Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 28. szám
1914. április 5. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 kedni a helyrehozatal irányában. Senki és semmi! „Ejh, ráérünk arra még!“ Lehet-e reménylenünk ily mulasztások megeshetése mellett, hogy a forma szerint újjáalakult egyesület alaposabban s odaadóbban fogja teljesíteni feladatát, mint a múltban tette? Semmi esetre sem! ' Mi igen pesszimistikus felfogással nézünk a városszépítés jövőbeli gondviselése elé, mert látjuk, hogy a város vezetősége, ahelyett hogy maga lépne a kötelességszerű cselekvés terére, némi anyagi támogatás nyújtásával áthárítja dolgát egy oly egyesületre, melyben nincsen élet, nincsen akarat, nincsen energia, hanem csak lassúság, fejetlenség, nemtörődés! Ismételjük egy régebbi hasonlatunkat: a Szépítő Egyesület egészen olyan, mint szigeti agg szolgája: megérett a teljes nyugodalomra. Morc. Id. Tirts Rezső szabadságharcainkban. (Folytatás.) Jellemzetesen mutatja be Tirts tanulságos emlékkönyve az akkori kétféle németet. A szepesi német ugyanis igy kiáltott az osztrákra: — Boát tu fafluchta taitscha Hond, bir bén der schon zaigen ! (Megállj, te átkozott német kutya, majd megmutatjuk neked!) Ezek a derék svábok olykor éjjeli őrséget is végeztek a kifáradt vadászok javára. Cornides tizenkét tizedest válogatott ki az első vadászok közül. Minthogy azonban csak nyolcra volt szükség, négyet kisorsoltak. Ezek közé tartozott Tirts is, aki azért az első elite-században mégis csak a legelsők közé tartozott. Az első csapat tizenkét emberei Igló felé küldte az őrnagy. Tirtsre bízta a vezényletet. Az első csapat nemsokára egy elrejtett és üres hámort födözött föl és itt éjjelezett Cornidessel az egész vadászcsapat. Az őrszemek azt a hirt terjesztették a falusiak előtt, hogy harmincezer magyar tart Lőcsére. Sőt az őrnagy egy jámbor svábbal levelet küldetett a lőcsei polgármesternek, hogy készüljön 30000 ember elszállásolására és ellátására. Ezt pedig azért cselekedték ilyen vérbeli guerilla stílusban, mert az osztrákok — a kémek szerint — valóban Lőcsére készültek. Néhány száz tábori tüzet gyújtottak tehát éjjel a hegyen, hadd érezze messziről az osztrák az i érkező nagy magyar hadsereget. Ekkor azonban ismét arról érte- >sült Cornides, hogy az osztrákok ILőcse helyett Poprád és Felka között jütnek tábort. Az osztrák tábornok epedig negyvenezer ezüst forint sarcot ^vetett a tátrai helységekre. Ha nem 'fizetnek, fölgyujtják városaikat és szabadon zsákmányolhat a katonaság. Óvatosan lopóztak be tehát a mi vadászaink a kritikus vidékre. Az erdőben rejtőztek el. Onnan ropogtak a biztos sortüzek egyenesen a tábor közepébe. A váratlan támadás annyira megbokrositotta a tábor egyik részét, hogy vad menekülését csak Benedek osztrák generális kartácsai hiúsították meg. Cornides vadászai erre észrevétlenül eltűntek, hogy sejtelmük sem legyen az osztrákoknak: hány és milyen fiatal legény van itt egy rakáson. Az osztrák persze erre már nem merte Poprádra betenni a lábát. Hanem annal diadalmasabban fogadták a megrémült városok a derék vadászokat, akiket útközben mindenütt ünnepeltek. Sőt csapatuk is gyarapodott uj önkéntesekkel és népfölke- lőkkel. Szükség is volt az uj erőkre, mert Tótfalunál ismét össze kellett csapniok az osztrákokkal. Ebben a heves összeütközésben pedig Tirts kalapját is átlőtték, de az ellenséget mégis kikergették Galíciába. A szepesi hires vadász-csapatot szintén a határra küldték, ahol honvéd különítmény is operált. Május közepén már észrevették az osztrák tábort. Azonban már kozákokat is láttak és igy elszántan kellett védőinknek a halál szemébe nézni. Junius elején kiverték az osztrákot az országból. A kormány visszatért az ország fővárosába. A tönkretett osztrák az északi kolosszust zúdította reánk. Keresztes hadjáratot szerveztek tehát az oroszok ellen honvédőink. Az oroszok ekkor már Árva megyébe törtek. Cornides első századát a legveszedelmesebb helyre, Magúra felé küldte. Junius 15-én történt, midőn Tirtset épen hadnaggyá akarták avatni, midőn váratlanul ösz- szecsaptak az orosz kozákokkal. Tirts a vérszomjas lovasok kezébe került többedmagával, hősi ellenállás után. Ekkor összekötözték. A kötelet a nyereghez erősítették és igy kellett a szegény ifjúnak lóhalálában rohanni a vágtató kozákkal. Lőtávolban azután az orosz rabló elszedte Tirts pénzét és értékneműjét és gőgösen ezt mondta : — Rebellant venger! — és bevitte a faluba a hetmanhoz. Minthogy a magyarok tovább üldözték a kozák portyázókat, a hetman összekötöztette a foglyokat párosán és biztosabb helyre küldte azokat. Ófalun tartózkodott az orosz táborikar. Paskiewicz fővezér elnökölt, aki németül a foglyokra förmedt, hogy ne hazudjanak, mert főbelöveti őket. És ekkor meg akarta tudni mindenképen, milyen erős a honvédség és a népfölkelés. Tirts kétszázezerre becsülte. Erre a fővezér intett és a szerencsétlen magyar foglyok megkezdték keserves kálváriájukat. Jegyzőkönyv felvétel után a magyarokat az ujjongó orosz táborba hurcolták, ahol reájuk rivalt egy osztrák tiszt, mikor szalutáltak : — Taknyosok, ne szalutáljatok katonásan, emeljetek kalapot! így mutogatta azután a kozákoknak a derék osztrák hadnagy a magyarokat : — Lássátok, ilyen hitvány náció mert föllázadni! Ekkor magyarjaink már az osztrákok rabjai lettek. Ahol csak kihallgatták a mi hőseinket, mindenütt gyalázták a zipszereket, az akasztófára váló Cornidesszel együtt. Azután négy fal közé zárták. De a börtönőr a kiváncsiaknak egy kis borravalóért bemutatta a magyar lázadókat, akik ekkor már valóban siralomházban érezték magukat. Alig kaptak valamit. Ha szomjúságukra vizet kértek, ez volt az osztrák ital: — Dögöljetek meg rebellis kutya zipszerek. Szíjat hasítunk a bőrötökből és arra akasztunk titeket! Végre Krakkó felé szállították a magyar foglyokat. Egy penészes pró- funt volt másfélnapi utravaló. Az ország határán könnyező fájdalommal búcsúztak. Itt az egyik vadász megszökött valahogy és igy létszámuk nyolcra fogyott. Krakkóban a fogházban tömérdek előkelő magyar fogollyal találkoztak. Két-két személynek vetettek a padlóra szalmazsákot. Itt már naponkint négy pengő krajcár zsoldot húztak. Ebből hármat kellett fizetni az u. n. ebédért. Harmadnap újra kihallgatták az uj foglyokat. A németül nem értő honvédeknek Tirts lett a tolmácsuk. Néhány nap múlva már annyi foglyot hoztak, hogy a régiebbeket sorozni kellett. Tirtset is besorozták az osztrák vadászezredbe, de az orvos még nem találta elég fejlettnek. Az újoncokat Olaszországba, a foglyokat hazafelé terelték rendes toloncozással. Tirts és földijei végtelen boldogan érkeztek Trencsénbe. Itt már a muszkavezető gróf Forgách, a teljhatalmú császári biztos szidta össze őket magyarul. Gróf Forgách azután egy óriási kétfejűsasos német útlevelet állított ki a foglyoknak és i^y kerültek hajdúk és bírók kíséretében mindig közelebb otthonukhoz. Érdekes, hogy Tirtset halottnak hitték odahaza. Annál nagyobb volt tehát hozzátartozói leírhatatlan öröme, mikor valóban elevenen érkezett haza. A világosi katasztrófa után Cornides vadászai szinten hazatértek Görgei Artur táborából. Cornides fejére dijat tűztek ki. Ügyesen Londonba menekült, ahol műiparral foglalkozott. Az amnesztia után, 1867- ben ő is hazajött és Kassán élt visz- szavonultan. Tirts augusztus végén otthon sok ezer orosz katonát látott hazatérni. Ekkor történt, hogy Tirtsék asztalához telepedett egy orosz tiszt, aki a magyar huszárok páratlan vitézségét dicsérte. Elővett zsebéből egy makrapipát és igy szólt: — Lássák uraim, ezt a huszárpipát emléknek viszem haza. A váci csatában egy huszárt hat kozák üldözött. Nem adta meg magát. Mikor már hármat levágott, a dsida átszurta. Későn érkeztem megmentésére. De azért még megszereztem a holt hős ereklyéjét. És hány ilyen valóban megható epizód sorakozik az emlékiratban! Aki ezt a könyvet elolvassa, az a szabadságharc egyik legfönségesebb fejezetét élvezheti: a hazafias sze- pesiek eposzát. Id. Tirts Rezső már a budai temetőben pihen. Emléke azonban halhatatlan. Irodalmi hagyatéka pedig állandó emlékszobra. (Vége.) dr. Kó'rösy László. Az amerikai házi takarékperselyrendszer. A takarékosságra való buzdításnak már sok módjával tettek próbát, de e kísérletek nagy része célhoz nem vezetett, mert a megtakarított pénz bármikor elkölthető volt. Körülbelül 20 évvel ezelőtt kezdtek Északamerikában egy uj rendszert használni, mely elérte a kívánt célt és ez a házi takarékperselyrendszer mely lényegében abból áll, hogy a takarékpénztár a betevőjének, betétkönyvével együtt kiad egy elzárt, szilárdan készült, csinos külsejű perselyt, melynek kulcsát visz- szatartja. A persely olyan módon készült, hogy a bedobott pénz — érc- vagy papírpénz — semmiféle kézfogással se vehető ki többé. A betevő átadja a megtelt perselyt a takarék intézetnek, mely az ő jelenlétében azt felzáratja és az átvett összeget a betétkönyvben javára Írja. Ennyi rövid szóval a rendszer lényege. A házi takarékpersely rendszer Északamerikából származik 1905-ben került Németországba, majd Osztrák- és Magyarországba. A perselyt sokféleképen használhatják. Először is pótolja a gyermekperselyt, de annál sokkal célszerűbb, mert olyan biztos zárral készült, hogy a gyermek nem képes önmaga a pénzt belőle kivenni. A gyermeknek jóakarója tehát nyugodtan beletehet nagyobb összeget is, mert tudja, hogy igazán megtakarít valamit a gyermek részére a helyett, hogy a pénz a gyermeknek testben vagy lélekben kárhozó legyen. A házi takarékpersely azonkívül érintkezésbe hozza a gyermeket a takarékintézettel; az a betétkönyv, melyet a gyermek perselyével együtt kap, sokszor elkíséri élte hosszáig. A házi takarékpersely a cselédnél a pénztartó ládikát pótolja. Az a pénz, mely a bér kifizetésénél az életre nem okvetlenül szükséges, belekerül, a háziasszony mindennapi apró megtakarításait is a háziperselyben őrzi legbiztosabban s amellett nincsen annak a kisértésnek kitéve, hogy a félretett pénzét köny- nyen kiadhassa. A házi tolvajok ellen is biztos, mert a persely hiány mindenkinek rögtön feltűnne. A cselédek pénze, mely eddig faládában elzárva mindenféle vészé-
