Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 44. szám

Esztergom, 1914. XXXVI. évfolyam. 44. szám. Vasárnap, május 31.

POLITim és TRRSRDRLMILRR

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL :

SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21.,

HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK.

FŐMUNKATÁRSAK:

DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KÖRÖSY LÁSZLÓ

LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS :

LA1SZKY JÁNOS

MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K

NEGYEDÉVRE 3 K

EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR.

HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA.

A Lélek ereje.

Ünnepet ül a keresztény világ, a legpoétikusabb, legbájo- sabb ünnepet: „piros pünkösd“ napját. A tavasz közepén, mikor a földön minden virul, fejlődik s kacag az életörömtől, mikor minden sóhaj és panasz eltűnik, beléful a természet lágy vigasztaló zenéjébe, — derül reánk eme szent nap, hogy egy pillanatra elfeledtesse emberi gyarlóságainkat s fölemeljen a íöld porából-sarából a tiszta magasba, hol eszmények vannak: erős hit, biztos remény és égő szeretet . . .

A keresztény vallás fellépése egyik legíontosabb mozzanatának : a Szentlélek eljövetelének emléke fűződik e naphoz, melyen a Spiritus Sanctus szélzúgás közt, tüzes nyelvek alakjában szállott Krisztus félénk tanítványaira, hogy belőlük csodálatos hirtelenséggel rendíthetetlen bátorságú konfesszorokat: hitvallókat és lángbuzgalmú apostolokat: hithirdetőket teremtsen. Ismeretes a bibliából és történelemből mindenki előtt a Lélek ezen átteremtő megjelenésének csodás következménye: a hitben ingadozó, félénk tanítványokból még császároktól sem rettegő hívők, a tanulatlan halászokból többféle nyelven beszélő tanítómesterek, a szólni is alig tudó együgyüekből hó- ditószavú prédikátorok lettek. Miként a tűz világit és melegít egyszerre, akként világosodtak fel s tüzesedtek neki Krisztus tanítványai a hit hirdetésében, mert a Szentlélek felsőbb hitbeli világosságra derítette és mindent megvetni kész bátorságra hevitette őket,

olyannyira, hogy tanításuk szél gyorsaságával terjedt szét a földön.

A pünkösd tehát nem pusztán a Szentlélek eljövetelének, hanem a Szentlélek adományainak, erejének, kiáradásának is emlékünnepe. Örök tanúbizonyság az emberiség előtt arra, hogy nem a földhöz tapadás, nem a kenyérért való kizárólagos küzdés, nem a holt anyag imádása, hanem egyes- egyedül a lélek ereje képesít emberhez méltó magasabb tettekre, minden csábítást és csapást kibíró meggyőződésre, eszményekben való hitre és szeplőtelen jellemre.

Ki tagadhatná eszerint, hogy a Szentlélek mai szép ünnepe mélységesen mély tanulságokat rejt magában ! S talán e tanulságok csak a hivő keresztényeket illetik? Nem. Minden

eszményibb felfogású ember okulhat belőlük.

Ha igazán őszinték akarunk lenni, meg kell vallanunk, hogy a modern emberek igen nagy része minden kulturális máz, u. n. haladás dacára any- nyira rabszolgája az élettelen anyagnak, a materializmusnak, hogy földi életének az élvezeten kívül nem találja, nem is keresi más, magasabb célját. Evvel az alacsony életfelfogással természetesen velejár az is, hogy a mondern emberek nagy részének nincsen hite, vagy ha van is, nagyon gyönge; nincs igazi meggyőződése, hanem csak ingadozása: gyáva meg- hunyászkodása vagy önistenitő felfuvalkodása; nincs emberséges meleg érzése, hanem csupán hideg közömbössége vagy fásult keménysége. Szóval : a mai kor „művelt“ embere csak

„Esztergom és Vidéke“ tárcája,

Pünkösdre.

Oldjad meg nyelvünket és azt az ihletet, Amelytől millió vértanú született Gyújtsd pünkösdi lángra,

Hogy eltévedt nyájad az igazi utat Ismét megtalálja.

Arénára roskadt vértanuk szent vére Omolj a hitetlen világ tengerére,

Rázd meg a sziveket . . .

Taníts meg bennünket lángoló nyelveddel, Mi az a szeretet.

Pünkösdi rózsákkal legyen telve a föld, Krisztusnak öröme minden szivet betölt Pünkösd áldott napja Eljöttél . . lelkűnkben magasztos emléked Hitünk felgyulasztja.

