Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 92. szám
Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 92. szám. Vasárnap, november 23. POUT! HR lés TRR5 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR GRÓH JÓZSEF LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS FŐMUNKATÁRS : DR KŐRÖSY LÁSZLÓ CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Alakítsunk irodalmi kört! Valljuk meg, hogy az esztergomi intelligencia alig ad valami életjelet magáról. Más városok művelt osztályai igyekeznek tömörülni és szellemi tőkéjüket irodalmi s művészeti egyesületekben kamatoztatni. A mi intelligenciánk oldott kéve — szétszórva, összevisszahányva, tehetetlenségre kárhoztatva. A hosszú téli évadban több egyesületben folyik az alsóbb néposztályok önmüvelő tevékenysége. Szórakoztató és tanulságos népakadémiai előadásokat rendeznek itt is-ott is, melyeken a polgári osztálybeliek adnak szép tanúbizonyságokat önmüvelő készségükről. De intelligenciánk micsoda egy„Esztajom es Vidéke“ tárcája, Csillagos mennyország . . . Irta: Patyi István. Csillagos mennyország Ráborul a földre, Öléből az éjbe Fényrózsákat döntve; Ráborul a földre Csillagos mennyország: Hajtsd mellemre, édes, Tiltott mennyországom ! Ragyogó szép orcád ! Ereszkedj’, ereszkedj’ Csillagos mennyország 1 Kedvesed, a földet, Öleld meg, karold át ! Hulljon csillagcsókod, Mint rózsafa szirma . . . Csókolj, edes, csókolj! S gyenge fehér karod Kulcsold vállaimra ! Hajolj ránk, borulj ránk, Csillagos mennyország ! Díszítsd csillagokkal, Rózsám haja csokrát. Kék selyem palástod Borítsd rá ma éjre ; S gyémántfehér holdad Tedd rá koronának Gyönyörű fejére. ségesebb jelét adta vagy adja szellemi életének, tanulnivá- gyásának, irodalom s művészet iránt való intenzivebb érdeklődésének? — Nem sokkal többet a semminél. Nyolcadik éve lakom Esztergomban, de eny- nyi idő alatt alig volt egy-két alkalmam az itteni intelligencia egységes szellemi tevékenységének tapasztalására. Pedig a helyi intelligens egyénekkel és családokkal való érintkezéseim révén meggyőződtem róla, hogy van ebben a városban elég nagy szellemi tőke, nagyobb, mint sok más hasonló városban ; de mi haszna, ha kama- tozatlanul fekszik, ha zárva- rejtve penészedik! Ismert tény, hogy Dunántúlnak alig van már valamire való városa, melyben irodalmi egyesület ne volna. Van Hadd olvadjon égybe A menny s föld egészen, Miként testünk, lelkünk Égő ölelésben. De ha jő a hajnal És te eltűnsz halkkal Csillagos mennyország ! Föl a végtelenbe, Szivünk vidd magaddal! Mese-emberek. A tenyér-ember. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy jól öltözött ember. Állandóan vasalt nadrágban járt, tiszta ingben és lakk-cipőben. Divatos nyakkendőket viselt és az arca nap- ról-napra simára volt borotválva. Egyáltalán egy rokonszenves tiszia ember benyomását keltette minden társaságban, ahol megfordult. És sok helyütt fordult meg, mert szerette, hogy lássák és hogy azt mondjak róla : „Lám, lám, milyen csinos ez a Mindenkit Pumpol ur és milyen beszédes, és milyen udvarias !“ Mindene szép volt és tetszetős, minden klappolt rajta, csak a jobb Győrött: Kisfaludy-kör; Sopronban : Irodalmi és művészeti kör; Szombathelyen: Berzsenyikor ; Pápán: Jókai-kör; Székesfehérváron : Vörösmarty-kör; stb. Szóval : körülöttünk mindenfelé mozognak, csak mi ülünk veszteg, mintha nem tudnánk, vagy nem akarnánk cselekedni! Nem gondoljuk, hogy — hóra est nos iám de somno surgere : itt volna már az ideje álmunkból fölébrednünk? Kérdem: ki tagadhatná, hogy nagy szükség volna városunkban valamely erősebb kapocsra, mely folyton széthúzó intelligenciánkat összetartaná? És mi volna e célra alkalmasabb, mint egy irodalmi egyesület, melynek összejövetelein könnyebb s gyakoribb volna az érintkezés az intelligens családok között ? tenyere, az bizony különös-képpen nem illet sem az arcához, sem a termetéhez, sem a behízelgő úri modorához. Mert ha kinyújtotta a kezét, azt mindig ilyenfajta beszéddel kisérte a finom Mindenkit Pumpol bácsi : „Edes öregem, pillanatnyi zavarba jöttem; a nagybácsim a beígért 300 koronáját csak ma adta postára, de nekem minden garasom elfogyott már. Tudod egy kurta lejáratú kölcsönre lesz szükségem. Nem kell sok, mindössze száz krón. Remélem öregem, örülsz, hogy barátod segítségére lehetsz.“ Amikor ezeket szónokolta, akkor a kezefeje még marokba volt szorítva, de a prédikáció után kinyílt a tenyere és. juj, milyen csúnyának látszott a felülete! Mintha fekélyes gyikok és csúnya varangyos békák vonszolták volna végig testüket a tenyerén, amely olyan nagynak látszott, mint egy cintányér; és ezenfelül még olyan bűz is áradt belőle, mint egy pocsolyából, amelyben döglött macskák fekszenek. Az emberek nagyon utálták ezt a kezet és hogy megszabaduljanak tőle, egyszerűen kinyitották a bu- gyellárisukat és bármennyit is kért Mindenkit Pumpol ur, csak egy ezüst forintot dobtak bele. Akkor azután becsukta a tenyerét, az orra Az sem lehet vita tárgya közöttünk, hogy valamint az alsóbb néposztályokra, úgy az intelligenciára is ráférne valami állandóbb nemes szórakozás, szépirodalmi és tudományos továbbképzés. Mi nyújthatná pedig ezt olcsóbban és megfelelőbben, mint egy irodalmi kör, mely tevékenységi körébe vonná a zene, a szépirodaiam és a tudomány legszebb alkotásait ? De meg az se kicsinyelni való dolog, hogy egy irodalmi kör a legjobb gyakorló s nevelő iskolája lenne intelligenciánk fiatalabb generációjának a művészi fellépésben. Művészeti és irodalmi ambíciókat váltana ki a szunnyadó tehetségekből. Nos és, ami a legfőbb, ébren tartaná bennünk az irodalom és művészet iránt való sokoldalú érdeklődést, mely tövétől az ajka széléig egy ördögi mosoly jelent meg, meghajolt és vagy eltávozott, vagy félrehivott egy másik embert, ezzel is megutáltatta magát és a végén megpumpolta. Amikor pedig pumpolási körútját befejezte, akkor jókedvű emberek közé ült, akik szintén nagyon kedvelték, mert olyan jó mulatós gyerek volt és a korcsmái nők nem találták olyan visszataszítónak a kezét; olyik meg is engedte, hogy megsimogassa ezzel a kézzel az arcát és akadt bizony olyan nő, aki elragadással mondta a tenyeres embernek : „Istenem, pubi, milyen bársonyos a maga kis kezecskéje 1“ így élt-éldegélt Pumpol bácsi, amikor egyszer mégint csak félrehivott egy embert, akinek az orra alá tartotta a tenyerét. A szegény ösz- szerezzent, nagyon megijedt, mert alig volt nála több egy pár rézkrajcárnál és attól tartott, hogy sokáig ott áll majd előtte a tenyér-ember. Esdve kérte, hogy fogadja el pénz helyett az:osztálysorsjegyét. Holnap lesz a húzás, hátha megütöd a főnyereményt — mondta neki, kivette a kabátja belső zsebéből a sorsjegyet és bedobta a tenyerébe. Csakugyan megütötte a főnyereményt ; és mindenki örült, hogy megszabadult a tenyér-embertől. Mert
