Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 61. szám

1914. julius 30. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 ság azt képzeli, hogy nem ké­pes az ura leikéhez a megfelelő utat megtalálni. Pedig ez ren­geteg tévedés! A legmakacsabb férjet is könnyen kormányoz­hatja felesége, ha jól megérti. És ehhez a megértéshez senkise sajnálja az időt. Mert ha már valamelyik nő kezét nyújtotta a férfiúnak csakis azért, hogy élettársa legyen, akkor ne saj­nálja a fáradságot férje alapos kitanulmányozására. Ha már a megismerés töké­letes, akkor a nő végtelen örö­met és boldogító megnyugvást érez. Mert azalatt az idő alatt, mig férje valódi jellemét ipar­kodik megismerni, ugyanakkor megismerkedik önmagával is. Ekkor azután igyekezzék a nő kettejük külömböző természetét olyan művészettel összeegyeztet­ni, hogy mindketten állandóan boldogok legyenek. Az igazi bol­dog házasélet csak azután vir­rad mindkettőjükre ! Reményiem kedves olva­sóim, hogy nem végeztem há­látlan munkát, mikor egy nagy­szellemű amerikai nő eszméit Esztergom termő humúszába ültettem. Szirén. Tüntetések a háború mellett. Esztergom város közönsége nap­nap után lelkesedéssel ad kifejezést afeletti örömének, hogy a meginduló háború majd végét fogja vetni azon nyomott közállapotoknak, melyeket a Szerbiával való feszült viszony idé­zett elő. Legelőször vasárnap este kezdő­dött egy parázs tüntetés, melyet a helybeli középiskolák nagyobb nö­vendékei indítottak meg. Először alig 10—20 fiatalember volt csak együtt és a fellobogózott vármegyeháza előtt éltette a háborút, abcugolta a szer- beket. Azonban előkerült valahonnan egy nagy nemzeti lobogó és nyomban felhangzottak a „Himnusz“ akkord­jai, melyek épen alkalomszerűleg kül­dik a honfikeble sóhaját a magya­rok Istenéhez: Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel! És mintha a földből nőtt volna ki, egyszerre százakra menő közön­ség verődött össze, mire a menet a Széchenyi-térre ért. Itt közkívánatra Dvihally Géza intézett néhány buzdító szót a kö­réje gyűlt ifjúsághoz, azután meg­indult a csapat a tüntető útra. A „Központi Kávéház“ és a „Fürdő-vendéglő“ elé kijött a cigány- zenekar és a „Rákóczi-induló“-t ját­szotta a lavinaszerűig egyre növekvő lelkesedő tömegnek, mely példás rend­ben a primási palota elé vonult. Itt Meszleny Pál főispán mondott rövid beszédet, melynek nyomában orkán­szerű erővel hangzott a kiáltás: — Vesszen Szerbia ! — Éljen a magyar király ! — Éljen a Monarchia! — Éljen a hadsereg! A tüntető menet innen a szige­ten keresztül a „Korona“-kávéház elé ment, hol szintén a cigányzenekar fogadta a nagy népáradatot, mely a Széchenyi-téren a legnagyobb rend­ben széjjeloszlott. Másnap, hétfőn este 8 óra után a Kossuth Lajos-uccai kaszárnya előtt az előző napinál is nagyobb szám­ban gyűlt egybe a közönség, mert hire ment, hogy a helybeli gyalog­ezred ekkor érkezik haza a nagygya­korlatról. Azt a viharzó lelkesedést, mely itt a katonák megérkezésekor kitört, leírni nem lehet. Boeríu János ezre­dest a lelkes tömeg a vállain vitte a kaszárnyába. A dal, éljen és tüntető jelszavak tarka zűrzavara, az ovációt megköszönő tisztek magasra emelt meztelen kardjainak csillogása, a lengő zászlók, zsebkendők, kalapok és maga az ezernyi nép oly feledhe­tetlen látványt nyújtottak, melyet leírni nem, csak elképzelni lehet. Az ezred bevonulása után Boeriu ezredes a kaszárnya kapujából ma­gyar nyelven köszönő szavakat inté­zett a néphez, melyeket azonban el­nyomott a nagy zsongás és a távo­labb levők szüntelen éljenzése. A sokaság innen a Széchenyi- térre