Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 27. szám
Esztergom, 1914. . XXXVI. évfolyam. 27. szám. Csütörtök, április 2. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ES HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK: DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. I ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K $ NEGYEDÉVRE 3 K ♦ EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. J HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT t KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. „Esztergomvárosi gazdálkodás.“ Tudod-e, mi ez, kedves olvasó? — Ez egy fogalom ! Fogalom, amelynek értelme: rossz gazdálkodás ! Hogy még inkább megvilágítsuk előtted, azt a jelzőt is hozzáadjuk, hogy — például állítható rossz gazdálkodás (a „példa“ szót természetesen elijesztő jelentésben véve !). A magyar vidéki városok legtöbbje egyáltalán nem dicsekedhetik vele, hogy jól tudna sáfárkodni vagyonával; ám Esztergom majdnem magában, majdnem versenytárs nélkül áll egész Magyarországon a rossz gazdálkodásban. Ez a tipikus „esztergomvárosi gazdálkodás“ a legmaróbb szatírát, a legélesebb támadást érdemelné tőlünk (és minden reálisan gondolkodó polgártól), ha nem tudnok, hogy vele szemben minden gúny és ostorozás csak falra borsóhányás, vagyis kárbaveszett, hiábavaló igyekezet. Hogy miért? — kérdi valaki tőlünk. Egyszerűen azért, mert ez a rossz gazdálkodó rendszer egyrészt szinte gyógyithatatla- nul belerögzött már a város ezidőszerinti vezetőségébe, másrészt állandó tápot, azaz támogatást kap a képviselőtestület könnyebben gondolkodó tagjai, főképpen pedig egyes helyi mindent megszavazni (és szavaztatni !) kész pénzügyi hatalmasságok részéről. A városi rossz gazdálkodást állandóan napirenden lehetne tartani és folyton újabb s újabb elszomorító esetekkel illusztrálni, de — ismételjük — teljesen fölösleges és céltalan fáradság lenne részünkről. Ezéit csak ritkább esetben tesszük szóvá, nem annyira a javíthatatlan sáfárok támadása, mint a polgárság szemének felnyitása végett. Hogy a felnyitásra nagy szükség volna, bosszantóan bizonyítja az az eléggé el nem ítélhető könnyelműség, mellyel a város tanácsa a legutóbbi (megfogyatkozott) közgyűlés 28 képviselő tagjával (4 ellenében) ú kitünően fizetett rendőrségi főtisztviselők beosztott éjjeli városházi tartózkodásának külön díjazására évi 2190 korona összeget szavaztatott meg. Noha egyik laptársunk méltó elítélései már szóvá tette e könnyelműséget, ez nem tart vissza bennünket attól, hogy ugyancsak elitélő felfogással, de talán más szempontból mi is rá ne mutassunk az esetre, mint a városi tékozló gazdálkodásnak legujabbi bizonyságára. Az eset objektiv mérlegeléséhez tudni kell a következő előzményeket és körülményeket. Esztergom város a jelen évtől kezdve az állami költségvetésből 16000 korona évi segítséget kap rendőrsége fejlesztésére. Ezt az összeget a város a folyó évre már fölvette, sőt el is költötte, föltesszük, hogy valóban a fejlesztésre, miként a kormány kívánja. Már most mi történik? — Semmi egyéb, mint, hogy egyik tanácsülésen előáll a rendőrkapitány és indítványt nyújt be, hogy f. évi júl. 1.-től kezdődő- leg a jövő évi (!) állami támogatás terhére a rendőrségi főtisztviselőkből (t. i. a két alka„Esztengom es Vidéke“ tárcája. Végrendelet. Ne sírjatok nagyon Ha ősszel meghalok; Boldogtalan élni Én úgysem akarok. Sokkal könnyebb válni, Az élettől ősszel; Egy sorsban osztozni A hulló levéllel. De ha jön a tavasz, Viragival, fénnyel; A levegő telve, Szerelemmel, kéjjel. Kis fülemüle csattog, Az orgona ágon ; Tarka szárnyú lepke, Szállong a virágon. Sűrű lombok között, Bús gerlice zokog ; Ha akkor halok meg. Nagyon sirassatok! Fáy Vilma. Áprilisi tréfák. (Eredeti tárca.) I. Az áprilisi tréfák szabadalma hagyományos és nemzetközi. Falun a kiszemelt egyesek, kisvárosban alkalmas családok, nagy városban pedig néha az egész közönség áldozatai az áprilisi, kegyetlenül kieszelt csintalan ötleteknek. Háromféle ilyen áprilisi tréfát csevegek el most eredeti áprilisi tárcámban. Az egyik hires falunkban, a múlt esztendő március utolsó napján, egy ismeretlen huszár közlegény jelent meg váratlanul. A szomszéd faluba iparkodott. De mielőtt odaindult volna, furfangos eszébe jutott, hogy előbb megtréfálja a jó falusiakat, a cibileket. Belép tehát a bíróhoz. Nádpálca van a kezében, piros bugyelláris feszit a mellén és szivar füstölög az ajkában. — Biró ur, — kezdte katonásan — holnap tizenkét huszártiszt és kétszáz válogatott közlegény érkezik ide. Tessék nekik megfelelő szállást és istállót szerezni. De tessék jó abrakról is gondoskodni. Ez a parancs ! A biró persze nagyon megörül ennek a nagyszerű és rendkívüli jelenetnek. Rögtön hálásan meg is kínálja a daliás huszárt egy jó cigá- róval meg egy pohárka papramor- góval. A huszár elköszön, a biró pedig piros krétával végigjelöli a faluban azokat a házakat, ahol szállás vagy istáló kínálkozik. Azután belóditotta a fiát a városba írással, hogy legyen holnapra harminc zsák zab. A hetyke huszár akkor már a nagykocsmában járt. Katonásan jelenti: — Holnap tizenkét tiszt ur és kétszáz huszárközlegény jön ide ebédre. Tessék, szokás szerint, gondoskodni a kétféle ellátásról. A vendéglős vidáman paroláz az ügyeletes huszárral, azután leülteti egy terített asztal mellé és elsiet mindenféle jóért. A huszár nagyszerű étvágyához nagyszerűen illet az a tál pörkölt, mely illatos füsttel üdvözölte a mosolygó vitézt. A kocsmáros sugárzó ábrázattal egy üveg jóféle bort állított azután vendége asztalára. Nem is ért rá egyébre, mint jóizü falatozásra. Mikor elfogyott a tál pörkölt, a vendéglős udvariasan levágta egy ünnepi szivar végét és rögtön égő gyújtóval szolgált. A vitéz nemsokára megköszönte a vendégséget és barátságosan elköszönt. A vendéglős azonban nem talált a faluban borjút. Kénytelen volt tehát másnap, kora reggel bekocsizni a városba. Ugyanekkor indult a biró is üres zsákokkal. Egy-két óra múlva már visszafelé gurultak a kocsik. A szomszéd falu népe ekkor már nagy sokadalomba verődve nézte a harminc zsák zabot és a másik kocsin a két egészségesen bőgő borjút. Egyszerre csak azután elkezdtek csintalanul kiabálni: — Április elseje 1 Áprilisi tréfa ! A kocsmáros alig hallotta, mert iszonyúan zörgött a szekere. A biró pedig nem hederitett az éretlen beszédre. Délre készen volt kétszáz huszár számára a borjúpörkölt és a tiszturak tiszteletére a festői és zamatos borjúszelet. A türelmetlen kocsmáros többször fölsétált a padlás lépcsőire és onnan tartott hadiszemlét az érkező hadseregre. Elmúlt azonban a dél, a délután és az este. Sehol semmi hire a huszárcsapatnak.