Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 59. szám
1913. július 27. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 századból (1881.) Cantionale et passionate Hungaricum. (1882.) Ősi egyházi énekeink. (1882 —1885) Őseink buzgósága (1888.) Szegedi Ferenc Lénárt egri püspök énekeskönyve. (1885.) Nagy feltűnést keltett műve továbbá az „Első eredeti magyar rapszódia,“ melyhez régi virágénekek dallamait használta fel Bogisich. Buzgalma ritka sikereket is szerzett neki. Ő felsége a király még mint káplánnak gyémántokkal köritett smaragd főpapi gyűrűt küldött emlékül. Vilmos német császár az „Őseink buzgósága“ c. énekeskönyvéből kért egy példányt tőle és minisztériuma utján mondott köszönetét Bogisichnak a becses munkáért. Fer- dinánd bolgár király a bolgár rend csillaggal díszített középkeresztjét sajátkezűleg nyújtotta át neki Garam- szentbenedeken, midőn ősét, báró Koháry Istvánt, a lévai hőst, uj sírboltba tétette. Mi esztergomiak Bogisichot mindenhol ott látjuk, ahol a polgárság szive is megdobban. A megye és a város fórumán, az ünnepélyeken, a jótékony egyesületekben Az ő telkes fáradozása tette az immár országszerte hires esztergomi Szent István ünnepséget nívóssá, az ő -lángbuz- galma fejleszti az esztergomi Szent Erzsébet egyesületet városunk legvi- rágzóbb jótékonv intézményévé, az ő nagy tudása segíti a feléledt Esztergom vidéki Régészeti is Történelmi Társulatot közhasznú tudományos működésében s az ő szives előzékenysége teszi feledhetetlenné az Esztergomban való tartózkodást azon idegeneknek, kik útmutatásai nyomán szemlélik meg a főszékesegyház gazdag kincstárát. Bogisich és Esztergom közönsége Sajnáltalak. Mikor már mindenkit el- bolonditott, otthagyta az egész bolond világot. Mit szólsz hozza, Lorándom ! Válaszomat meg sem várva, oda suttogott a pincérnek: — Hozzon valódi francia pezsgőt! Mikor a frakkos ganiméd eltűnt, folytatta: — Mulassunk mi is! Csapjunk poétikus szimpóziont! ahogy költeményeidből idézem. Csaljuk meg egyszer mi is ezt a képmutatást követelő álarcos világot a szilaj jókedv álarcával . . . — Beszélj Jolánkám Kamilláról . . . kezdtem vegre szóhoz jirni. — Kikkel mulatott olyan fényesen ? — Ne félj Lorándom ! — suttogta tündérem illatos pezsgő áramlattal — Kamilla egész korrektül viselkedett. Más felesége másként végezte volna veszedelmes szerepét. De azt ne firtasd kértek, kivel mulatott. Nem illik az a te lovagiasságodhoz sehogysem. Hanem azért megnyugtatlak Légy nyugodt! Kamilla éppen azokkal mulatott, akikkel magam is. Igyunk! Éljen a szeretem ! Koccintottunk. Mintha mérget nyeltem volna. Az arab tünemény hevesebben folytatta: — Egyébként tegyünk ez órában őszinték. Hidd el Lorándom, ha iró is vagy, költő is vagy, mégse tehetsz kivétel azok közül a férjek közül, akik szegény feleségüktől teljesen visszavonult életet követelnek, mig ők érzelmeiket úgy válogatják, mint uj ruháikat . . . egyek a munkálkodásban, midőn városunk korszerű fejlődéséről, felvirágzásáról van szó. Kell, hogy egyek tegyenek ma az örömben is. A mariazelli bazilika ezüst kegyoltáránál felhangzik ma az ötven év előtt először elsóhajtott zsoltár : — És bemegyek Isten oltárához, ki megvidámitja ifjúságomat. Hálát adok neked citerán óh Isten . . . És a buzgó hálaima, mely az ősz főpap ajkáról elhangzik, az égi trónus előtt egyesül egész Esztergom tisztelő népének forró imájával... Bogisich Mihály arany miséjére. Irta: Dr. Kőrösy László. Ünnepi örömmel és őszinte tisztelettel emlékezünk meg ma Bogisich Mihály c. püspök és praelatus kanonok nevezetes aranymiséje alkalmával az ő nevezetes érdemeiről. Főkáptalanunk egyik előkelő disze ma boldogan tekinthet életcélja megvalósulására. Az egész országban megzendülnek templomainkban az ő által gyűjtött régi magyar egyházi énekek. Serkentő lelkesedés, kiváló zenei műveltség és teremtő buzgalom gyümölcsei vallásos zene- történetünk legérdekesebb fejezetei. Hosszú éveken keresztül búvárkodott mig fölfedezte a rég elnémult fölséges Mária-éneke- ket és egyházi énekeink egyéb remekeit. A Tudományos Akadémia megfelelően méltatta Bogisich De hát minden jól van, úgy ahogy van ! — valljuk meg most ezt pezs- gős hangul ltunkban ! — Koccintsunk újra. —; Éljenek a férfiak ! — Éljenek a nők! — vetettem közbe rettentő hangulatomban. — Éljenek a megcsalatott nők és a csalódott férfiak is ! — Ne folytasd Jolánkám, ha van még egy kis jószived — sóhajtottam és egyiptomi cigarettára gyújtva az első füstkarikában kutattam az én aranykarikám titkait. Bajadérom azonban rendületlen vidámsággal harmadszor is öntött. Ekkor mar csupa láng lobogott benne. A fekete atlasz álarc alól két veszedelmes tündöklő csillag ragyogott felém. Azt hittem, hogy a Vezúv tüzes kráterja mellett vagyok. Páthosszal suttogva, szavalta : — Éljen a házasétet! Koccintás közben mind a két pezsgős pohár tartalma a ruhánkra ömlött. Ekkor mar háborogni kezdett valami bennem is. — Éljen a házasság ! — mondtam halkan. — De egészítsd ki legalább azzal, hogy a boldog házasság! Most pedig kímélj meg kegyetlen tűszúrásaidtól, melyekre nem akartam eddig reagálni. Ismersz. És most már haza is megyek, mert a feleségem nem alhatik távoltetemben . . . — Sohase busulj miatta, Lorándom — foly atta bajadérem ugyanazzal a törhetetlen harcikedvvel. — Kamillád annyira kifáradt, hogy most különleges zenetörténeti munkássága értékes vívmányait, midőn tagjai közé választotta. Évtizedek előtt, mikor még Bogisich Budapesten végezte egyházi és tudományos szolgálatát, a magyar tudományos akadémia termében eredeti fölolvasásaival vonta magára a tudós világ és a közvélemény figyelmét. Bogisich ugyanis nemcsak világos élőszóval, hanem saját zenekiséretével és saját énekével mutatta be hallgatóinak a megható régi magyar egyházi emlékeket. Bogisich ilyen előadása az ő zengő bariton hangján valóban belézengett közönsége leikébe és igy feledhetetlen hatást gyakorolt. Csakhamar méltatni kezdte sajtónk is Bogisich buvárlatának és interpretálásainak érdemeit és zengeni kezdtek fővárosi templomainkban a török világ rab magyarjainak bánatos Mária-fo- hászai. Ekkor vettük észre, hogy a tudós akadémia református tagjai is gyönyörrel élvezték a föltámasztott régi magyar szent énekeket. Bogisich Mihály azonban mindig kitért minden ünnepel- tetes elől. A közönség tapsait is nem szívesen köszönte meg. Minden jutalmát saját komoly hivatásában és sikereiben találta meg. A népszerű és kedvelt fővárosi pap nimbuszt szerzett annak a karnak, melynek egyik tehetséges és kiemelkedő tagja volt. Aki ismeri Bogisich hires könyvét, az tisztában van azzal, nagyszerűen alszik. Lovagi as férj pedig ilyenkor nem zavarja csöndesen szendergő felesége álmát. Maradj ! Úgyis utoljára vagyunk igy együtt! Pincér még egy üveg pezsgőt! Vérkeringésem mar rettentő forradalmi volt. Vérmes hangulatomat először is az elit-álarcosbál izgalmai, másodszor a francia pezsgő tüze, harmadszor bucsuzkodó hölgyecském forró lehelem, tüzes szeme, cirógató bársonykeze és perzselő karjai idézték elő. Újra koccintottunk. .Ekkor már olyan végletes és végzetes helyzetbe sodródtam, hogy sötét bánatom fel- legei elvonultak s a jókedv csintalan angyala megcsókolt és rögtön vidámmá avatott engem is, a könnyen lobbanó fiatal irót. Végre kivágtam a skízt. Ámulva ragyogtak ream Jolánka bűvös szemei. — Éljen az én ismeretlen imá- dottam! — zengtem félig tréfásan, felig persze már mámorosán. — És éljen az én ismeretes költőm ! — suttogta közbe a koccintás után lázasan, — Jolánkám ! — sóhajtottam lírikus lágysággal. — Ne mondd ki mégegyszer ezt a szót! Hát valahára mégis rámismertél ? Pedig nem is vetted észre, hogy rózsádat . . . — És vele szivemet elraboltad? Édes Jolánkám ! Első szerelmem! Hajdani édes percek ismétlődő üdvössége ! hogy évtizedek fáradozását igazolja. Végtelen tárgyszeretet és lankadatlan lelkesedés kellett hozzá, hogy régibb nyelv- és zeneemlékeinkből kibányászta számunkra a legszebb egyházi énekeket. „ Őseink óuzgósdga(i úttörő munkájának cime, mely 1888- ban jelent meg. Százhatvan ősi dallam gazdagítja az értékes kötetet, melyben föltámadnak a rég elnémult egyházi énekek. Alaposan áttanulmányozta az első kéziratos vagy nyomtatott és ma már ritka, régi magyar gyűjteményeket. Sorra megjelennek előttünk Kisdi Benedek (1651), Szegedy Ferenc (1674), Szelepchényi (1675), Náray Gy. (1695), Bozóky Mihály (1797) és Kovács Márk (1846) aranybányái. A százhatvan régi ének közül huszonhárom még a hitújítás előtt ismeretes volt. Bogisich szeretettel irt alapos és becses művében igy nyilatkozik munkájáról : „célom a magyar katholikus templomi énekeknek uj lendületet adni, vagyis a régi írott és nyomtatott könyvek sárguló lapjain szunnya- dozó énekeket uj életre ébreszteni.“ És ez a kinyilatkoztatása valóban valóra vált. Ma már összes templomainkban újra zengenek a rég elnémult szenténekek. Újabb iskolai énekeskönyveink átveszik Bogisich átiratait és igy országszerte szálldogálnak őseink buzgó énekei az áhítatát szárnyain. Aki valamikor Liszt Ferenc kedveltje volt, abban nem közönséges zenei géniusz lakozott. — Szeretsz-e még? — Örökre. És épen olyan szomjas vagyok üdvödre, mint szerelmedre. Maradj meg mindörökre eszményi kedvesemnek! — Éljen ! Helyes! Éljen az örök szeretem ! Az első szeretem ! Igyál betyár, múlik a nyár! — Éljen az eszményi szeretem... és ekkor kicsúszott kezemből a gyilkos pohár és öngyilkosságában darabokra törött az asztal széliben. Jolán is hevültebb tett, de még nem mámoros. Mert engem itatott és mindenáron nyilatkozatot akart kivenni belőlem. Éjfél után az álarcosbál vidámsága csöndesebbé kezdett válni. Az álarcosok létjoga lejárt. Távozni kezdtek. Én pedig fesztelenül ott ültem a kecses tünemény előtt és szive dobogását hallgattam. Sokkal szebb zene volt ez, mint a szünórai, szordinás, szerelmi vallomások özöne rendelésre a cigányprímás vonójából. Kéz a kézben, szív a szivén, gondolat a gondolatban, érzés a kölcsönös érzésben Az idilli csöndes ábrándozást egyszerre csak megszünteti bajadérom hirtelen elhatározása. Fölpattan hevesen, megcsókol, mindkét karjával erősen átölel, egy rózsát tűz kebléről keblemre és elfut a nagy terembe. (Folyt, köv.)
