Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 38. szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1914. május 10. álokat eleddig oly szemérmet­lenül még senki se merte meg­támadni, mint Anatol France a maga szerencsétlen hazájában. Ám abban a hitben lenni, hogy mi egészen mentek vagyunk a kegyeletien képrombolóktól, egyértelmű a legnagyobb naiv- sággal. Csak rövideszü embe­rek nem látják, hogy a leg­utóbbi évek nemzeti süllyedése nekünk is meghozta sivárlelkü ikonoklasztáinkat, kik szentség­törő kézzel merészkednek leg­dicsőbb nemzeti nagyjaink em­lékéhez nyúlni, hogy lerántsák őket a hazafiérzés állította ma­gas érdempolcról. A gyáva lemondás és gyá­szos megalkuvás idejét éljük. Tehát azok a nemzeti hősök, kik nemzeti igazunkért valaha a harcot hirdették és vezették, babonás bálványok számába mennek kalmárlelkü cinikusaink előtt. Fő-fő vágyuk ezeknek pőrére vetkőztetése és ledön­tése. Legújabb s legnagyobb bot­rányt keltő ténye ezen irány­zatnak a Szekfű-féle ismert Rákóczy-íeketités. De csalódás­ban volna, ki azt vélné, hogy ez csak egy különleges észjá­rású egyénnek képromboló cse­lekvése. Dehogy. Szekfű tette nem áll magában. Kossuthot már néhány éve kikezdte Tisza „pártokon felül álló“ folyóirata: a peonok (parasztok) telekrészeket kapnak a földesurtól (haciendada) melyeken elegendő tengerit, babot stb. termelhetnek házi szükségletükre, beszolgáltatván a termények után bi­zonyos részt a haciendadónak, kitől viszont egész éven át mérsékelt nap­számbér mellett munkaalkalmat kap­nak. így él a föld népe Mexikóban századok óta ugyanazon család re- zsimje alatt, békében, megelégedetten. De ezek a patriarchalis állapotok csakis a fensik egészséges vidékein tarthatók fenn. Ott lentebb, az egyenlítőtől pár délkörnyire a tropikus égöv tikkasztó, páratelt melegében az emberi szerve­zetre valósággal elviselhetetlen a fá rasztó munka. Ott a fennt említett munkabér­rendszer már nem természetszerű és nem emberséges. De a kapitalizmus kapzsisága meghonosította erőszakkal. Itt a szi­gorú szerződéssel megkötött munka valósággal rabszolga sorsra juttatja a szerződött munkást. Mexikó városaiból körútra indult munkásközvetitő ügynökök jó élel­mezést, lakást, könnyű munka mel­lett rövid munkaidőt és 1 K 50 fill, napibért ígérnek (a mi pénzünk sze­rint). De a szerződést legalább 6 hó­napra kívánják megkötni. A kereset nélkül lézengő munkás­nép, főleg a tapasztalatlan bevándor­lók tömegesen szerződtetik magukat a Magyar Figyelő. Ez egész tervszerűen közöl olyan cikke­ket, melyek. Kossuth hibáit mu­togatják ki, s viszont mintegy ellentétül oly fejtegetéseket is, melyek meg a szerencsétlen Görgeit akarják fehérre mosni s a legnagyobb hazafi mártír­nak feltüntetni. A legépületesebb pedig eb­ben a hollómosásban az, hogy a Magyar Tudományos Akadé­mia is beállott ezen hiú igye­kezet pártfogójának. Bizonyos Voinovich Géza ur, kiről iga­zán nem tudni, mily érdemek alapján lépett Gyulai Pál örö­kébe, februárban Görgei és az irodalom címmel az Akadémiá­ban felolvasást tartott,, melynek egész célzata nem egyéb, mint Görgei felmagasztalása Kossuth rovására. Az előbbiből, jóllehet alig irt maradandóbb értékű művet, egyenesen „számottevő irót“ akar csinálni, még pedig magyar és német nyelvben egyaránt. Erősen bizonykodik, hogy Görgeiben „sok az irői tehetség“, noha annyit kényte­len-kelletlen elismer, hogy Kos­suthoz képest „száraz, szikár iró“. (Mi ez: „szikár iró“ ? Igazi akadémikusi kifejezés!) Fő vigasztalása az, hogy „Kos­suth nevének visszhangja az írott költészetben egyre halkul, Görgeié folyton erősbödik“ (?). Megállapíthatni ebből, hogy és mikor a szerződés eltelte után fizetésre kerül a sor, szomorúan ta­pasztalják, hogy „nem mind fenékig tejfel!“ Szerény munkabérükből vasúti jegyre, különféle dijakra, szalma­zsákra, leveses sajkára, kanálra stb. annyifele levonást tesznek, hogy a kilátásba helyezett 90 dollár (á 2 50 K) 225 korona helyett a hat hónapi szer­ződéses idő múlva kap a szegény szerződött munkás enganchado körül­belül 18, azaz tizennyolc dollárt! Milyen találóan adja vissza e sze gény munkások sorsát a szerződés szó spanyol jelentésben : euganchado annyit is jelent, mint behálóz, tőrbe kerít. Már itt igazán behálózzák és becsapják a tájékozatlan magyart, ha oda vetődik! Hát még ha meg is talál bete­gedni a nehéz munkában, a forró éghajlat alatt! Akkor a betegségi na­pokra fizetni kell a kosztot es lakást. Vagy pedig minden beteg napért két munkanapot kell dolgoznia. A megbetegedeseknek pedig se szeri, se száma a „galeras“-oknak nevezett munkás szállásokban. A ga- leras egy körülbelül 18 méter hosszú és 9 méter széles bambuszrőzséből készített kunyhó, melyet a forró ég­övi ember fortélyosságával, minden szegezés nélkül szívós „bejucos“-szal, vagyis gúzszsal tákolnak egybe. A falakat kivül-belül pálmalevellel bur­kolják be, a fedélzetet vastag zsúppal fedik. Mind a falak, mind a fedélzet sűrű tüskés dróttal van átszőve, hogy honi képrombolóink igazában külömböznek más országbeli kenyereseiktől, mert nem csu­pán rombolnak, hanem építeni is igyekeznek: a régiek helyé­be új képeket szeretnének tisz­teletünk tárgyává tenni, olya­nokat, kiket eddig kevésre tar­tottunk, lenéztünk, nem ismer­tünk. S ez őtőlünk könnyen is érthető. Mert hisz a lemondok hogyan is igazolhatnák ártatla­nabb mód magukat, mint an­nak hangoztatásával, hogy — ime harcos ideáljaitok nem ér­demlik meg tömjénezésteket, mert sokat hibáztak-vétettek; viszont a behodolók, kiket ócsá­roltok, tulajdonképpen ártatlan mártírok és nagy hazafiak! Ha hét-nyolc évvel ezelőtt állott volna valaki az ország elé ilyetén hamis pófétálásokkal, talán nyomban megkövezték volna érte. Az idők szomorú jele, hogy ma lassan egész se­rege lesz azoknak, kik minden mentegetőzés nélkül, nyíltan és büntetlenül támadnak nemzeti eszményeinkre. Nincs országos tiltakozó szó ellenük. A nem­zet oly mélységesen alszik, mintha szívverése egészen eJ- allott volna. A kevés ébrenlevő feljajdulását meg csak hideg mosolyra méltatják a nyeregbe kapott üreslelkü képrombolók. Szégyen, gyalázat! Morc. azt könnyen át ne lehessen törni. A galeras egyúttal börtön is, hol a mun­kásokat őrzik, nehogy megszökjenek. Egy ilyen galeras 80 munkást, férfit, nőt és gyermeket fogad magá­ban. A kalitkaszerű építményben a fekvőhelyek polcszerűleg vannak egy­másfölé helyezve egész a tetőzetig, úgy hogy a legfelső fekvőhely majd­nem a fedélzetet éri. Ide zsúfoljak össze a kifáradt munkásokat, mikor napi munkájukról fáradságtól roskadozva haza kisérik őket gőzölgő