Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 63. szám

2

ESZTERGOM és VIDÉKE.

1914. augusztus 6.

Nem tudjuk, hogy kerülhetett a fővárosi sajtóba ez a hir ilyenformán, mert tudtunkkal ezen irányban semmiféle intézkedés nem történt.

Az országos jelleget hirdető díszes falragaszok szétmentek az ország minden részébe. Mindenütt tudják már, hogy Esztergomban specialiter Nagyboldogasszony napján egyúttal Sz. István emlékezetét is megülik.

Igaz, hogy a megnehezült idők és a közlekedési eszközök más irányú igénybevétele miatt idegenforgalomra nem számíthatunk.

De kérdezzük, csakis egyedül és kizárólag idegenforgalom emelése céljából rendezzük ezen ünnepet ?

Igaz, hogy az ünnepségek két lelkes rendezője, Mátéffy Viktor belvárosi plébános és Sinka Ferenc Pál városi közgyám ezidőszerint nincsenek városunkban.

Sajnálattal nélkülözzük őket, de ez még szerintünk mindig nem elég ok arra, hogy az ünnepség teljesen elmaradjon.

Nem lesz és hát ne legyen országos jellegű, de azért tartassák meg ! Az egyházi hatóság és a város a nehéz idők dacára, sőt epen a nehéz időkre való tekintettel legyen azon, hogy Nagyboldogasszony és Sz. István királyunk emlékezeté e nagy idők zűrzavaros hangulatából magasan kiemelkedjék és mint a bibliai rézkigyó, legyen

pozáns asszony volt és e percben úgy járkált a szobában, hogy lépésétől dongott a padló és a szeme villámlott.

Ilendően kezet csókoltam. Hidegen engedte ezt megtörténni.

— Hozta Isten! — mondotta. — Jól tette, hogy eljött. Piroska is itt lesz tüstént.

Hohó, gondoltam, ez elég jól indul. Neki rugtattam.

— Azt, ami engem idevezetett, talán sejti, nagyságos asszonyom. Megengedi, hogy nyíltan beszéljek ?

Száját biggyesztette keserűen.

— Megengedem-e ? Nevetséges. Maga talán azt hiszi, hogy törődnek azzal, megengedek-e én valamit, vagy sem ?

— Hogy én . . . hogy azt . . . — dadogtam.

Homlokomat kiverte a forróság. Szépen vagyunk itt is. A mama is észrevette zavaromat, mert nyájasabb hangon ezt mondotta:

— Nos, hát mi közlendője van ?

Újra neki fohászkodtam, de alig

értesült arról, hogy valami családi ügyről van szó, közbevágott :

— Kérem, ez a férjemre tartozik. O a család feje.

— De . . . — hebegtem.

— Kérem, csak tessék a férjemhez fordulni. A szobájában megtalálhatja. Most úgyis éppen jó kedve van I

Nekem is elég volt ennyi. Kétségbeejtő helyzet 1 Kitől kérjem meg hát Piroska kezét, ha itt örökké jó kedve van mindenkinek ?

Piroska ismét izgatottan várt.

— Mi történt?

a magyar népnek lelkesítője és vigasztalása!

Maradjon el az ünnepségből a profán és a mellékes rész, de az ünnepélyes körmenet az ereklyékkel, valamint a bazilikái istentisztelet, jó időjárás esetén azzal a fénnyel, sőt fokozottabb fénnyel tartassák meg, mint más alkalommal.

A körmeneteket az Egyház épen a nehéz időkben, ellenségektől és nagy természeti csapásoktól való megszabadítás reményében, az Isten hatalmában való szilárd bizodalmának nyilvános kifejezésére vette szokásba.

És ha vannak idők, amidőn az Istenbe vetett bizodalmát és az ősi vallásosságot fokozottabb mértékben kell ápolni, úgy a mostani nehéz idők azok, amidőn még olyanok is, akik máskor mindent könnyen vettek, mindenből tréfát űztek, komolyan és a helyzet nehézségeinek tudatában élnek.

Biztosak lehetünk, hogyha lesz körmenet, e városnak minden itthonmaradott polgára részt vesz azon, nem is szólva azokról, akiknek hozzátartozóit a nagy idők fegyverbe szólították.

Nyilvános könyörgés, ima lesz az fegyvereink győzelméért!

Halljuk csak a körmenetnek máskor is szokásos énekeit:

♦

Boldogasszony Anyánk Régi nagy Pátrónánk,

Nagy ínségben lévén, így szólít meg Hazank ;

Magyarországról, édes hazánkról Ne feledkezzél meg szegény magyarokról

— Semmi.

— Semmi ? Hát ma sem kérte meg a kezemet ?

— Lehetetlen Piroska a maga kezét megkérni, mert most már a mamának is, a papának is jó kedve van.

— Olyan nagy baj az, ha valakinek jó kedve van ?

— Hja, néha . . .

— De már most mit csináljunk ?

— Az én leleményességem véget ért.

Piroska indulatosan toppantott a lábával.

— Maga gyáva!

— Az bizony meglehet.

Valami nagyon megható lehetett

az arcom a beismerés alatt, mert Piroska elérzékenyedett. Hozzám simult. Félénken fölnézett reám. A szobában volt egy kakukos óra s a kakuk éppen szólni kezdett. Az ablak alatt volt egy rózsatő, egy kinyílt teljes rózsa éppen ránk mosolygott. A fejünk fölött függött kalitkájában egy rabmadár, az éppen csattogni kezdett. Átkaroltam Piroskát és magamhoz vontam, ő vállamra hajtotta a fejét. Oly szép volt sápadt, önfeledt, szerelmes arca . . .

Ebben a percben kinyílt az ajtó és látható lön a jókedvű mama alakja rajta.

*

Most is csodálkozunk Piroskával azon, hogy elviseltük azt a vihart, amely e jelenetre fejünk fölött elvonult. Piroskával, az én kis feleségemmel, akinek különben — most szintén éppen jó kedve van.

Vagy pedig:

Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga,

Ki voltál valaha országunk istápja ?

Hol vagy István király? téged magyar kíván '■

Reménységünk vagyon benned s Máriában, Mint magyar hazánknak hű királynéjában, Kinek életedben minket ajánlottál És szent koronával együtt feláldoztál 1

Vájjon el lehet-e, el szabad-e maradnia épen az idén uccáink- ról ezeknek a gyönyörű zso- lozsmás énekeknek, melyeket már az évszázadok előtti nehéz időkben is visszhangoztak Esztergom falai ?

Még egyszer hangoztatjuk, meg kell tartani a körmenetet a nagy magyar szentek ereklyéivel, el kell zarándokolni Sz. István szülőhelyéhez és meg kell mutatnunk, hogy ünnepségeink nem kizárólag idegenforgalmi célokat szolgainak, hanem városunknak hagyományos tiszteletét, hűségét es bizalmat fejezik ki nagy Szülöttünk emléke és országunk hatalmas Védőasszonya iránt!

A rémhírek terjesztői ellen.

Már vasárnapi számunkban megemlékeztünk arról, hogy egyes lelkiismeretlen emberek, visszaélve a közönség érdeklődésével és hiszékenységével, folytonos rémhírek gyártásával és terjesztésével tartják állandó izgalomban a város közönségét. Tudomására jutott ez a dolog Meszleny Pál főispánnak is, aki erre azonnal a következő emelkedett, emellett erélyes hangú hirdetményt bocsátotta ki:

HIRDETMÉNY.

Mikor Felséges Királyunk fegyverbe szólította népeit, a riadó lelkesedés talán sehol sem nyilatkozott meg oly fényesen, mint városunkban afelett, hogy Istenben és igaz ügyünkben való bizalom, királyhűség, hazaszeretet, nemzetünk erejének öntudata, valamint a vitéz hadsereg teljes készültsége és dicső múltjához méltó harci kedve oly teljes és fokozott, hogy a legnagyobb bizalommal tölti el minden magyar szivét.

A megtorlás és leszámolás véres napjaiban a magyar királyi kormány kötelességének tartja időnkint, amint azt a hadműveletek vezetősége vele közli, teljes hitelességében tudatni a harctéri eseményeket az ország közönségével is.

Legnagyobb megütközéssel tapasztaltam, hogy egynémely beteges képzelődésű rémlátóknak könnyelmű fecsegése a közönség körében olyan híreket terjeszt, melyek alkalmasak arra, hogy midőn a legnagyobb nyugodtság kellene a nehéz intézkedések keresztül vitelére, a közönségben teljesen indokolatlan nyugtalanságot idéznek elő.

A kormány által reám ruházott és kiterjesztett hatalmamnál fogva az ilyen egyének ellen minden személyes tekintet nélkül kérlelhetetlen szigorral fogok eljárni és felszólítok mindenkit, hogy ellenőrizhetetlen, koholt hírekkel és mesékkel ne tegyék még nagyobbá fájdalmát azoknak,

kiknek hozzátartozói a becsület mezején sorakoznak Felséges Királyunk zászlója alá.

Erőnk teljes tudatában megyünk a harcba és a legnagyobb lelkiismeretlenség volna a hazafias fellendülés ezen dicső napjaiban lohasz- tani a szent tüzet, mely sziveinket hevíti.

Esztergom, 1914. évi augusztus hó 2-án.

Meszleny Pál s. k.

főispán.

Egy okos és hazafias körlevél.

Körleveleket nem igen szoktunk közölni, mert ezek rendszerint csak egyes hivatásköröket érdekelnek. Hogy ezúttal eltérünk szokásunktól s egy, tulajdonképpen gazdasági tisztviselőknek szánt körlevelet közzéteszünk, annak megvan a maga érthető oka.

Ezt a körlevelet a bíboros hercegprímás jószágigazgatója, Hajdú István irta.^ Mi véletlenül jutottunk hozzá. Azt hisszük nem követünk el semmiféle indiszkréciót sem a körlevél írójával, sem a primási uradalommal és tisztikarral szemben, ha külön engedelem kérése nélkül közreadjuk. Miért? Azért, mert szeretnék, ha ezen a körlevélen egesz városunk és megyénk közönsége épülne. Meg vagyunk ugyanis róla győződve, hogy mindenki, aki elolvassa, azt fogja velünk együtt megállapítani, hogy ilyen bölcs, emberséges és hazafias körlevelet csak egy nemes érzésű s fennkölt gondolkodású hivatalfő adhat ki; ilyen körlevél méltó az első magyar zászlosur gazdatisztjeihez, méltó Magyarország főpapjának példás földesúri gazdálkodó rendszeréhez.

Nem akarunk fölös dicsérő jelzőket halmozni a körlevélre, mert eléggé világosan beszél az magáért. Tehát egyszerűen átadjuk a szót a jószág- igazgató urnák:

KÖRLEVÉL

valamennyi jószágfelügyelőségnek, fő- erdőhivatalnak, intézőségnek és erdőgondnokságnak.

Az abnormális időjárás és a mozgósítás a gazdaságokat súlyos helyzetbe hozta. Aratással, behordással el vagyunk maradva, eső, jégverés, viharkárok pusztítják a termést, fiatal tisztjeink, cselédségünk, aratóink fegyver alá vonulnak teljesíteni honfiúi kötelességüket.

Komoly időket élünk, súlyos gondok várnak reánk. Akit kora, vagy egyéb körülmény felment a katonai kötelezettség alól, teljesítse hivatását azon a helyen, ahová állították és úgy, amint legjobban bírja. Ezzel veszi ki részét abból a küzdelemből, ami harcos katonáinkra vár az ellenség előtt. Egész férfiakra van most szükség mindenütt, akik nemcsak a kegyelmes Földesur vagyonából, hanem a nemzet vagyonából is mentül többet megmentsenek. Most mutatja meg mindenki, hogy kicsoda és menynyit ér!

Az itthon maradottaknak kell pótolni a bevonulókat. Szól ez a tiszt urakra ép úgy, mint egyéb alkalmazottra. És ehelyütt hívom fel a tiszt urak figyelmét arra a szép példára, amit egy pestmegyei uradalomból hallottam, ahol az asszonynép beál-