Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 16. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1913. február 23. nyugati nagy nemzetekre való hivatkozás, mert ott a nagy hibákat kiegyenlítik valahogy a mellettük található nagy erények ; ám nálunk, kis nemzetnél miféle erkölcsi tőkével lehet egyensúlyozni az aránytalanul nagy erkölcsi fogyatkozást! ■ Különösen két nagyon-na- gyon szomorú mozzanat van a magyar nemzetre nézve ebben a világra szóló botrányban. Egyik az, hogy a modern Magyar- ország legmagasabb polcon ülő vezéralakja mintegy irányito politikai elvvé tette vele a politikai becsületnek az egyénitől való elkülönítését. A másik pedig, hogy a magyar politikusoknak nagy száma szinte fanatikus hévvel vallja magáénak ezt az erkölcstelen elvet. Ekkép a laza erkölcsnek politikánkban teljesen szabad folyás nyílt, amely előbb vagy utóbb nemzetünk elzüllésére fog vezetni. A „romlott értelmiség“ ismert szálló igéje nem marad csak amolyan frázis ezentúl. A kimondott szabad politikai erkölcs utján komoly valósággá fogválni mihamarább, hogyvégső biztos eredménynek hozza magával a pusztuló „romlott Magyar- országot.“ Azért hát akikben még romlatlan magyar szív és tiszta erkölcsi érzék van, keljenek fel tespedő álmodozásukból s álljanak a megindult romlás útjába, hogy a biztos méregként ható kufár szellem erőt ne vehessen az apák bűnei miatt már úgyis sok szenvedéssel sújtott nemzeten, Morc. A főreáliskola államosítása. Esztergom haladásának égető kérdései közt mind jobban előre nyomul a városi főreáliskola államosításának ügye. Lapunk olvasóinak nagy része bizonyára ismeri, mily nagy teherrel nehezedik ennek az iskolának évi 22 ezer koronás költsége a rengeteg pótadóval agyonnyomoritott város polgárságára. Könnyen érthető tehát bárki előtt: mennyire szeretne mindenki e nyomasztó tehertől megszabadulni. Az államosítás iránt való kezdő lépések a város vezetősége részéről már régebben megtörténtek, még pedig biztató eredménnyel. A kultuszminisztérium hajlandónak nyilatkozott az átvételre a város részéről adandó : 1, megfelelő nagyságú telek; 2, 150 000 korona építési költség és 3. az építéssel kapcsolatos utcarendezési kötelezettség fejében. A miniszteri ajánlat magában kétségkívül igen előnyösnek látszott a városra nézve, ha nem jő közbe valami, helyesebben: valaki, Boncz Ödön mini-zteri tanácsos személyében, kit a kultuszminiszter — közszokás szerint — a telek-szemléletre, illetőleg választásra kiküldött. A város vezetősége több telket mutatott meg és ajánlott a tanácsos urnák, de ő már akkor élőszóval kizáróan a Rudolf-lvanovich-féle telek mellett nyilatkozott. Legújabban pedig hivatalos miniszteri leirat adta tudtunkra, hogy odafönt határozottan az, hogy — erkölcstelen célra erkölcstelen eszköz. Aminthogy a kettő össze is illik! Lehet-e itt komolyan mentségről beszélni ? — Szó se legyen róla! A csinytevő gyermekek szánalmas vergődésétjuttatja eszembe, mikor afféle mentegetőzésüket olvasom, hogy a régebbi uralkodó párt vezérei is követtek el a választási kassza javára hasonló pénzszerzési műveleteket. Ez igaz lehet; csakhogy az apák bűne soha se mentsége a fiaik erkölcsi fogyatkozásának ! Egyébként ha követett is el egyik-másik régebbi uralkodó pártvezér hasonló erkölcstelenségeket, azok aligha közelítették meg súlyosságra a most napfényre kerültet. Azután meg hallgattak is ám a régebbiek mélyen, éppen nem merték visz- szaélésüket cinikusan erkölcsi színnel bevonni, mint ahogy — fájdalom — most tapasztaljuk. Azzal is előhozakodnak vé- delmül, hogy a nyugati nagy nemzeteknél is nagyban dívik a hasonló tiltott politikai pénzszerzés és megvesztegetés. Ez megint igaz lehet. Ámde az még igazabb, hogy másnak lopása nem teszi az én lopásomat jogos szerzéssé! Mások korrupciója az én vesztegetésemet nem változtathatja erkölcsi cselekedetté! De meg amúgy is nagyon szerencsétlen ez a Probléma gyanánt vezette útjába gondviselés azt az ismeretlen ismerőst, aki meghasonlásában leszédült az erény útjáról. Ezen is elmélkedett jó ideig. Egy-egy lábtoppana- sával válaszolt önmagának. — Csak azért se ! Nem megyek haza szüléimhez, hanem haza megyek az uramhoz és fiacskámhoz. — Mert engem nem pótolhat senki, a meddig élek. Ez az én lelkem sugallata . . . Es sokszor nézegette kisded aranyóráját, melyről zománcos színes ké- pecskéje szerint mosolygott rá fiacskája . . . Lassan teltek a nyugtalan percek. De mennél közelebb járt Budapesthez, annál édesebb melegség áradt szivéből lehelletén keresztül. Végre valahára megérkezett éppen délután négy órakor. Két órakor szokott pedig az ura a minisztériumból hazajönni. Ez alatt az egy két óra alatt mindennek ki kell tudódni. Gyorsan felosont a lépcsőkön és kerülő utón a konyhán keresztül szándékozott belopózkodní a gyermekszobába. A kisirt szemű cselédek repeső örömmel csókolták össze a hazatért úrnő kacsóit. Nehéz volt elnémítani őket. Alig maradt már lélekzete megkérdezni mindenfélét hamarosan és szomjasan: — Mit csinál Lajoska ? Nem sirt a mama után ? Megjött már a nagyságos ur a hivatalból ? Ki járt itt azóta ? Hát ma méirt nem főznek, Még a tegnapi vacsora is itt áll a tálakon ! Aztán mi yen tejet hoztak ma ? No látom már hogy baj van a háznál, alig hogy kiteszem az egyik lábamat. Csönd legyen ! Föl ne ébresszük valahogy Lajoskát. A nagyságos urnák pedig ne szóljanak. És benyitott a szobába. Lajoska olyan édesen és gondtalanul aludt, mint egy valóságos kis angyalka. Mellete a divánon, ruhástól, sápadtan, szomorúan feküdt a nagy kételkedő, a kit a sok kesergés után végre is megszánt egy kis jótékony szendergés. Előtte az asztalkán gyűrött női selyem zsebkendő. A könyszáritó. A hazatért asszony meg se csókolta a gyermeket, hanem hevenyébe fölkapta a zsebkendőt. Gyorsan megnézte másodszor is, harmadszor is. Persze hogy ez az! Hiszen ezt hímezte egykor menyasszonyi keze vőlegénykendőnek. A nevezetes selyemkendő alatt rejtőzött egy föladatlan sürgöny : „Gyere haza mamuskám La- joskádhoz“1 A fiatal asszony most nem tudta mit csináljon előbb? Kit keltsen föl ? De nem soká tépelődött. A boldogság gyorsabban gondolkodik és intézkedik, mint a szomorúság. Odatérdelt az ura elé, g\ öngéden megfogta a ke/ét és megcsókolta. A férfi fölrezzent és mintha csak álmát folytatná, szenvedélyes mohósággal, görcsösen megragadta a mindkét kezével a hazatért szép feleség o<os fejét és megcsókolta tündöklő mosolyát. — Jaj csak ne olyan erősen fiam, mert egészen összetöröd az utazó kalapomat! Természetesen a férj ekkor még inkább összetörte az utazó kalapot. Azután fölemelkedett. Lajoskához repült és ölébe ragadta Az aranyos fiúcska hangos nevetéssel ébredt föl mikor a mamája szempárja sugárzott reája. Talán azt álmodta épen, hogy a mama hazaérkezett. Valóban mind a hárman feléb- redtekcsakis az említett telken való építést kivánják. Mondanunk se kell, hogy a leirat a város vezetőségét nem a legkellemesebben érintette. Tudniillikpon- tos számítást csináltak a miniszter kívánta kikötésekről. Az eredmény azonban fölötte lehangoló volt. Mert hát e szerint a Rudolf-lvanovich-féle (méregdrága) telek ára körülbelül: 120'000 K, az építési hozzájárulás: löO'OOO K, az utcarendezési költség: 50 000 K, vagyis az egész államosítás 300'000 K-nál is jóval többe kerülne a városnak. Hogy pedig ez a város erejét messze meghaladó áldozat lenne, azt Esztergomban nem szükség senkinek se magyaráznunk. El kell mindenkinek ismerni, hogy a miniszteri leirat nehéz dilemma elé állított bennünket. Ki tagadhatná, hogy nagy könnyítés volna ránk nézve a fönntartástól egyszersmin- denkorra való szabadulás. Viszont azonban az se lehet vita tárgya közöttünk, hogy ilyen áron semmi esetre sem szabad az államosításba belemennünk. A város vezetőségének gondolatában bizonyára merültek fel kivezető ötletek, melyek egyrészt a minisztert is kielégítenék, másrészt a városra váró államosítási költséget is tetemesen lejebb szállítanák. Ilyen például az az ötlet, mely az építéshez való hozzájárulási költség elengedésében keresi a megoldást. Mindenképpen kívánatosnak tartjuk, hogy az illetékes faktorok a városra nézve könnyebb módozat mellet maradjanak, még ha az államosításról egyelőre le kell mondanunk is ! Inkább semmit, mint elhamarkodott, könnyelmű átadást! Részünkről, — megvalljuk — az újabb hasonló államosítások ismeretében nem igen merünk bízni a hozzájárulás elengedését kérő módozat keresztülvihetőségében — még a hercegprímás közbenjárásának esetében sem 1 — Ezért szükségesnek vé'jük az illetékes tényezőket kettőre figyelmeztetni. Elsőben is sürgősen tegyék tanulmány tárgyává: mily feltételek mellett vette át az állam az újabb időben a községi középiskolákat. S amennyiben e tanulmányozás más helyektől bármiféle kedvezéseket dérit ki, ne késsenek azokat a kultuszminisztérium részéről Esztergom számára is kérelmezni. Minthogy továbbá mi azon miniszteri döntést, mely a Rudolf-fele telekre kívánja az építést, nem tartjuk véglegesnek és megváltozhatatlannak, okvetlenül ajánljuk, hogy a város vezetősége tegyen újabb (s természetesen olcsóbb) telekajánlatokat a kultusz- miniszternek. Lehetetlen, hogy kellő felvilágosítás által el ne lehetne őt téríteni a drága telek föltétien követelésétől. Az ügy tagadhatatlanul sürgős és életbevágó a városra nézve. De bármennyire kívánatos is a mielőbbi megoldása, mindamellett óva intjük a tanácsot a könnyelmű elhamarko- dástól I Priscus•
