth Stefikét Palánkéról. Primicia. A „Kolos“ kórház kisded kápolnájában emlékezetes ünnepség folyt le Peter-Pal napjának reggelen fél 8 órakor. Ekkor mutatta be ugyanis az Úrnak első szent miséjét Gamauf László ujmisés, Dr. Gamauf István vizivárosi'káplán test- véröccse. Manuduktora Shvoy Lajos, a budapesti „Regnum Marianum“ hittanára volt. Mise alatt ifj. Buchner Antal főszékesegyházi karnagy vezetése mellett ifjúsági énekkar adott elő áhitatrakeltő egyházi énekeket, lévén a primiciáns a szemináriumi énekkar buzgó vezetője. Mise közben Dr. Gamauf István mondott megható beszédet, melyet jövő számunkban közölni [is fogunk minden olvasónk igaz gyönyörűségére. Változások a Szent Benedek- rendben. A szokásos dispoziciókat múlt hó 29.-én ejtette meg a Szent Benedek-rendben dr. Hajdú Tibor főapát. Esztergomból Garami Elek Pannonhalmára került hitszónoknak s helyébe dr. Rőder Ákos jön városunkba. , Ismerőseink közül Weber Jácint főapáti titkár főjószagkormány- zóvá lépett elő. Agatsin Gyula győri főgimn. igazgató Papán lesz tanár s helyébe győri igazgatónak Meszlényi Lambert kerül. Wohlmuth József tanár Kőszegen házgondnokká neveztetett ki. Ritka ajándék a múzeumnak. Dr. Riedl Gusztáv egyetemi s. tanár, városunk fia egy paleolithkorbeli babérlevélalakú dárdahegyet ajándékozott a történelmi múzeumnak, melyet 1907-ben találtak a borsodhámori Szeleta-barlang első felkutatása alkalmával. Értekezlet a vízvezeték ügyében. Ma délután fél négy órára dr. Perényi Kálmán alispán értekezletet hivott össze a városi vízvezeték ügyében, melyen Farkas belügyminiszteri tanácsos is résztvesz. Az értekezlet a városház nagytermében lesz megtartva. A Szent István-ünneprendezö bizottság kedden délután 6 órakor ismét értekezletet tartott, melyen az elnöklő Vimmer Imre polgármester bejelentette, hogy Oeminentíája örömmel vette tudomásul azt, hogy az esztergomi Szent István ünnepségek országos részét Nagyboldogasszony napjára helyezte át a város közönsége. A bizottság elhatározta, hogy mig az ünnep egyházi és országos jellegű része az említett napon tarta- tik, Szent István napját sem hagyja szürkeségben elmúlni, hanem erre a napra helyezi a lokális jellegű, világiassportversenyeket és mulatságokat. Érettségi a főreáliskolásban. Múlt hó 26. és 27.-én folyt le az érettségi vizsgálat a főreáiiskolában, melynek eredménye a következő: Jelesen érettek : Földes Árpád és Prommer Ferenc. Jól érettek : Be- rényi Vilmos, Mattyasovszky Vilmos és Uhlárik János. Érett: Véghelyi Lajos. Zongoravizsga. Múlt hó 29-én hétfőn özv. Dezső Leóné úrasszony tanítványai: Clementis Edit, Eggen- hofer Manci és Ibiké, Etter Pali, Kerschbaummajer Bözsike, Mihailic Erna, Niczky Annus, Sziklay Irma, Tamás Mimi, Vándor Ilonka és Zsiga Annúska mutatták be a Kath. Kör nagytermében zongoratudásukat díszes közönség jelenlétében. A kis zongoravirtuózok a legteljesebb megelégedésre vizsgáztak le s a hallgatóság lelkes elismerését érdemelték ki. Az elismerés azonban bőven megillette a fáradhatatlan zongora- mesternőt is, kiben a szülők bizalma a lefolyt sikeres vizsga alkalmából fokozott mértékben erősült meg. Népgyűlés a vallásoktatás mellett. Ezrekre menő közönség vett részt vasárnap azon kitűnően rendezett és hatásos népgyűlésen, melyet a vallásoktatás ellen megnyilvánult szabadkőműves akció elnémi- tása céljából rendezett Esztergom város közönsége. A Széchenyi-térnek városház előtti része megtelt a polgárság minden rendű és rangú tagjaival, az erkélyen pedig a megye és a város, valamint a papság képviselői foglaltak helyet. Ott láttuk Meszleny Pál főispánt, Dr. Macho- vits Gyula egyhm. főtanfelügyelő, prel. kanonokot, Dr. Pacséri Károly kir. tanácsos, tanfelügyelőt, Dr. Perényi Kálmán alispánt, ki egyúttal a népgyűlés elnöki tisztét is viselte, Vimmer Imre polgármestert, Ke- ményfy K. Dániel szsz. tanácsost, Mátéffy Viktor belvárosi plébánost, Spiegel Ármin rabbit és másokat. A népgyűlés első szónoka Dr. Katona Sándor esztergomi ügyvéd volt, ki az esztergomi szülők nevében az igazság és a szülői