Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 1. szám
4 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1914. januárul. a magyar tudomány kimagasló alakjainak és tekintélyeinek elismerését nyújtotta nekünk akkor, amikor a lelkiismereti szabadság és az egyház kulturális erői fölszabadulásának jubileumát üljük. Végtelenül jól esett hallanom a Rector Magnificustól az egyetem tradícióira való hivatkozást, amelynek egyik jelvénye a rectori pedum, a nagy Pázmány Péter ajándéka, rajta Magyarország nagyasszonyának képével. Ez a pedum hirdeti a tudomány- és a vallásnak békés egyetértését, amelyet a komoly tudomány soha megzavarni nem akart és amelyet a vallás mindig ápolt és erősített. A tudomány tisztelettel vizsgálta azokat a természetfölötti szikrákat és fényességeket, amelyekkel az Isten az emberi elmét megvilágo- sitotta, a vallásos hit pedig a maga biztos várában nyugodtan szemlélte az észnek küzdelmeit s örömmel üdvözölte az emberi kutatásnak valódi eredményeit. Így származott az összhang, amely a kulturális haladás alapja volt s az is marad minden időkön át. Az egyház, amely ott állt az egyetemnek bölcsőjénél, most is szeretettel áll a századok folyama alatt nagyranőtt egyetemi szervezetek mellett s az anyának büszkeségét érzi hűséges szivében. Az egyháznak ez az öröme áramlik at a lelkembe, midőn a kir. magyar tudományegyetem Rector Mag- nificusát, az egyetemi fakultások dékánjait és tanárait házamnál üdvözölhetem és itt szemtől szembe megköszönhetem nekik azt a kiváló megtiszteltetést, hogy engem disz- doktorrá avattak s személyes jelenlétükkel megtiszteltek. Biztosítom a Rector Magnificust és az egyetemi Tanácsot, hogy erre a kitüntetésre mindig büszke leszek, nem azért, mintha igénytelenségemmel azt megérdemeltem volna, hanem azért, mert benne zálogát látom a magyar tudományosság ragaszkodásának a megszentelt hagyományokhoz és hálás tiszteletének az alapítók nagy emléke iránt. Készséggel Ígérem, hogyha állásomból kifolyólag az egyetem fényének és hírnevének fejlesztésére bármit is tehetek, azt mindig a legnagyobb örömmel fogom tenni. Szívből kívánom a magyar tudomány diadalmas haladását és munkásainak boldogulását. A hercegprímás azután kezet fogott a tanács tagjaival s beszélgetésbe elegyedett a jelenvoltakkal. Majd a Rektor Magnificus elé lépett dr. Perényi Kálmán alispán és az esztergomi és az ott működő összes tudorok nevében üdvözlő beszédet intézett az egyetem rektorához. Maga a beszéd is kedves, po- etikus. A hála, a szeretet szava csendül meg benne. Kovács rektor pedig örömmel fogadja az üdvözletét. Történelmi visszapillantásban emeli ki, hogy mily örvendetes dolog, hogy már az autonómiák (ez esetben a vármegyei autonómia) képviselői is azért fejezik ki hálájukat,' hogy az egyetemtől kaptak doktorátust. Majd készséggel megígéri, hogy az egyetem évkönyvébe be fogja írni a szeretetnek és a tiszteletnek ily megkapó formában és ily spontán való megnyilvánulását. És ezzel a fényes ünnepség véget ért. A hercégprimás azután a tanács tiszteletére 30 teritékü diszebédet adott, melyen szintén igen érdekes és feljegyzésre méltó szavak hangzottak el. Először a hercegprímás üdvözölte a tanácsot. Majd a hittudományi kar dékánja, dr. Dudek János mondott üdvözlő beszédet, mely után barátságos üdvözletek következtek. Meszlényi Pál főispán a vármegye nevében üdvözölte az egyetemi tanácsot, mire Kovács Gyula rektor mondott frappáns beszédet. Végül még Mágocsy-Dietz dékán éltette a város képviselőit. A diszebéd után a hercegprímás még sokáig elbeszélge- tet vendégeivel, az egyetemi tanács' pedig az esti vonattal utazott vissza a fővárosba. Lerovatlan tartozás. Ismét lepergett egy esztendő az idő rokkáján ! . . . Merengő lélekkel állunk az ó és új esztendő küszöbén. Visszatekintve az elmúlt évre, eszünkbe jutnak a teljesületlen vágyak s a valóra nem váltremények, amelyeket hozzá fűztűnk ; eszünkbe jutnak azonban az év folyamán elért sikereink is és azon örömök, amelyekből kinek többet kinek kevesebbet, de azért mindannyiunknak hozott a haldokló esztendő. Majd ’a múltról a jövőre siklik tekintetünk s az új esztendő előestéjén új remények ébrednek szivünkben, új életre kell tetterőnk, bizó lélekkel tekintenünk a jövő elé. A rendes ember lezárja ilyenkor évi számadását, hogy azután az uj esztendőben uj lapon kezdje el. Szerencsés az, kinek a „tartozik“ rovatba mit sem kell átvinnie az elmúlt évről. Esztergom városa nem tartozik e szerencsések közé! Sok-sok kiegyenlítetlen tartozással kezdi az új esztendőt, de minden egyes polgárának azon kell lennie, hogy e tartozások az év folyamán kisebbedje- nek ! Nem pénzbeli adósságokat értünk ezen tartozásokon : olyan adósságok ezek, amelyeknek kiegyenlítését nem a végrehajtó, hanem a minden végrehajtónál hatalmasabb lelkiismeret szava követeli ; olyan adósságok ezek, amelyek generációról-generá- cióra, évszázadról-évszázadra öröklődtek át, s amelyeknek kiegyenlítésére, hisszük, a mi generációnk van hivatva. A mai alkalommal e tartozások legrégebbikéről s legnagyobbikáról: a Szent István-emlékműről kívánunk szólani. Közel 900 esztendeje már annak, hogy Magyarország első apostoli királya, Szent István befejezte áldásos életét s. szülővárosában mindmáig sem hirdeti a szent király nagyságához s érdemeihez méltó emlékmű az utókor háláját és kegyeletét Pedig, hogy mi volna ma a magyarság, ha e szent király a kereszténységnek, s szükségképi következményének ; a nyugati kultúrának megszilárdításával fennmaradásának biztos alapot nem szerez, mindenki könnyen átláthatja ! De nemcsak a magyarság szempontjából korszakos Szent István tevékenysége, hanem világtörténelmi jelentőséggel is bir. Vájjon emelkedhetett volna-e Nyugat-Európa a szellemi művelődés és anyagi előrehaladás mai magas fokára, ha a keresztény Magyarország a legnagyobb önfeláldozással, évszázadokon keresztül útját nem állja az iszlám előretörésének ? ! Szent István a tőle alapított püspökségeket az esztergomi érsekségnek rendelte alá, a magyarországi kereszténység középpontjává, az ország első főpapjának székhelyévé tévén ezáltal szülővárosát. Hogy mit jelent ez Esztergomra nézve, különösen ma tudjuk értékelni, amikor a közöttünk elő főpásztor tiszteletet parancsoló egyénisége, bíborának fénye s Esztergom iránti szeretete egy rövid esztendő alatt új életet hozott varosunkba. Nem feladatunk, hogy a szent király hervadhatatlan érdemeit megállapítsuk ; elvégezte azt már előttünk és helyettünk a pártatlan törtenettudomény. Csak újra emlékezetébe akartuk idézni őket Esztergom közönségének, hogy a régi adósságra emlékeztető lelkiismeretnek talán már esendesedő szavát új eletre keltsek s a szent király iránti háláját és kegyeletét, ha lehet még fokozzák. A letargiájából új életre ébredt Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulathoz, mint arra egyedül hivatott intézményhez fordulunk most kérésünkkel: vegye kezébe az emlékmű ügyét, alakítson kebeléből Szent István-emlékmű bizottságot, indítson az emlék érdekében országos gyűjtést és akciót, s hiszszük a siker nem fog elmaradni! Ne illjék rá sem a magyarságra, sem Esztergom népére a költő korholó szava : ,,Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, Csak elfajult kor hős elődöket . . .“ hanem ellenkezőleg a szent király nagyságához érdemeihez méltó em lékmű hirdesse minél előbb Esztergomban, hogy mind az egész keresztény Magyarország, mind pedig Esztergom város közönsége, soha nem szűnő, soha nem kisebbedő hálával őrzi az államalkotó, első apostoli király emlékét! M. L. „Esztergom és Vidéke“ különös kedvezménye!! Nem kiméivé a rendkívüli nagy anyagi áldozatot, sikerült szerződéses viszonyt létesítenünk a 20 év óta fennálló, népszerű és az egész országban elterjedt „Háztartás“ Magyar Asszonyok Lapja kiadóhivatalával, melynek értelmében „Esztergom és Vidéke“ minden előfizetője a „ Háztartás “-t 1 évi 12 kor. helyett 10 kor.-ért ’A „ 6 „ „ 5 ‘A . 3 „ 2-50 „ előfizetési árért kapja. Külön kedvezményül mindazon előfizetőnk, akik legalább félévre fizetnek elő a „Háztartás“ ra. minden ráfizetés nélkül, ingyen és bérmentve megkapják a „Háztartás Könyvtára“ most megjelent pompás húsz kötetét. A „Háztartás“ mindent felölel, ami az asszonyt érdekli. Divat, Kézimunka, Hasznos tudnivalók, Gyermekszoba, Kertészet, Egészség, Szépség, Falusi Major stb. rovatai megfigyelésre méltó ezernyi tanácsokkal szolgálnak, Konyha rovata pedig rendkívül sok kipróbált ételreceptet tartalmaz. A Kürthy Emilné szerkesztésében kiváló gonddal szerkesztett dústartalmú illusztrált folyóirat havonta háromszor jelenik meg. Ingyenes mutatványszámot kívánatra készséggel küld az „Esztergom és Vidéke“ kiadóhivatala ahova az előfizetések is küldendők. TOLLHEGGYEL Családi tűzhely. Beh rosszul hangzó frázis! Ki beszél ma, ebben a modern században ilyen régi, elavult dolgokról, mint „családi tűzhely ? — Miféle bornirt- ság kell ahhoz, ilyennel még csak foglalkozni is? Hiszen nem mondom, ezelő.t úgy 50 —100 év előtt volt családi tűzhely is, sőt talán még ma is lesz valahol ott a sind indiánok vigvam, vagy a vanya négerek kunyhóiban ; de kultúrával megáldott népeknél ma hol van, hol találjuk ? — Bocsánat, igaz a kulturnépeknél is van s megtalálhatjuk a kávéházak s a különféle zsúrok asztalainál — sőt másutt is, mindenütt, csak „otthon“ nem ! Mi otthon csak vendégek vagyunk, haza csak aludni és veszekedni járunk. Pardon, most megint két elavult, régi mondhatnám ostoba szót használtam. „Otthon,“ „haza“ szintén réges-rég letűnt fogalmak, melyeknek használata csak zavart okoz ! Nem hiába, hogy őseink nomádok voltak, azok maradtunk mi is máig: nekünk nincs „otthon“-unk, nincs „haza“-nk, hacsak megint a kávéházak és a zsúrok asztalait nem tekintjük ezeknek! Ebben a mai korrupt világban kinevetnek mindenkit, a sablonon felül van, reá fogják, hogy bolond képzelődő, hogy megrögzött ideája van stb. stb. s igy aztán mindenki iparkodik elfogadni, takargatni meggyőződését, véleményét. — Hányán vannak, kik epednek egy boldog zavartalan családi tűzhely; egy kedves meghitt otthon ; egy edes haza után; de nem merik ebbeli óhajukat, vágyukat nyilvánítani — mert félnek, hogy kinevetik őket, hogy kigunyol- ják, már pedig semmi sem öl oly biztosan, mint a gúny. Így aztán ezek a kevesek is a zsúrkisasszo-
