Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 72. szám

ESZTERGOM és VIDÉKÉ. 1914. szeptember 6. netét, mellyel lehetővé teszik, hogy sebesült harcosaink ápolása és el­látása lehetőleg kellemessé tétessék. Kórház a szemináriumban. Lapunk más helyén említjük, hogy Esztergomban egyelőre 800 sebesült betegre van hely a helybeli kórházak továbbá a főgimnázium, főreáliskola és a Szent Anna zárda felhasználásá­val. A hadvezetőség intézkedésére most a szemináriumot is lefoglalták kórház céljaira, hol most mintegy 300 betegnek való hely akad. Az esztergom-tábori hadifog­lyok száma egyre növekedik. Csü­törtökön d. u. 5 óra tájban egy na­gyobb, mintegy 2000 főből álló orosz és szerb csapatot a város uccáin ke­resztül a Magyar Folyam és Tenger­hajózási rt. hajóállomására kisértek és állítólag Somorjára vitték. Ugyan­csak így szállították el pénteken este is nagyobb hadifogoly különítményt. A táborban már oly nagy számmal vannak a foglyok, hogy az elhelye­zés a legnagyobb nehézségbe ütkö­zik. Több ezer orosz katona elkülö­nített helyen éjjel-nappal a szabad ég alatt tanyázik. Az esztergomi népnek egész divatossá vált kirán­duló helye már a tábor. Sok vissza­élés is történik a tehetetlen jámbor orosz harcosokkal, kiknek rászedé- sét egyes műveletlen elemek valóság­gal sportszerűen űzik. Városunk in­telligens polgársága már védelmébe vette őket s így remélhető, hogy Esztergom falai nem lesznek tanúi több szájhős otromba vicceinek. Aki orosszal akar kikezdeni, menjen a csatatérre, ne pedig fegyvertelen fo­gollyal éreztesse fensőbbségét oly módon, amely egy cseppet sem méltó a magyar lovagiassághoz. Elgázolás. Pénteken két esetben is véres elgázolás történt városunk­ban. Az egyik d. u. 4 óra tájban történt a Rudnay-téren, midőn egy sebesen hajtó kocsi elé egy kis hü­lye gyermeket valósággal odahajszol­tak pajkos társai, a másik pedig a gimnázium közelében történt, ahol egy autó gázolt el egy gyermeket. Az iskolák megnyitását semmi se sürgeti annyira, mint ezen esetek, amelyek azt bizonyítják, hogy az ácsorgó, felügyelet nélkül lézengő gyermekek ily mozgalmas időkben veszedelmei a köznek úgy, mint ön­maguknak. Megjött az állami segítség! A hadbavonultak itthonmaradott sze­génysorsú családtagjai epedve várták már a megígért állami segítséget, mely mint a város polgármestere falragaszokon is közzéteszi, végre megérkezett. Ma, vasárnap délelőtt 8—12-ig óráig a fizetési könyvecs­kéket kapják meg a városházán azok, akiket a kiküldött bizottság összeirt és a polgármesteri hivatal véleményezett, hétfőn 8-—12-ig pedig már megkapják az augusztusra járó államsegélyt. Csatadal. Még a háborús moz­galmak első lelkes napjaiban irt Such- ter István, a cs. és kír. 26 gy. ezred főhadnagya egy tüzes csatadalt, melyet ifj. Buchner Antal főszékes­egyházi karnagy zenésitett meg két­féleképen. Feldolgozta négyes férfi­karra, és külön indulónak is. A szer­zemények már megjelentek, még pe­dig igen praktikus gondolattal leve­lező lapok alakjában. Az induló kettős, a férfikar pedig közönséges levelező­lap alakjában kapható a könyvkeres­kedésekben Az elsőnek, az indulónak 12 fill, az ára a férfikarnak pedig 10 fill, az ára. Ajánljuk zenekedvelő ol­vasóinknak, különösen pediga karve­zetőknek fiigyeimébe. A szöveg 1. 3 és 4. verse iskolákban is énekeltethető. Aktuális könyv folytatásos fü­zetekben. „Világháború 1914.“ a cime annak a díszes kiállítású foly­tatásosán megjelenő könyvnek, mely a jelen mozgalmas idők eseményei­ről számol be. Erdekfeszítő tartalom­mal és művészeti kivitelű képekkel tájékozhat mindenkit részletesen, vi­téz hadseregünk sikereiről, a világ- lágháború minden mozzanatáról, va­lamint a háború lezajlása után vár­ható átalakulásokról. Az első füzet tartalma: 1. Bevezetés. 2. Ferenc Ferdinád. 3. Szarajevóban. 4. A gyil­kosság. 5. Sir a király. 6. Az ár­vák. 7. A monarchia elégtételt kö­vetel a gaz gyilkosságért, de Szer­bia megtagadja. 8. Az első mozgó­sítás hire, diadalmámorban az or­szág. 9. Elmegy a hadüzenet Szer­biának. 11. Szöknek a szerbek. 12. Az első ágyúlövés. 14 képpel, szí­nes címlappal. Minden füzet 32 ol­dal terjedelemben jelenik meg, meg nem határozott időközökben az utolsó hét háborús eseményeit ismertetve. A tartalmas könyv 30 filléres füze­tekben kapható Röttig Gusztáv és Fia cégnél Sopronban, a táblákkal jelzett üzletekben és a minden vá­rosban kijelölt terjesztőknél. Előfize­téseket 10 füzetre 3 K árban a por­tóval együtt Röttig-nyomda Sopron cim alatt lehet eszközölni. Esztergomi piaci árak Szerkesztői üzenet II A. Helyben. Az első kísérlet biztató. Érdeklődéssel varjuk a folytatásokot, — F, Vác. Közleménye távollétunk miatt maradt ily sokára. Szives üdvözletét hasonlóval viszonozzuk. Tollát remélhetőleg nem so­káig fogja pihentetni.— K. DömÖS. Köszö­net a nyári megemlékezésért. A szép út után még mindig tart a pihenés ? Melegen köszöntjük. Szállásadók figyelmébe. Akik főgimnáziumi tanulót óhajta­nak szállásra fogadni, szeptember 7.-től kezdve jelentkezzenek a bencés székház épületében GARAMI ELEK tanár úrnál. Az igazgatóság. Egyes járatú ló megvételre kerestetik. Cim a kiadóhivatalban. Szeptember 5.-én. K. f-től K. f-ig Búza — — — — — 30'— 31*— Rozs — — — — — 20'40 21*— Árpa — — — — — 15' — 1540 Zab — — — — — 17'— 18* — I. rendű széna mm. 6'— 6*40 Sarjú — — — — — 4'50 5* — Lucerna idei — — — 4'— 4*60 Zabos lendek — — 4'50 5* — Szalma mm. — — — 2'— — • — Tengeri — — — — 17*— 18' — Burgonya zsák. — — 2*— 2*20 Burgonya mm. — — 4* — 5* — Lúd (darabja) — — 8'— 10'— Tyuk (páronként) — 2*50 3' — Csibe (páronként) — L60 2* — Tojás 1 drb.— — — 06 Marhahús 1 klg. — 1*60 1 68 Borjúhús 1 klgr. — 1*80 2*— Sertéshús 1 klgr. — 1*68 —• — Szalonna zsírnak — 1*76 —.— I ISKOLA­KÖNYVEK kötései leggyorsabban és legjobb kivitelben ju­tányos áron készülnek LAISZKTIÁN0S könyvkötészetében Esztergom, Simor-ucca. I ISIKÉNT A NAPTÓL a gyepen, úgy lesz a fehérnemű kat­lanban fehérítve félórai főzés ntán Ragyogó fehér ruha! Dörzsölés nélkül! Kefélés nélkül! DPDQVT II dacára meglepe ^lElAOlll hatásának, nem tartalmaz semmi klórt és egyéb a fehérneműnek ártó alkotó részt, amelyért felelőség vállaltatik. Gyár: VOITH GOTTLIEB, WIEN, Ilii. Mindenütt kapható! zongorakészitő műterme és zongora raktára TELEFON „JÓZSEF" 24—96. Budapest, IX. Lónyay-u. 26. Az Esztergomi Érseki tanítóképző és a budapesti (budai) Sz. Imre Collegium házi hangolója. Vidéki megbízások a leggyorsab­ban eszközöltetnek. In »-• IS c <u sO « bÍG « -0) sz -n n c *2 a> > | C/3 ^Ö3 s § * 0 43 zz -*-» N T3 C/D „ÚTMUTATÓ44 Vasúti Menetrendkönyv. A magyar és közös közlekedési vállalatok hivatalos menetrendkönyve. Tartalmazza a magyar, közös, osztrák, külföldi vas­utak és hajók menetrendjeit és menet­árait, a közvetlen vonatcsatlaközá- sokat, útirányokat és bérkocsik vi- — teldijszabását. == Bővebb értesítést nyújt a kiadóhivatal, Buda­pest, IV. kerület, Régi pósta-ucca 4. szám. SAVOY NAGY-SZALL0DA BUDAPEST, VIII. József-körut 16. RENDES SZIDOR tulajdonos személyes vezetése alatt. Egyágyas szobák 3 koronától, kétágyas szobák 5 koronától ~ A fzobák feltétlen tiszták. ■ -------­Hosszabb tartózkodásnál engedmény. Ujonan bevezetett PENSIO-rendszer, napi ellátás 4 koronáért. Napi háromszori étkezés. ■ ------ ■ " ■ Havi szobák 80 koronáért. ----­Modern szálloda újonnan berendezve, légfűtés, hideg és meleg viz minden szobában, lift éjjel-nappal. 966/1914. Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában Esztergom, Simor János utca 18—ao. szám,

Next

/
Oldalképek
Tartalom