Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 92. szám
6 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1913. november 23 — Csak tessek kírem velem parancsom. Hálát adok a jó Istennek, hogy ide küdötte hozzánk az új plébános urat. Sok galiba vót eddig a kirúgó káplányok miatt. Mer azok kírem a lakodalmakba bizony tán- cótak, a kocsmákba kártyáztak és a nyaraló kisasszonyokot kerűgettík égisz nap. Persze a mester se törődött az oskolával. Az orgonát erontotta, hogy ne köllessík orgonányi. Az oskolaszobák ablakai mindegy szálig betörtek, hogy ne lehessen rendessen tanítanyi. Ilyen szomorú- ságos világunk vöt eddig, kírem. — Köszönöm egyenes beszédét. Lássa édes templomatya, ahol szeretik a templomot, ott szeretik az iskolát is. Jó pap mellett nem lehet rossz mester. Mert megromlanék a falu egész jövője. Példás élettel kell elöljárnunk, ha példás életet követelünk híveinktől. Kikötöttem már alázatosan kegyuraságom előtt, hogy új pályámat csak új tanítóval kezdhetem meg sikeresen. De — amit most mondtam, azt csak maga hallotta 1 — Meg fogom kírem alássan őriznyi. — Holnap még az adminisztrátor végzi a szent misét és ekkor elbúcsúzik. Holnap után, Szent István ünnepén pedig már én lépek híveim elé. Jelentse be ezt a mesternek. De egyúttal azt is, hogy ne táradjon hozzám, mert most nagy a felfordulás nálam . . . És mosolyogtak mind a ketten. — Most pedig, mondja csak templomatya, mi is a maga jó neve ? — Szabó Imre, kírem szípen. — És a jegyzőé ? — Bocsányi Atilla. —- A mesterét már ismerem az írásokból. Hát tudják e már az én nevemet ? — Nincb még hozzá szerencsénk ? — Hát .Bartos Alajos a nevem. Esztergomban tanultam. Ide rendelt a jó Isten két évi káplánkodásom után. Valóban szép vidékü faluba kerültem. Gyönyörű történeti múltja is van. Hiszen valamikor Árpádházi királyok laktak itt. — Büszkék is vagyunk erre ! — Inkább méltóak, mint büszkék. De most térjünk napirendre. Az édes anyám baromfiakat szerzett, mert a falusi háztartásban az ilyesmi nélkülözhetlen. Maradt itt a plébánián valami baromfiszállás ? — Csak a heje maradt meg, plébános úr. Elhorták a léceket mindenestű. Mer gazdátlan vót a plébánia két állóesztendeig. De a rígi baromfikamra fala és teteje azír egíssíges. — Jó. Szerezzen holnap a városból lécet, deszkát, szöget és lakatot. Azután küldjön egy helybeli ácsot, aki elkészíti az új baromfiszállást. — Szívesen szolgálok vele, kirem. — Községünk ezerhatszáz lakosára hány korcsma esik ? — Hat. / , — Sok. És milyen a mészáros ? — Vendéglős is, hentes is, mészáros is, jómódú is. — Közel van ugyan a székesvá- ros és a mezőváros piaca, hanem azért mindent községemben szeretnék beszerezni. — Terem ám nálunk kírem elég jó gyümőcs. Ebbű píző a níp. Van főzelíknek való és réteinken élig gabona is vót. — Akkor rendben leszünk nemsokára. Van-e itt valami egyesületi élet ? — Csak fogyasztási egylet — válaszolta a jámbor ember úgy, a hogy értette. — De valami összejövő társaság nincs ? — A kocsmákba szoktak az emberek összegyünni. — Ezen is segíthetünk. De úgy látom, már reánk esteledik és még akad valami rendezni valóm. A becsületes templomatya szívesen segédkezett a rakosgatásban. Mikor megkondult az esti harang ezüst hangján, a feszület alatt imádkozták először az Urangyalát. Nemsokára belépett a templomatya felesége. Hófehér takaróban edényt és tányérokot hozott. — Dicsértessék a Jézus! — kezdte a szép szót. — Engedemet kírek, hogy egy kis rántottét hosz- tam vacsorára. Alássan megkírem, engeggye meg a plébános úr, hogy hónap is szolgálattyára lehessek. — Legyen a maga jó kívánsága szerint, jó asszony. — A fürge gazdasszony hevenyében, de takarosán megtérített egy kis asztalt és ügyesen rárakta az egyszerű, hanem azért Ízletes estebédet. Végre megszólalt bátortalanul az asszony : — Hun teccik kírem máma aluny- nyi, plébános úr ? — Hát ezen adivánon. A fiókjába készítette el már édes anyám a vánkost, a paplant, meg a lepedőt. Ez már ne aggassza magukat egy csöppet se. Es