Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 46. szám

Esztergom. 1914. XXXVI. évfolyam. 46. szám. Vasárnap, junius 7.

PQUTimés TflRSfíDRLMILfíR

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL :

SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21.,

HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ES HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK.

FŐMUNKATÁRSAK:

DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ

LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS :

LAISZKY JÁNOS

MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

ELŐFIZETÉSI ARAK :

EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K

NEGYEDÉVRE 3 K

EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. NYILTTER SORA 50 FILLÉR.

HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA.

Mit gyűjtsünk?

Városunkban elegendő és sokféle gyűjtő van. Ismerek néhány szenvedélyes levélbélyeg- gyujtőt, több telhetetlen képes- levelező-lap szerzőt; de láttam már szivargyűrű, sőt üvegvignetta tömeget is nagyszerű rendben.

Volt szerencsém diákkoromban, boldogult Pap János polgármester otthonában, az alacsony szobafal felső részén végig futó polcokon páratlan csizmakiállítástól is megdöbbenni.

Megíordultam egy régi prókátor irodájában, ahol föltűnő pipatoriuma unikumait másfélórán keresztül, páthosszal magyarázta nekem — a laikusnak.

Fölfedeztem azután egy megátalkodott képgyűjtőt. (Ne tessenek kérem művészi termékekre gondolni!) Annak a hires gyűjtőnek háromezer darabból álló, régi képeslapokból kivágott különleges múzeuma volt. Teli is aggatta ekzótikus kincseivel összes két szobája falait. És olyan büszke volt az ő kiállítására, mint akár valamelyik milliomos festménygyűjtő.

Akadt olyan különös amatőr is, aki valami ötszáz dugót szedegetett össze. Volt ebben a kevély társaságban duhajkodó pezsgő és szerény patikáriusi dugasz. Külön katalógust vezetett gyanús lelet helyükről.

Budapesten még mulatságosabb gyűjteményekkel volt szerencsém személyesen megismerkednem. Egy ősjogász ugyanis az összes kiváló színésznők és énekesnők arcképeit vásárolta össze a legdrágább kirakatokból. És ez a specialista vakmerőn ráírta minden arcképre, hogy mikor ajándékozta meg az illető meteor vagy csillag.

Egy másik hires fővárosi gavallér remek női cipőket vadászott össze valami ötven bálból. Ezek közül néhányból pezsgőt is ittak tánc után. Habár ez a romantikus gyűjtemény a rablólovagok szenvedélyéből keletkezett, mert vagy báli ruhatárosoktól, vagy megvesztegethető szobalányoktól harácsolta össze azokat balkézről, mégis ereklyéknek volt bátor bemutatni. így dicsekedett azután ötven ünnepelt szépség — ajándékaival. (Ennél az esetnél meg kell említenem, hogy bizonyos bizonytalan gyűjtők néha klep- tomániában szenvednek !)

Szülővárosomban egyébként kevés olyan érdemes gyűjtőt találtam, aki a régi római, árpádkori, vagy vegyesházi érmeket gyűjtött volna.

Egy-két jóizlésű és jólkészült úriember régi római és középkori agyagedényeket vásárolt. Ez is célszerű és értékes gyűjtés.

Sőt akadt egy olyan ritka gyűjtő is, aki csak prehisztori- kus, tehát csiszolatlan és csiszolt kőszerszámokat, bronz fabulákat és fejszéket keresett megyeszerte. Szintén elisme- résreméltó foglalkozás.

De azért alig találtam valakit, aki régi kéziratot vagy könyvet mentett volna meg az enyészettől. Pedig akad ilyesmi a régi úriházak — padlásain. Ilyen magasztos helyről került hozzám valamikor sok hasonló száműzött régi emlék. Igaz, hogy a tudományszomjasabb egerek is tanulmányozták, de azért még mindig hasznavehető anyag maradt.

Hány esztergomi költemény,

„Esztergom és Vidéke“ tárcája.

A betű.

Ó, élő hangok képe : holt betű, Napfényes utad csodaerejű,

Lágy muzsika és harci riadó A vak léleknek életet-adó;

Ó, betűk teste, könyvek húsa — szó ; A szívbe-agyba fényt harmatozó 0, tudás kulcsa, ó, örök erő,

Sötét rémeket béklyóba verő : Tüzedben hamvad a hízott szégyen!

