Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 51. szám
2 ESZI I .^GOM és VIDÉKE. 1914. junius 25. fizetők névsorában legelsőnek az ő nevét talulták s azóta változhatott a lap szerkesztősége, kiadója, sőt iránya is, Aldori változhatatlan hűséggel viseltetett legrégibb lapjához ; a szerkesztőket tanácsaival, hírekkel, nem ritkán jeles cikkeivel, a kiadókat pontos előfizetéseivel és ajánlásaival a legmelegebben támogatta. Ezért mi, Esztergom mindennapi krónikásai, fokozottan örvendő lélekkel csatlakozunk az elismerés dandáraihoz és mert dr. Áldorinak nemcsak orvosi, hazafias, hanem egyénisége példás erényeit is ünnepeljük, épen azért szívből azt óhajtjuk, hogy Esztergom város díszére és szerettei örömére még igen sokáig éljen ! A nyelv mint kulturtényező. Aki sokat járt idegenben, aki látta a kü föld kulturéletét, aki tapasztalatokat szerzett idegen ajkú nemzetek társadalmi életéről és azok társadalmi érintkezéséről, az kétségkívül észlelhette, hogy a nyelv, mint egyik legfontosabb kulturszükséglet szerepel minden népfajnál. A németek és franciák, akik oly sokat áldoznak a művelődésre, igen nagy gondot fordítanak arra, hogy a társadalmi érintkezésben, minél szebben, minél Ízlésesebben és választékosabban juttassák kifejezésre a nyelv fontos szerepét. A francia nép különösképpen hivatottnak érzi magát arra, hogy ő legyen a kultúra terén a nyelvnek, mint elsősorban illetékes kulturténye- zőnek a zászlóvivője. Irodalma e tekintetben számos olyan jeles művel dicsekedhetik, amely hűen tükrözi vissza a nyelv fontos szerepe tekintetében kifejtett agilis és eredményes munkálkodását. Nyelvének klasszikus és remek alapjai vannak lefektetve, azoknak a memoároknak végtelenül hosszú sorozatában, amelyek történelmi múltjáról és szerepléséről szólnak. De a német sem marad mögötte a franciának. Lankadatlan és szorgos igyekezettel, gondos és figyelmes körültekintéssel törekszik lépést tartani hatalmas riválisával és méltán megállja helyét, a nyelv elsőbbségéért folytatott kultúrharcban. Mi, akik már beleéltük magunkat a nyugati áramlat kultúrájába, akik magunkba szívtuk a bár szép és klasszikus, művelt és ideális, de mégsem magyar talajból fakadt nyelvi szépkészséget; még mindig nem tudunk a magunk elejéből annyira felemelkedni, hogy a saját gyönyörű csengésű nemzeti nyelvünknek szerezzünk érvényt és méltó helyet a nyugati kulturnyelvek sorában. Pedig ez tisztán csak tőlünk függ Ha a külföld ismerné a mi irodalmunkat, — mert sajnos, csak hírből ismeri — ha ismerné a mi nemzeti nyelvünk csodálatos és bámulatos szépségeit, ha ismerné nyelvünk gyönyörű csengését és édes zamatját; akkor minden kétséget kizárólag, ha nem is az első helyet adná nekünk, de az elsők közé sorolna bennünket. És ez igy volna rendjén. Azok a belső sajátságok, amelyek a magyar nemzeti nyelv alaptulajdonai, azok a díszes külsőségek, amelyek nyelvünk formai szépségét teszik, jogot adnak ahhoz a törekvéshez, hogy nyelvünk szerepet, sőt határozottan fontos és eléggé nem értékelhető szerepet foglaljon el a kulturnyelvek parlamentjében. . . . Csak akarnunk kell és az akarat már egy lépés a cél felé, amely meghozza a maga élvezhető gyümölcsét . . . Fikó Sándor. Hagara Antal ünneplése. Az esztergomvárosi tanítóság nesztorát, Hagara Antal igazgató- tanítót, Szentgyörgymező városrész kántorát igaz, bensőséges, meleg ün neplésben részesítették tanitótarsai és a város iskolaszéke abból az alkalomból, hogy 46 évi buzgó működése után a jövő iskolaév elejétől kezdve nyugalomba vonul. Akik csak ismerik Hagara szeretetreméltó egyéniségét és buzgó kán- tortanitói es társadalmi működését, igaz örömmel csatlakoztak az ünneplőkhöz. Az ünnepély kedden reggel 8 órakor a belvárosi plébánia-templomban tartott szentmisével kezdődöd, amelyet Mátéffy Viktor pléb. mondott. Utana az ünneplő közönség és az iskolásgyermekek serege a városház nagytermébe vonult. Az ünnepeltet Brutsy Janos isksz. tag és Gyarmathy József igazgató-tanitó hívtak meg az ünnepélyre. Hagarát belépésekor lelkes éljenzés fogadta, mely után megkezdődött a szerény prngrammal biró, de annál bensőségesebb ünnepély, melyet a Deák F.