aztán szépen elváltak. Az új plébános pedig nyájasan ennyit mondott még a templomatyának : — Reggel hatkor szívesen látom. — Itt leszek kérem. Jójcakát plébános úr ! III. Az első viszontagság. Gyönyörű, verőfényes, aranyos augusztusi hajnalra virradt az új plébános új otthonában. Reggeli imája után első dolga volt szemlét tartani a plébánia udvarán és kertjében. Mintha valami háború pusztított volna az elhagyott ház körül. A háztetőről szomorúan lelógtak a csatorna csövei. Az udvaron valóságos piramisban, összetört edények, korhadó bútordarabok és piszkos ládaromok halmozódtak össze, néhány szekérre való tömegben. Úgy latszik ezt a halmot a gondos templomatya állította össze az udvarról. A fakamra és baromfiszálás léceit akárhacsak tolvajkezek tördelték volna ki egyenkint. Sem tüzelőfa, sem létra sehol, hanem annál több rendetlenség mindenütt. A gyümölcsöskertet még nem találta ilyen kétségbeejtő állapotban, mert azt a bérlő a maga érdekében gondozta. Végig járta azután a szobákat. Azokat elég takarosán rendbehozta a templomatya felesége. A világos konyha és a kiadós élestár is ragyogott a tisztaságtól. Tehát lehetséges a költözködés, csak a szeméthalmot kell eltávolítani az udvarról és a fakamrát meg a baromfiszállást szükséges mielőbb rendbe hozni. Pont hatkor csakugyan megjelent a gazda. Nyomban megállapodtak abban, hogy kiszekerezik a lim-lomot, azután a templomatya a városból lécet, deszkát, szeget és lakatot hoz. Szabó Imre gyorsan kieszelte, hány lécre és deszkára van szükség. Míg a fiai az udvart változtatták udvarképessé. addig megszerezte az ácsot, hogy előkészítse a munkát, míg egykét óra múlva helyén lesz az anyag. Az ács már csakugyan a plébánia küszöbén leste, hogy mikor kerül reá a sor. Baltával, fűrésszel, gyaluval és kalapáccsal ácsorgóit. A távozó templomatya végre betuszkolta az udvarra. A fehér hajú, vörös arcú, alázatos, de ravasz ábrázatú, különös alak, betotyogott. Az új plébános éppen az elhanyagolt kutat tanulmányozta, mikor a szerszámokkal fölfegyverkezett ember egyszerre csak megcsókolja a kezét és szemforgatással így szól: — Dicsértessék a Jézus Krisztus, szent neve ! Itt vagyok a főtisztelendő úr parancsolattyára. — Hogy hívják ? — Bornemissza Andris. Bognár, ács és asztalos Vagyok, ha munkám van . , . — És ha nincs ? — Akkor kírem semmi . . . — Ismeri a baromfiszállást és a fakamrát ? — Honne, kírem. Iszen én kom- ponátam még a rígi plébánosnák. — Fogjon hát hozzá. Az anyag is itt lesz nemsokára. Bornemissza Andris az égre su- nyítva így szólt: — Alássan megkírnem, szíveskenne főtisztelendő úr egy koronát annyi, hogy a felesígem fölöstökö- möt csinyáhasson. — Itt van. Adja oda. És fogjon hozzá. — Igenis kírem alássan, kezeit csókolom. És ellódult kopott szerszámaival és lábaival a még kopottabb fakamrába. Ott lerakta szerszámát és kivitte az utcán bámészkodó asszonynak a koronát. Azután hozzáfogott a csonka lécdarabok eltávolításához. Aki mindennap következetesen használja az Odolt, az mai ismereteink szerint az elképzelhető legjobb száj - és fogápolást gyakorolja. Ara: nagy üveg- 2.— k, kis üveg 1.20 kA JÓ TANÁCS OLCSÓ! Vásároljon csakis jó mosószereket, mert csakis ezek olcsók a használatban, mivel kiadósak és a ruhát kímélik. Kérjük, hogy a bevásárlásnál figyeljen a „SCHICHT“ névre és a SZARVAS védjegyre, mert ezek védik meg a ruhaneműjét csekélyértékű mosószerek által okozott rongálástól. Ezan védjegyek szavatolnak a tökéletes tietaságért. A ruha beáztatására a legjobb szer az „ASSZONYDICSÉRET“ mosópor. A BOSSZ TANÁCS DBÁGA! Ne kövesse azon rósz tanácsokat, melyek Önt „ OLCSÓ “ s külsőleg a SCHICHT- „SZARVAS“ MOSÓ- SZAPPAN-hoz hasonló mosószerek vásárlására akarják bírni. Az olcsó mosószerek legdrágábbak és mindenkit óvnunk kell ilyenek használatától, mert ezek legtöbb esetben tisztátlanok, inkább a ruhát, kezeket támadják meg, mint a szennyet és a ruhának kellemetlen szagot adnak. A ruha beáztatására a legjobb szer az „ASSZONYDICSÉRET“ mosópor.