A gondolkozás ekéje mélyen Forgatja, szántja a lelkek ugarát S ami áldást, a dús termés ma ád :

A szivünk buzdul, villan az eszünk Az uj munkára uj erőt nyerünk S a tudás földjén bőséggel arat A diadalmas nyügzött akarat,

Hogy az igazság valóra valljon :

Fény győz az árnyon !

Tuba Károly.

A kém.

Irta: Farkas Ernőd.

Az isaszegi csata után Gödöllőre vonultak a győztes honvédek. A harmadik hadtest, melyet a nagy Damjanich vezetett, a Grassalkovics palota erkélyén álló Kossuth előtt megemelte sapkáját s lelkesülten kiáltotta :

— Éljen Kossuth Lajos, Magyar- ország kormányzója!

— Mennydörgő éljenrivalgás zúgott föl erre. A honvédek mámoros büszkeséggel tekintettek Kossuthra, aki kezevel integetve és hajlongva köszönte meg a lelkes tüntetést.

Pedig akkor még nem volt Kossuth Lajos az ország kormányzója, csak néhány nap múlva lépett Debreczen- ben a törökverő nagy Hunyadi János örökébe.

A tisztikar és legénység ezután csakhamar szállására vonult. Annyi győzelem, annyi fárasztó menetelés, ázás, fázás és koplalás után boldog volt, hogy pihenhetett.

Damjanich elé azonban, alig hogy letette a kardját s megtörülte nagy, kopasz homlokát, egy fekete, kormos arcú embert hoztak.

— Hát ez ki ? — kérdezte a hős, amint ránézett a kéményseprőre.

— Osztrák kém — felelte a tiszt,

— Kihallgatták már ?

Igen, tábornok ur,. megvallotta, hogy híreket vitt táborunkból Win- dischgrátznek.

— Fel kell kötni azonnal.

— így, ahogy van? — kérdezte a tiszt.

— Úgy, ahogy van; egy percig se rontsa tovább a levegőt. A kéményseprőt elkísérték, Damjanich utánuk kiáltott:

— Ne teketóriázzanak vele sokat, kössék fel az első fára.

A tiszt elhivatta Andorffer vecsési lelkészt, aki mint honvéd tábori lelkész szolgált Damjanich hadtestében. Egy nagy akácfa alá vezették az elítéltet, a plébános meggyóntatta, aztán két cigánybaka felkötötte a fa ágára.

— Visszajövök én még — mondta németül a kéményseprő, mikor nyakába akasztották a hurkot.

Többet nem szólhatott, mert a kötél összeszoritotta a torkát.

Ott lógott egész nap a fekete arcú ember az akácfa ágán. Fekete lelke elszállhatott belőle, s a szél egyre himbálta a testét.

Sok honvéd ment arra ; s mindegyik megbámulta a magasban lógó kéményseprőt. Kérdezősködtek felőle s megtudták, hogy Muha János volt a neve, morva származású feketesárga, iszákos fráter, azelőtt Gödöllőn volt kéményseprő mester.

Korhelysége miatt lecsapták s Budáról a Hauser-féle kéményseprőüzlet derék, józan életű, becsületes tót segédjét, Plesznik Józsefet hozták a helyebe. De Muha nem akart távozni, a zavaros időkben pedig nem értek rá vesződni vele, s tovább is a község nyakán ragadt.

A nép egy csöppet se sajnálta, hogy fölmagasztalták. Kivált mikor megtudta, hogy nagy csomó osztrák pénzt találtak nála.

Most már megértették, hogy miért tűnt el olyan gyakran a községből. A jómadár ilyenkor azt mondta, hogy kéményseprőmesteri állást keres a szomszédos községekben, pedig hát az osztrák táborba járt híreket hordani.

Este aztán levették a holttestét, gödröt ástak neki az akácfa alatt s fekete bőrruhájában eltemették. Gyermeke nem volt, özvegye nem igen rítt utána, mert többet volt a korcsmában, mint otthon. De mikor Hay- nau jött Pestre, az özvegy gyászruhát öltött és elment Haynauhoz.

Kérvényt nyújtott át neki, amelyben elmondja férje vértanuságát, nyugdijat kért a császártól.

Haynau átvette a kérvényt és együtt siránkozott az asszonnyal. Mert az a hiéna úgy tudott sírni, mint a sakál, mikor hullaszagot érez.

Aztán megígérte neki, hogy kérvényét támogatni fogja. Nemsokára küldött is a császár neki néhány száz forintot.

Haynau pedig egy csomó tisztet,