Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 40. szám

2

ESZTERGOM és VIDÉKE.

1914. május 14.

tatni. Foglalkozzék behatóan a népnek az anyagi boldogulást gátló szokásaival.

Szerezzen be fajbaromfiakat s igy mozdítsa elő a baromfi- tenyésztést. Még inkább fordítson gondot a marhatenyésztés emelésére: igyekezzék a meglevő vegyes állatállományt nemesebb fajuakkal kicserélni; s emellett buzdítsa a gazdákat az okszerű rétművelésre és takarmánytermelésre, meg általában a föld termőképességének tokozására.

Támogassa a gazdákat a jó vetőmagvak és gazdasági eszközök beszerzésében. Ismertesse meg őket a kisebb gazdálkodáshoz szükséges gépekkel s egyéb modern eszközökkel. Kisérje állandóan figyelemmel a gazdálkodás terén előforduló újításokat s tegyen velük kísérleteket az e célra bérelt területen.

Magyarország első sorban íöldművelő állam. Lakosainak nagy része őstermelő, még pedig kisgazda. Ha tehát valakikre, akkor legelsőben ezekre kell az államnak gondot viselnie. Fel kell őket karolnia, még pedig komoly szándékkal és minél előbb!

Ha lesz oly intézmény, oly szervezet, amely vezetni fogja kisgazdáinkat a helyes utón, minden bizonnyal jobban fognak ragaszkodni földjükhöz, mert az a kis darab föld ok— No hallod . . . Miért nem volna ez csoda ? Miért ?

— Mert . . .

— Mert? . . .

— Mert mai nap már nincsenek csodák.

Tavaszkor.

Itt a szép kikelet,

Zöldek már az ágak,

Az ifjú szívben is,

Pezsdülnek a vágyak.

Még a napsugár is,

Kis ibolyát keres;

Szellő is azt súgja,

Itt az idő szeress.

Itt az idő igen,

Ki még nem szeretett,

Kinek még a hite Megvan, el nem veszett.

Ám az én hitemnek,

Nem lesz újulása,

Elvan az hántolva,

Nincs feltámadásaOh ne hallgassatok,

A csábitó szóra ;

Soha sem jő vissza Az a boldog óra.

Maróthy.

szerű gazdálkodás mellett megélhetésüket, kenyerüket fogja jelenteni, de nem a nyomorúság kenyerét, hanem a tisztességes, becsületes munkával méltán megérdemelt nyugodt, boldog megélhetést.

Demophilus.

Felekezeti béke.

A rohanó, szenzációkért éhes élet hidegen, alig néhányak által észrevéve száguldott el egy híradás mellett, bár a fővárosi lapok kötelességszerűen bővebben ismertették. Az országos Szé- chenyi-szövetség ugyanis nagygyűlést s annak keretében művészestét rendezett. Az egyesületet az a kitüntetés érte, hogy előre jelezhette Csernoch Jánosnak, Magyarország hercegprímásának, Zsilinszky Mihály ny. államtitkárnak, az evangélikus egyház világi fővezérének és Petri Elek, a dunamelléki református egyházkerület főjegyzőjének szónoklatát.

Mindhárman programmszerű pontossággal a hatalmas közönség elé állottak s ha sikerült három vallás irányitó vezérét összehozni, ugy-e előre sejthető, mi volt beszédjük közös magva? A társadalmi és felekezeti béke, megértés közös dicsérete. És az érdeklődő, minden felekezetet magában foglaló hallgatóság zugó éljenekkel, helyeslésekkel fogadta az igazságokat, melyek a három egyházvezér ajkáról elhangzottak.

Az elfogultság soha nem tudja mérlegelni, hogy egy szebb időnek hangos előfutárja volt a Széchényi-szövetség gyűlése, hogy a magyar társadalom láthatatlan bilincseit hatalmasan tördelő eszmék hangzottak ott el százak és ezrek gondolatvilágából kelve, ezrek és százezrek lelkében megtermékenyülve.

Óriási társadalmi életünknek megbecsülhetetlen szolgálat volt, hogy a három egyházvezért együtt láttuk s a harmónia közös volt még a lelkekben is. A sivár múlt még ilyen példát nem mutat fel, a szebb jövő talán magasztosabb lesz, mert elmúlnak ugyan évek, de az alatt megtermékenyülhet az eszme és e sokat zaklatott ország társadalmának minden rétege, minden felekezete érezni fogja a felekezeti békét, ennek nyomán azt a megértést, mely alkotni tud s megteremti a magyar társadalom egységes, egy célra törő hatalmas gondolatát.

Ma még szinte kábultan nézünk fel arra az óriási kínai falra, melyet felekezeti harcok emeltek ember és ember közé, hogy senki meg ne értsen, senki meg ne értessék. A szürke hétköznapi életbe nem látjuk, nem kutatjuk, mely oltár elé vezet hited, de a nagy, országot mozgató kérdésekben egyszerre tiltóként, sőt majdnem megvivhatat- lanul ott áll a lelket elválasztó hatalmas fal.

Most már vívják. Most már kikezdik, nem a fegyverek öldöklő hatalmával, hanem a lelkek megértésével. Egy rétegét talán már lehordottak a Szé- chenyi-szövetségben, vajha ne múlna el hosszú idő, hogy újabb, örvendetes beszámolója következnék a világosságot hirdető haladásnak.