szeretet sugallta meggyőző szavakkal ostorozta a vallás- és nemzet ellen feltámadt káros törekvéseket. Gyönyörű beszédét gyakran szakította felbe taps és éljenzés, mely valósággal tombolásban tört ki a hatásos beszéd végeztével. A budapesti kiküldöttek részéről Ekamp Nándor, Salomváry Gyula és Cserny József beszéltek, szemelvényeket olvastak fel a szabadkőműves orgánumokból, részletesen ismertették a mozgalom keletkezését és megindokolták a benyújtott határozati javaslatot, melyet teljes egészében elfogadott a népgyűlés. Külön ki kell emelnünk Spiegel Ármin esztergomi főrabbi gyönyörű beszédét, mely a hazaszeretet lelkes melegét ébresztette fel a szivekben, bebizonyítva, hogy igazi hazafi csakis melyen vallásos lelkületű ember lehet. Befejezésül Jézus szavait idézte: „Engedjétek hozzám a kisdedeket, mert ilyeneké a mennyek országa !“ A közönség tüntető ovációval ünnepelte a népszerű rabbit, ki beszédjével ékesen demonstrálta, hogy a vallásoktatás megvédésében minden vallásfelekezetnek össze kell fognia. Végül Dr. Perényi Kálmán alispán mondott köszönetét a szónokoknak és az egybegyült közönségnek, mely után a népgyűlés lelkes hangulatban déli fél egy óra tájban ért véget. A Régészeti és Történelmi Társulat ülése. Az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi társu- lét kedden délután 5 órakor a városház nagytermében választmányi ülést tartott, melyen Dr. Perényi alispán elnökölt. Az ülésen megjelent Bogisich Mihály v. püspök, a társulat tiszteletbeli tagja is. Az elnök mindenekelőtt fájdalmas szavakkal emlékezett meg nemzeti történelmünk egyik legsötétebb eseményéről, a vasárnapi szerajevói merényletről és indítványára a történelmi társulat mély gyászának jegyzőkönyvileg ad kifejezést. Tudomásul vették Molnár Szulpic jelentését, mely a történelmi múzeum megnyitásáról szól. A múzeumot január 4.-e óta mintegy 6000-en tekintették meg és állomanya Sínka Ferenc Pál múzeumőr buzgóikodása folytán azóta megkétszereződött. Az ülés elhatározta, hogy Mihalik Józsefi orsz. múzeumi felügyelőt nemesi rangra történt emeltetése alkalmából üdvözli, továbbá köszönetét mond Bella Lajosnak, a társulat tiszteleti, tagjának a muzeum szakszerű rendezéséért. Einczinger Ferenc pénztáros előadta, hogy a társulat az állam részéről 800, az esztergomi takarékpénztár részéről 100, az iparbanktól 30, a hitelbanktól 20 korona ségélyben részesült. A választmány elhatározta, hogy az államsegélyből 100 koronát átenged a csévi Legény- és Leánybarlang további kutatásának költségeire, továbbá hogy megszerzi özv. Kadletz Edéné tulajdonában levő régi török puskákat, pisztolyokat és handsárokat. Több uj tag felvétele után az ülés véget ért. Színházi hírek. Csütörtökön a rendkívül mulatságos „Lotty ezredesei11 c. énekes és táncos bohózatot adja elő a színtársulat, pénteken pedig bemutatják az évad drámái slágerét, a „Timár Liza“ című Bródy Sándor-ujdonságot. Szombaton és vasárnap Gilbert, az „Ártatlan Zsuzsi“ világhírű komponistájának uj operet- tejét, a Buksi“-1 mutatják be, mely „Puppchen“ címen diadallal járta be az egész külföldet. Az újdonság az egész énekes személyzetet foglalkoztatja. Vasárnap délután félhelyárakkal a „Kis király“ operetteujdonság kerül színre. Rendkívüli megyegyűlés. Folyó hó 4-én d. e. 8 órakor a vármegyeház tanácskozó termében rendkívüli közgyűlés tartatik, melynek egyedüli tárgya az lesz, hogy a vármegye közönsége a felséges uralkodó házat és országunkat ért gyászeset felett igaz, mély részvétét kifejezhesse, azt a trón zsámolyához juttathassa és egyúttal legmélyebb megbotránkozásának adhasson kifejezést ezen gyalázatos, gyáva merénylet felett. A közgyűlésre az összes hivatalok, a törvényhatósági bizottság, a katonaság és csendőrség tisztikara, a helybeli középiskolák igazgatósága meghivatnak, de egyúttal külön meghívót kapott erre Dr. Csernoch János hercegprímás is. Önkéntesek nősülése. Azon egyéves önkéntesek, kiket még állományba nem vetettek, megnősülhetnek, ha az engedély elnyeréséért a hadügy- vagy honvédelmi miniszterhez folyamodnak.