Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 44. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1914. május 31. névleg részese a keresztény kultúrának, mert belsejében pogány, pogányabb a Krisztus korabeli pogányoknál. Következésképpen elégedetlen, boldogtalan is annyira, amennyire boldogtalan tán még sohasem volt. Pedig a materiális kultúrának száz és ezeríéle találmánya, kedvtelése, rafinériája teszi életét könnyebbé, változatosabbá s kényelmesebbé. Vájjon e meghasonlás láttára nem kell-e nem csupán a hivő keresztényeknek, hanem egyáltalán minden eszményibb felfogású embernek szivből óhajtania, hogy egy új pünkösd virradjon a céljavesztett emberiségre, mely magasabb életcélt, erős hitet, rendíthetetlen meggyőződést s igaz emberszeretetett hozzon számára az égből üdvösségképpen ? Különösen a mai évforduló napon kell kívánnia minden nemesebb léleknek az égi tüzes nyelvet, amely leperzselje a visszapo- gányult emberekről a vastag földsalakot, s újjáteremtse egész valójukat: újra győztessé tegye a lelket a földi élvezetekben elsenyvedt testükön. Hitre van szüksége legfőképpen a hivatásától eltért emberiségnek ! Olyan hitre, mely élten-él, lángot fog és cselekedni képes! Olyanra, melyet nem emberi tekintet irányit, hanem senkitől nem félő tiszta, erős meggyőződés! gatott s bement Fehérvárra püspök sógorához, aki atyafiságos szívességgel fogadta. Szótlanul ette meg az öreg Bárdossy az ebédet, melynél néhány városi és megyei ur s pár kanonok is jelen volt. Ebéd után azonban a jelenvoltak előtt azt mondotta a püspöknek: — Tudod-e püspök sógor, miért jöttem most hozzád ? — Tudom. Atyafiszeretetből. — Nemcsak azért, hanem azért is, hogy megmondjam neked, hogy most vágd már a földhöz a bibliádat. Mindenki elképedt, bár ismerték az öreg hóbortos eszejárását. Csak várták mit mond még. — Csak vágd a földhöz. Beleütött már a mennydörgő ménkő ebbe a mi szegény, jó hazánkba. A kormány elrendeli, imádkozzatok érte. Csak a haldoklóért szokás imádkozni! S ha már egyéb mentségünk nincs, mint az imádság: akkor már nincs mentségünk! * Alig várta be a pogány szavakért a megérdemelt szemrehányást. Haza jött s otthon nyomban elmondotta : — No most igazán megérdemlem püspök-sógoromat. E. K. Ha a mai ünnepet méltóan akarjuk megülni, ezt kell kérnünk a Szentiélektől: „Szentlélek Isten, szállj le hozzánk, Uj evangéljomot se hozz ránk, — A régi is uj minekünk ! — Csak arra munkálj a szivünkbe: Hogy igazában ezt vegyük be, Szentlélek Istenünk!“ Prisons. Esztergom nagy napja. Csütörtökön adta át a pápa követe Dr. Csernoch János hercegprímásnak a biborosi kapu- ciumot az esztergomi aulában s ezen alkalomra egész Magyarország figyelme városunkra irányult. 1900 óta, mikor a magyar katholicizmus kilenc százados jubileumát ünnepeltük, nem volt ily mozgalmas napja városunknak. Nemesen felfogott, lelkiismeretes újságírói tisztünknek teszünk tehát eleget, midőn e nagy napot lehető részletességgel megörökítjük nemcsak olvasóink, hanem Esztergom város története részére is, mely ezen eseményeket aranybetűkkel írhatja lapjaira. Az elhangzott fontos beszédeket derék gyorsíróink teljes hitelességgel jegyezték fel s e tekintetben jelen lapszámunk megbízható forrásul szolgálhat mindazoknak, kik e beszédek iránt érdeklődnek. Nagy és ambícióval teljesített munkásságukért e helyütt nyilvánítjuk igaz elismerésünket. A nevezetes eseményeket a következőkben ismertetjük: Reggel. Csütörtökön reggel mozsárlövések jelezték Esztergom nagy napját. A házakon ott lebegtek a hétfő óta kitűzött zászlók, de az uccákon még most a megszokott hétköznapi- ság tanyázott. Csak fél 9 óra tájban kezdődött el a kocsiro- bogás, mely egyszeriben felvillanyozta a szürke, reggeli hangulatot. Diszmagyarba öltözött urak, ünneplőbe öltözött hölgyek és polgárok serege haladt a belvárosi plébániatemplom felé, hol az ünnepségek első lélekemelő aktusa folyt le. Te Deum. A templom csakhamar megtelt ünneplő közönséggel. Elől a fenntartott helyeken a vármegye és város notabilitásai diszmagyarban és a katonaság, a többi padokban a nagyközönség, a kóruson pedig a főszékesegyház nagy énekkara foglallak helyet. Az ünnepi istentiszteletet Mátéffy Viktor belvárosi plébános celebrálta fényes segédlettel. Mise alatt a főszékesegyházi énekkar Goller áhítatra keltő klasszikus miséjét adta elő ifj. Buchner Antal főszékesegyházi karnagy és zeneszerző mesteri vezetésével, offertori- umkor pedig Táky Gyuláné énekelte el gyönyörű soprán- ján Buchner: „Ave Máriá“-ját a szerző orgona és Nemesszeghy István tanítóképző int. zenetanár művészi gordonka kísérete mellett. A mise után Mátéffy plébános a „Te Deum“-ot intonálta, melyre az énekkar Goller „Te Deum“-jával válaszolt. Ennek végeztével a jelenlevő közönség a vármegyeház dísztermébe vonult át. Díszközgyűlések. A vármegyeház szép hófehér nagytermét csakhamar ellepte a templomból idevonult ünneplők nagy sokasága. A karzatról gyönyörű látványt nyújtott a fényes diszmagyar- ruhák és katonai uniformisok csillogása, az Ízléses női kosztümök változatos tarkasága, sűrűn keverve az úri szalonruhák komolyságra hangoló feketeségével. Először a vármegye tartotta meg díszközgyűlését, melyet Meszleny Pál főispán a következő rövid beszéddel nyitott meg: Főispán beszéde. Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Igen Tisztelt Ünneplő Közönség ! Az az öröm, amelyet a hercegprímás bíborossá történt kinevezése nemcsak városunkban, hanem országszerte, nemcsak megyénkben, hanem mindenütt, nemcsak a katho- likusoknál, hanem egész Magyarországon keltett, indított bennünket arra, hogy ma úgy a városi, mint a vármegyei törvényhatóságot díszközgyűlésre összehívjuk; ez indított arra, hogy szeretetünknek és hódolatunknak valami módon kifejezést adjunk. Az ő egyénisége, magas tulajdonai előttünk annyira ismerete sek, (úgy van!) hogy banális volna elősorolásába kezdeni, azért egyszerűen ezen alkalommal megnyitom a közgyűlést és felkérem dr. Perényi Kálmán alispán urat, hogy terjessze elő határozati javaslatát. (Elénk éljenzés.) A határozati javaslatot Dr. Perényi Kálmán alispán terjesztette elő az alábbi beszéd kíséretében : Alispán beszéde. Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Mikor az egész ország ünnepel abból az alkalomból, hogy O főmagasságát a hercegprímás, érsek Urat, a vatikáni titkos konzisztórium bíborossá kreálta, nagyon természe tes, hogy Esztergom vármegye törvényhatósága, illetve törvényhatósági bizottsága sem maradhat el az ün neplők sorából, (Úgy van!) hanem a legelső helyek egyikén kell helyet kérnünk magunknak annál is inkább, mert hiszen ennek a törvényhatóságnak a hercegprímás egyszersmind örökös főispánja, de tagja és valamikor igen munkás tagja is volt. (Úgy van ! Úgy van !) Én tisztelettel bátor vagyok a következő javaslatot előterjeszteni (Halljuk ! Halljuk !): Határozati javaslat. „Tekintettel főmagasságú Bíbor - nok Hercegprímás úrnak nemcsak a Haza és az Egyház körül szerzett halhatatlan érdemeire, de hosszú időn át a vármegyei életében is oly tevékeny és áldásos működésére, — határozza el a vármegyei díszközgyűlés, hogy O eminentiája arcképét a vármegyeház tanácskozó terme részére életnagyságban megfesteti és erre vonatkozólag a további, azonnali intézkedések megtételével a vármegye alispánját bízza meg“ A közgyűlés nagy lelkesedéssel fogadta el az indítványt, és kimondotta azt is, hogy a bíboros hercegprímást ho- dolo feliratban üdvözli. Ez- Ezután a város közgyűlése kezdődött meg ugyanazon teremben, ugyanazon díszes közönség jelenlétében. A város ünnepi közgyűlését Vimmer Imre polgármester nyitotta meg a következő beszéddel : Polgármester beszéde. Mélyen Tisztelt Városi Képviselőtestület ! Mélyen Tisztelt Díszközgyűlés ! Midőn az egyház, hazánk és vármegyénk hangosak hercegprímásunknak, Esztergom érsekének és vármegyénk örökös főispánjának őt a pápai trón lépcsőire emelő kitüntetése feletti örömtől lehetne-e máskép, mint, hogy Esztergom sz. kir. város közönsége a közörömben s az ahhoz kötött halaérzetében magát senkitől, megelőztetni nem engedi? (Úgy van!) Nem lehetne ez uraim, mert Magyarország hercegprímása, ki egyúttal Esztergom érseke székhelyével, állandó lakóhelyével elsősorban a mienk. Mondhatjuk, mert hiszen az ő kegyelmes nyilatkozata feljogosít arra, hogy azon mindennap velünk élő és mindennap megújuló tudatunkban, hogy ő elsősorban közöttünk van, a miénk, mi vagyunk az ő legközvetlenebb hűséges népe. (Úgy van ! Úgy van!) Tekintetes Városi Képviselőtestület ! Mi tanúi voltunk évek hosszú során át, évtizedeken át az ő jeles egyénisége kifejlődésének; de az újabb időkben tanúi lettünk annak is, hogy azt a szeretetet, amelyet köztünk gyakorolt és kifejtett, ma- gassabb méltóságba elköltözve, magával vitte, s még magassabb méltóságba visszatérve teljes szivével ismét visszahozta. Ez a kincs, amelyet ki nem fejezhető hálával becsülünk, amelynek értékéről meggyőződtünk, amikor évek során át ami közvetlen, legszorosabban vett városi ügyeinkben önzetlenül közrehatva meggyőzött bennünket azon közvetlen és nagyér- tékü szeretetről és érdeklődésről. A most folyó örömünnepek alkalmából meggyujtottuk fáklyáinkat, hegyeinken máglyákat gyújtottunk, hogy mindez jelképesen tüntesse ki a mi örömünket; de nem elégedünk meg evvel, hanem egy vágy azt követeli, és szükségessé teszi, hogy mi ezen napoknak örömteljes emlékét nieg- rögzitsük maradandóbban is, városunk ülésének jegyzőkönyvében. Ennélfogva indítványozom, hogy városunk a főmagasságu bibornok, hercegprímás, érsek urat a mai napon az ő díszpolgárává válassza, megnyujtván ezzel neki a legnagyobb