izzadságtól nedvesen. Kora reggel újra munkára zavar­ják őket a „cabos“-ok, az őrök. Ilyen állapotok meg a mérsékelt égöv alatt is veszélyesek az egészségre, nem is csoda, hogy ott a trópus égető nap­sugarában, hol a mosópadon kintfe­lejtett szappan elolvad, a betegség a rendszeres és az egészséges állapot a kivételes a szegény munkások kö­zött. Se szeri, se száma azoknak a brutalitásoknak, melyekkel a munká­sokat munkaközben illetik. Félkiló- méter hosszú sorokban neki állítják őket a kiirtandó cserjéknek és gyo­moknak. A tropikus nap égető sugara tik­kasztóig tűz le a gyomerdő tövébe, fullasztó gőzt fejlesztve a fonnyadó, renden heverő gyom fülledt tömegé­ből. Ebben a légkörben irtják a mun­kásokat a szívós gyomokat nehéz machetáikkal — circa 60 cm. hosszú széles késeikkel — korán neki állít­A mi szégyenfoltunk. Ragadjunk ki a napilapok hír­rovatának cikkei közül egyné­hányat, amelyek nem hatnak már az újság ingerével. Az ön- gyilkosságok, az apró sikkasz­tások csip-csup krónikái között ott találjuk szerényen meghú­zódva a leánykereskedelemről szóló híreket is. Minden nap négy-öt hirecske jön az ország minden részéről, mely szerint iit-ott egy-egy leánykereskedőt fogtak el, akinek bizonnyára nem ez volt az első „üzlet“-e. Azelőtt szerencséje volt és si­került neki átcsempésznie a ha­táron a „portékát“. A leánykereskedelem elleni akciót nem mi magyarok indí­tottuk meg, de minthogy mi voltunk benne leginkább érde­kelve, a mi képviseletünk nyo­mott legtöbbet a latban. A kongresszusok a leány­kereskedelem leküzdésére évről- évre megújulnak; állami előke­lőségek, nagy emberbarátok, ki­váló hölgyek és nagy politiku­sok jönnek össze tanácskozni, hogy az emberiség eme rákfe­néje ellen milyen módon ke­ressenek orvosságot. Leghatha- tósabban működnek ezidő sze­rint egyes jótékony intézmé­nyek, melyek bevették hatáskö­rükbe a megtévelyedett leányok visszaszerzését a társadalom számára. Németországban minden sze­mélyszállító kocsiban feltűnő falragaszokon adják tudtul a kö­zönségnek, hogy adott esetben, ha gonosz szándékkal hálójába tatva a nehéz munkának. Már reggel 8 órakor facsaró viz rajtuk a felső ruha. Ha egyik-másik közülök meg­pihented fáradt tagjait, ha órák hosz- szat görnyedő derekát kiegyenesíti, nyomban ott terem á nyolc cabos egyike és csattanó ütés kíséretében illeszti lapos macsetájat a görnyedő munkás lapockája közé ! Természetes, hogy a szökések és lázadások napirenden vannak. Minden munkásnak az öltönyén számokat láttam. A szerződésre pe­dig minden munkásnak ráillesztik a fényképét, hogy nyomozás esetén könnyen megtalálhassák. Az idegen utas elmerengve a ter­mészet felülmúlhatatlan gazdagságá­ban, szépségében, gyönyörködve a pálmaerdők fényes tollazatú madár­világában. az illatos virágok között repkedő zománcos pillangók seregé­ben, nem is sejti: mily ádáz küzdel­met vív ember ember ellen abban az igazi édenkertben, mely a békének szentelt csarnoka lehetne. Ilyenek az állapotok ott Jukatan- ban és más félreeső tartományokban. Reméljük, hogy az emberi jogok védelmezője, az Egyesült Államok vállalkozása szerencsés befejeztével véget vet e barbár állapotoknak, melynek minden tapasztalatlan beván­dorló igen könnyen részese lehet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom