Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 86. szám
Esztergom. 1913. XXXV. évfolyam. 86. szám. Szombat, november 1. POLITIKAI és TÁRS FELELŐS SZERKESZTŐ: DR GRÓH JÓZSEF LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS FOMUNKATÁRS: DR- KŐRÖSY LÁSZLÓ CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ES HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. A középosztály pusztulása. Nem új keletű, általános panasz, hogy a magyar birtokos középosztály — melynek Széchenyi szerint „a jó szerencsén kívül egyedül köszönhetjük fennmaradott polgári létünket“ — pusztuló féiben van. Mondhatnók bátran azt is, hogy kivesző félben, mert hiszen akárhány vármegye van már, ahol lámpással sem igen találhatni adósságtalan birtoké nemes urakat. Az ősi kúriák, udvarházak és puszták sorra vesztik régi gazdájukat; s új földesurak ülnek az elárvult, a dobra került uradalmakba. Szomorúság látnunk magunk közt ődöngeni azokat a két-három előnevü „gyenge' teesurakat“, kiknek apjuk, öregapjuk még „Esztergom es Vidéke“ tárcája, Halottak ünnepén. Halottak ünnepén föltámad az emlék, Draga halottaink szivünk megértették; Úgy jelennek meg ma lelki szemünk előtt, Viruló korukban, mint éltek azelőtt. Csak azok haltak meg, Kiket elfelednek 1 Kinek nincs ma gyásza ? Kinek nincs halottja? Ki övéit még a sírban el sem hagyja ? Szeretetünk virág, hűségünk égi láng, Midőn kedves sírunk tekint vigasszal ránk. Csak azok haltak meg, Kiket elfelednek 1 A gyászoló hitves, siránkozó árva, Meleg szive, karja, hűsége kitárva, Előttünk az őszi szomorú elmúlás, Fölöttünk a dicsfény : dicső föltamadás ! Csak azok haltak meg, Kiket elfelednek ! Halottak ünnepén föltámad az emlék, Drága halottaink szivünk megértették. Úgy jelennek meg ma lelkiszemünk előtt, Viruló korukban, mint éltek azelőtt Csak azok haltak meg, Kiket elfelednek! Dr. Kőrösy László. ezer holdon gazdálkodott és négyes fogaton járt. A külöm- böző minisztériumok, vármegyeházak és főszolgabíró hivatalok tömve vannak ilyetén le- vitézlett honmentő-ivadékokkal, kiknek csupán keresett öltözéke, követelő, lármás fellépése s hejehuja-szeretete emlékeztet a hajdani uraságra; mig azoknál, kiknek a kárbecslő, meg az utbiztosi hivatalocskák nyújtottak menedéket, semmi jel sem mutat többé az egykori jómódra. Nem lehet kétség benne, hogy miként az okszerű földművelésben, úgy a modern nemzetfejlesztésben is egyetlen helyes módszer a váltógazdálkodás. Az egészséges nemzeti vérkeringés végett szükséges, hogy a külömböző társadalmi osztályok időközönként felváltA fiú gazember. Irta : Pakots József. A Széky-kurián nagy volt a szomorúság. A nagyasszony naphosszat az ambituson ült és várt valamit. Késő ősz volt. A Nyárád-parti fák rézvörös szint váltottak s az országúton a borvizes székelyek szekerei csikorogtak. Küszöbön volt a tél a borvizesek messzi utjokról siettek hazafelé. A nagyasszony szomorúan nézte a kocogó szekereket és felsóhajtott: — Oh, az a fiú, az a fiú . . . — Az a fiú gazember 1 — csattant fel hirtelen egy bársony hang az ambitus végéről. — Ne, ne! A nagyaszony tiltakozva emelte fel a kezét és könyörögve nézett az urára, Széky Barnabásra. Széki Barnabás eszterhás szemöldökei összerándultak. Megfordult és tehetetlen haraggal bámult bele a levegőbe. A nagyasszony szomorúan folytatta : — Ne bántsd azt a fiút, hátha beteg szegény. Ágyban fekszik és nincs' senkije, akivel irathatna. Ez mentség vigasztalásnak oly sák egymást: amelyek fent vannak, alulra jussanak, s az alant levők felül kerekedjenek. Kell, hogy az élhetetlen munkakerülők hozzákényszeredjenek az életfenntartó munkához; s helyes, hogy a dolgozni szeretők emelkedjenek föl az élre. A dologtalan herék kotródja- nak a tisztes pozíciókból s adjanak helyet a munkával feltörekvő serényeknek ! Tehát váltógazdálkodás szempontjából semmi esetre sincs mit búsulnunk rajta, ha régi Középosztályunk helyét életrevalóbb népelem foglalja el; még akkor sem, ha netalán a középosztálybeliek nagyobb része saját hibáján kívül vesztené el pozícióját. De kérdés: vájjon nem kell-e tisztán nemzeti szempontból fájlalnunk középosztályunk szomorú volt, hogy a nagyasszony szeméből kiszökött a könny. Széky Barnabás észrevette ezt a könnyet és hirtelen lelohadt a haragja. Odalépett öreg hitestársához és szelíden megfogta a kezét. — Öreg bolondok vagyunk mi ketten, — mondotta elérzékenyülve — nagyon a szivünkhöz nőtt az a fiú. Aztán hogy elrejtse felindulását, újra pattogni kezdett: — Biztos, hogy kutya baja sincs a kölyöknek. Eli világát. No, de majd megtanítom emberségre! Elmegyek utána, el én, ha még oly messze is van az a Pest! A nagyasszony szomorúan ingatta a fejét. — Nem mégy te oda Barnabás. Széky Barnabást ez a tagadásbavevés még jobban feltüzelte. — Már hogyne mennék ! — dohogta mérgesen. — Ma indulok. Vagy holnap. De elmegyek. Meglátom én, mért hallgat úgy az a kölyök. Hát mi már nem is élünk a számára ? Egyszerűen meghaltunk? Mi? Felutazom ! Ez a fenyegetés nem volt komoly. Hanem amikor már téire kezdett fordulni az idő s a fiú még mindig nem adott életjelt magáról, a Széky kúria öreg lakóit majd fölvetette a nyugtalanság. pusztulását? Nem követett-e el a magyan államhatalom főbenjáró hibát, hogy e pusztulást idejében meg nem akadályozta ? És ha igyekezett megakadályozni, helyes módon állta-e útját a pusztulásnak ? Szó sincs róla : tisztán nemzeti szempontból bármelyik szinmagyar társadalmi osztály pusztulása sajnálatot érdemel. Különösen megérdemli pedig sajnálatunkat az a középosz- tály, mely a múltban nemzetiségünknek fő-fő fenntartója volt, amely vért és életet áldozott sok századon át országunk s alkotmányunk épségéért, amely jobban ragaszkodott faji érzéséhez minden más magasabb és alacsonyabb néposztálynál. Nem hiába nevezték el „a nemzet gerincétnek, mert a múltban csakugyan erőssége Széky Barnabás egy napon saroglyába tétette a rókatorkos bundáját, megírta testamentumát s odaállott a nagyasszony elé : — Megyek Pestre! A nagyasszony halotthalvány lett erre a kijelentésre. Még az aranykapcsos piros klárisgyöngysor is, amely olyan fiatallá tette a fehérhaju nagyasszonyt, elsapadt a nyakán. De aztán erőt vett magán, nem akart gyöngébb lenni, mint édes öreg hitestársa és csöndesen mondta: — Menj ! És amikor a kocsi, amikor az állomáshoz vitte Széky Barnabást, kirobogott az öreg kúria kőkapuján, a nagyasszony könyörgő hangon kiáltotta az ura után : — De ne bántsd azt a fiút! II. A pesti nagy bérház harmadik emeleti folyosóján Széky Barnabás keserves felfohászkodással csavargatta jobbra-balra kemény nyakát, hogy meglássa azt az ajtószámot, ahol a fia lakik. Végre ráakadt. Egy kicsit elfogultan, bizonyos szorongással ütötte meg a kilincset, de az ajtó zárva volt. Valaki belülről kinyitotta. Széky Barnabás zavartan hátrált meg. Egy fiatal leány állott előtte.
