Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 30. szám

4 ÉSZT jIJíGOM és VIDÉKE. 1914. április 12. dónkat, nagyobb volt mint magam. Tudtam is már rajta a bandában néhány jó magyar dalt kisérni. Kál­mán Farkas barátom és zenetudós társam oktatgatott. De a Ferkó cigányunk is gordon­kás volt s egyszer vakációkor egy lakodalomra elkérte tőlem a gordon­kát egy éjszakára. Odaadtam szívesen. Másnap hetvenhét darabban hozta haza egy zsebkendőbe kötve. Lako­dalom után a cigányok összevesztek az osztozásnál, s Ferkó az én gor­donkámmal agyonvert valami öt ci­gányt és ugyanannyi hegedűt. Persze, hogy egy cigánynak és hegedűnek se lett utóbb semmi baja, de az én gordonkámnak nem akadt szabója, aki összevarja. Újat venni nem volt kedvem; s igy az én zeneművész pályámnak félben kellett szakadnia örökre. Nos hát Ferkó cigány épen hus- vétra jött haza. Ott volt a piski harc­nál s egy napon nagyon inegszom- jult. A viz be volt fagyva keményen. Mit csináljon már most? Igyál havat. — Vizet se örömest. De nagyon szomjas volt; lement tehát a piski hid mellé a jeget be­verni és sapkája segélyével vizet inni. A dolog nem lett volna nehéz, csak az a kellemetlenség járt vele, hogy az osztrákok célba lövöldöztek arra, aki lement a mederbe jeget törni, vizet inni. Ferkó ugyan kiállt valami huszonöt lövést, de egy golyó mégis összetörte puskaagyát is, balkarját is. Mikor kigyógyult., mint harckép­telen sebesült hazajött s éppen hus- vétra jelentkezett apámnál. Nagy szi­ves üdvözléssel fogadták s ezer kér­dést intéztek hozzá: Mi újság ott a Dunán túl, Tiszán túl, Királyhágón túl ? Elmondta, hogy Bem generális mind agyon verte már az osztrákot, oláht, muszkát, szászt, — hírmondót se hagyott belőlük, most százezer emberrel Pestnek jön, hogy Windisch- grätzet hátas tarisznyába tegye. 0 ott hagyta el Debreczennél, ahol Bem generális éppen kifogatott és abra- koltatott. Ez már jó hir volt, akár hitték, akár nem. Jött azonban egy másik váratlan vendég is. Ez egy Tómics nevű rác volt, valahonnan Kalocsa vagy Baja vidékéről. Őseim Ráckevéból származnak, nagy rokonságom pedig Dunaszent- györgyön bir a Duna mellett. Ez a körülmény hozta magával, hogy nagy apám idejében még családom egy csomó rác családdal ismeretségben állott. Ilyen volt a Tomics család is Budán, Pest- és Bácsmegyében. Ez a látogató ugyan apámat nem is­merte, de Dunaszentgyörgyön ismerte a rokonságot s annak ajánlatára egész bátran hozzánk szállott. Útja volt felénk; abban az időben a rácokat nagyon könnyen agyonverhették a mi vidékünkön, mert kegyetlenkedé­sük rossz hírbe hozta őket, kapva- kapott tehát az alkalmon, hogy ná­lunk éjszakára biztos menhelyet ta­láljon. Ez a Tomics épen Szenttamáson volt, mikor ott az erdőket Perczel Mór ostrommal elfoglalta, ötven év előtt április nyolcadikára esett hus- vét s ekkorra épen hozzánk ért el. Ez azután jó hireket hozott. — Elvesztünk mi szerbek — úgy­mond — egészen. Zsivány volt az, aki minket a magyarok ellen felbuj- togatott. Nem bírunk mi azokkal. Én magam láttam őket, mikor a mi sán­cainkat bevették. Nem is emberek voltak, hanem ördögök. Most aztán itt vagyunk. Egy sógoromat Perczel generális Deszpot-Szentivánon saját kapujára akasztotta fel, pedig pap volt a szegény. Ott Szenttamásnál leöltek tízezer szerbet, magam is alig menekültem. Most pedig kihajtanak bennünket egész Bácskából és Bán- tából. Istentelenség^ az, amit a német mivelünk kezdett. Én magam is szerb vagyok, de kimondom nyíltan, hogy én ezentúl a magyarsággal tartok. Könnyei hullottak a rácnak, mig ezt hosszan, részletesen elbeszélte. De a rokonok húsvéti társaságát ott apám házánál ez a Tomics úgy felvillanyozta, hogy mindenki poha­rat emelt s harsányan kiáltott éljent Tomicsra és a magyar-szerb békes­ségre. Erre még jobban elérzékenyedett a vad rác. — Flej az Isten áldjon meg ben­neteket jó urak, egy unokatestvérem halt meg Esztergomban