Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 93. szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1914. november 19. pontját, akkor is fennmarad a kérdés: nem éri-e meg azt a pár száz koronát, melyet a vá­rosnak a Fürdő-mozi lefoglalá­sáért kellene fizetni, a közép és elemi iskoláinkban való ta­nítás biztosítása ? Ezért a pár száz koronányi kártériésért (mert hiszen a többi lefoglalt helyi­ségért nem kérnek kárpótlást!) kész a tekintetes tanács áldo­zatul dobni városunk és me­gyénk ifjúságának, nagy sereg szülőnek és kosztadónak érde­keit ? Hát ez szomorú dolog, me­lyet menteni semmivel se lehet, mert rideg tényállás, hogy a rabilisztikusan fogalmazott ta­nácsi átirat a szót sem érdemlő kártérítéstől vonakodva, majd­nem hogy ajánlja a katonai pa­rancsnoknak a még szabad is­kolák lefoglalását. Ahol így védelmezik a kultúrát, ott bizony csak vereségét várhatjuk! Jobb tehát ha előre elkészü­lünk reá, hogy Esztergomban, a „magyar Sion “-ban a fegy- vercsörtetés közt saját gyámol­talanságunk és szűkkeblűségünk miatt maholnap teljesen elhall­gatnak a múzsák. Fullánk. A magyar becsület és kötelességérzet paran­csolja, hogy mindnyá­jan résztvegyünk a hadi- kölcsön jegyzésében !! adott Babkóval való kedélyes eszme­cserékre. Ilonka ekkor tizenhétéves volt, én huszonhét. Szórakoztunk a szüleivel együtt. Ki ne ismerné egy családnak falusi életmódját! Náluk is úgy volt. Ilonkával soha komolyabb sze­relmi ügyeket nem tárgyaltam s tudtommal még okot sem szolgáltat­tam nemesebb érzelmek gerjeszté­sére. Három hónapi tanulmányozásom után kiküldetésem végétért. Eleget tapasztaltam. Visszatértem a fővárosba Babkóra többé soha sem is gondol­tam s csak a köteles anzikszot, ele­inte néha, később egyáltalán nem- küldtem. Három év múlva megnősül­tem. Egy igazi angyal lett a felesé­gem, aki mellett megtaláltam a földi boldogságot. Már kilenc év múlt el s mi még most is gerlepár módjára élünk. Augusztus végén, — ilyenkor még szalmaözvegy a pesti férj — egy késő estén sétálgatok a Stefánia utón, a víztorony irányában — egyedül. Gummirádlerek, autók hemzsegnek a kocsi korzón. Gondolataimba merülve sétálgatok. Egy autó megáll s kilép belőle szép, kreolarcú nő. Kecses léptekkel közeledik felém s közvetlen előttem megáll, rám néz s végre megszólít: — Nem ismer már kedves Jenő ? — Bocsánatot kérek, — mondám én — de nincs szerencsém . . . — Babkó vagyok, — mondá so­kat jelentő meleg hangon. Pillanatig gondolkodtam s azután önkivületlenül is kissé közömbösen rámeredve szólok : — Eürthy Ilonka?! Kedves em­A Párkányi Takarék- pénztár rendkívüli köz­gyűlése. Mozgalmas képet nyújtott a Pár­kányi Takarékpénztár tágas és díszes helyisége f. hó 16-án délután, midőn az új igazgató megválasztását ké­szült az intézet foganatosítani. Összejöttek tekintélyesebb rész­vényesei csaknem teljes számban. Ott voltak: Magos Sándor kúriai biró, Bleszl Ferenc takarékpénztári igazgató, Erőss Rezső jószágkor­mányzó, dr. Majer Imre pápai ka­marás, plébános, dr. Katona Sán­dor, dr. Mauíhner Gyula, dr. Tárnái Béla ügyvédek, dr. Kuffler Hugó, Grósz Ferenc, Szekér Gyula, Ivaniís Gyula, Bachl Lajos, Etter Gyula, Sólyomy Lajos, Oberth Ágoston, Leitgéb János, Farkas Tivadar, Ren­ner Géza, Fekete Árpád, Kecske- méthy János, Schiller Lipót, Laiszky János, Bayer Károly, Pick Simon, Klément István, Istvánfy Elemér és sokan mások a részvényesek soraiból. Dr. Walter Gyula vál. püspök, elnök meleg szavakkal üdvözölvén a megjelenteket, tudatta, hogy a rendkívüli közgyűlés az új igazgató megválasztása céljából lön szabály­szerűen kihirdetve. Tudatja egyúttal, hogy 36 részvényes, 270 részvény képviseletében lévén jelen, a gyűlés az alapszabályok 15. §-a értelmében határozatképes. Ezen előterjesztésék után, a közgyűlés feszült figyelme mellett, az alábbi tartalmas beszéd­del folytatta: lékek fűznek kedves atyjához s egész családjához. Hogy vannak ? Mit csi­nál a Laci bácsi ? stb. Meglátszott szép arcán az a ború, mikor a nőt hiúságában sértjük meg. Majd felvidult s beszélni kezdett: — Nem azért szálltamleautómról, hogy a szüleim egészségi állapotáról számoljak be, azt maga tőlük is meg tudhatja. Én magától, Jenő mást vá­rok. Emlékszik-e még a vadonkai kis Babkóra, aki magáért feláldozta volna életét ? Az a kis Babkó már kilenc éve báró Derenghy felesége. De nem múlt el nap, nem múlt el óra, hogy arra a Jenőre ne gondolt volna, aki itt oly közömbösen áll s tudja Isten, kire gondol I . . . Pedig nem kíván­nék egyebet magától, minthogy ál ­dozzon havonta egy fél órát nekem, hogy kisírhassam magam vállain . . . Számtalanszor láttam a körutakob, az Andrási-uti lakása ablakán s a hivatalában. Alkalmam azonban nem nyílt feltünésnélkül megszólítani. Most szerencsés voltam. Beszélhetek magá­val, Jenő, szeretem magát most is végtelenül s esdve kérem, teljesítse kérésemet .... Megaláztam magam asszonyi voltom egész teljességé­ben .... Én megfontolva következőleg vá laszoltam : — Végtelenül sajnálom méltósá- gos báróné, de én nős ember vagyok, nőmet szeretem s minden időmet nekiszentelem. En nem is vagyok érdemes az ön szerelmére s megva­gyok győződve, hogy a mai naptól fogva meggyűlölt. Báró Derenghyné ajkaiba harapott. Köszöntött s eltávozott. Elhajtatott. Mélyen tisztelt Közgyűlés 1 Megilletődött lélekkel állottuk kö­rül múlt hó 27-én a helybeli sírkert díszes kápolnája árnyában azt a ra­vatalt, melyben a intézet volt igaz­gatója, Rogrün Ede nyugodott. Meghatottan kisértük el a gyászba borított állomásra, ahonnan hét év­tized küzdelmei és fáradságai után a valódi béke és nyugalom távoli ha­zájába indult. Fájó szívvel róttuk le a tisztelet és becsülés adóját, amelyre egyéni­ségének értékes tulajdonai kötelez­tek. A haláleset, mely a társadalom széles rétegeiben őszinte részvétet keltett, nagyon közelről érintette az intézetet. Nemcsak vezetőjétől Ion e halálozás által megfosztva. Elveszí­tette egyik erős oszlopát, régi táma­szát. Hosszú évtizedeken keresztül élvezte az intézet az Elköltözött te­vékenységének hatásait. Alig telepedett le a város falai között, midőn a pénztár létesítésé­nek eszméje megvillant és hódítani kezdett. Átlátván a terv életrevaló­ságát, jelentőségét és horderejét, lel­kesen csatlakozott a mozgalomhoz és helyet kért legelső részvényesei között. Szakértelme és az intézet ügyei iránt tanúsított érdeklődése folytán igazgató-helyettessé, majd igazga­tóvá választatván, minden erejét és ügyekezetét, minden pillanatát és befolyását az intézet anyagi izmosí- tására, tekintélyének növelésére, ügy­körének tágítására, virágzásának elő­mozdítására fordította. Nem volt fáradság, utánjárás, munka, amelyre — mint azt az alap­tőke felemelésének három év előtt foganatosított gondterhes művelete is bizonyítja — készségesen ne vál­lalkozott volna, ha az intézetre nézve erkölcsi, vagy anyagi előnyöket re­mélhetett. Mélyreható újítások, hosszú időkre számított alkotások nem fűződnek nevéhez. Becsvágyát kielégítették a szerény sikerek, amelyek kivívása körül kötelességtudása, lelkiismere­tessége, pontossága, szorgalma ját­szották a főszerepet. Hasonlított a csendes patakhoz, amely némán csörgedez a sima, egyenletes talajon és szinte észre vétlenül termékenyíti partjait. Zajta­lanul mozgott ő is hivatásának meg­szokott keretei között és a feltűnést nem kereső hasznos munkának szen­telte napjait. Mint a kazánt a tűz, úgy heví­tette keblét a munka vágya és sze- retete. Önelégültségét, örömeit, kedé­lyének derűjét egyedül lankadatlan munkájából, kitartó tevékenységéből és foglalkozásainak változatosságá­ból merítette. Olyan volt, mint az ekevas, amely annál fényesebb, mi­nél tőbe barázdát