-uccai el. fiúiskola énekkara tett élénkebbé. Legelsőbben Heinczinger Elek IV. el. o. t. mondott ékes felköszöntőt a kedves jó tanító bácsinak, kezében nagy csokorral, majd Simonies János V. o. t. verses felköszöntője csalt könnyeket a szemekbe. Az egykori tanítványok nevében Toldy János építőmester, városi képviselőnek kellett volna üdvözlő beszédet mondania, de váratlanul közbejött akadály miatt gonddal elkészített szép beszédjét az ünnepelt egy másik egykori tanítványa, Erős Imre szőgyéni tanító olvasta fel rövid indokolás kíséretében. Az ünnepély legértékesebb része Karácsonyi Béla tanító szép üdvözlő beszéde volt, melyből a következő szemelvényeket közöljük : „Midőn a mai ünnepen megvallója vagyok a tanítótestület szive érzelmeinek, legelsőbben is igaz, szivbeli örömünknek adok kifejezést, hogy a Mindenható testületünk legrégibb tagjának, Hagara Antal ig.-tanítónak, kedves kartársunknak, a testület „Tóni bácsi“-jának, megadta azt a ritka nagy kegyet, hogy a tanítói rögös pályán eltöltött 46 évi, tehát majdnem egy egész emberéletet betöltő működés után, még testi és szellemi erejének teljes birtokában üdvözölhetjük őt. Küzdelmes életpályája kezdetén a népnevelés az oktatásügynek még mostoha gyermeke volt s ünnepeltünk részese volt annak a kornak, mely a tanítónak a fizetésből a legkevesebbet, a tanulókból a legtöbbet nyújtotta, részese volt annak a kornak, amelynek társadalma a tanügyre még a közöny fatyolát borította, amelyben a törvénybe iktatott „iskolakötelezettség“ írott betű volt csupán, s ez okból az analfabéták aranykorukat élték. E korszak, melyet a mostani tanitó-nemzedék a népoktatásügy történetéből ismer csupán, — elmúlt, de közöttünk élnek e korszaknak ma is közbecsülésben lévő alakjai, a régi idők veterán-tanítói, a népoktatásügynek e viharverte tölgyei, akik e nehéz viszonyok között, ideális lelkülettel, csüggedetlen hittel, egy jobb jövő reményével munkálkodtak a népnevelés szolgálatában, hogy becsülést, tiszteletet szerezzenek a tanítói névnek. — Hagara Antal ig.-tanító 1849- ben Esztergomban született. Mint jómódú szülők gyermeke, gond nélkül élvezhette gyermekévei örömeit. Iskolait Esztergomban vegezte. Gimnáziumi tanulmányai közben tört ki az 1866. évi porosz háború, mely alkalommal a gimnázium tanulóit szejjel- bocsájtottak. A beke helyreálltával a helybeli érseki tanítóképzőbe iratkozott be, s képesítő oklevelét is itt nyerte el 1868-ban. A tanítói oklevél megszerzése után, meg azon év októberében a komárommegyei Fürre kapott meghívást, hol mint segédtanító és segédjegyző működött; majd egy év múlva Bárt község tanítója lett. itt érte a szentgyörgymezei iskolaszék azon értesiiése, hogy a szentgyörgymezei iskolánál megüresedett tanítói állasra kmeveztetett. E kinevezés örömmel töltötte el szivet, mert visszaadta őt ismét szülővárosának, amelyhez annyi boldog gyermek- és ifjúkori emlek kötötte. 1871 ben lépte at a szentgyörgymezei iskola küszöbét, s hét évi tanítói minőségben eltöltött működés után a község bizalma 1878 okt. 25.-en a kántor- tanitói állasba emelte. Ez időtájban az osztályok túlzsúfoltsága, majd később a felsőbb osztályok fokozatos beállítása teljes munkaképességét és akaraterejét lefoglaltak, Mindnyáján tudjuk, hogy ő hala az óra vege nem jelentette egyszersmind az előadás véget is. Az iskola volt legfőbb éltető eleme. Emléket, gondosságát, szépérzékét az iskola falain belül a gazdag tanítói szakkönyvtár, az iskola udvarában pedig ültetett diófai fogják hirdetni az utódoknak. Kettős munkakörében a tanításon kívül, nagy gyakorlati ér zékkel fogott a kantori állassal járó földek jövedelmezőségének fokozásához. E munka egyrészt közelebb hozta népéhez, másrészt alkalma volt a gondjaira bízott ifjúságot, jó példájával és gyakorlati útmutatásaival serkenteni. Különös érdeme, hogy volt tanítványai érdekében mindig kész volt a pártfogói szerepre, s ha élet céljuk úgy kívánta, önzetlen készséggel, fáradságot nem ismerő utánjárással járt el ügyükben, sőt anyagi segítséggel is támogatta őket. A polgárság köreben mind az egyéni, mind a társas érin kezés alkalmával egyenes, szeretetreméltó modorával mindenki szeretetét megnyerte. Élénk tevékenysége különösen a társadalmi, vagy kulturális érdeket, a nép jólétét szolgáló mozgalmakban tűnt ki, s bár a vezérszereptől szerénysége mindig visszatartotta, minden jó ügynek buzgó apostolává szegődött. A szentgyörgymezei kath. olvasókör egyik legrégibb, agilis és áldozatos tagját tiszteli ünnepeltünkben. Szentgyörgymező kerület polgársága ez érdemeit kívánta jutalmazni, midőn ünnepel- tünket városi képviselővé választotta.“ Meghatva fejezte be beszédét az ünnepi szónok és nem volt senki a teremben, ki ebben ne osztozott volna, midőn befejezésül az ünnepekhez fordult és további szeretetéről, ragaszkodásáról biztosította a tantestület nevében, majd átnyújtotta neki a tanítók ajándékát, egy arany zsebórát. Végül Vimmer Imre polgármester mondott az iskolaszék nevében hálás köszönetét Hagara Antalnak buzgó és lelkes munkásságáért. Hagara meghatóban mondott köszönetét a szép ünneplésért. Este a szentgyörgymezői kath. olvasókör helyiségében 80 teritékű tarsasvacsora volt az ünnepelt tiszteletére, melyen az iskolai hatóságon és a kartársakon kívül Szentgyörgymező népe is tekintélyes számban volt képviselve. Itt az első felköszöntőt Szölgyémy Gyula ig. tanító mondotta, az ünnepelt erdemeit meleg szavakban méltatva, a volt tanítványok háláját pedig Nádler István tanítóképző intézeti tanár tolmácsolta. Pauer Károly főszékesegyházi karkáplán, mint a kör elnöke a szentgyörgymezei katholiküs kör köszönetét fejezte ki Hagarának buzgó köri működéséért. Lelkes szavait lovag Eitner Elemér Ákos főszékesegyházi sekrestyeigazgató humoros hangú felköszöntője követte, ki az ismerősök és jóbarátok örömet és háláját ecsetelte, majd felolvasta a közben érkezett üdvözlő leveleket és táviratokat. Szoleczky János ig. tanító dr. Fehér Gyulára és az iskolaszékre, Gyarmatin József pedig a megjelent vendégseregre ürítette poharát. Dr. Fehér Gyula prael. kanonok szólott ezután az iskolaszék nevében, Mátéffy Viktor belv. plébános pedig Hagara kántori működését és példás hitvallói buzgóságát méltatta. Az ünnepelt mindezekre rövid beszédben, meghatott hangon válaszolt. Sok derültséget keltett és a jókedvet mindvégig biztosította ezután az a tréfás üdvözlés, melyet Táky Gyula belvárosi karnagy írt ez alkalomra ékes rigmusokban. Az egybegyűltek egész a késő éjjeli órákig maradtak együit az igy keletkezett vidám hangulatban. H. I.-»» ♦» ♦» ♦» ♦» -»» ♦*- -♦ Levél a szerkesztőhöz. Kaptuk az alábbi levelet s minthogy nagyfontosságú ügyről szól, leközöljük szószerinti Tekintetes Szerkesztő Ur! Tudván azt, hogy b. lapja mindig a közérdeket szolgálja s minden közérdekű panasz vagy kérelem abban napvilágot lát, arra kérem tisztelettel, hogy b. lapjában alábbi egyszerű soraimra válaszolnisziveslegyen. A folyó év elején arról beszéltek az egész városban, sőt az „Uj lap“- ban is olvastam, hogy a hercegprímás úr a Vörös Kereszt kórházat az esztergomi munkásbiztositó pénztárnak adja amely ott különösen a tüdővészes betegeket fogja gyógyuláshoz segíteni. Mar elmúlt a hir óta egy felév s tudtommal a munkáspénztár még nem vette birtokba a kórházat. Én, aki szintén szenvedek a tüdőmre, több szenvedő társammal együtt nagyon örültünk a hercegprímás elhatározásának s hálás köszönetét is mondottunk reménységünkben. Oly boldogan vártuk, hogy mi is bekerülhetünk oda és talán ismét egészségesek lehetünk. Most azonban semmi hirt sem hallunk. Kinos és fájdalmas e csend nekünk. Kérem a tek. Szerkesztő urat, hogy szives legyen utána érdeklődni, hogy mennyire haladt ez ügy