mag nélkül, oda igyekezem. De én azt hittem, hogy útközben mégis csak agyon­vernek a magyarok valahol. És ime, milyen jó szívvel fogadnak. De bizony nem verték agyon. Még az örökségét is biztosíthatta Esztergomban s visszajövet is ellá­togatott hozzánk. Egy csomó pénzt is vitt magával. Hogy e miatt otthon nem ver­ték-e agyon, ezt már csakugyan nem tudom. A következő évben apám engem felhozott Budára s a szerb nyelvet megtanulni ennek a Tomicsnak egy rokonához,Tomics nevű gazdag szűcs­höz adott. Tanított is engem lelki- ismeretesen s nagy szeretettel. Ott volt háza a Gellérthegy alatt, nem messze a Sáros-fürdőtől. Óriási pinceraktára volt a hegy alatt. S eb­ben ötvenháromezer uj ködmen egy rakáson. Sohase születik ember a föld kerekén, aki egy csopron lásson ennyi ködment. A Tomics háznak ma már nyoma sincs. Családja is kihalt végképen, De kihalt az én szerb tudományom is. Egy aszú bodzafabokur él ott, ahol egykor szerbül tanultam, de tudományomból is csak egy szó maradt meg. Ez a szó: zbogom! Magyarul azt teszi: Isten velünk! Eötvös Károly. Női Korpusz lúrisz. (Vidám akta.) A néhai Víziváros utolsó bírája, Tóth József, aki hajdan dr. Walter Gyula mai praelatus-kanonok és c. püspök sógora volt, valóban nem tartozott az utolsó bírók közé. Sőt, mint a hercegprímás és a főkáptalan elöljárója, előkelő büszke­séggel egyesítette előkelő modorát. Az érdekes és kedves magyar úriember nemcsak nemzeti ruhájához maradt hű, hanem a nemzeti, régi jó érzésekhez is. Nyájas, vidám, szo­lid és szellemes úriember volt min­denkor. Valamikor még verseket is irt, nemcsak hivatalos ügyiratokat. Igen lekötelezné szerkesztőségünket az, aki Tóth József verseskönyvét rendelkezésünkre adná. Szívesen meg­váltanék, ha valaki szívesen megvál­nék tőle. Mert ez a vidám akta, melyet most közlünk lapunk szerkesztősége archiváriumából valamikor Tóth Jó­zsef vidám közleménye gyanánt Író­dott. De ugyanakkor Kőrész Kele­men, az esztergomi Ferences-rend zseniális Ezópusa, aki nemcsak a Magyar Nyelvőr kedvelt munkatársa volt, hanem üres óráiban, saját gyár­totta tintájával írta a hires Kadar- kuti-Rend diplomáit elvette a vidám akta írója kedvét. Ennek a Rendnek Kőrész Kelemen volt a Nagymestere és az íródeákja. Akiről városunkban, megyénkben, sőt egyházmegyénkben valami képzelt turpisság sült ki, azt nyomban diplomába szerkesztette. Ilyen füzetet olvastunk annak idején Kőrész Kelemen cellájában. Az a vidám füzet valami tizenkét uj tag diplomáját nyomtatta ki a régi tagok gaudiumára. Azt hisszük, hogy vala­melyik jóindulatú olvasónk, vagy talán az amatőr könyvgyűjtő, Kollár Péter ur, meg örvendeztethetné lapun­kat a Kadarkuti-Rend füzeteivel, hogy azokat — a közelmúltból — közlé­sünkkel megmentsük a közeli jövő számára. Tehát midőn a dévaj Kőrész Ke­lemen kiszerkesztette már Tóth Jó­zsefnek, az esztergomi Horáciusnak verskötetét, a humorisztikus diplo­mával, elment a kedve, hogy uj dip­lomára érdemesüljön kéziratban ma­radt vidám aktája miatt. Ennek a vidám aktának már a cime is fölingerelte volna a Kadar- kati-Rend Arisztoíáneszét, hát még a tartalma ! Azóta elhunyt a jó emlékű utolsó vízivárosi bíró, az utolsó jókedvű íranciskánus és most hagyatékul ma­radt reánk Tóth József következő, kuriális stíllel irt vidám és dévaj aktája, melyet most föltámasztunk ideiglenes sírjából: „Mi, a Női Corpus Juris Elnöke és tisztelt Rendes 1 agjai, a Liberális Nők Egyesületének, adjuk tudtára mindazoknak, akiket ez az ügy most vagy a jövőben érdekel, hogy minek­utána az asszony és a férj között viszonyos világos törvények által mindekkoráig meghatározva nem len­nének, mi minden további költségek elhárítása végett ezeket Kis-Azsiában, világteremtése után 1111. év 11. hó 11. és a többi napjain folytatólag tartott országos ülésünkben, bővebb tanácskozás és voksolás után az alább látható és olvasható szentesí­téssel helybenhagyott 7, azaz hét urbáriális törvénycikkelyet foglalva határoztuk u. m. Urbárium, melyben az asszony és a férj közötti viszonyok vannak megállapítva azon megjegyzéssel: hogy ezen urbáriumban az asszonyé a telek, tehát ő a földesur, a férj pedig, aki a telket műveli csak job­bágynak tekintendő. Első törvény cikkely: a férj elköltözéséről és annak következményeiről. 