Esztergom és Vidéke, 1913

1913 / 6. szám

1913. január 19. ESZTERGOM és VIDÉKE. 5 polgármester, Bethlenfalvy Gyula cs. kir. kamarás, nyitrai honvédkerületi hadkiegészítő parancsnok és Pissuth Kálmán főszolgabíró küldettek ki. Az Esztergom, Bars és Hont megyék területén besorozottakból felülegként összesen 231 közös hadseregbeli és 78 honvéd újoncot választottak ki, kik közül az esztergomi járásból be­sorozottak közül 21 közös, 4 hon­véd, a párkányi járásbeliek közül 21 közös, 7 honvéd, az Esztergom városbeliek közül pedig 11 közös és 4 honvéd újoncot helyeztek póttar­talékba. Adomány Kossuth szoborra. Esztergom vármegye közönsége, a történeti nagy alakjainkat megillető kegyelet, s a nemzeti ideálok iránt való hazafias lelkesedéstől indíttatva a legutóbbi megyegyűlésen elhatá­rozta, hogy a Kolozsváron felállítandó Kossuth-szobor költségeihez hozzá­járulni óhajt, s ezen célra anyagi vi­szonyaihoz mérten az 1913. évi ren­delkezési alap terhére 25 kor. ado­mányt szavazott meg. Pártütők. Kisfaludy Károlynak eme örökszép népszínművét fogja ma este 8 órakor előadni az Eszter- gom-Szenttamás- és Vízivárosi Kath Polgári Kör a Fürdő szálloda nagy­termében. A gondosan összeállított műkedvelői gárda mindent elkövet, hogy a mai estély is a régi hagyo­mányos sikerek jegyeben folyjon le. Aki jól akar mulatni, az jöjjön el a mulatságra és nem fogja sajnálni azt a pénzt, amit az egy kor. személy, vagy a két korona családi jegy árában el fog költeni. Húshagyó. Évek óta szokása az „Esztergomi Polgári Egyesület“- nek, hogy húshagyó kedden vidám estély keretében búcsúzik a farsang­tól. Ez idén is a szokásos farsang­záró estélyt húshagyó kedden, vagyis február 4-én tartja meg az egyesület. Sikerének csalhatatlan biztosítéka, hogy a műsort ezidén is Taky Gyula karnagy állítja egybe a helybeli leg­kiválóbb műkedvelők bevonásával, Meghalt a „halálmadár.“ Klotz bácsira már az esztergomi idős em­berek is úgy emlékeznek, mint a gyászhirek tipikus megjelentjére. Mikor magára vette az „entreprise“ egyenruhát és fekete szallagját, hóna alá csapta a gyászjelentéseket és nyakába vette a várost, harangozás nélkül is tudhatta mindenki, hogy nagy halott van. Jár a „halálmadár“ mondották szerte és csakhamar száj- ról-szájra járt a neve a sorainkból elköltözöttnek. Most Klotz bácsit is utolérte a végzet. Nem tudjuk, hogy az ő halála alkalmából felveszi-e va­laki a fehérsujtásos egyenruhát, mely senkin sem állott jobban, mint az ő fehérszakálas kicsiny alakján, de megérdemli, hogy most az ő nevét vigye szerte a fagyos téli le­vegő, emlékeztetve mindenkit a kér­lelhetetlen múlandóságra: Elmúlik minden, előbb-utóbb mindenki meg­hal, lám, meghalt még Klotz bácsi is! Adóügyi bizottság megalakí­tása. Esztergom vármegye közigaz­gatási bizottsága legutóbbi ülésén a budapestvidéki m. kir. pénzügyigaz­gatóság előterjesztése alapján az ujonan szervezendő adóügyi bizott­ság megalakítását is eszközölte. Az 1909. évi XI. t. ez. a felebbviteli jogkört a közigazgatási bizottságnak egy ujonan szervezett albizottságára, a közigazgatási bizottság adóügyi bizottságára ruházta át. Tekintettel arra, hogy a szóbanforgó törvény már 1913. évi január hó 1-ével életbe lépett, s igy az adóügyi bi­zottságnak 1913. év tartamára leendő megalakítása időszerűvé vált, a köz- igazgatási bizottság az 1909. évi XI. t. ez. értelmében megalakítandó adóügyi bizottság kebeléből s válasz­tott tagjai sorából rendes tagokul : Dr. Fehér Gyula, Bleszl Ferenc, Dr. Wipplinger Ödön és Etter Gyula. Póttagokul pedig Mátéffy Viktor és Mattyasóvszky Lajos bizotsági tagokat küldötte ki s erről a budapestvidéki m. kir. pénzügyigazgatóságot hatá- rozatilag is értesítette. Barlangkutatás. Dömösről írják: Barlangkutatás volt Pilismaróton. ahol egy geológus ásatott a Klapecbarlang- ban és az Ördög tanyán. Az Orszá­gos Régészeti és Embertani Társaság utalványozta ki a kutatások költsé­gét. A tudományos szakismertetése­ket mi is napirendre hozzuk nem­sokára. „Városok Lapja“ a rendőrka­pitány ügyéről. A magyar városok leghivatottabb és legtekintélyesebb orgánuma, a „Városok Lapja“ leg­utóbbi számában közölvén az isme­retes Unger-féle esetet, ahhoz a kö­vetkező megjegyzést fűzi: „A köz­igazgatási hatóságok fegyelmi Ítéle­teiben tehát ennyire lehet bízni! Ez az esztergomi példa csak megerősíti azt a régi álláspontunkat, hogy a fegyelmi ügyeket a független köz- igazgatási bíróságra kell bízni.“ Elkezelt lábak. A minapában levélbelileg értesítették a dorogi csen­dőrséget, hogy Ország István tokodi lakosnál két darab vaságy láb van, amely a bányatalepről való. A csen­dőrség házkutatást tartott Ország István lakásán, amidőn Ország Ist­vánná elő is adta a kérdéses lába­kat az ágyából, hol eldugva voltak azok. A lábak értéke 40 korona. A nyomozás során még Túrái Sándor- nénál is talábak hasonlólag két darab lábat. A két delikvens asszony azt vallotta, hogy ő nekik még nyá­ron a bánya telepen lakó Maszaro- vics Lajosné, aki azóta Csornára ment lakni, napszámbér fejében adta és annak lopott voltáról mit se tud­tak. Maszarovicsné ellen lopás, mig Országné és Turainé ellen orgazda­ság cimén indult meg a bünfenyitő eljárás. Megvert vendég. Ernszt István bajóti vendéglős ellen Gasparek Já­nos bajóti czipészmester könnyű testi és becsületsértés miatt a bíró­ságnál feljelentést tett, mivel őt a nevezett vendéglős minden ok nél­kül előzékeny kiszolgálás helyett kétszer pofon ütötte, sőt még ezen felül földhöz is teremtette alaposan, minek folytán nagyot hall a jobb fülére, mig balkarjában nagyfokú szaggatást érez. A harcias vendég­lős ellen a vizsgálat folyamatba té­tetett. Uj vasút a szomszédban. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter, a garamvölgyi cukorgyár részvény- társaságnak Oroszka, Garamlekér, Garamdamásd, Garamvezekény, Zse- liz, Nyír, Tergenye, Nagypeszek és Garamsalló községek határában ter­vezett, keskeny nyomtávú, gőzüzemű gazdasági vasúthálózat létesítésére az engedelmet megadta. A kereskedelmi miniszter a vasút közigazgatási bejá­rását Török László dr. miniszteri tit­kár vezetése alatt elrendelte és az eljárás e hó 9-ik napján meg is kez­dődött. Jégpálya megnyitás. Az esz­tergomi torna egyesület szigeti kerti műjégpályája megnyílott Elmentek nyulászni. Érdekes nagyszabású körvadászat volt Búcson f. hó 14-én, mint levelezőnk írja. A vadásztársaság tagjai gazdag zsák­mányra tettek szert, de mint ilyenkor megtörténik, megesett, hogy a kör­ből néhány megsebzett nyúl kisza­badult és amennyire tőle telhetett, vitte az irháját minél távolabb a gyilkos fegyverektől. A menekülő állatokat azonban észrevette öt búcsi ember, névszerint Pap János, Varga András, ifj. Pap József, Hizsó József és Vasas Mihály, kik a náluk lévő botokkal és néhány kutyával a kiszabadult nyulak után vetették magukat. Es most, akárcsak a mozi humoros képein, megkezdő­dött a kergetés árkon bokron ke­resztül. Egyszerre csak csoda tör­tént. A lihegve' kergetőkből olyan jámbor sétálók lettek, mintha soha életükben egyebet sem tettek volna, mint korzőztak a búcsi fagyon. A titok azonban hamarosan kiderült. A csendőrjárőr jött szembe velük. Az élesszemü csendőrök a jámbor arcnak, sétának nem ültek föl, és a négy atyafitól elvették a botokat, hogy a vígan elillant nyulaknak még avval se üthessék nyomát, őket ma­gukat pedig vadászati kihágás miatt feljelentették a főszplgabiróságon. Kis világjárók. Csütörtökön este két kis kalandort tartóztatott le váro­sunkban a rendőrség. Pillér Jenő és Kis István palotaujfalusi 12 éves isko­lás gyermekek ezek, kik elegendő pénzzel ellátva magukat, f. hó 14-én nekiindultak a világnak. Egyelőre Po- zsonyig szándékoztak utazni, de vá­rosunkban a rendőrség feltartóztatta őket utjokban. A rendőrségen, hol saját érdekükben egyelőre fogva tart­ják őket, fiatal korukhoz képest ki­hívó magaviseletét tanúsítottak, úgy hogy többszörös rendreutasításban is részesültek. A gyermekek szülei is élnek, az egyiké cipész, a másiké vasutas Palotaujfalun, kik bizonyára örömmel vették a rendőrség távira­tát, hogy nyomtalanul eltűnt gyer­mekeik végre megkerültek. Példás büntetés. Szombaton Tornóczi Ernő, az országos kémiai intézet vegyésze városunkban tartóz­kodott a piacon árult tejtermékek megvizsgálására. 11 tejárustól vett mintát vizsgálata közben, kiknek árui gyanúsak voltak. A mintákat az orsz. kémiai intézet veszi vizsgálat alá. Tornóczi vizsgálata közben történt, hogy Bodonics Julianna esztergomi tejárusnő tudva, hogy úgyis megál­lapítják, hogy hamisított tejet árul, önként beismerte áruja hamis voltát. Csányi József rendőrfogalmazó, mivel a nevezett árusnő már több ízben meg lett fenyítve tejhamisitás miatt, Bodonics Máriát megrögzött élelmi- szerhamisitásért 60<Xkorona pénzbün­tetésre ítélte. A megérdemelt szigorú büntetés minden bizonnyal hozzá fog járulni a hatóság azon üdvös törek­vésének megvalósulásához, hogy pia­cunkon ne legyen többé hamisított élelmiszer. Bosszúálló munkás. A nyerges- ujfalusi csendőrség jelentést tett a bíróságnál, hogy Bodri János 29. éves bajóti bányamunkás, aki már egy ízben büntetve is volt, az elmúlt napokban a berseki cementkőbányá­ban, amely Lábatlan község hatá­rában fekszik, Bundschuh József Iá- batlani szállítási vállalkozót és munka­felügyelőt bosszúból, mivel ez őt a munkából elbocsátotta, kikapva a vállalkozó kezéből a botját, avval háromszor fejbe vágta. A bosszúálló Bodrit majd a bíróság fogja kérdőre vonni az elkövetett bűncselekmény miatt. Szerkesztői üzenetek. L. S. Libád. Mihamarabb jön. Fehér Virág Esztergom. Egy kis türelmet kérünk. — T. E. Bá- torkeszi. Közölni fogjuk, de csak egy kis idő múlva. Az önvád jajszavát (3 S S S S 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 halljuk napról napra számtalan változatban. Különösen fájdalma­san hangzik akkor, amikor idült bajok fölébresztik az emberben azt a tudatot, hogy könnyen se­gíthetett volna magán, ha idejé­ben tett volna valamit a baj el­len. Ez mindenekelőtt az elha­nyagolt hurutra nézve áll. A ki friss hurutja ellen azonnal hasz­nai Fay-féle valódi sodenit, an­nak a hurutja nem lesz króni­kus. De krónikus hurut ellen is használ Fay valódi sodenije, a melyet nem lehet eléggé ajánla­ni. Kérjen azonban nyomatéko­san Fay-félét és utánzatokat uta- sitson vissza. ' 3. A FARSANGI IDŐRE ■ ajánlom a b. közönségnek B állandóan készletben tartott g mindenféle francia és olasz metszett virágokat. Ug3r rendelés után Ízléses stílusban készítek menyasz- szonyi- koszorúslány- és báli­csokrokat. Nagy választék virágzó és zöld cserép­növényekben a legolcsóbb árig A b. közönségnek szives pártfogását kérve maradok kiváló tisztelettel SZIKLAI ÖDÖN kereskedő- és tájkertész, Esztergom, Lörinc-utca a Korona kávéház- zal szemben. Sürgönyeim: Sziklai Esztergom. (Emeli az étvágyat, elősegíti az emésztést, megszün­teti a gyöngeséget, vérszegénységet, sápkórt és erősiti az idegeket. (Ellentállóvá teszi a testet. (Az orvosoktól mint legkiválóbb szer elismerve. Ára K 4.— Gyógyszertárban kapható Főlerakat: Török József gyógyszertárában Budapest VI., Király-utca 12. szám

Next

/
Oldalképek
Tartalom