Vezessetek minket ti dicső seregek,

Akik lelkendezve, dalolva mentetek Krisztusért halálba,

Hogy sóvárgó lelkünk az Ígéret földjét Ismét megtalálja,

Sejtelmünk a jövő zúgó szárnyát hallja . Szállj felénk Szentlélek hófehér galambja, Lelkünket szenteld meg,

Mert földi életünk örömét, békéjét Találja meg benned.

Orion.

Ami Pünkösdünk 1849-ben.

Derűs szép nyári nap volt nálunk ötven év előtt Pünkösd napja. Ragyogott ránk a napsugár, mint Istennek szerelme. Mindenki ott volt az Urnák szentegyházában, még a beteg is. Én is ott voltam az iskolás gyerekekkel mint köztük való.

A pap a hazáról tartott szentbeszédet nekünk. Dicső múltról, dicső jövendőről, sok kegyetlen ellenségről, sok nagy szenvedésről. Azután elmondta: jön a muszka. Azután elmondta, mit rendelt a nemzetnek kormánya. Azután elmondta a szent imádságot, amelyet küldtek Debrecenből. Utolsó pontja igy szólt:

„Isten, ki a jóságnak és igazságnak Istene vagy, ki a jókat kegyelmeiddel tetézvén, a bűnösöknek is kész vagy megbocsátani, ha hozzád folyamodnak, hallgasd meg fohászunkat, hallgasd meg könyörgésünket! Mentsd meg hazánkat a vad ellenségtől. Áldd meg, mint eddig megáldád, fegyvereinket győzelemmel, hogy messze űvén őket hazánk határaiból a szelíd béke boldogító kebelén áldjuk és magasztaljuk szent nevedet. Hallgass meg Atyánk, mindenható szent Istenünk,

a te szent fiad, ami Urunk Jézus Krisztus által! Amen 1

E szavakat lassú hangon, majdnem zokogó hangon mondotta el a pap.

Akkor egy percig elnémult, lehajtotta fejét s imára kulcsolt két kezét rátette a szentirásra.

De fölkapta fejét azonnal, fölnézett mereven az égre s imára kulcsolt két kezét magasra emelte. Hangja zúgort, dörgött, harsogott a mikor szólni kezdett:

— Isten, ki örökkévaló vagy és mindenható vagy, hallgasd meg most az én imádságomat is. Lelkem keserűségéből és tisztaságából fohászkodom hozzád én is. A te bölcs akaratod a te szent igédnek szolgájává tett engem. Méltatlan szolgád vagyok, mert ki is lehetne méltó a te szent igédhez ? De azért híven törekedtem teljesíteni parancsodat Uram és Istenem. Dicsőségedet hirdettem minden időben s elvezéreltem hozzád az erőtlen és fájdalmas sziveket. Szent házad falai közül és titkos kamarámból éjjel és nappal elküldtem hozzád fohászomat, hogy a te végtelen hatalmad és kegyelmed mentsen meg minket a kárhozattól, dögvésztől, pusztulástól, égnek-földnek ránk szakadásá-)

tói. Most uj ellenség rohan ránk bőszen, mint a fenevad, hogy széttépjen bennünket. Ha te elpusztulni engeded ezt a mi hazánkat, ha te kiirtani engeded ezt a mi magyar nemzetünket: az én ajakam akkor megnémul örökre, s az én szivem bezáródik. Akkor én hozzád többé nem fohászkodom, hadd jöjjön rám a kárhozat és dögvész, a pusztulás és égnek-földnek rám szakadása. Porszem vagyok, egyetlen leheleted elfú engem a semmiségbe. Bocsásd rám lehelletedet, ha én elvesztem hazámat és nemzetemet!

Szava elhalt a zokogástól. Vele sirt a szent gyülekezet örege, apraja.

Akkori tanítónk, úgy tudom, ma is élő ember, irta le ezt minden iskolás fiú és leány számára. Azután még sok tiltó szót leirt apám számára is.

*

Farkas Imre volt a székesfehérvári püspök. Kegyes és derék ember. Nővére volt Bárdossy József felesége, aki nemestársunk és birtokostársunk volt Mező-Szent-Györgyön. Ámbár katholikus, mégis eljött Pünkösd első napján templomunkba és meghallgatta Bózsa László rettenetes imádságát.

A második ünnepen korán befő-