Esztergom és Vidéke, 1913

1913 / 9. szám

Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 9. szám. Csütörtök, január 30. POUTmi és TRRSfíDfíLMILfíR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : ^ SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM $ TELEFON 21., $ HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ ♦ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI . ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. t FELELŐS SZERKESZTŐ: FOMUNKATARS: DK GRÓH JÓZSEF DR- KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Öröm az ürömben. Az ürömnek szinültig telt kelyhei után, melyeket az évek óta tartó politikai zűrzavar s az egyre jobban elmérgesedő pártos gyűlölködés nyújtott nemzetünk finomabb lelkű jobb­jainak, üdítő áldásképpen jött a múlt év vége felé az az ör­vendetes meglepetés, hogy né­pünk az 1911. éveleji nép- számlálás feldolgozott adatai szerint minden külső ellen­ségeinktől s a belső pártvil­longásoktól szenvedte csapá­sok dacára is, a Gondviselés kegyelme folytán az utolsó év­tizedben feltűnően megerősö­dött. A statisztika számrengete­gei mellett rendesen, közöm­bösen vagy kétkedve szokott elhaladni az emberek többsége. Száraz tudománynak is tartják, meg nem is nagyon hisznek neki. Még az újságok is megelég­szenek avval, hogy egy-két ér­dekesebb eredményét közzéte­szik s kicsinylő megjegyzések­kel rövidesen elintézik. Pedig a mélyebben járó elmék tisztában vannak vele: mennyire helytelen ez a sommás eljárás! A modern tudásnak, az újkori haladásnak kétségtelenül egyik legbiztosabb támasztéka és út­mutatója a statisztika. Mint minden emberi találmánynak, úgy ennek is vannak hibái és hiányai; de összefoglaló ered ményei mindamellett becses adalékai a mindenből okulni vágyó modern kulturtörekvé- seknek. Ily becses adalékok ránk nézve az 1911. év elején vég­zett népszámlálás feldolgozott s nemrég közzétett eredményei. Valóságos üdítő öröm a közel múlt és a jelen keserű üröm- kelyhei közepeit a nemzet jö­vőjén aggódó nemesebb lelkek- re nézve ! A napilapok, a pártindula­tok dúló zivatarában alig vet­tek róla valamelyes tudomást; de mi visszatérünk rájuk, mert oda akarjuk kiáltani a csügge- dőknek : Ne essetek kétségbe, térjen vissza munkás bizodal­matok, mert ime minden ellen­séges erőszakos megakasztás da­cára nemzetünk számban és erő­ben egyaránt gyarapodik! Igen, az 1911. éveleji népszámlálás bizton igazolja, hogy a ma­gyarság Sz. István birodalmá­ban mind belső terjeszkedő (pro- pagativ) erejénél .fogva, mind kultúrájának beolvasztó hatal­mával nagy arányokban fejlő­dik s mind jobban -eléri azt a számbeli túlsúlyt, mely álla­munk magyar nemzeti jellegé­hez okvetlenül szükséges. A magyar birodalomnak 20 millió 886 ezer lakosából immár 10 millió ö 0 ezer a magyar anyanyelvű. Akkora szám, amek­koráról néhány évtizeddel ez­előtt még álmodni sem igen mertünk! Az 1880. esztendő­ben még csak 6 millió 445 ezer volt a magyar anyanyel­vűek száma ; tehár 30 év alatt 3 millió 600 ezerrel, vagyis 559 %-kal szaporodtunk, mia­latt a hazai nem magyar ajkú­ak szaporodása csak 18 8 % volt. Látnivaló, hogy a magyar ajknak szaporodása 3 évtized alatt- éppen háromszor olyan erős volt, mint a nem magyar ajkn- aké. Mig 1880-ban csak 41'2 % volt magyar anyanyelvű az egész magyar birodalomban (a társországokat is beleértve !), addig 1910-ben már 48A % ; magában az anyaországban pe­dig ugyanazon idő alatt 46’6 °/o-ról 54-5 %-ra emelkedett. Jelenleg tehát ez egész magyar „Esztogom és Vidéke“ tárcája, Öreg cseléd. — Szegedi kép. — Valamikor a tanyában télen is eleven volt az élet, bár a télen a gazda a hosszú éjszakák és rövid, homályos nappalok elől a városba óvakodik. Kitekintés csak olykor van, ha a pincében a borokat át kell fej­teni, vagy ha a törkölypálinka főzése megindul. Az mindkettő fontos és érdemes dolog, gazda nélkül meg nem is történhet, de bizony máskor, téli időben heteken át sincs odakint mit keresni. De azért csak volt ott mozgás és élet, mert kint lakott Tóni, a kapás. Feleségestül, gyerekestül, lányostul. A cseléd olyankor éli világát, mi­kor nincsen munka, legfeljebb rőzse- apritás, a néhány jószág ellátása, meg tisztogatás és rendben tartása a holmiknak, hogyha már ilyen idő­ben a gazdaság nem szaporodik is, legalább ne pusztuljon. Azonfelül aztán leölik a malacot, ha van, mert ha nincs, akkor nem ölik le. Egy kis tort is szokás csapni. Másrészt ők elmennek másfelé torokra. Szomba­ton a lányok a szoknyákat vasalják, amiben vasárnap a csárdába mennek táncolni. A gyermek az iskolába jár; reggel elmegy, csak este ér haza, ebedet ott tarisznyazván mert távo- los kissé az iskola. Este hazajön s akkor olvas a könyvből. Az öreg ember életének egyedül a téli idők között mi haszna volna, s neki miben lehetne kedvtelése? Ha jól keressük, bizony semmiben sem lenne. Csak úgy busongna, lógna erre-arra, emlékezve a régi dolgok­ról, a taliánokról, kikkel hadakat foly­tatott régente s Venéciáról, melyben szolgálta a császárt, mikor még Ve- nécia a némethez volt tartozandó. De nem maradt mégsem egészen egyedül, mert történt, hogy tanyára kikerült a Palkó. Szerfölött sajátsá­gos életsorsu ember ez a Palkó. Va­laha kereskedő volt, jómódú bőrke­reskedő, amúgy származására nézve bolgár. Egy napon aztán tönkrement, a boltot be keílett csukni, s ő maga minden tartozását becsülettel megfi­zetni óhajtván, egy árva krajcár nem sok, de még annyi sem maradt a zsebében. Mindebbe egészen rendén belenyugodott és más foglalkozást -keresvén, beszegődött cselédnek. Olyan bizalmas mindenesnek a ház körül, aki rendben tartja az udvart, pincét és fáskamrát, ért a piacozás­hoz, tud almát árulni és megnyúzza a nyulat. Ilyen életben volt azután hosszú és sok esztendőkön átal, dol­gát mindig szorgosan és becsülettel vegezte, kedvetlenségek és régi em­lékek nem bántották; olykor beboro­zott s ilyenkor maga elé meredve a földre, gondolkozott és igen jóizű- ket nevetett hozzá. Csak későbben, amint öregedett kezdte gyötörni a bánat; ekkor történt meg vele, hogy a pálinkához folyamodott s utóbb teljesen rabja is lett. Már nem birt elmenni az utcán a pálinkásboltok előtt, hogy be ne térjen : húzta be­felé a pálinkáshordók szaga. Garasait arra áldozta, az étel nem kellett, a legjobb utón volt arra, hogy hama­rosan elpatkoljon bajában. Már hasz­nát se igen lehetett venni: ha kor­holták ? mennél jobban korholták, annál jobban nevetett. Az öreg cseléd megmentésére nem mutatkozott más mód, mint száműzni kellett a tanyára. Ott pá­linka nincs, ha van, lakat alatt van; hitelbe se lehet venni, pénz pedig a kezéhez nem jutott. Lehetett volna ugyan, hogy csakúgy belepusztul a méreg elvonásába, mint belepusztult volna magába a méregbe, de nem igy történt. Elszokott a pálinkától, beleszeretett a tanyai kút édes vi­zébe, lesoványodott csontjaira aprán­ként húst is szedett, s ma megint a régi, vidám, dolgos Palkó. A kúra teljesen bevált. Ekép egy7 helyett két öreg van a tanyában s egy szobában ketten igyen csak elférnek. Ők egymással szemben bizonyos kötelességeket vál­lalnak magukra, egyben bizonyos jo­gokat élveznek, mint ahogy ez dukál is. Meg van állapitva, hogy a szoba seprése, a lámpa tisztántartása mely napokon kire tartozik. E dolgokban igen szigorú rend van. Például Palkó a szakácsnő, ellenben az öreg Tóni a szobalány. Ez úgy értelmezendő, hogy Palkó főzi meg az ébédet, ellenben az asz­talt meg nem terítené magáért a ke­rek világért sem, miután az a Tóni dolga. Az ebédet egész rendben meg­főzi a szabadtüzes konyhán, s akkor Tónit felkeresi: — Kész az ebéd, igyekezzen te­ríteni. S a vén ember, aki valaha pie- montiakat és franciákat szedegetett a szuronya hegyére, siet villákat tisz­togatni az ebédhez,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom