Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 72. szám
1913. szeptember 14. ESZTERGOM és VIDÉKE. 5 Elmarad az ellenőrzési szemle. A honvéd és közös hadseregnél a tartalékos legénységnek ellenőrzési szemléje az idén is elmarad. A tiszti bemutatkozást azonban megtartják. Kirándulóhajó beszüntetése Esztergom és Budapest között. Az Első cs. és kir. szab. Dunagőz- hajózási Társaság kázli, hogy Budapest és Esztergom között vasárnap es ünnepnapokon az idei hajózási évadban nem indít többé kiránduló hajót. A budapest—esztergomi naponkénti helyi hajójáratot azonban további intézkedésig még fönntartja. A jegyzők illetményrendezése. Értesülésünk szerint Sándor János belügyminiszter az elmúlt héten meghozta a döntést a jegyzői kar illetményrendezését illetőleg. A javaslat kodifikálásával a törvénykészitő osztály már javában foglalkozik és kilátás van rá, hog3' a törvényjavaslat mar október hó folyamán a képviselőház asztalára kerül A javaslat tartalmáról ezidőszerint természetszerűleg semmi sem szivárgott ki a nyilvánosságba, miután az ilyen természetű törvénytervezetek az előkészítés stádiumában mindig a legnagyobb diszkrécióval kezeltetnek. Tanítók figyelmébe. Dr. Lám Károly ungvármegyei kir. s. tanfelügyelő (Ungvár) felkéri a vármegyénk területén állomásozó vagy nyugdíjas minőségben tartózkodó lanférfiakat, tanítónőket és óvónőket, hogy amennyiben a saját vitás ügyeikben keletkezett elvi jelentőségű kormányhatósági rendeletek, bírósági döntvények, esetleg jogerős közigazgatási bizottsági határozatok birtokában volnának, azokat ügyük történetének rövid ismertetése mellett címére megküldeni, illetőleg ha ilyen jogforrásokról csak tudomással is is bírnának, azokra a nevezettnek figyelmét további kutathatás céljából felhívni szíveskedjenek. A szóbavágó rendeletek, döntvények és határozatoknak gyűjteményes kiadása a tanügyi közigazgatás szempontjából nagy fontosságúnak ígérkezik. A tiszt urak vendégségben. Azon nevetségesen csekély összeget, melyet nagyobb katonai gyakorlatok, vagy átvonulások alkalmával a tiszti és közlegénységi elszállásolásért fizet a katonaszállásolási alap, az Esztergom városi és megyei vendéglősök ipartársulatának megkeresése folytán a legutóbbi törvényhatósági biz. ülésen némileg felemelték. Az erről szóló határozat szerint Esztergom városnak a szállodákban elszállásolt tisztek után a kincstári térítés beszámításával naponként, de 8 napon nem túl 2 kor., a magán házaknál elszállásolt tisztek után pedig naponként 80 fillért térit meg a katonabeszállásolási alap. Hajóvizsgálatok. A győrvárme- gyei tócsillagközi járás főszolgabirája az alispán utján megkereste a város és a többi dunamenti községek elöljáróságát, hogy a hatóságuk területén levő érdekeltekkel közöljék, miszerint a Gönyőn felállított hajóvizsgálati állomás az e célra felállított zászló val és jelzőtáblával ellátott ponton megkezd e működését. Ezen helyen tehát az összes vizi járművek, (a tutajok, dereglyék is) vizsgálat céljából megállni tartoznak. Amely vizi jármű ezen rendelet ellenére megállás nélkül tovább haladna, azt karhatalommal fogják feltartóztatni, vesztegzár alá helyezik és vezetője ellen szigorú büntetést alkalmaznak. Rózsaszínű plakát. A földmive- lésügyi miniszter egy uj rendelete értelmében ezentúl minden állatbetegséget, melyek nem külső behatások folytán jöttek létre, azonnal és szigorú büntetés terhe mellett tartoznak bejelenteni a tulajdonosok az elöljáróságnál. Ezen uj rendelet f évi október 1-én lép életbe. Esztergom város rendőrkapitánya ezen intézkedést rózsaszínű falragaszok utján tudatja a város közönségével. A tankötelesek összeírása. Véget értek a beiratások és most folyó hó 15-től kezdve három napon keresztül tart a még be nem Írott tankötelesek összeírása. E célból a polgár-- mester felhívta a város területén levő összes tanintézetek igazgatóit, hogy a már beirt tankötelesek jegyzékét utcák és házszámok szerint rendezve hivatalába terjesszék be. Mindazon 15 éven aluli fiú- és leánygyermekeket, kik e jegyzékből hiányoznak, (az iparostanulóknál a 15 éven felülieket is) az e célból kiküldött elemi iskolai tanítók összeirják és egyúttal felszólítják az illető gyermek gondviselőjét a gyermek haladéktalan behatására. Az elemi iskolákban a rendszeres tanítás tulajdonképpen csak ezután veheti kezdetét, mert, mint más évek tapasztalatai mutatják, ilyenkor 200—300-ra is tehető még azon tanköteles gyermekek száma, kiket a könnyelmű szülők eddig még be nem írattak. A végeladások alkonya. A kereskedelmi miniszter kimondotta, hogy a végeladás engedélyezése az iparhatóság diszkrecionális joga, melynek gyakorlását az esetben is megtagadhatja, ha a végeladás engedélyezése iránti kérelemben felhozottak a törvény követelményeinek — megfelelnek. Védekezzünk a kolera ellen. Az ázsiai kolera fellépése — mint egy szombaton erkezett távirat jelentette a vármegyeházán — Budapesten hivatalosan konstatáltatott s mivel városunk a fővárossal legélénkebb összeköttetésben van, nálunk is elérkezett ideje a legintenzivebb védekezésnek. Városunkban az alispán sürgős rendelete folytan el fognak tűnni az utcai tisztátlanságok, pocsolyák, szennyvizek és meg fognak jelenni a két év előttről félelmesen ismert sárga falragaszok, melyek a Dunaviz használatának eltiltását és a szükséges védekezési módozatokat fogják tartalmazni. A városi tanács tegnap tartott ülésén hosszan foglalkozott a védekezés mikéntjével és az alispáni leiratban foglalt óvintézkedések minden pontját részletesen megvitatta. Veszélyes életkor a gyermek fejlődésében az első életév, amikor a zsenge szervezet erősbitésének okszerű támogatására egy megfelelő tápszer szükséges és ebben a válsá gos időben minden anya a Nestlé- féle gyermeklisztet használja, mert jóizű, igen tápláló és könnyen emészthető. Próbadobozokat teljesen díjtalanul küld a Henri Nestlé cég, Wien, I., Biberstrasse. 43. Hamisított tej. A szombati hetipiacon Dr. Berényi Zsigmond kerületi orvos élelmiszer vizsgálat közben két helybeli tejárustól vett tejmintát, mivel árujokat gyanúsnak taláita. Az egyik minta vizezett tejet tartalmaz, a másik pedig rossz szagú romlott tejet, melyeket felküldtek a budapesti kémiai vegyvizsgáló állomásra. Az orvos a romlott tejet teljes meny- nyiségében a csa'ornába öntötte. Tízparancsolat fiatal asszonyok részére. Carmen Sylva, a koronás költőnő tízparancsolatokba foglalta össze azokat a szabályokat, amelyeknek betartásához a fiatal asszonyok boldogsága függ a házaséletben. Az érdekes tízparancsolat következőleg szól: 1. Sohse kezdj vitát férjeddel, de ha ez elkerülhetlenné vált, ne engedj mindaddig, mig nem győztél. A győzelmet pedig használd ki teljesen. 2. Ne feledkezzél meg sohasem arról, hogy gyarló ember, nem pedig Isten a férjed. Ne csodálkozzál tehát rajta, hogy neki is vannak gyöngéi. 3. Ne zaklasd a férjed minduntalan, hogy adjon pénzt, hanem igyekezz kijönni azzal, amit tőle a hét elején kapsz. 4. Ha azt látod, hogy férjednek tág szive van, jusson eszedbe, hogy gyomra is van. Elégítsd ki a gyomrát és akkor csakhamar a szivét is megnyered. 5. Olykor, olykor, de mégse nagyon gyakran tűrd el, hogy férjedé legyen az utolsó szó. Ez örömet fog neki szerezni anélkül, hogy neked károd lenne belőle. 6. Az újságban ne csak a szenzációkat olvasd el, hanem az egész lapot, mert öröme lesz belőle a férjednek, ha veled a napi eseményekről és a politikáról vitatkozhat. 7. Ne bántsd férjedet akkor sem, hogyha rád jött a duzzogás. 8. Bó kolj neki néha azzal, hogy mégis csak ő a legcsinosabb és legjobb nevelésű férj és sejtsed egyben, hogy te se vagy hiba nélkül. 9 Ha okos és agilis a férjed, légy jó pajtása, ha nehézkes, jó barátnője és tanácsadója. 10. Tiszteld az anyósodat, mert ne feledd, hogy férjed őt szerette, mielőtt téged szeretett. Árusitható-e a kénes gyufa. Egyes vidéki kereskedők még mindig nincsenek teljesen tisztában a fosz- foros gyufa eladását betiltó rendelettel. Sokan azt hiszik, hogy a kénes gyufát nem szabad árusitani, holott a vonatkozó rendelet csupán a fősz foros, tehát mérges anyagot tartalmazó gyújtó gyártását és eladását tiltja meg. A gyárak már az év eleje óta nem is készítenek foszforos gyújtót és igy a folyó évben szállított kénes gyújtó mind foszfor nélküli es igy méregmentes, aminek következtében akadálytalanul árusítható. Fontos tudni azt is, hogy a foszfor nélkül gyártott kénes gyufa külsőleg ugyanolyan, mint volt a foszforral készített. Külsőleg tehát a foszfor- nélküli méregmentes kénes gyújtó semmiben sem különbözik a másiktól. Hungária Cipőgyár R. T. fiókja ezelőtt Moskovits Farkas és Tarsa R. T. (Esztergom). Tisztelettel értesíti a t. vásárló közönséget, hogy az őszi cipők nagy választékban megérkeztek. Uj formák! ~ Uj árak ! Főispán helyett királyi polgár- mester. Az uj városi törvényt tudvalevőleg 1915 év elejére- fogják életbe léptetni. A belügyminisztériumban ezért folynak az előkészítés munkái és már őszre a ház elé kerül a törvényjavaslat. A most készülő tervezet egészen átalakítja az önálló törvényhatóságok adminisztrációjának szervezetet. Az uj törvény szerint a város közgyűlése a lakosság számának megfelelőleg legföljebb 1 20 tagból álhat. A bizottsági tagok felét az országgyűlési választók a város összes polgárainak sorából, a felét a legtöbb adófizetők sorából választják. A közgyűlés hatáskörét takszative sorolja fel a törvény. A közgyűlés elnöke a polgármester lenne, akit a közgyűlés a maga kebeléből hét évre választ, állásában a király erősiti meg. Helyettese az élethossziglan választandó alpolgármester. A javaslattal egyidejűleg életbe lép a városrendőrségek államosítása. E javaslattal Pekáry Ferenc dr. osztálytanácsos már elkészült s tudvalévőén ez az országot tizenegy főkapitányságra osztja fel. A búcsi orgazda. A lapunkban nemrégiben ismertetett és Liszi S. esztergomi szücsmester kárára elkövetett lopási ügyben, mint búcsi tudósítónk írja, a további nyomozást a bátorkeszi csendőrségnek két ügyes őrsvezetője, Fikner Mihály és Pethes Gábor ejtették meg Búcson igen szakavatott módon. Nevezett őrsvezetők szeptember 4.-én reggeli 8 órakor jelentek meg a községben s midőn az iroda felé tartottak, az egyik őrsvezető felismerte az orgazda fiát, kit az a gyanú terhelt, hogy az esztergomi rendőrség kiküldöttjei elől ő rejtette el a lopott sapkák egy részét. Az őrsvezetők a fiút azonnal a községházába hívták, hol déli 12 óráig vallatták. A fiú erősen tagadott, de az ügyes keresztkérdések következtében megzavarodott és végre vallani kezdett. A kérdések feltevésében nagy segítségére volt a csendőrségnek a község jegyzője, Azsaltovics Gyula, ki az előző nyomozás és a községi lakosság révén az ügynek olyan részleteit is ismerte már, melyről a csendőrségnek fogalma sem lehetett. Bevallott a fiú végre annyit, hogy még vannak náluk az esztergomi sapkákból, de hogy hol vannak azok elrejtve, arról tudni sem akart. Azon fenyegetésre, hogy a kazaljaikat azonnal széjjel hányatják, azon kijelentést tette, hogy el fogja hozni a sapkákat, csak eresszék őt haza. A csendőrség megindult a fiúval a lakásuk felé, de úgy intézték a dolgot, hogy az egyik őrsvezető a fiúval a lakás hátsó részén került be a kazlak közé, a másik pedig a községi jegyző és biró kíséretében az utcáról egyenesen a szobába ment s a fiú apját fogta vallatóra. Az apa, ki a fiú vallatása és vallomása felől mit sem tudott, nagy hangon tiltakozott a gyanúsítás ellen és erősen fogadkozottv hogy ő nem tolvaj, nem zsivány, de még csak nem is orgazda. A fiú pedig azalatt a szérűben arra kérte az őrsvezetőt, hogy engedje őt kissé félremenni halaszthatatlan dolga végzése céljából. Az őrsvezető a kérelemnek eleget tett, de néhány pillanat elteltével utána lépett s tetten- érte, midőn a kazal végéből gyorsan előhúzott, zsákba csomagolt 108 db. sapkát egy kisebb alomhalmaz alá nagy sietséggel iparkodott eltakarni. Mikor az apa meglátta fiát a másik csendőr kíséretében vállán a sapkás zsákkal előjönni a szérűből, teljesen megtört és mindent megvallott. Elismerésre méltó ügyességgel és körültekintéssel oldotta meg a két őrsvezető feladatát, mert ha az illetők csak kis időt nyerhettek volna is, a szérűs kertjük végén elterülő nádas iszapos sarában könnyű lett volna nekik a sapkákat eltüntetni. A búcsi nép még mindig élénken tárgyalja az esetet, melyhez hasonló már régen nem történt a nyugalmas kis község falai között. Tanuló felvétetik Laiszky János könyvkötészetében, Esztergom, Simor-utca