Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 50. szám
Esztergom, 1914. XXXVI. évfolyam. 50. szám. Vasárnap, junius 21. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Magyar becsület. A becsület az embernek legdrágább kincse. Drágább minden drágaságnál. A magyar ember mindenha érzékeny volt becsületére. Kész volt életre-halálra menni érte. Gyönyörűen fejezi ki ezt a tényt Petur bán Bánk-bánban, a legnemzetibb magyar tragédiában, mikor ígyen tör ki: „Kényes becsülete, mint a köntöse ! Sértsd meg csak, ősz- szetörni kész.“ Hogy mily nagyra tartották apáink a becsületet, kitűnik emez ősi szólásmondásaikból is: „Nagyobb a becsület a gazdaságnál. — Tisztesség, becsület jobb, mint arany feszület (= kereszt). — Rossz ember, ki becsületével nem gondol. — Jobb becsülettel szegényen élni, mint rossz utón meggazdagodni. — Nem minden sövény alatt leli meg az ember elvesztett becsületét. — Inkább vesszen életed, hogy sem becsületed !“ Legjellemzőbb kétségtelenül ez utolsó mondás, amely értékre egyenesen az élet fölé teszi a becsületet. Bátran dicsekedhetünk tehát vele, hogy néhai elődeink becsületérzés dolgában bármelyik nemzet fiaival vetekedhettek volna. Növeli érdemüket, hogy náluk külön törvények nem védték a becsületet. Megvédte kiki maga, éberen vigyázva, hogy semmi szeplő, semmiféle mocsok ne tapadhasson hozzá. Ha most már arra gondolunk, hogy magunkat hozzájuk mérjük, bizony-bizony elszomorodhatunk. Egy az, hogy a becsületérzés annyira megíogyatkozott közöttünk, hogy felét sem mondhatjuk többé magunkénak az az örökségül maradt kényességből. Tékozlókká váltunk. Apai jussunkat piacra vittük, kereskedelmi forgalomba hoztuk. Mivel a becsületet apáinktól gyakran hallottuk drágának emlegetni, kedvet kaptunk reá, hogy értékesitsük, áruba bocsássuk egy részét. Mikor pedig lelkiis- meretfurdalást kezdtünk érezni utána, avval nyugtattuk meg magunkat, hogy ketté osztottuk a becsületet : egyénire és politikaira. Természetesen a politikait önnön igazolásunkra minél szélesebb határokkal láttuk el, kimondván, hogy a politikai becsület megengedi a zsarolást, vesztegetést, szavazatvásárlást és eladást, erőszakoskodást stb. Mindezt bárki megteheti anélkül, hogy egyéni becsülete, modern kifejezéssel: az „integritása“ a „reputációja“ legcsekélyebb csorbát szenvedne. Mi lett ennek a szükségképpeni következménye ? Semmi más, minthogy a becsület dolgában nagy forgalomzavarok s nézeteltérések állottak be egész országban. Ezeknek további természetes következménye pedig végeláthatatlan nemzetsorvasztó harc a régi: osztatlan és az új: megosztott becsület védői között. A lazább erkölcsi felfogásúak a hatalom teljes birtokában bár, de mégis érezték, hogy inog a talaj lábuk alatt, érezték, hogy a nemzetnek tisztább erkölcsű része soha sem fogja elfogadni és helybenhagyni a szabados külön „politikai becsületet“ ; tehát gondoskodni akartak magukról, gondoskodni sajátos becsület-felfogásukról, gondoskodni főleg az ellenkező, régi felfogás erőszakos elnyomásával, hatalmon maradásukról. Tör„Esztßfgom és Vidéke“ tárcája. Enyelgés Ámorral. (Vers ciklus). I. Valahol messze, a Balaton partján Csilingelve csüngtek a harangvirágok . . Arra sétálgattak ifjú és a lány Hallgatták, méri zengnek a harangvirágok. Valahol messze, a Balaton partján Csilingelve csengtek a harangvirágok. Megértették egymást ifjú és a lány. Esküvőre zengtek a harangvirágok. II. Emlékszel-e ? Egyszer délután — Szikrázó szemmel nézett alá a nap, — Ott jártunk az illatos fenyők alatt, Emlékszel-e ? Emlékszel-e ? Mialatt a fák Egymásnak hangosan szerelmet súgtak, Mit súgott nékem titkon rózsás ajakad ? Emlékszel-e ? III. Mikor jössz már? Mikor jössz már? Alig győzlek várni . . . Szellő szárnyán Hozzád drágám Vágyva-vágyom szállni. Mikor jössz már ! Mikor jössz már ? Alig győzlek várni . . . Viz sietve Tengerekbe Ömlik . . . Kell még várni. Mikor jössz már? Mikor jössz már? Alig győzlek várni . . . Felhők szállnak Napnyugtának . . . Csak terád kell várni . . . Mikor jössz már? Mikor jössz már? Alig győzlek várni . . . Karom tárva Téged várva , . . Ugy-e meg lógsz szánni ! ? Psyché. A nagy öröm. Családi jelenet. Irta : Lázár Kálmán. Szín : Egy egyszerű szoba, fotelgarnitura stb. Amikor a függöny fölmegy, a feleség egyik karosszékben ül és olvas. Két-három percig néma csend, majd éles csengetés. A feleség fölnéz, s miután senki sem jelentkezik, tovább olvas. Kis szünet, majd betörtet a férj. Kábát, kalap és bot e kezében; ezeket leszórja magáról. Izzad, homlokát törüli. Férj : Kész a vacsora ? Feleség: (kedvesen) Szervusz, édesem. Férj: (oda sem figyelve) Kész a vacsora? Feleség: Arra mifelénk azt szokták mondani, jó estét! Férj: (egy kis lenézéssel) Arra ti felétek . . . Szervusz, kész a vacsora ? Feleség: (kézcsókra nyújtja a kezét) Kezet is szoktak csókolni. Férj: Kezet is ? (Gépiesen kezet csókol.) Kész a vacsora ? Feleség: Az ember megszokta csókolni az ő drága kis nejét. Ja de azt már az én férjemtől nem követelhetem. Ugy-e Józsi ? Férj: (mérgesen dobbant a lábával) Követelheted! (Megcsókolja.) De most már Istenbizony bevallhatod, hogy kész e már az a nyavalyás vacsora ? Feleség: (végre elszánja magát) Nem. Férj: (lerogy) Elájulok, elájulok. Vizet! Az embernek van egy pinyt, ponyt-pirinyt-poronyt, kis, kéthónapos felesége, ki ráér regényt olvasni, de nem ér rá vacsorát készíteni, mire a szegény férj hazajön este 8 rakor, fáradtan a munkától és azt hiszi, hogy várja itthon egy jó, meleg hajlék, egy finom vacsora. És mi van helyette ? Egy követelődző feleség, aki már az arany napok alatt sem szentel annyi időt a háztartásra, hogy este nyolc órára pontosan készen legyen a jó, meleg „Abendessen“. Meg vagyok én verve, meg vagyok én verve ! Tangózni, azt tudsz, de vacsorát készíteni, azt nem. Pedig mennyit dolgoztam! . . . Feleség: Milyen sok dolgod volt? Férj: Délután elmentem a „Jókedvű Bohém Ifjak“ szövetségébe megbeszélni egy bált, aztán felmentem a kaszinóba egy kis alsóspartira és azután hazajöttem — az én jónak vélt feleségemhez. Ezt a sok munkát mind csak teéretted tettem. A bált csak neked rendeztem, hogy jól mulass s a kaszinóban csak azért játszottam, hogy te neked nyerjek sok pénzt és igy tovább. Mindig csak te lebegsz előttem, és te meg a vacsorát sem készíted el. Látod Róza, mi a hűtlenség. Látod ?! Feleség: Nyertél ? . . . Mennyit nyertél ? . . . Férj: Kétszáz korona, forino, fo- rini, foriniti, forinitit, forinto, forintot!