hasított. Typusa annak a mintakép gya­nánt tekinthető derék szepesi fajnak, amely értelmessége és gyakorlati ér­zéke, munkássága és takarékos élet­módja varázsos erejével ipart, ke­reskedelmet, megelégedést és jólétet teremtett a Kárpátok lejtőin, Munkásságával méltán verseny­zett nemes lelkülete, jó szive, ön­zetlen barátsága és előzékenysége, amely ritka népszerűséget, általános becsülést szerzett számára és emlé­kének kegyeletes megőrzését bizto­sítja. Intézetünkben sem fogja nevét a feledés fátyola borítani. Nem fog el halványulni azon érdemek emléke, amelyek köré ma az elismerés ko­szorúját fonjuk. Mig azonban e borús gondolatok és fájó érzések a kegyeletes visszaemlé­kezés hangjain a múltba szállanak : önkéntelenül felébred bensőnkben az óhaj, hogy az intézet jövő alakulá­sának képét szemeink ele varázsoljuk. Azon eredményes munkálkodás után, amelyet a néhai igazgató a pénztár körül kifejtett, elhunyta bár­minő körülmények között is veszte­séget jelentett volna. Ma azonban fokozottabb mértékben érezteti jelen­tőségét az a hiány, amelynek pót­lása a m. t. közgyűlés alapszabály­szerű feladata. A jelenlegi rémes háború, amely féktelen orkán gyanánt pusztítva, rombolva viharzik át az egész földte­kén, igen nyomasztó viszonyok közé sodorta szeretett hazánkat. A pénz­intézeteket is oly komoly feladatok elé állította, amelyek megoldásához a megfelelő szakértelem mellett, gon­dos körültekintés, sok óvatosság, éber elővigyázat kívántatik. A közgazdasági élet zavarai, az ipari üzemek korlátozása, a keres­kedelem bénulása, az az aggályos tartózkodás és félelem, amely vona­kodik nélkülözhető filléreit a pénz­intézetek gyümölcsöző gondozására bízni és inkább a családi tűzhelyek légmentes zárai alá helyezi: oly akadá­lyok, amelyek eltorlaszolják az egészsé­ges forgalom tápláló csatornáit és üre­sen hagyják a gyűjtőmedencéket, a melyek a vagyon elraktározására hi- vatvák. A csak igen vázlatosan ecsetelt súlyos körülmények valóban jelenté­kenyen megnehezíthetnék a t. köz­gyűlés azon jogának érvényesítését, hogy az intézet új vezetőjéről gon­doskodjék. A m. t. igazgatóság nyugodt mérlegelése, körültekintő megfonto­lása és mélyre pillantó éleslátása azonban talált és kiszemelt már egy férfiút. Férfiút tekintetes közgyűlés, a kinek szakismeretei, komoly életel­vei, gyakorlati jártassága és bő ta­pasztalatai elnémítanak minden két­séget arra nézve, hogy erős és biz­tos kezekkel fogja az intézet műkö­dését irányítani. Aminő örömmel üdvözöltem, ép oly készséggel terjesztem ennélfogva a m. t. igazgatóság megállapodását a t. közgyűlés végérvényesen határozó fóruma elé. Teljes megnyugvással indítványozom a tisztelt közgyű­lésnek, hogy az igazgatóság állás­pontjára helyezkedve, Grósz Ferenc úr körül tömörülni és őt az alap­szabályok rendelkezései értelmében az üresedésben levő igazgatói állásra megválasztani méltóztassék 1 Zajos éljenzés harsant fel e sza­vakra a teremben. Lecsillapulta után az elnök igy folytatta : Az általános lelkes helyeslés és éljenzés, amely az imént felhangzott, feljogosít arra a következtetésre, hogy a tek. közgyűlés tiszteletteljes indítvá­nyomat elfogadni és Grósz Ferenc urat igazgatóvá választani méltózta- tott. Szerencsésnek érzem magamat, hogy e határozatot végérvényesen kimondhatom és Grósz Ferenc urat e minőségében a közgyűlés nevé­ben üdvözölhetem. Annál kedvesebb e kötelesség rám nézve, mivel érzem és tudom, hogy személyével az intézet mindennemű érdekének meleg felka­rolása, a rendszeres munkát biztosító és bizalmat tápláló erély, a megnyerő előzékenység, a józan takarékosság, a részrehajlatlan tárgyilagosság, va­lamint a virágzó fejlődéssel kecseg­tető gondosság szelleme fog intéze­tünk falai közé bevonulni. Majd az igazgatóhoz fordulva, e szavakat intézte hozzá :

Next

/
Oldalképek
Tartalom