Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 4. szám
1913. január 12. ESZTERGOM és VIDÉKE. o fölött a budapesti felügyelőségé lesz a felügyeleti jog. A felügyelőségek feladata lesz kerületükben ellenőrizni az egészségügyi rendelkezések betartását, szorgalmazni kórházak és egészségügyi intézmények (vízvezeték, csatornázás) létesítését, segíteni az orvosok számának emelését, ellenőrizni a gyógyszertárakat stb. A belügymi- nisteriumban értesülésünk szerint még nincs végleges megállapodás a közegészségügyi felügyelőségek székhelyeire nézve. Több város kérelmezi a közegészségyügyi felügyelőséget. ítélet az Etter ügyben. Élénk emlékezetében van még városunk lakóinak az a szomorú esemény, melynek dr. Etter Dezső budapesti kir. ügyész esett áldozatául, kit városunkhoz a legbensőbb kötelékek fűztek. Karácsony hetében múlt egy éve, hogy Etter Budapesten feleségével sétáivá, karácsonyi ajándékot akart venni gyermekeinek s eközben a Városház-utcába jutott. Egy kirakat előtt állottak meg s ekkor történt, hogy a negyedik számú, épülőfélben levő ház harmadik emeletéről egy harminckét kilós súlyú deszka, nagy ivet leírva, a túlsó gyalogjáróra zuhant. A deszka a királyi ügyész fejére zuhant, aki eltört gerincoszloppal s több betört bordával szállítottak a mentők a Szt. Rókus-kórházba, ahol kilehelte lelkét. A balesetnek még egy sebesültje is volt, Sternberg Ármin kereskedő, akit néhány hét múlva meggyógyult. A vizsgálat megállapította, hogy a felelősség Gerstenberger Antal építőmester, királyi tanácsost és Reiszer Antal főpallért terheli s hogy a szerencsétlenséget Gregács Tamás, Adamik György, Deák István és Kakas István napszámosok okozták. A főpallér megbízásából Dlholuczki Sámuel állványo- zó-előmunkas a negyedik emeletről két napszámossal a harmadik emeleten álló Adamik Györgynek adogatta le a súlyos deszkákat. Az alig tizennyolc éves suhancot a hazasiető Kakas István meglökte s a deszka az alig egy méter magas korlátnak ütődve az utcára esett. A budapesti büntető törvényszék Gerstenbergert gondatlanságból okozott emberölés és egy- rendbeli súlyos testisértésért három- ezerhatszáz korona pénzbüntetésre, Reisner Antal főpallért öt hónapi fogházra és 160 koronára, Dlholucki Sámuelt négy hónapi fogházra és 80 korona pénzbüntetésre, Gregácsot és Adamikot egyenkint három havi fogházra ítélte, Kakast és Deákot ellenben felmentette. Megállapította a törvényszék az özvegy kárigényét valamennyi vádlottal szemben. A budapesti királyi tábla Horvát Béla elnöklésével csütöriökön tárgyalta a két elsőrendű vádlott fellebezését, melyet Balonyi Imre biró előadasa után elutasított s a törvényszék ítéletét meg- okolásánál fogva jóváhagyta. A vádlottak védői semmiségi panaszt jelentettek be. A csévi libák. Négy csévi csemete, kik között a legidősebb is csak 16 éves, rendszeresen foglalkozott libák és kacsák lopásával. Összesen 15 drb. libát és 2 kacsát csentek el a rétről az utóbbi időkben és apró- donkint eladták a piliscsabai asszonyoknak 95 korona értékben. A csendőrség kinyomozta a tetteseket és a 4 tolvajt az orgazdákkal együtt feljelentette az esztergomi kir. járásbíróságon. Üres a vonat, nem kell sietnie! A város tanácsa felelős szerkesztőnknek kellően megokolt indítványára átiratot intézett az államvasutak igazgatóságához, hogy a budapest—esztergomi vonalon a délutáni vonatok egyike olykép gyorsittassék, hogy a budapest—piliscsabai vonalrész állomásain ne álljon meg. Ilyképen sokkal rövidebb idő alatt beérne az esztergomi pályaudvarra és a budapest — esztergomi személyforgalmat, fővárossal való összeköttetésünket üdvösen emelné. Az államvasutak igazgatósága azonban megtagadta a kérelem teljesítését és főleg azzal érvel, hogy mivel a budapest —esztergomi vonalon a legnagyobb személyforgalom a budapest—vörös vár— piliscsabai vonalrészen bonyolódik le, e vonatok közlekedésére Piliscsabán túl tulajdonképen szükség sem volna s hogy a piliscsaba—esztergomi vonalrész gyönge személyforgalmának lebonyolítására a jelenleginél keve sebb vonat is teljesen elegendő lehetne, ha a mozdonyok és a kocsi- szerelvények fordítása és szerelése nem kívánná — ha üresén is — az Esztergomig való továbbítást. így tehát az esztergomi vonalon továbbra is csak a régi lassúságban fogunk döcögni a M. Á. V. jóvoltából! Köszönetnyilvánitás. Az iparos tanonc-otthon karácsonyfájára szívesek voltak még adakozni: 10 koronát dr. Molnár Szulpic. 5 koronát dr. Pa- cséry Károly. 4 koronát Draxler Ala- josné. 2—2 koronát Sipos Antal, Nádler István, Véber Géza és Deutch Károly. 1 koronát Polusin Mátyás. Ezenfelül Szatzlauer János és fia, Miller Imre szalon cukrot és karácsonyfára való süteményt. Midőn ezen szives adományokért köszönet mondok, ez alkalommal őszinte köszöne- temet fejezem ki Miklósi Márta és Ilonka urleányoknak, akik úg}^ ez évben, mint az előző években is, nemcsak szalon cukrot és almát ajándékoztak, hanem örömmel segédkeztek a karácsonyfa feldíszítésénél is. Szoleczky János az „Otthon“ vezetője. Az égő leány. Gy üresek Mária 22 éves cseléd vasárnap úgy akart gyorsan tüzet rakni, hogy a hasábfát leöntötte spiritusszal. A kályhában levő parázstól öntés közben meggyulladt a szesz és felrobbantotta az üveget. A tüzes folyadék a leány ruhájába kapott. Sikoltozására a házbeliek sietve eloltották az égő ruhát, de a leány mindazáltal oly súlyos égési sebeket szenvedett, hogy a Kolos-kórházba kellett őt szállítani. Megadózott Floubertok. A m. kir. pénzügyminiszter körrendeletét bocsátott ki valamennyi pénzügyigazgatósághoz, mely szerint a 7 mm. és ennél nagyobb kaliberű Floubert, Bayard, Teschling, Manserlein, Wind- chester stb. fegyverek vadászatra alkalmasaknak tekintendők és fegyveradó alá esnek. Vont-cső és köpenyes golyó használata mellett a kisebb (6 mm.) kaliberű fegyverek is vadászatra használhatóknak minősitendők. Ha azonban ezen fegyvereket tulajdonosuk kizárólag céllövészetre használja és ezt bejelenti, a fegyver megadóztatása mellőzendő. Ki a vadászatra alkalmas Flaubert vagy bárminő rendszerű lőfegyverét be nem jelenti, jövedéki kihágást követ el. IRODALOM A „Vasárnapi Újság“ január 12-iki száma sok rendkívül szép és érdekes képet közöl a bárok festészet mestereiről, Leconte de Lisle : Az Erynnisek cimü darabjának nemzeti színházi előadásáról. Egy ilyen szép sorozat pompás képeket mutat be Mexikóból, egy másik sorozat pedig a tolnai és győri munkásnő-otthont mutatja be. Érdekesek a Kossuth Lajos amerikai tartózkodására vonatkozó okmányok is. Szépirodalmi olvasmányok : Krúdy Gyula regénye, Erdős Renée novellája, Oláh Gábor verse, Schöpflin Aladár színházi cikke, egy érdekes francia regény. Egyéb közlemények : Balogh Jenő az új igazságügyminiszter arcképe, Horn Ede vágujhelyi emléktáblája, Gerevich Tibor cikke s a rendes heti rovatok: Irodalom és művészet, sakkjáték, stb. — A „Vasárnapi Újság előfizetési ára negyedévre öt korona, a „Világ- króniká“-val együtt hat korona. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság“ ki- adóhivatalában (Budapest, IV., Egyetem-utca 4. szám). Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap“, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre két korona 40 fillér. A magyar helyesírás szótára és szabályai. Minden Írással foglalkozó ember érzi a szükségét egy olyan szótárnak, mely az irodalomban és az üzleti életben használt minden szónak Írásmódját magyarázza. Ilyen munka a magyarban még nem volt. Most van nyomás alatt fenti cimü közel 400 oldalas mű, mely az összes magyar és a nálunk használatos idegen szókat a jelentés magyarázatával közli. Mintegy 200.000 szóalak mellett a helyesírás körébe vágó minden kérdést magyaráz, a helytelen és kerülendő szólásokat és szókat föltünteti. Azonkívül sok oly cikket tartalmaz a könyv melyek az Írással foglalkozók előtt nélkülözhetetlenek, mint: a címek, a számnevek és származékaik írásmódja, földrajzi nevek, a tulajdonnevek és származékaik írásmódja, a helységnevek helyragozása stb. A könyv január hó közepén jelenik meg. Bolti ára 5 K. Olvasóink azonban féláron kapják, ha megrendeléseiket január hó közepéig a szerző címére -(Horváth Endre Kispest, Báthory-u. 48. sz.) beküldik. Három példányig való rendelésnél a szállítási költséget a rendelő, azonfelüli rendelésnél a szerző viseli. Gyűjtőknek minden tiz példány után egy tiszteletpéldányt küld. Tessék mintalenyomatot és gyüjtőivet kérni. Maga szánalmas színben van, 2 édesem, s én nem értem, hogyan kínlódhat olyan sokáig egy huruttal. Magától ugyan nem múlik el az ilyesmi, ellenben a legveszedelmesebb betegségekhez juthat az elhanyagolt huruttal. Vásároljon tehát Fay-féle valódi ásványpasztillát ! Hatásos alkotórészük a sodeni gyógyitóforrás vizéből van és sok ezer ember bizonyíthatja, hogy Fay valódi sodenije ideális szer olyan baj ellen, mint az Öné. Különös ismertető jele: a Fay név és fehér ellenőrző papirosszalag Soden község polgármesterének pecsétjével. „Meg vagyok győződve, hogy az Astmol asthma-por valamint az Astmol-szivarka megbe- csülhetetlennek mondható és én leg: melegebben ajánlhatom.“ Ezt Írja Budinsky József ur, Linz a D. Donaulaub 34. Az Astmol-por és szivarka ára 3K. F őlerakat: Török József gyógyszertára, Budapest, VI. Király u. 12., mely kívánatra próbára ingyenmintákat is küld. A FARSANGI IDŐRE ajánlom a b. közönségnek állandóan készletben tartott mindenféle francia és olasz metszett virágokat. Úgy rendelés után ízléses stílusban készítek menyasz- » szonyi- koszorúslány- és bálicsokrokat. Nagy választék virágzó és zöld cserépnövényekben a legolcsóbb árig A b. közönségnek szives pártfogását kérve maradok kiváló tisztelettel SZIKLAI ÖDÖN kereskedő- és tájkertész, Esztergom, Lörinc-utca a Korona kávéház- zal szemben. Sürgönyeim: Sziklai Esztergom. i OKKtny i isp 2k50 Siessen addig, mig nem késő egészségét visszaszerezni! Egy jelentéktelennek látszó meghűlés as össses légzőszervek legkülönfélébb megbetegedését ■vonhatja maga után. Igyekezzünk idejekorán elejét venni a bajnak, mert a könnyelmű elhanyagolás sokszor végzetessé válhatik. A meghűlésből eredő köhögés, rekedtség, meghűlés, nebézlélegzés és a légzőszervek hürutos megbetegedéseinél kitünően bevált as orvoií előkelőségek TIIDEDIKI Mindenütt kapható. Egy üveg ára a korona 50 fillér , által javasolt I vDEKIIn egy nagy üveg ára 5 korona. Postán legkevesebb 3 üreg rendelhető meg utánvétellel az egyedüli főraktárból: Diana-áy6$ygzertár, Budapest, Károly-körut 5. szám T'U. Zk? 0