Egészben azon múlik, hogy a társadalomban van-e elég erő és életképesség, a politika nem telte-e teljesen letargikussá, felfogni azt a hatalmas összeolvasztást, mely elkövetkezik, ha közéletünkben leomlik a lelkeket íogva tartó felekezetieskedés. Ha észrevesszük, hogy csak a mi kis városunkban is mennyi gondolat hever parlagon a megnem- értés folytán, ha látjuk, miként tagozódnak felfogásban, cselekedetekben s hogyan különbözik (sőt különböztetünk meg) minden ember, mert nem egyugyanazon templom imádságos fohászainknak otthona. A kicsire áll, de az egészre értetődik: ami Esztergomban igaz, az bizony szomorúan való az ország lakosságának egyetemére.

Hinni kell, hogy az egyházak vezéreinek hirdetése őszinte igaz volt, hogy amit ma hárman cselekedtek, ahhoz az ország többi felekezeteinek vezetői is csatlakozni fognak. Mert a magyar társadalom válaszfalát emberi kezek emelték. Ami pedig emberi munka, azon köny- nyen, a szükséges megértéssel győzedelmeskedni fog a lelkek Istenhez közeledő harmóniája.

Választói vizsgák.

Az uj választó-törvény szerinti első választói vizsga pénteken és szombaton volt vármegyénkben, melyről — tekintettel az e vizsgálat iránt országszerte megnyilvánult érdeklődésre — nem lesz érdektelen ismertetést közölnünk.

A jelentkezés határnapjáig körülbelül 240 en adták be kérvényüket a párkányi főszolgabiróságnál, hol a párkányi járás területén lakók részére f. hó 15. és 16-ra tűzték ki az irni- olvasni tudást igazoló vizsgálatok határnapját.

Mivel azonban a vizsgálat napjain islehetett jelentkezni ,már az első napon 332-en vizsgáztak le nagy buz- gósággal és szorgalommal.

Jóval a vizsga megkezdésének időpontja, reggeli 8 óra előtt tömegesen álltak már jelentkezők a főszolga- biróság előtt. A vizsgálatokat vezető Palkovich László főszolgabíró jónak látta három különböző helyre beosztani őket, még pedig községek szerint oly képen, hogy a főszolgabírói irodában :

Kisujfalu, Köbölkút, Sárkányfalva, Gyiva, Libád, Béla, Bucs, Bátorkeszi, Dunamocs és Karva,

Párkány község házánál ä község tanácstermében :

Bart, Érsekkéty, Kúrál, Farnad, Nagyölved, Magyar- és Németszőgyén,

a párkányi községháza adóügyi jegyzői irodájában pedig:

Muzsla, Ebed, Párkány, Nána, Kicsind, Kéménd, Kőhidgyarmat és Bény községek vizsgáztak.

A vizsgáztató bizottságokat a következőkép osztotta be a főszolgabíró:

A községház tanácstermében elnök : Paikovich László, tagok: László István és Hencz Mihály. Ugyanott a jegyzői irodában elnök : dr. Hoffmann Ferenc, tagok : Kiinda Aladar es Gyarmati József. A főszolgabiróságon a hivatali működéssel elfoglalt Reviczky Elemér elnök helyettese Prikkel Mihály, tagok: Horváth A. Zsigmond és Homor Imre.

E sorok írója az utóbbi bizottságban foglalván helyet, a vizsgáztatás lefolyását az itt szerzett tapasztalatok alapján közli.

Eleinte hármasával, de később, mivel a hely engedte, tizenegyesével bocsájtattak vizsgára a jelentkezők, mivel időközben kitűnt, hogy a tollbamondás utáni írással tömeges vizs- gálatrabocsájtás esetén sok időt meg lehet takarítani. A többi bizottságokban, mint értesültem, 12-ével Írtak a vizsgázók.

A tollbamondott szöveg a kéznél levő Győrffy-féle V—VI. oszt. Olvasókönyv alkotmánytani részének egy- egy mondatából állott, mig olvasmá nyúl a bizottság Vaszary Kolos bíborosnak az ezredévi Te Deumon elmondott remek beszédét tűzte ki.

A garmond betűket azonban sok pápaszemes bácsika nem tudta jól olvasni, ezért később a király ezredéves kiállítási megnyitó beszédét vettük elő, mely az egyedüli alkalmas ciceróbetüs szöveg volt a könyvben.

Az irás különösen nehezen ment soknál. Egyiknek a tollszár nem állt a kezéhez, másiknak a tintatartó volt messze, volt aki a tollat, más a helyet kifogásolta.

Egyiküknek a jobbkeze rémesen meg volt csonkítva, mire a tollat balkézbe fogva, elég olvashatóan leírta az obiigáit két sort. Volt egy magyar, aki minden szót külön sorba irt nagybetűvel, ékes bizonyságául annak, mennyire hadilábon áll a toliforgatás- j sál. Az ortográfia bizony kritikán aluli, mi nem is csodálható, mert sok 50— 65 éves jelentkező volt, aki a nyelvtannak még hirét sem hallotta.

„A mi időnkben még nem volt kérem az iskola olyan, mint most“, mondották sokan. Ugylátszik, e vizsgák legnagyobb haszna mégis az lesz, hogy a nép az eddiginél jobban meg fogja becsülni az iskolákat.

Megesett, hogy valamelyik bácsi- kanak kiröpült a fejéből valamelyik betű. Az ilyen ép oly ravaszkodással, mint elemiben szokás, leste el szom-