Esztergom és Vidéke, 1913

1913 / 12. szám

Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 12. szám. Vasárnap, február 9. FO ÚTIK file's TfíRSnDfíLMILfíP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : $ SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM $ TELEFON 21., \ HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ ♦ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI . ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. t FELELŐS SZERKESZTŐ: FŐMUNKATÁRS: DK GRÓH JÓZSEF DR KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K i EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR . NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. ’ HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT ♦ KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Böjti pilulák. Irta: dr. Rétliei Prikkel Marián. Mi, kiket a sors kisvárosi életre kárhoztatott, mire gon­dolhatnánk a böjtben, mint a magunk bajaira ! Az ország ba­jain úgyis túlon-túl sokan gon­dolkoznak ! Maradjunk hát mi a magunk közvetlen körében ! Sok itt is az orvosolni való ! Vegyünk be egy-két keserű pi- lulát! Sokszor hallottam másoktól, de magam is tapasztalásból tu­dom, hogy a kisvárosi élet még a legfüggetlenebb állású s ér­zésű egyénekre is nyomasztó bilincseket rak — valóságos purgatórium —jókra s kevésbbé jókra egyaránt. Nemcsak a nagy­városi, hanem a falusi, sőt a pusztai élet is kellemesebb a kisvárosinál. Falun és pusztán legalább magadra vagy hagyva és nem érdeklődnek irántad, de nem is bántanak. Milyen más azonban a helyzeted a kisvá­rosban ! Ha ma beteszed a lábad bármelyikbe, az első, amit ott hallanod kell : milyen rosszak a társadalmi viszonyok! Mint okos ember, eleinte kétkedni fogsz ebben, de egynéhány hó­nap múlva fájdalommal fogod tapasztalni az igazságát. Főleg két járványszerű ál­landó betegsége, mondhatnám : átka van a Kisvárosi életnek. Egyik az intelligensebb elem­nek üres előkelősködése, egy­másnak ok nélkül való lené­zése s ebből folyó dőre szét­húzása. Másik az egymás gyen­géi iránt való szerfölötti érzé­kenység, a gyarlóságnak kérlel­hetetlen fölfedése és kegyetlen megítélése, magyarán : a plety­kálkodás. Tehát az előkelősködés és a pletykálkodás ! Megvallom, bizonyos aggo­dalommal veszem őket toliam hegyére, mert könnyen találhat érte a kisvárosi közvélemény részéről a megkövezés. De ám kövezzenek meg, csak vegyék be az igazságot! Nincs valami nevetségesebb dolog a kisvárosi nagyralátó előkelősködésnél. Aki valamivel több iskolát végzett s esetleg — nem kutatva, mennyi bal- szerencse közt! — még diplo­mát is szerzett; akinek vala­mivel szebb ruhája, esetleg még cilindere is van (amelyet vasár- és ünnepnap nem mulasztana el fejére tenni!) ; akinek néhány száz, esetleg pár ezer koroná­val többje van, mint a masok­nak : az már a kisvárosban fennhordja a fejét és rettegve- retteg a mindazokkal való kö­zelebbi érintkezéstől, kiknek a sors ezekből véletlenül csak va­lamivel kevesebbet juttatott. Pe­dig polgár valamennyi, kegyet­lenül kisvárosi polgár! Még ha megyei úr is ! Ugyan — kérdem — mi­csoda nagy társadalmi külömb- ség van egy ügyvéd, orvos, ta­nár, hivatalnok, meg azután egy értelmes kereskedő, vagy jóravaió képzett iparos között? Elenyészően csekély ! Mire való tehát az az egymásnak folyto­nosan való lekicsinylése ! Vagy talán az „intelligens“ cimre csak az tarthat számot, akinek diplomája van? Nagy tévedés ! A műveltség közkincs, amely nincs oklevélhez és álláshoz kötve ; része lehet benne az „Esztergom és Vidéke“ tárcája. A gyermek. — Hugo Viktor — Ha megjön a gyermek, vidám lesz a család, Tükrözi szemének fényes szép mosolyát Minden szem a házban. A legbúsabb homlok, mit sárba kevernek, Gyakorta elsimul, ha megjön a gyermek Tisztán és vidáman. Olyan szép a kicsiny! Édes nevetése; Lelke bízó; ajka, óh, mindent beszélne; Könnye hamar szárad! Bámuló szemeit merengni ha hagyja, Egész ifjú lelkét az életnek adja S csókra a kis száját. Uram, őrizz engem s azt, ki kedves nékem, Szülőim, barátim, vérim, ellenségem Bár vesztemen épül! Ne lássunk, óh Uram, virágtalan nyarat, Ne lássunk kalitkát, mely üresen marad. S házat gyermek nélkül! Az éjféli nap országa. Irta. Parcs a mi Henrik. Az ember a természet gyermeke, s azért mindenkor a természet csodái és katasztrófái voltak rá legnagyobb hatással. A kutató elme keresi e meg­nyilatkozások okát s kettős az öröme, ha azt nemcsak megtalálta, hanem saját tapasztalatával is bebizonyitott- nak látja. A bűvös Északnak két va­rázsa vonzott engem a tavaly előtti nyáron magához: a fjordoknak cso­dás alakulása s az .Éjfeli Napnak mesébe illő látványa. Valójában mind­kettő végtelen egyszerű megnyilatko­zása a természetnek. A Skandináv félszigetnek rettentő tömegű kölenjeit és fjeldjeit ugyanis, melyek a gránit, gnájsz és csillámpala után ítélve a föld kérgének legelső megráncoso- dásakor emelkedtek föl, a glecserek vájták évezredeken keresztül mindig mélyebbre, ügy hogy a tengernek nem volt más dolga, minthogy lassan, de biztosan mindig beljebb vonuljon a szárazföld belsejébe. Az Éjféli Nap magyarázata pedig még érthetőbb; mert ha a kézi földgömbnek tenge­lyét ferdére állítom, rögtön átlátom, hogy a Földnek a Naptól megvilágí­tott fele csak kétszer esik össze a délkörök rajzával, egyébként pedig eltér tőle, tehát nem pontosan a ke­leti vagy nyugati félgömb világos, hanem pl. az északi félgömbön nyá­ron hozzácsatolódik, télen pedig el- vevődik egy darab a Nap fényétől. Bármennyire átértettem is azon­ban e magyarázatot, a varázs nem szűnt meg, sőt növekedett s ellenáll­hatatlan erővel csábított. S csakugyan, alig hogy átkeltem Rügen szigeténél a habzó Keleti tengeren, a Nap mintha megállóit volna Gabaon fölött, még tiz órakor teljes világításban láttam Malmö városát. Négy fokkal feljebb, Stockholmban pedig mintha új napra virradtam volna, az esti 8 órai meg­érkezés után a Nap fényénél ismer­kedtem meg a város főrészleteivel, örülve, hogy másnap mint ismerőst üdvözölhetem a svédek szép fővá­rosát. Kissé restelkedve tértem pihe­nőre is és csak csak akkor nyugod­tam meg, mikor éjfélkor az ablakon kitekintve láttam egy szürkülettel küzdő halavány csillagot. A város különben inkább szigeteken s félszi­geten, t. i. a tenger és a Máler-tó találkozásánál, de mindenesetre jókora dombokon épült. A nem vérbeli tu­ristákat egyes helyekre, mint a Söder- malmra, a Mária és Katarina His- sen-en, fölvonó gépeken szállítják föl s bármerre járunk-kelünk, hegynek föl, vagy dombnak lefelé megyünk. S ha a városról áttekintést akarunk szerezni, el kell ismernünk, hogy a természet csak kezünkre játszik, ha magaslatokat kínál e célra. A sok látnivaló megtekintése, a szebbnél szebb (Saltsjöbaden, Drottningholm) kirándulások s az egész városnak barátságos, művelt jellege még sokáig le tudtak volna kötni, de a jó és otthonos érzésnél is nagyobb volt a vágyam: üldözőbe venni a Napot, hogy már le ne nyugodhasson előt­tem ! Este 8-kor indultam Upsalának észak felé s már az első éjjel elér­tem, hogy a szürkület gyengült, ho­mály pedig egyáltalában nem volt, az éjjeli utazás nem fosztott meg a vi­dék élvezésétől s a szőke svenszkák sajátságos kézintegetésétől. Reggel tájban már nagy erdők, nagy vizek és nagy hegyek vidékén jártunk s közeledve a norvég határ felé, mind magasabbra emelkedtünk. Kezdődött a táj, mely a turista szivét megdob­bantja, s az utazókat fáradságaikért bőven jutalmazza. A levegő is mind hűvösebb, a szél metszőbbé válik s vonatunk a vízesések felé s ragyogó hómezőkre visz bennünket. Az egyes állomásokon sűrűbben szállnak ki svéd kollégáink s vágnak neki utak­nak s hegyeknek kisebb-nagyobb csa­patokban. Különösen sok turistanőt látunk, akik férfivezető nélkül is bát­ran indulnak meg, mert észak fiainak dicséretreméltó erénye : a nők föltét- len tisztelete. Az utolsó svéd állomásról, a majd­nem 600 m. magas Storlienről robogva szállunk le a norvég oldalra s csak-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom