Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 96. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 191 a. december 7 télyes száma ne teljesíthesse ellenőrző kötelességét? Átnéztük a képviselők névsorát és úgy találtuk, hogy legalább egyharmada — olyanok, kik tanulságuknál fogva leginkább volnának hivatottak a városi adminisztráció ellenőrzésére — hivatali elfoglaltságánál fogva nem jelenhetik meg a délelőtti közgyűléseken, holott a délutániakon ott lehetne. Kérdjük tehát: nem egyenesen elitélni való az elnökség makacskodása? Ne hivatkozzék nekünk senki diszkrecionális jogra! Ez csak addig állhat meg, mig a köz érdekeben gyakorolják. Mihelyt egyéni szeszély szerint érvényesül, elveszti létalapját. Egyébként is a tisztviselők vannak a polgárságért, nem a polgárok a tisztviselőkért; tehát ezeknek kell igazodniuk a polgárok életviszonyaihoz, nem megfordítva! Sokat töprengtünk rajta, de megvalljuk: igazán nem találtuk más valószínű okát a régi szokáshoz való ragaszkodásnak, mint a vezető tisztviselők egyéni kényelmét, hogy t. i. az uj rend egyszer-másszor megfosztaná őket a délutáni „ejtőzés“ gyönyörűségétől. No de már — engedelmet kérünk — annyira gyöngédek csak nem lehetnek a képviselők, hogy a városi tisztviselők délutáni pihenését elegendő oknak el fogadják * * hisszük, a háziasszony is megelégelte a zaklatást. És erre a megnyugvás és boldogság perceiben jön egy másik ostrom. Jön a leányka. — Hát kosarat ad ? — Hát éppen azért nem eszik, mert én kínálom. Vagy nem is kínálták talán ? — No csak menjek én magokhoz. Semmit sem fogok enni ! Boldog Isten ! Mit is tehet ilyenkor az agyonkinozott vendég. Eszik, nyel, szinte belekönnyezik. így fest ez a kép ! Pedig festhetne máskép is. Ez a házi szokás nem jó szokás. Sokszor betegségek okozója. A tele-etetés, a tele-itatás. Vagy pedig olyan vendégüző, amilyet csak elképzelni lehet. Van egy urambátyám, aki az ilyen háztól szalad. És ha csak említik is, hogy meghívják: dühbe gurul. Vért izzad. És ökölbe szedi a markát. * A másik oldal : Mikor aztán az ilyen háziszokásokat űző család megkívánja, hogy ha ők elmennek valahová, hát őket is nemkülönben kínálják. — Rettenetes feladat: Nem tudja ám ezt a mesterséget minden emberfia. Születni kell arra. Vagy nevelődni. Sok asszony, család olyan őszintén, olyan igazán fo gadja a vendégét és adja, a mije jogos kívánságuk visszautasításában ! A költségvetést megállapító közgyűlés. A városi magisztrátus no- vember 27-ére reggeli 9 órára hívta össze a legfontosabb közgyűlést, mely a jövő évi költségvetésről döntött. A költség- vetési előirányzatot legkorábban nov. 22-én kapta meg a képviselők kisebb (szerencsésebb!) része; a többség 24-én jutott hozzá; sőt egyesek csak 25-én! Boldogok volnánk, ha szem- től-szembe láthatnók azt a pénzügyi lángész képviselőt, aki a 76 ivlapnyi előirányzatot a magisztrátus kegyéből adott 3 —4 nap alatt annyira át tudta tanulmányozni, hogy alapos kritikát mondhatott róla. Nem hisszük, hogy találkozott Esztergomban ilyen boldog Istenteremtése ! Egyébként a következmény is megmutatta, hogy nem találkozott, mert — miként a közgyűlési referádák hírül adtak — a gyérszámú jelenvolt képviselők gépszerű gyorsasággal szavazták meg a költségvetést. Alig volt egy-két alaposabb hozzászólás. Hát hiszen ez volt egyenes célja a katonás gyorsasággal nyélbeütött közgyűlésnek. Más nem is lehetett! Nem in- szinuálunk, hanem nyíltan és egyenesen vádolunk. Vádoljuk van : szívesen, igazán. És mégis leszólhatják. Még sem megy a dolog úgy, hogy mindenki megelégedetten távozhassék el tőlük. Ők azt hiszik és helyesen hiszik, hogy Őszen mindenkinek van magához való esze. Egyszer-kétszer megkínálni emberséges dolog. De az agyonkináláshoz valami külön tehetseg kell. Ezzel nem rendelkeznek. Hát hull előttük, utánuk a megjegyzés. — Nem láttad, hogy féltek : nem marad a tálban ? — Milyen jégdarabok ezek az emberek !-- Még kínálni sem tudnak Nem is kínáltak. * No hát ilyen szokás, ilyen gondolkodás, ilyen vendégség magyar tűzhelyen ne legyen. Egy házban se legyen ilyen szokás A magyar családok legyenek őszinték, mint őszinte a magyar ember. És az olyan vendégség, ahol valaki efféle helyzetbe, kalodába kerül: éppen nem a legkellemesebb, sőt a magam részéről sose kérek belőle. Mester. a tanácsost, illetőleg azt a vezető tisztviselőt, aki tudatosan követte el ezt a porhintő ha- marmunkát, hogy az ellenőrzés ne történhessék meg alaposan, rendjén-módján. Mert ilyesmit csak az követhet el, akinék oka van félni az alapos kritikától. Mód felett csodálkozunk, hogy senki sem akadt a jelenvolt képviselők között, ki az el nem tagadható suskust a közgyűlésen szóvá tette volna. Ez az elsietés — ismételjük — tudatosan történt a képviselői ellenőrzés kijátszására! Nincs semmi, amivel menteni lehetne a város legfontosabb dolgában való merész könnyelműséget. Minden bizonnyal módját fogjuk ejteni, hogy a jövőben hasonló csíny meg ne történhessék. Pontatlanság és kényelmeskedés. „Nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél“ — sokszor hallott, mondhatni: elkoptatott közmondás. Mi mégis idézzük, mert az elkoptatott mondások a legigazabbak. Tehát — „nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél“, azaz : a szóbeszédben sokszor van valami igazság. Ilyen gyakorta hallható szóbeszéd Esztergomban, hogy a város főtiszt- vise ői — tisztelet a kivételeknek — pontatlanok és kényel- meskedők hivatali teendőik végzésében. Későn járnak hivatalukba s korán távoznak onnét; a hivatalban pedig többet pipáznak és foglalkoznak más dolgokkal, mint állásbeli teendőikkel; hivatali munkájuk jo részét az írnokokkal és díjnokokkal végeztetik, kiknek száma a városházán évről-évre több lesz eggyel-kettővel. Minthogy pedig a segédszemélyzet a főtisztviselők munkájának jó részét végzi, önként következik, hogy tulajdonképpeni dolgát csak úgy felében.harmadában teljesíti annál is inkább, mivel a principálisok a segítésre való tekintettel el- nézők irányukban. Szóval a város polgárságának teljes megnyugvása' lehet afelől, hogy tisztviselői a munkában nem fognak megszakadni! Ez persze — nyomatékosan emeljük ki újra — csak szóbeszéd; de hozzáadhatjuk: szinte unalomig hallható szóbeszéd. Nekünk eddig nem volt módunkban utánajárni: mi igaz benne, mi nem; de a fenti elkoptatott közmondás alapján annyit utánjárás nélkül is elhiszünk, hogy lehet valami igaz a híresztelésben. Ellenőrzés hiánya. Köztulajdon nem maradhat ellenőrzés nélkül, különösen pedig kettő nem: a pénz, meg a könyv. Ezeket még testvérre sem szabad rábízni szigorú felügyelet s elszámolás nélkül. Nem tudjuk, a pénzkezelés ellenőrzése milyen a városházán; föl- teszük, hogy a legjobb. Ám a város könyveiről már nem mérnök ugyanezt állítani. Tudni kell ugyanis, hogy a városnak értékes könyvtára van, melyet állítólag évről-évre gya- rapítanak is. De hogy ki vagy kik kezelik a könyvtárt; miként s milyen művekkel gyarapítják; nem vesznek vagy nem tün- nek-e el könyvek: arról Esztergom polgársága semmit sem tud; sőt nem tudnak a városatyák sem, mert van ugyan könyvtári bizottság, de ezt legalább három év óta egyetlen egyszer se hívták egybe. Ha a könyvtár ilyetén ellenőrzéséből vonnánk más városi dolgok ellenőrzésére következést, bizony furcsa eredmények jöhetnének ki! Sapienti sat! * Ne gondolja senki, hogy evvel a pár példával már kimerítettük a „szellőztetni“ való városi ügyeket. Oh nem! Van még tárgyalni való bőven; de nem akarunk egyszerre sokat markolni. Az érdekelteket és és olvasóinkat azonban biztosíthatjuk, hogy majd a többire is rá fog a sor kerülni. Vederemo. Lajos. ÁLLAMSEGÉLY a községeknek. Megmozdultak az ország magukra hagyott községei, tömörülésre készülnek és az állami feladatok teljesítéséért az állam részéről kárpótlást kívánnak. Mozgalmuk jogosságát és kívánságaik igazságos voltát a törvényre alapítják, a törvényre, mely az elmúlt évben a városok államsegélye biztosításakor levileg kimondta, hogy az ön- kormányzati testületeket az állami teendők végzéséért államsegély illeti meg. Gazdag, hatalmas, nagy anyagi erővel biró városokat csakúgy, mint a leg-