Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 7. szám
Esztergom. 1914. Csütörtök, január 21. XXXVI. évfolyam. 7. szám. - j p P0L1TIHRI és TRRS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ES HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FELELŐS SZERKESZTŐ: DK GRÓH JÓZSEF LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS FÖMUNKATÁRS : DR KŐRÖSY LÁSZLÓ CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Egyfolytában, vagy megosztva? Az esztergomi munkásbiz- tosíto-pénztár egyik igazgatósági ülésén nemrég — úgy halljuk — a tisztviselők azt a kérelmet terjesztették elő, hogy sok más hivatalhoz hasonlóan számukra is az egyfolytában való munkaidőt hozzák be. Az igazgatóság alaposan meghány- ván-vetvén a pro és kontra szóló érveket, úgy döntött, hogy a munkásbiztosító továbbra is megmarad a megosztott: délelőtti s délutáni munkaidő mellett. Tény, hogy ezt a döntést — noha maguknak a csalódott tisztviselőknek nem tetszett — a városban sokan teljes megelégedéssel fogadták, s többeknek szivéből az a sóhaj fakadt: bárcsak a városházon is mielőbb megszüntetnék az egyfolytában való hivatalos munkát és visszatérnének a régi eredményesebb : délelőtti-délutáni munkabeosztáshoz. Hanem csalódunk, úgy látjuk, hogy a képviselők és polgárok köreben (sőt maguk közt a munkásabb tisztviselők közt is!) egyre jobban szaporodik azoknak szama, kik a régi rendhez való visszatérést kívánják. Nagyon időszerű tehát e kérdést nyilvános megbeszélés tárgyává tennünk. Mielőtt akár egyik, akar másik álláspontot elfogadnok, köny- nyebbség okáért előbb reávilágítunk : micsoda ok szülte meg az egyfolytában való hivatalos munkarendet. Eléggé ismert dolog, hogy ez a rend elsőben nagy városokban és nagy hivatalokban alkalmazódott. Még pedig ha kutatjuk : milyen okból, hamarosan rájövünk, hogy a kényszerítő körülmények folytán. A fővárosoknak óriási terjedelme, a tisztviselőknek messze eső részeken, szerte széjjel való lakása kényszerítette első sorban a nagy hivatalok vezetőségét arra, hogy az egyfolytában való munkaidőt rendeljék el. Természetesen egyéb támogató okok is voltak, de a legfőbb kétségkívül a szerte lakó tisztviselők helyzetének könnyebbététele volt. Lassanként a vidéki (kisebb) városokbeli hivatalok is behozták az új rendet, anélkül, hogy hasonló kényszerítő körülmények hatása alatt lettek volna, vagy legalább is oly mértékben lettek volna, mint a tóvárosiak. Behozták egyszerűen a modernség csábító címe alatt, puszta újonkapó viszketegből. A hiú ürügy mellett talán csak egyetlenegy komolyabb indító okot tudnánk felhozni az újítás vidéki elfogadására, azt, hogy a középiskolákban majdnem mindenütt behozták az egyfolytában való tanítást ; ami pedig azokban jó, az a hivatalokban se lehet ártalmas. Ámde ez az egy ok is semmivé lesz, ha helyes egybevetést teszünk az egyfolytában való iskolai, meg az egyfolytában való hivatalos munka között. Nagy tévedés azt hinni, hogy a kettő közt analógia van. Az iskolákban a legszaba- tosabban beosztott és a legszigorúbban ellenőrzött munka folyik óráról-órára, csengetésre váltakozó tárgyakkal és tanárokkal. Azután az egyes óraközökben üdítő tiz perces szünetek vannak, melyek tanítványt „Esztogom es Vidéke“ tárcája. Esik a hó , . . Esik a hó ezüstje Az egész környékre, Itt van már a régen várt Ezüstös tél végre! Megvidámul a vidék