vonult, hol Dvihally Géza lap- szerkesztő, Magos Lajos, lapunk mun­katársa, Kemény László egyet, hall­gató és Dózsa Jenő színművész in­téztek lelkes beszédet a közönséghez. A lelkes közönség most ugyan­azon útvonalon, mint vasárnap, ismét tüntető sétára indult, de a vasárnapi­nál sokkalta nagyobb számban. Az utbaeső vendéglők cigányban­dái most már a tüntető menet élére állottak és úgy húzták a „Rákóczi“ és „Klapka-indulót“ és egyéb tüzes nótákat. A primási palota előtt ismét Dvihally és Dózsa szónokoltak, ez utóbbi kihirdetvén, hogy a Kossuth- nótát most már igy kell énekelni : Ferenc József azt izente, Szükség van a regimentre. Ha mégegyszer azt izeni, Szerbiába fogunk menni 1 A Széchenyi-téren újra a legna­gyobb rendben oszlott szét a tün­tető tömeg. Kedden este a helybeli katonaság zenés takarodóval hálálta meg Eszter­gom polgárságának az előző napi feledhetetlen tüntetést. A takaródon az itt időző összes tisztek is részt- vettek, a népszerű ezredessel együtt. A takarodót — az előző napi tünte­tésekből érthetőleg — ismét ezrekre menő néptömeg követte; éltetve és abcugolva aszerint, amint a monar­chiát, vagy a szerbeket emlegette-e valamely hangostorkú népvezér. A színházban Biró Lajos aktuális darabjának, az „1903“-nak előadása közben ugyanekkor szintén zajos tün­tetés volt, midőn Dózsa a főszerep­ben — szerepéhez híven — Szerbia elpusztítását, mint Európa békéjének legelső feltételét hirdette. Riporter. Beszámoló az értesítőkről. (Folytatás.) 4 A tanítóképző értesítője. Az intézet fenntartójának, dr. Csernoch János hercegprímásnak bíborossá kreáltatása alkalmából le­folyt ünnepségek jelentőségét mél­tató cikk vezeti be a helybeli tanító­képző-intézet most megjelent 1913-14. isk. évi értesítőjét. Az értesítő második közleménye a tanítóképző volt korán elhunyt igazgatójának, Guzsvenitz Vilmosnak emlékét örökíti meg méltóképen. Az iskolai év története, valamint az értesítő több adatai is azt bizo­nyítják, hogy a tanítóképző-intézet vezetősége az elmúlt évben is azon az úton haladt, amely már annyi elismerést s országos hírnevet szer­zett ezen iskolánknak. Az évközben rendezett érdekes tanulmányi-kirándulásokról részben a vezető-tanároktól, részben a növen­dékektől olvasunk az értesítőben kime­rítő beszámolót. A Mária-Kongregáció és az Ön­képzőkör tagjai dicséretreméltó mó­don működtek az elmúlt év folya­mán. Csak sajnálni tudjuk, hogy az ünnepségek, amelyeknek tartalmas programmját az értesítőben olvassuk, nem voltak nyilvánosak, s igy külö­nösen a tanítóképző elismert kiváló ének- és zenekarának előadásában nem gyönyörködhettünk. Az intézet III. éves növendékei az elmúlt évben tűzoltói tanfolyamon vettek részt, mig a II. évesek a fő­gimnázium és főreáliskola ifjúságával együtt a céllövésben nyertek kiképzést. A tanítóképző segelyegylete évről- évre nagyobb arányokban képes a szegénysorsú tanulók támogatására. A jótéteménj'-ek főösszege, amelyben a képző-ifjak az elmúlt évben része­sültek: 10.486 korona. Szépen gyarapodtak az iskola tanári és ifjúsági könyvtárai és egyéb gyűjteményei is, részben ajándékok részben vétel utján. Közli még az értesítő a tanári kar tagjainak személyi adatait, a végzett tanítási anyagot és a tanulók név­sorát. Az egyes tanulók osztályzatait az értesítő — igen helyesen — nem közli, ehelyett a statisztikai tábláza­tok között találunk részletes kimuta­tást az osztályonként és tantárgyan­ként elért eredményekről. Az értesítőt a képesítő- és kántor- képesitő-vizsgálatokról, a gyakorló iskoláról szóló jelentések, statisztikai kimutatások és a jövő iskolai évre vonatkozó értesítés fejezik be. * * * A polgári leányiskola és a női kereskedelmi tanfolyam igazgatósága intézetük értesítőjének megküldésével nem tisztelte meg lapunkat — igy azokról ismertetést adni nem áll módunkban 1- go. Orkánok megyénkben — Égi háború — földi háború ! — A földi háborút, mely most any- nyira lázban tartja a kedélyeket, a múlt hét folyamán rettenetes égi- háborúk előzték meg. Mintha csak a természet azt akarta volna megmu­tatni az emberiségnek, mily pusztítás, mily kár, mily kétségbeesés követ­kezik egy-egy háború után 1 Az égi- háború csak földi javainkban tett ezrekre menő károkat; a földi majd szellemi és kulturális tekintetben csi­nál megmérhetetlen rombolást, ha­lált, szívfájdalmakat. De meg kell nyugodnunk a vál- tozhatatlanban 1 Egyikről sem tehe­tünk. Mindkettő felettünk álló, emberi ésszel nem mérhető, végtelen Hata­lom szent akarata 1 A gyarló ember csak porba hullva, mellét verve engedelmeskedhetik en­nek a felsőbb akaratnak, mondván: „Uram irgalmazz!“ * A múlt csütörtöki ítéletidőről la­punk legutóbbi száma már részlete­sen megemlékezett, e tudósításunk azonban inkább csak a helyi viszo­nyokra volt tekintettel. Alább közöl­jük az időközben hozzánk érkezett vidéki tudósításokat: Bikolról ezt írja egy olvasónk : F. hó 23-án d. u. V2 4 órakor nyugat felől fekete felhők tolultak az égboltra s egy pár perc múlva oly óriás szélvihar keletkezett, milyent — öreg ember vagyok — de még soha nem értem. Mennydörgés és villámlás kíséretében pusztított a bősz elem egy teljes félóra hosszáig száz éves fákat gyökerestől döntött ki, épületek tetejét rombolta meg. Az ed­dig learatott 4000 kepe gabonát mind szerte szórta s hordta a kévéket, mint a tollat szerte-szét. A takar­mány-kazalokat szétbontotta, az épü­let cserepei a levegőben röpködtek. A vihar óriási károkat okozott. Sze­rencsére emberélet nem esett áldo­zatul, csak egy gyengébb természetű sebesülés történt. Volt jég és eső is, de aránylag nem nagy mérvű. Béláról ezt írja tudósítónk: Bélán és környékén oly rettene­tes orkán pusztított 23.-án délután, amilyenre a legöregebb emberek sem emlékeznek. A szép, meleg nap dél­utánján 3/*4 órakor hirtelen sötét felhő tűnt fel a láthatáron, mely el­képzelhetetlen gyorsasággal közele­dett, egy szempillantás alatt itt is termett oly mérhetetlen erős széllel, amely minden fogalmat felülmúl; százméternyi vastagságú porréteget, szalmakévéket, vastag faágakat, cse­repeket, épületekről bádoglemezeket és minden elképzelhető és elképzel­hetetlen dolgokat hozva magával, melyeket úgy széjjelszórt, hogy ere­detüket még csak elképzelni sem lehet. Vastag fákat tövestől csavart ki, melyeket utakon, házakon, kerte­ken oly össze-visszaságban fektetett el, hogy az földöntúli rakoncátlan erők szilaj játékának tetszik. A leg­szilárdabban épült házakat bolygatta meg, mig az apró, nádfedeles, föld- bebujt kis házikók fölött — mintha őket erejére méltatlanoknak találta volna — gőgösen tova száguldott. Képzelhetni, mily óriási pusztítást vitt végbe a vad orkán a gabona­földeken 1 A levegőben a kévék ezrei röpködtek, amely látvány egy eljö­vendő kor légi háborúját idézte kép­zeletünk elé; repültek a kis aeroplá- nok messze messze, mindég fogyva, mig végre egészen elfogytak. Másutt arattak. Szép idő lévén, a gabona markon volt; a gazda összetett ke­zekkel nézte, mint cibálja el az utolsó szálig a tolvaj szélsuhancok veritékes munkája gyümölcsét. A kár óriási, mert aki össze is szedte kévéit, csak szalmát talált, de azt is keveset. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom