Esztergom és Vidéke, 1913

1913 / 50. szám

Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 50. szám. Csütörtök, június 26. POUTI HR lés TRRSRDFILMILRP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : ♦ SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM $ TELEFON 21., $ HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ * KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI , ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. t Iparosok nevelése. Lélekemelő ünnepségnek voltunk tanúi vasárnap délután a Kath Legényegyletben: a Ta- noncotthon (helyes magyarság­gal talán inkább: Inasotthon v. Iparostanulóotthon !) hivatalos megnyitásának. Varosunk a Le­gényegylet vezetőségének, külö­nösen pedig Mátéffy plébános és Magyary L. ipartestületi el­nök uraknak buzgó kodása foly­tan egy olyan kulturális intéz­ménnyel gazdagodott, mely hi­vatva van arra, hogy iparosa­inknak eddig több tekintetben hibás és hiányos nevelését he­lyesirányba terelje. Azok a szép és tartalmas megnyitó beszédek melyeket az ünnepségen Ma­gyary elnöknek és Andor pre- látusnak ajkáról hallottunk, gyö­nyörű távlatokat nyitottak meg előttünk az új intézmény nagyra­FELELŐS SZERKESZTŐ : FÖMUNKATÁRS : * DK GRÓH JÓZSEF DR KŐRÖSY LÁSZLÓ $ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ \ LAISZKY JÁNOS. $ MEGJELENIK: MINDEN VAfÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ~ ~ ~ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ hivatottságát illetőleg. A herceg- prímás úr ő főméltóságának er­kölcsi és anyagi támogatást biztositó felszólalása pedig erős reményt keltett bennünk arra nézve, hogy Esztergom iparos­ságának nevelése az Inasotthon megteremtésével olyan lépést tett előre, amely kiszámíthatatlan hasznot fog hajtani mind magá­nak az iparosságnak, mind a város kultúrájának. Minden valamicskét tanult ember tisztában van vele, hogy iparosaink nevelése Magyaror­szágon egész a legújabbi időkig fölötte fogyatékos, majdnem semmis volt. Értsük meg jől egymást! Nem a tanításról, nem a szakbeli kiképzésről, hanem a szivképzésről s — ami ezzel velejár — a tisztaság, rend, pon­tosság stb. erények útjára való tervszerű rávezetésről van szó! Bátran kimondhatjuk, hogy ez irányban nemcsak Esztergom­ban, hanem egyátalán egész Magyarországon alig történt még valami. Az inasok nevelése — vall­juk meg — mind ez ideig tel­jesen patriarkális módon folyt nálunk. Azaz tulajdonképpen sehogyan se, mert összevissza minden rendtartás és ellenőrzés nélkül folyt! Az inasok, külö­nösen a szegényebb s alsóbb iparágakat tanuló inasok való­ságos páriái: megvetettjei voltak az emberi társadalomnak. Mint a népi szójárás mondja: csak a jó Isten törődött velük! Fogya­tékos és egészségtelen táplálko­zás, szutykos és lompos öltözék, rendes ágy helyett gondozatlan, piszkos vacok, a mesterségi teendők mellett a legalparibb házi munkák végzése: ezek voltak az ősi magyar inasneve­lés módjai-eszközei. S ami ELŐFIZETÉSI ARAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. : V • hiány még maradt mellettük, azt bőven pótolták a „majsztram“ és „majsztramné“ gorombasá­gai, szidalmai, meg az ütlegek : a magyar inasok „mindennapi kenyere“. Voltak természetesen kivételek is, mert hiszen minden időben találkoztak egyesek, kiket az Úristen jobb, emberibb szív­vel áldott volt meg; de — mi tűrés-tagadás! — a mesterek nagy többségének bizony az volt régebben az inasnevelő jel­szava: „Én is szenvedtem inas koromban, hadd szenvedjen ez a kölyök is!“ Hány mesterem­ber akadna csak Esztergomban is, aki inaskorára visszaemlé­kezve szomorúan igazolhatná állításomat, aki saját tapasztala­taival erősíthetné annak a régi példaszónak igazságát, hogy — „nincs keserűbb kenyér az inas­kenyérnél.“ Ilyetén megrögzött balfelfo­„Eszfeeftjom es Vidéke“ tárcája, Hadgyakorlaton. Manőverre készültünk. A hornista szomorúan fújta utolsó este acappenat- reichot, mert neki el kellett masíroz­nia Losoncz városából, mialatt az ő Katáját más veszi majd pártfogás alá. A kaszárnya udvarán szokatlan csend van. Az ezredes szigorúan meghagyta, hogy a legénység már kilenc óra előtt feküdjék le, mert a másnapi abmarsch nagy übunggal lesz egybekötve. A kantinban még egy két zupás őrmester szürcsöli az árpalet az ott levő reg­ruta altisztek jóvoltából, amiért az­tán egyet-mást elmondanak nekik a manőver rejtelmes világából. Azon­ban a cappenstreich utolsó akkord­jai zendülnek meg, amely távozásra készteti őket is. Ekkorra már a ka­szárnya hatalmas vaskapui is bezá­rulnak és a teljes csendet csak a schnárpost egyhangú topogásai za­varják meg. * Másnap már hajnalhasadtakor éb­ren voltam és a kaszárnyába készül­tem. Szegény jó anyám, az Isten soká éltesse, szobámnál várt reám. Még egyszer lelkemre kötötte, hogy vigyázzak az egészségemre, ne igyák vizet, ha melegem lesz stb. e fajta jó tanácsot osztogatott. Megnyugtat­tam. Sohse féljen édes anyám : van nekem, hála Istennek, elegendő eszem, nem maradok én sehol az ecetes hordóban. Ő azonban még sem vigasztalódott meg, féltett a há­rom hétig tartó gyalogolástól. Elbúcsúztam tőle, gyorsított lép­tekkel igyekeztem a kaszárnyába. Ott már nagy volt az élénkség. Az óriási udvar tele volt katonákkal. A százféle ruházatú rezervisták kalei- doszkopszerü képet varázsoltak a nézők elé, a kantinból szinte özön­löttek ki a bakák, szalonnát, pálin­kás bütyköst, vagy feher cipót szo­rongatva kezükben. Az udvaron levő egyetlen kútnál pláne majd agyon- lapitották egymást. Kezükben az is­mert pléh kulaccsal nyomultak előre. Mindegyik első akart lenni, friss vízre van szükségük, nagy az út, nagy lesz a fáradság. — Szegény baka! — kevés terhet cipel a vállán, mellére egy nehéz kulacsot is kell akasztania, mely aztán menésközben bizony nem kíméli : üti-veri a mellét, úgyhogy nagyböjtkor a legigazibb zsidó sem teszi különben. A meg­szokott látványt figyelmen kívül hagy­va, századomhoz siettem. Szaka­szomba érve, a legénységet már so­rakozva találtam. Még maradt időm őket megvizitálni, mert megérkezett kapitányunk. — Kapitány ur, jelentem alásan minden rendben van, volt az én sablonszerű jelentésem. — Ausrücken ! — hangzik né­hány perc múlva a kapitány büszke parancsa. Nagy sürgés forgás támad erre. Mindenki a maga szakaszába siet. Magára veszi a brodzsákot, ku­lacsot, borjút és fegyvert; meg-meg rázza vállán a terhet, aztán kiáll a sorba. A szakaszvezető figyelmesen megvizsgál minden katonai, vájjon tisztán öltözött-e ; egyiken-másikon igazit egyet, azután az udvarra ve­zeti őket, ahol ugyanily eljárás mel­lett szakaszonkint gyülekeznek a többi századok is. Alig telik bele egy negyed óra, az ezred együtt van az udvarban. Legutóbb érkezik a katonabanda. Ennek Iámra szinte felpezsdül a vére a katonáknak. Mindmegannyi moz­golódik csak az utolsó század áll lehorgasztott fővel. Hozzájuk már nem fog elhalatszani a zene. — Gewehr heraus ? — kiáltja el magát most a schnárpost. Az ezre­des jött. A kapitányok haptákba ko- mandirozták a századjukat és jelen­tést tesznek a megérkezett ezredes­nek, hány ember vonult ki, hány marad itthon és köztük hány a ma­ródi. Az ezredes rövid szemlét tart a katonák fölött, majd besprehungra hívja össze a tiszteket, kiknek az aznapi gyakorlat lényegét is elmondja, azután imára rendeli az ezredet. — Zum Gebet ! — rivaltnak a parancs­nokok, mire a katonaság letérdel, s ezalatt a katonazene a Gotterhalie-t játsza. Majd ismét komandó : —Vom Gebet ! A katonák egyszerre felug­ranak térdelő helyzetükből. Most meg­indul az ezred, élén a katonabandával. * Aznap csak rimaszombatig kellett gyalogolnunk, de közben egy formá­lis ütközettel kellet megmérkőznünk. Nyolc óra körül pihenőt tartottunk egy közeli faluban. Itt megkezdettük a csatározás előmunkálatait Rima­szombat felé, honnan az ellenséget vártuk, minden irányban előőrsök küldettek ki, a csapat — igy bizto­sítva magát — rendes menetben előre­nyomult. Én szakaszommal egy jobb­oldali előőrsöt képeztem és embere­immel az országuttal párhuzamos vonalban elterülő erdőségben ha­ladtam előre. Felórát mehettünk az erdőben, mikor egy előre küldött emberem jelenti, hogy a már lát­ható tisztáson a messzeségben ellen­séges katonákat lát. Megállottunk,

Next

/
Oldalképek
Tartalom