Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 97. szám

1914. december 3. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 gazdagították a tanítói tanácskozá­sok programmját. Működésének utolsó éveiben nagy­ban akadályozta őt hivatásának buzgó teljesítésében meggyengült hallása, amiért fájó szívvel hagyta ott azt a pá­lyát, amelyre való rátermettségét a tanítás terén szerzett kiváló érdemei legjobban bizonyították. Érdemeinek elismeréséül 1889- ben Őfelsége a király a koronás arany érdemkereszttel tüntette ki Hübschl Sándort, mely kitüntetés az egész város osztatlan örömnyilvání­tásai közben adatott át a derék taní­tónak. Tevékenysége nyugdíjaztatása után sem nyugodott. Új munkakört keresett, amelyben napjait hasznosan töltheti el s így munkálkodott hosz- szabb ideig a főkáptalani jószágigaz­gatóságnál, mígnem sajnálatos testi hibája itt is letétette vele a tollat. Az esztergomi tanítók mindenkori hagyományához híven, a társadalmi munkából is derekasan kivette ré­szét. Az „Esztergomi Kaszinó“ osz­lopos, régi tagját veszítette el az el­hunytban. Takarékos életmódja mellett egyike lehetett azon ritka ta­nítóknak, akiknek halála hírére két pénzintézet is gyászlobogót tűz ki. Mind az „Esztergomi Takarékpénz­tárinak mind pedig a „Kereskedelmi és Iparbank“-nak igazgatósági tagja volt. Temetése kedden d. u. 3 órakor volt a belvárosi temető kápolnájából nagyarányú meleg részvét mellett. A temetésen testületileg jelentek meg az esztergomi tanítótestület tagjai, a pénzintézetek tisztikara, valamint a tanítóképző intézet növendékei. A koporsónál a tanítótestület tagjaiból alakult énekkar Táky Gyula karnagy vezetése mellett megható gyászéneket adott elő s ugyancsak ezen énekkar gyászénekei emelték az aznap dél­előtti requiem áhitatos hangulatát is. Hübschl Sándor halálát özvegye, szül. Losteiner Erzsébet, valamint gyermekei, Dr. Rigler Gusztáv ko­lozsvári egyetemi tanár, ennek neje Alpár Mariska, Hübschl Erzsébet, ennek férje Müller Ernő és Hübschl Károly, unokái Rigler Józsi, Maja, Kató, Gusztika, Piri, Sanyi, Laci va- lanint nagyszámú rokonság gyászol­ják. H. 1. HÍREK. A hercegprímás hazaérkezése. Dr. Csernoch János bíboros herceg­prímás több napi fővárosi tartózko­dás után szombaton este hazaérke­zett Esztergomba. A polgármester betegsége. Vimmer Imre polgármester erős meg­hűlés következményekép már napok óta kénytelen az ágyat őrizni. A baj,te­kintettel a polgármester hajlott korára, elég komoly, de aggodalomra még sem ad okot. Nyugalmazás. Mráz Sándor 26. gyalogezredbeli alezredes, a felülvizs­gálat eredményéhez képest, mint csa­patszolgálatra a hadseregbeu alkal­matlan, helyi szolgálatokra alkalmas, a nyugállományba átvétetett. Gyászhir. Thuróczy Lőrinc ny. városi állatorvos november hó 30-án 68 éves korában, rövid és kínos szenvedés után elhunyt. Hült tetemét f. hó 1-én szentelték be a belvárosi temető-kápolnában, honnan Lévára szállítva ma délután 3 órakor helye­zik el a családi sírboltba. Az elhunyt­ban Óberth Ágoston tanítóképzőin­tézeti tanár apósát gyászolja. Névnapi megváltások. Grósz Ferenc, az Esztergommegyei Párká­nyi Takarékpénztár igazgatója 20 koronát küldött névnapi üdvözletek megváltása címén a Sz. Erzsébet nőegyesület szegényei között való szétosztás céljából. — Huray Ferenc városi főszámvevő ugyanezen a cí­men egy szegény családot tűzifával ajándékozott meg. A követésre méltó szép tett önmagát dicséri. Az 1915. évi esküdtbirák. Bleszl Ferenc takarékpénztári igaz­gató, mint vármegye kiküldötte múlt pénteken járt Komáromban a jövő évi esküdtbirák kijelelése végett A dr. Vaszkó Endre törvényszéki elnök, továbbá dr. Kamrás József törvény- széki biró, valamint a vármegye ki­küldöttéből álló bizottság mindenek­előtt megállapította, hogy az 1914. évre kijelelt húsz esküdtbiróból csu­pán öt lett ez évben berendelve és így a be nem hívott 15 régi tagot újból jelelte és az új névsorba csu­pán öt új tagot vett fel. Ezek sze­rint a jövő évi esküdtbirák lesznek: Adorján János, Adorján József (új,) Csupor István (új), Erős Ádám, Hoz­mán Béla Tokod, Krizsán Vince Pár­kány, Magyary László, Osváth An­dor, Pfluger János Dorog, Rutics János Párkány, Schmidt Sándor Do­rog, Schwach Sándor (új), Spitzer Ignác Lábatlan, Szentes Jakab Kőhid- gyarmat, Takács Gyula Bátorkesz, Tamási Móric Kéménd (új), Tóth Ignác Kéménd (új), Tóth Imre Hor­váth veje, Trexler Antal, Vimmer Kálmán Kéty. Kérelem a vidéki közönség­hez. Az Auguszta-alap természetben segítőosztályához az utóbbi napokban vidékről csomagok és póstadobozok erkeztek azzal a megbízással, hogy a küldeményt az alap közvetítse a a Hadsegélyző Hivatallal, amely jut­tassa el a harctérre a csomagon sze­replő címére. Az Auguszta-alap ér­tesíti a közönséget, hogy ilyen meg­bízás teljesítése nem áll módjában és kéri, hogy ne küldjenek a ter­mészetbeni osztályhoz másnak szánt dobozokat, mert nem tud velük mit csinálni. A nevezett alap csak a szegényeknek szánt ado­mányokat fogadhatja el, amelyeket nyomban ki is oszt az arra rászo­rulók között. Meleg ruha, télikabát, cipő, gyermekruha kell a még min­dig nyári ruhában didergő elhagya­tottaknak. Küzdő katonáink karácsonyára iskolai gyűjtések. A harctéren küz­dő vitéz katonáink karácsonyi aján­dékára összes főpásztoraink elrendel­ték, hogy a tanuló ifjúság között is adományfillérek gyűjtessenek. A fő­pásztoraink felhívták lelkészeiket, az iskolaigazgatókat, továbbá az egyház­megyék tanítóit és tanítónőit, hogy a vármegyei kir. tanfelügyelőségek részéről veendő ily értelmű felhívás­nak a nemes cél érdekében minden jó igyekezetükkel tegyenek eleget. A katonai fogatok. A hadiszol­gáltatásról szóló törvénynek a kato­nai fogatokra vonatkozó rendelkezé­sét gazdáink sok tekintetben kifogá­solják, különösen azt, hogy a had­sereg részére besorozott fogatokhoz a gazda köteles kocsist adni. De megtörténik, hogy a kocsis megta­gadja az engedelmességet és meg is tagadhatja, mert a cselédtörvény nem kötelezi hadiszolgáltatásra. De számos esetben megtörtént, hogy katonai szolgálatra hívják be a kocsist és a tulajdonosnak nincs cselédje, akit a kocsira ültessen. Ezek az anomáláik valószínűleg megszűnnek, mert a honvédelmi kormány maga is belátja, hogy változtatni kell a rendelet sé­relmes intézkedésein. Hír szerint úgy akarnak segíteni a dolgon, hogy a kocsi tulajdonosa csak a kocsit kö­teles adni, kocsisról pedig a hadve­zetőség gondoskodik. Nem írják össze a tankötele- leseket. Az országos m. kir. köz­ponti statisztikai hivatal leiratban értesítette a városokat és községeket, hogy a szokásos tankötelesek össze­írását ez idén nem követeli, ennek teljesítése alól a községeket felmenti. Így tehát az összeírás, amelyet a beiratkozások után szoktak eszkö­zölni, ez évben elmarad. A ferenciek templomának meg- áldása. Vasárnap délelőtt, mint leg- utóbbbi számunkban jeleztük, a hivő közönség impozáns részétele mellett ment végbe a ferenciek megrenovált templomának fölszentelése, illetve megáldása. P. Olsóvszky Manszvét tartományi főnök előbb a templom- megáldás szertartásait végezte el, majd fényes menetben behozta az ideiglenes kápolnává átalakított re- fectóriumból az Oltáriszentséget és elhelyezte azt a főoltár díszes új trónu­sán, mely után ünnepélyes nagymise következett. Evangéliumkor P. Butty- kay Antal tartományőr mondott re­mek alkalmi szentbeszédet, melynek hatását legjobban ecseteli az az ér­dekes epizód, hogy néhány „nemzet­béli“ a prédikáció hatásos befejezése után hangos éljenzésbe tört ki. A nagymise „Te Deum“ mai fejeződött be. A gyönyörű templomban még sokáig maradt együtt az áhitatos kö­zönség gyönyörködve a szép fres­kókban és az oltárok remek új szob­raiban. Továbbra is lehet hadiköl- CSÖnt jegyezni. A postatakarék­pénztár igazgatósága értesítette az egyes posta és távirda igazgatóságo­kat, hogy miután a hadikölcsönre való jegyzések a közvetítő posta hivataloknál olyan nagy mértékben történnek, hogy azokat előjegyezni, illetve feldolgozni a jegyzésre kitű­zött határidőn belül lehetetlennek bizonyult, a m. kir. postatakarék­pénztár a közvetítő hivataloknak megengedte, hogy a határidőn túl is fogadhatnak el jegyzéseket. A kö­zönség tájékoztatása céljából közöl­jük tehát, hogy a bankok múlt hétfőn délben lezárták a jegyzéseket, a közvetítő postahivalok azonban to­vábbi intézkedésig elfogadnak hadi- kölcsön jegyzéseket. Mehetnek a tábori csomagok. Illetékes helyen nyert értesülésünk szerint a közeledő karácsonyi ünne­pekre való tekintettel a hadvezető­ség elhatározta, hogy december 5-től 15-ig megengedi a táborokba szóló csomagok feladását. Ezek a csoma­gok nem lehetnek súlyosabbak öt kilogramnál s nem lehetnek nagyob­bak hatvan centiméternél. Felszere­lési tárgyakon és ruheneműeken kí­vül olyan ételneműek is küldhetők bennük, amelyek nem romlandók: füstölthús, száraz kalbászok, szalámi, sajt, kétszersült, cakes, csokoládé, tea, és konzervek, valamint szivarok, cigaretták és dohány is. Ezek a hol­mik viaszkosvászonba, vízhatlan szö­vetekbe vagy erős fadobozokba cso- magolandók. Papirosba burkolt tábo­ri csomagokat nem vesz fel a posta. A pontos címet, melynek a címzett ' nevét, rangját, a csapattest (ezredét), századot és a tábori posta számát kell tartalmaznia, a csomag burko latára kell Írni s a cim másolata a csomagban is elhelyezendő. A cso­magokat csakis a feladó veszélyére továbbítják, elvesztőkért nem vállal felelősséget a posta. Pénzt vagy ér­téktárgyakat nem szabad a csoma­gokban elhelyezni. A csomagokhoz melléklendők a szabályosan kiállított szállítólevelek, melyekre azonban Írás­beli közlemények nem irhatok. Min­den tábori csomag szállítási díja hat­van fillér, melyet a felvevő postahi­vatalnál kell lefizetni. Utánvételes csomagok nem adhatók fel. A kéz- besithetetlen csomagokat s azokat, melyeknek címzettje időközben meg­halt, a tábori posta nem küldi vissza, hanem tartalmukat a szegénysorsú katonák között fogják kiosztani. Kéménytűz. Vasárnap délelőtt 11 óra tájban az Esztergomi Taka­rékpénztár Lőrinc-uccai bérpalotájá­nak Kis-Duna felőli részében kémény­tűz ütött ki, melyet azonban a gyor­san elősiető tűzoltóság mihamar el­fojtott. Négy napon belül már ez a második kitörni készülő tűz a neve­zett bérházban. Adományok harcoló katonáink karácsonyi ajándékára. A hadba vonult katonai honfitársaink szent karácsonyának derültebbé téte'e cél­jából az Auguszta segítő-egyesület úján küldendő Auguszta-csomagokra a következő adományok folytak be : Esztergom szab. kir. város közön­sége 300 K, Esztergomi Takarékpénz­tár r.-t. 200 K, dr. Csernoch János 110 K, Bleszl Ferenc 100 K, Bogi- sích Mihály 90 K, dr. Machovich Gyula 72 K, Szent Ferenc rendiek templomának perselyéből 51 K, Bel­városi plébánia-templom perselyéből 50'76 K, Esztergomi izr. nőegylet 50 K, özv. Mészáros Károlyné 40 K, Pleva Ferencné 36 K, dr. Fehér Gyula, Palik Julia (Szent Miklós), dr. Rótt Nándor. Venczell Antal 30—30 K, Korona Kávéház 20'64 K, Borossay Dávid, özv. Frey Fe­rencné, Esztergomi Polgári Egyesü­let, Havasy Jolán, Magurányi Jó- zsefné névnapi megváltás címén, dr. Mattyasóvszky Béla, Meszleny Pál, dr. Molnár Szulpic, Vimmer Imréné, Zubcsek Mihalyné 20—20 K, Kollár Péter 19 K, Scheiber Rezső 15 K, Bischoff Mihályne, özv. Metz Gusz- távné, Szent Anna-templom perse­lyéből 12—12 K, dr. Áldori Mór 11 K, Andrássy Jánosné, Bayer Ágos­ton, Branizsa Róza, dr. Breyer Ist­ván, Brenner József, Burányné, dr. Csárszky István, dr. Drahos János, Draxler Alajos és neje, Eggenhofer Ernőné, Franki Fiai cég, özv. dr. Gedeon Kálmánné, dr. Hulényí Győ- zőné, dr, Katona Sándor és neje, dr. Lépőid Antal, Lipovniczky Pál, Magos Sándor, Magurányi Jenő, dr. Mayer Imre, özv. Mészáros Károlyné, Mihailicné, Oszterer Rudolfné, Pelcz- mann László, dr. Pongrácz Frigyes, De Pott Gusztávné, Pölczer Frigyes- né, özv. Schleíffer Lajösné, özv. Vim­mer Ferencné, Vizivárosi Zárda, dr. Weisz Sándor 10—10 K, Klomann Nándorné, Mattyasóvszky 9—9 K, Marosi Ferenc 7 K, Központi Kávé­ház 6'74 K, Bedros Erzsiké és Manci, Brühl József, ifj. Buchner Antal, Dombay Nárcisz, dr. Földváry Ist­vánná, Garamy Elek, Grósz Ferenc­né, Kührner Antal és neje, özv. Laczkó Pálné, Machovich János, Mack Paula és Gusztika, Mattya­sóvszky Kálmánná, Mattyasóvszky Olga és Mariska, Meizler Jánosné, Nedeczky Miklós, Pach Jolán, Párká­nyi Takarékpénztár, özv. Reviczky Pálné, Schrott Amália, dr. Szilárd Béláné, özv. Sztankay Kálmánné, dr. Wertner Mórné 6—6 K, Albérti Jó­

Next

/
Oldalképek
Tartalom