1. §. A férj mint örökös jobbágy a felesége engedehne nélkül el nem költözhetik és ezen esetben is egy alkalmatos kezest állítani köteles. 2. §. Na netalán több telek üre­sen maradna, ezen eset a női egye­sületnek bejelentvén ez annak ország­szerte leendő közhírré tételéről gon­doskodik. 3. §. A telek tulajdonsága egye­dül az asszonyt illeti, egyedül ő ad­hatja el, magában értetődvén, hogy a nagyobb konluirrencia végett senki a vásárlásból nem fog kizáratni. 4. §. Nehogy egyes kezekre ke­rüljön több telek és a művelés hátra maradjon, bármely férfiúnak egy te­leknél többet fölvállalni szabad nem lészen. 5. §. A férjnek a telekről való elmozdítása a következendő esetek­ben történhetik meg: a) Na a férj a telek művelésre elégtelen, akkor tüstént elmozdittatik. b) Ha kicsapong tilosba. c) Na az asszonyi kötelességek­ben makacs. Második törvénycikkely: a telki állományról. 1. §. A telki állományban a férj­nek ki van szabva a fundus. 2. §. A férjek nem kötelesek a funduson lelhető szélmalmot vagy büdöskőbányát elvállalni. Harmadik törvénycikkely: a férj haszonvételéről. 1. §. Az irtás. 2. §. A tenyésztés. 3. §. A kellő építkezés. 4. §. Na a férj odahaza jól nem lakik, menjen máshová étkezni. 5. §. Határon kivül tilos a férj minden haszonvétele. Negyedik törvénycikkely : a férjnek adózásairól. 1. §. Minthogy a telek az asszony tulajdona, a férj nem fizet füstpénzt, de a zsellérek füstpénzre kényszerít­hetők. 2. §. A férj köteles 24 óra alatt egy-egy robotot jó szerszámmal le­dolgozni, szorgos munkaidőben a férj kettőzött robotra köteleztetik. 3. §. Na a férj meg nem felelne, akkor az asszony a férj robotjába számítandó napszámost fogad. Ötödik törvénycikkely: az úrbéri kötelesekről. 1. §. Minthogy a robotot minden férjnek természetben kell ledolgoznia, azt készpénzzel meg nem válthatja. 2. §. A férj nem apellálhat más­hová, csak a telektulajdonoshoz. Hatodik törvénycikkely: a közös ügyek tárgyalásáról. 1. §. A közös pénztárt az asszony kezeli és igy a bevételekről és ki­adásokról nem tartozik számot adni. 2. §. Ha a férj halálával árvák maradnának, azok gyámja az öz­vegy lészen. 3. §. Na a férj gyermektelen, tör­vényes felesége az örökös, akinek jogában áll újra férjhez menni. Hetedik törvénycikkely: az asszonyi hatóságról. 1. §. A papucskormány a váló- pöröket köteles a Liberális Nők Egye­sületéhez fölterjeszteni. 2. §. Az úrbéri kihágások miatt az asszonyok szintén az egyesület kúriája elé terjesztik panaszaikat. 3. §. Na a férj az asszony pa­rancsolatának ellenszegülne, akkor első esetben kétszeres, második eset­ben háromszoros robotra köteleztetik, harmadik esetben pedig a telekről elmozdittatik. 4. §. A férj hanyagságát az asz- szony házi fenyítékkel büntetheti. 5. §. Ha a férj tilosba téved, ak­kor a vétek súlyához képest egy pofontól tizenkettőig summárum meg­kapja büntetését a kárvallott asz- szonytól. 6. §. Na pedig az asszony követne el súlyosabb kihágást, akkor a Libe­rális Nők Egyesülete minden nya­lánkságától eltilthatja. 7. Végül ha mindaketten vétke­sek, akkor az egyesület kúriája Íté­lete szerint, közös karcerba záran- dók a vétség minősége szerint .való határidőkre. Kelt mint fent, a tenger partján, a Liberális Nők Egyesületének diétá­jának titoknoka, Tóth József által.“ A tudatlanságot rendszeresen sze­rénytelenséggel leplezik korunkban. A mi obiigát tudományunk még mindig csak szorgalmas összeiro- gatás. Ritka szatócsunk árul tengeri rá­kot. Ritka diplomás emberünk fog­lalkozik tudománnyal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom