Esztergom és Vidéke, 1913

1913 / 53. szám

Esztergom, 1913.

XXXV. évfolyam. 53. szám.

Vasárnap, július 6.

FOLUmiés TfíRSRDRLMILRR

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : 4

SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM $

TELEFON 21., I

HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ 4

KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI 7

ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. t

4

FELELŐS SZERKESZTŐ : FŐMUNKATÁRS :

DR GRÓH JÓZSEF DR KÖRÖSY LÁSZLÓ

LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ

LAISZKY JÁNOS.

MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

KIS

f

*

4

t

I

4

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K

NEGYEDÉVRE 3 K

EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILL.ÉR.

HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA.

*

Pályaválasztás.

Ilyentájt egy csomó diák kiveszi részét az isteni szabadságból, mert a tizhónapi iskolaesztendőt felváltotta a nagy vakáció, mellyel megszűnt minden izgalom, tanulás, fegyelem, félelem és sok egyéb, ami a fiatalságot a zabolázatlanságában korlátozza. Igen, a nagy szünidő a legboldogabb időszaka az ifjúságnak, legkivált azoknak, kik lelkiismeretesen fogták fel hivatásukat, kötelességtudóan megfeleltek az iskola-kivánta követelményeknek, tanultak, pontosan végezték el a rájuk rótt feladatot és nem tunyaskodtak. Megérdemli a szorgalmas és hivatását szem előtt tartó diák a vakációt, amikor a kellemeset a hasznossal egybekapcsolhatja. Pihen, üdül; a test fejlesztése mellett azonban a szellem megfelelő fejlesztéséről sem feledkezik meg. Játszás, tornázás, úszás egyrészt jó, tudást, értelmet növelő könyvek olvasása másrészt kell, hogy alkossák a diák napi programmját. A rest, lomha tanulónak viszont vagy pótolnia kell az elmulasztottakat, mert egyik vagy másik tárgyból ismétlő vizsgálatot kell tennie és igy a szép vakáció helyeit a kínos tanulással kell idejének legnagyobb részét eltöltenie.

Nálunk régi betegség az ur- hatnámság; itt mindenki (még a kevésbbé tehetősek is) urat, diplomás embert akar a fiából nevelni, még akkor is, ha a gyereknek erre a legcsekélyebb hajlandósága nincs. Aki az iskolaéveket nem fordítja a komoly tanulásra, aki a későbbi években is, midőn mar dönteni kell a pályát illetőleg, nem tanul, immel-ámmal forgatja a könyveket és csak nógatásra, unszolásra tesz eleget feladatának és aki végül megbukik, — az ilyen fiút kár továbbra is kényszeríteni a tanulásra, mikor már elérte azt a kort, hogy vagy a középiskolák felsőbb osztályaiba kerül, vagy ipari pályára lép. Fa nincs kedve, tehetsége és hajlama a továbbtanuláshoz, kár az oly szülőnek áldozatokat hozni érette, sőt még annak a szülőnek se kell a továbbtanulás mellett kardoskodnia, kinek módjáoan van a. tanítás. IiioZ amúgy is még mindig elég nagy számmal vannak a diploma után törtetők, még mindig tultengés van a lateiner pályákra vágyok terén. Pedig elég szomorú statisztikák regélnek arról, hogy hány ügyvéd, orvos, tanár stb. nyomorog, nem jut kenyérhez, álláshoz és kénytelen végül a rengeteg tanulásra szánt idejét

más foglalkozással felcserélni, ha nem akarja szaporítani a koldusok, vagy kegyelemkenyéren élők számát.

Hisz már olyan korban élünk, mikor túl kellene tenni magunkat az előítéleten, mikor a munka, a tisztességes, becsületes munka nem szégyen, mikor már nem lenézett az iparos, a kereskedő, sőt ebben a korban nagy szükség van kiváló iparosokra és ügyes kereskedőkre. A kereskedői és ipari pálya igen nagy tekintélynek örvend a külföldön és elsőrendű emberek állanak nagy kereskedelmi és ipari vállalatok élén. Van tekintélyük, befolyásuk és vagyonuk, amit talán a lateiner pályán soha se értek volna el. Végre is meg kell tanulnunk azt, hogy az egész ország nem állhat csupa diplomás emberből és inig nem lesznek nagy számmal kiváló

„Esztogom és Vidéke“ tárcája,

Túl a Dunán.

Másik parton kéklő Hegyek közé vágyom Ott már az én lelkem Oda száll az álmom,

Vidám madárdalos,

Árnyas kis berekbe,

Ahol a házuk van,

Kiserdő szélébe.

Ott lakik a nyugtom Édes megrablója,

,Kis babának“ hivott Aranyos kis lányka.

Olyan szép a lelke Mint a fehér rózsa Ő a fehér álmok Csendes- álmodója.

Azóta, bogy láttam Nála van a lelkem,

Áldom a jó Istent,

Hogy őt megismertem.

B. D.

Érdekes egyptomi mese.

Ismerteti: Dr Kőrösy László.

Ha mindjárt hatezer esztendős is, azért ma is tanulságos és érdekes.

Az ősi mesét papiruszra írták és innen fejtegették először is az angolok és a franciák.

Az olvasó talál benne olyan vo natkozást, mely Putifárné kalandjára emlékeztet. De megismerkedik egyúttal az ősi egyptomiak leikével is.

Szorul szóra így van :

— Volt egyszer két testvér. Az idősebbik Anepu, a fiatalabbik Szatu. Az idősebbik volt az úr a háznál, mert nemsokára megházasodott és úgy tartotta magánál ifjú öcscsét, mintha csak saját fia lett volna.

Szatu a nyájat őrizte, a földet művelte. Es minden gyarapodott az ő keze alatt.

Mikor hazatért, a legjobb takarmányt hozta a birkáknak, azután maga is leült bátyja és sógorasszonya társaságában az estebédhez.

Plajnalban pedig kiterelte a csordát a legelőre. Kedves állatai mindig megmutatták neki, hogy milyen növényeket szeretnek. Mert értett a nyelvükön. Mikor megint haza kerültek az istállóba, a jászol már teli

volt azokkal a növényekkel, melyeket a jószágok leginkább kedveltek.

Az állatok persze nagyon szépek voltak és megsokasodtak Szatu keze alatt.

Mikor a szent folyó árvize apadóban volt, akkor imígy szólt az idősebbik :

Fogjuk be', testvér, az igás barmot és lássunk munkához, mert a szántóföld már szikkadni kezd és minden jóra fordul.

És megművelték a szántóföldet és örvendeztek munkájuk sikerén.

Mikor már jó ideig dolgoztak a földeken az idősebbik testvér hazaküldte az ifjabbat, hogy hozzon vetőmagot.

Az ifjú a sógornőt éppen akkor látta meg, mikor a haját fonta. Szóla hozzá :

— Akarsz-e gabonát adni ?

A fiatal asszony feleié :

— Menj a csűrbe és végy magadnak annyit, a mennyire szükséged van, mert az én hajam föl- bomlanék útközben.

Az ifjú nagy edényt mert teli gabonával és tovább akart menni.

Fűkkor ezt mondá az asszony :

— Öt mérő gabona van a válla- don. Milyen erős is vagy te !

És alig győzött betelni az izmos legény vágyakozó nézésével.

Aztán sóvárogva mondá :

— Gyere be hozzám egy édes órára. Te vagy az én kedvesem. Ünneplő ruhámat már magamra öltöttem.

Az ifjú erre olyan haragos lett, mint a párduc, mikor a gyalázatos szókat hallá. Az asszony pedig megijedt. És a legény igy beszéle:

— Mindig anyámnak tartottalak. Bátyámat, a te uradat édes apám gyanánt tiszteltem. Nem bírok elkövetni ilyen szörnyű bűnt. Parancsolj inkább olyasmit, a mit teljesíthetek. Hanem azért nem árulok el semmit. És kérlek, ezentúl ne essék több szó erről az esetről.

Ekkor Szatu kiment a vetőmaggal a szántóföldre, a hol bátyjával találkozott. És elvégezték rendesen a munkát.

Naphunytával az idősebbik testvér hazament, a fiatalabbik pedig a birkákat terelte hazafelé.

Az asszony azonban nagyon nyugtalankodott. Össze-vissza kószálta a ruháit, mintha erőszakot szenvedett volna.

És mikor az ura a szobába lécsakugyan meghalt volna. Nem ön-