Szánkázó jó kedvvel, Csak a szegény madárnak Alig jut eledel. Szálldogál az ezüst hó Milliárd csillagja Egyformán a szegényre, Gondtalan gazdagra. Nem-e a sok szenvedő Megfagyott könnye ez, Mely milliárd bús szemből Most felénk lengedez ? Dr. Kőrösy László. Nyugodj meg . . . Irta: Aurevoir. Nyugodj meg, édes gyermekem I . . . Csalókát űz csupán veled, Haszontalan torzképivel A fölcsigázott képzelet. A lázad hozza, mint valót, A furcsa, rémes képeket, S a lelked öntudatlanul Zokogva sir, vagy fölnevet. Ha lázad szün, majd visszatér, Mint messze tévedt bús madár —■ A lelked. Óh, jövel . . . reád . . . Szivem reád szorongva vár . . . A csavargó. Irta : Nénió. Zuzmarás kegyetlen hideg idő van. A nap nagy vörös korongjával búcsúzik-elnyeli a síkság széle és ellenkező irányban sápadt fénnyel tolakszik fel a hold, az ég mintha szinté í megvolna merevedve csak itt-ott kezd csillogni egy-egy fényes csillag. A szél szinte végig sírja a rónát, magával hozva a porrá fagyott havat, hogy hideg bundát takarjon a kint levőkre. Egy-egy elkésett varjú gyors szárnycsapásokkal siet a távolban sötetlő erdő felé, hogy mélyen húzódjék az ágak közé. A róna teljesen kihalt, nincs egy élő lény, a mely kint volna, minden elbújt, még a pocok is mélyebbre fúrta magát, már a föld is mélyen hideg, fagyos. Az útmenti akácokon kísértetiesen zörög a száraz mag, ágai között pedig egyre sir a szél. Es mégis! a szürkületből lassan kibontakozik egy alak. Fején vásott, ki be törött kemény kalap árnyékolja hidegtől vörös, sovány arcát; felső testén valamikor jobb időt látott Ferencjózsef van, de az egyik szárnyát valami falusi komondor tartotta meg emlékül; a vékony nadrág félkörben van alul kikopva. Zsákrongyba kötött lyukakból ösz- szerótt cipő képezi öltözetének méltó kiegészítő részét. Vörös dermedt kezeit kabát új- jába összedugva keményen szorongat hóna alatt egy letöredezett ágú istentelen nagy akácfa husángot. Az országút egy helyen, a honnan a szél elhordta a havat, hogy másutt egész torlaszt csináljon belőle ; megáll a csavargó és hátat fordít a szélnek — pihen. Sokáig hordta már szemébe a kíméletlen szél a havat. Régi igazság, hogy a szegény embernek mindég szembe fúj a szél. Nini ! ott hátul az úton szintén jön valaki, szakasztott párja emennek, de mégsem, mert annak Ferencjózsefje felett egy valamikor meleget tartó szűr is van vetve és ha hiányzik is az egyik újjá és hatul félderékig fel van hasítva, mégis elhiteti gazdájával, hogy ő melegíti, de hóna alatt egy rozzant hegedűt szorongat. Te vagy Zsiga? szól az első. Honnan és hová ebben a farkas- pusztitó időben ? Onnan és oda, a honnan és hová te. Hisz nekünk már régen nincsen : honnan és hová. Te alulad elcsúszott a birtok, az én kezemből kihullott a vonó, mienk az egész világ, de csak a nyomorúságával. A falut már nem érjük el, nem bírom tovább az időt, meg nem is akarok bemenni, miért ismerjenek rám az emberek. Ott nem messze a dűlőben, ahol valamikor az én kazlaim állottak, most is állnak kazlak, befúrjuk magunkat a polyvásba, azutan fütyülhet a szél. Van egy kis pálinkám, igyál Zsiga ! Az elzüllött cigányprímás és az egykori földbirtokos beszedik magukat a polyvásba, a nyílást eltorlaszolják szalmával. Húznak egyet- egyet hol az egyik, hol a másik üvegéből és beszélgetnek. Régen láttalak Zsiga. Emlékszel még, mikor olyan szépen húztad