Esztergom és Vidéke, 1913

1913 / 35. szám

Esztergom, 1913.

XXXV. évfolyam. 35. szám.

Vasárnap, május 4.

POUT! HR lés TRR5RDRLMILRR

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : i

SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM $

TELEFON 21., $

HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ *

KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI T

ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. t

FELELŐS SZERKESZTŐ : FŐMUNKATÁRS:

DR GRÓH JÓZSEF DR KŐRÖSY LÁSZLÓ

LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ

LAISZKY JÁNOS.

MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

$

i

f

i

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K

NEGYEDÉVRE 3 K

EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR.

HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA.

Magyar turisztika.

Contraria iuxta se posita magis elucescunt, — mondja a latin példabeszéd. Ellentétek egymás mellé helyezve jobban szembetűnnek. Mily nagy igazságot tartalmaz ez a régi bölcs mondás, nyomban át fogjuk látni, mihelyt egybevetést teszünk a külföldi — mondjuk: ausztriai — és a magyar turisztika között.

Ott az Istenadta természet kultiválásának szembeötlő jelei lépten-nyomon: itt csupán hely lyel-közzel s jobbadán idegen (német) lakosságú vidékeken. Olt el nem téveszthető útjelzés, rendes távolságmutató táblák, jo utak, kényelmes padok és menedékházak, s mindez — sértetlen állapotban. Itt esőtől lemosott, könnyen félrevezető útjelzés, megcsonkított v. ellopott jelzőtáblák, gondozatlan utak, összevisszafaragott és ki- döntött padok, semmi vagy rozoga menedékházak.

Mi tagadás benne : vigasztalan ez az egybevetés ránk nézve, de az eredménye tiszta igazság ! Pedig a fejlett turisztika minden bizonnyal egyik jele valamely ország művelődésben előhaladottságának. Nálunk csak a nyugati határszéli városoknak: Pozsonynak, Sopronnak, Kőszegnek, azután a budai hegyvidéknek, a Magas Tátrának s a szászok lakta erdélyi városoknak van fejlettebb turisztikája; az ország többi helyein (egy-két felső vidéki várost leszámítva) ma még csecsemő korát éli a nemes turistaság.

Általános a panasz lapjainkban és társasköreinkben, hogy mig a nyugati országok

nyári hónapokban csakúgy hemzsegnek az idegen turistáktól, addig a mi természeti kincsekben páratlanul gazdag földünket vajmi kevés idegen keresi fel évről-évre. Sokaknak nem megy a fejébe gyér idegenforgalmunk, holott nagyon egyszerű és világos az oka: turisztikánk fejletlensége. Az idegenek azokat a helyeket keresik fel, a hol könnyen és biztosan eligazodnak, ahol jó utakat s kényelmes olcsó szállókat tatainak. Mindaddig tehát, ^mig ezek és hasonló turisztikai kellékek nélkül szűkölködik Magyarország, nem lehet reménységünk a nagyobb idegenforgalomra. S ez annál fájóbban érinthet bennünket, mennél ismertebb előttünk, mily óriási összegeket vesz be a szomszédos Ausztria az idegenforgalomból.

Nem győzök eléggé boszan- kodni, valahányszor intelligens úri köreink beszédében a turisztikát kicsinylő szellemtelen megjegyzéseket kell hallanom. Hogy az nem való magyar embernek ! Hogy a magyar ember a hegyet csak messziről szereti nézni ! Hogy csak rossz gyomruak lesznek turistákká! Hogy a sok hegymászás gyerekessé teszi az embert ! Hogy így — hogy amúgy! Ilyen fonák logikával azt is ki lehetne hozni, hogy az evésen, iváson és alváson kívül semmi se való a magyar embernek (amely életelv kétségkívül hamarosan elterjedne Magyarországon !).

Ha vizsgálom : mi lehet az oka a turisztika iránt való ezen oktalan magyar elfogultságnak, kicsinylésnek, úgy találom, hogy két, nagyon ismert nemzeti hibánkban van az éltető gyökere.

„Esztogom és Vidéke“ tárcája.

Érdekes diákemlék 1868-ból.

Ismerteti: Dr. Kőrösy László.

Régi kéziratok kerültek még ré- gente esztergomi gyűjteményembe.

Ezek közül válogatok most ki egy igen tanulságos közleményt, melyet egy kalligrafikus füzet őriz.

Cime: „Az esztergomi főgymn. Önképző-Egylet munkálatai 1868-69.“

A hetvenöt lapra terjedő kézirat hét közleményt tartalmaz. Az elbeszélések igazi diák munkálatok. Csapongó fantázia, melyet nem fékez a jellemzés ereje.

Egy-két mű azonban figyelemreméltó. Komoly iparkodásra vall Magos Sándor „Közlemények Esztergom múltjából“ c. kis tanulmánya. Akkor még természetesen a tizedrésze volt csak a mai meggyarapodott történeti anyagnak.

Érdekes Steiner (Simonyi) Zsig- mond talán első szépirodalmi zsengéje: „Ozla és Calmár halála“ műfordítás, még pedig Macphezson Osz- sziánjának átírása Begzantól. Persze az ifjú iró akkor a német fordítást követte.

A harmadik ifjúsági munka még ma is aktuális, Cime : Az illem szabályai az ifjúság számára.“ Pályanyertes mű. Irta Molnár István VII. oszt. tan.

Első olvasásra is önálló dolgozatnak látszik. Tanácsai és elvei valóban egytől egyig beválnak. Csak a nemzeti viselet szép szokása szűnt meg. Persze a 67-es években ezzel büszkélkedett az akkori ifjúság.

Érdekes, hogy a füzetben valamennyi szerző sajátkezű Írásával örökítette meg dolgozatát. Bizonyára kitüntetés szamba ment mikor a kiválóbb diákok beírhatták magukat az ideiglenes halhatatlanság könyvébe.

R. Molnár István, a földmivelés- ügyi minisztérium hires tanácsosáról, derék földinkről nemrég volt szerencsénk megemlékezni, midőn nyugalomba vonulása alkálmával országos érdemeit méltattuk, melyek Esztergom dicsőségére válnak.

Szorul szóra leadjuk a valóban legszebb jövőt jósló és már szép érettségről tanúskodó ifjúsági értekezést.

Bizonyára sokan érdekkel fogják olvasni. A mai diáknemzedék pedig meg okulhat is az értékes aranyta- ' nácsokból.

„Mi fontosabb az életben, mint a kört föltalálni, mely hozzánk illő és abban az illem és udvariasság szabályait alkalmazni ?

B. Eötvös József.

Minden ifjú, ki emelkedettebb célra törekszik, fölhatolhat néha azon pontra, honnét mint magas hegytetőről messze, határtalan kilátást élvez maga körül, de a kört, mely ily pontról reményeinek és feltételeinek kijelelt ő egymaga bejárni, feltételeinek eleget tenni s reményeit elérni nem képes.

Éhez támaszokra van szüksége, kik őt irányában gyámolitják s célja elérését könnyebben elérhetővé tegyék.

Ezen támaszok : a szülők, a tanítók s a jótársak. Ezeknek összege képezi többnyire a kört, melyben az ifjú magát otthonosnak érezheti. Ezért az ily kört vagy társaságot erős karokkal kell megragadnunk, hogy a társaságtól visszavonulván, ne panaszkodhassunk, ha később elhagyatva látjuk magunkat. Mert a világ, melyet nélkülözhetőnek vittünk, könnyen nélkülözni fog minket is.

Mint a delej, ha soká vassal nem érintkezik gyengébbé válik: úgy az

ifjú is, ki a társaságtól visszavonul, lassankint elveszti vonzerejét.

Ifjúkorunknak egyik legnagyobb csalódása az, hogy magunkkal megelégedve, másokat nélkülözünk. Nagy balhit ez ! — Mert a társaság mindenkinek szükséges, már csak ezért is, mivel nélküle elvesztjük bizalmunkat önmagunkhoz.

Az előzményekből tehát eléggé világos, hogy azon ifjúnak, ki műveltnek akar tartatni, a jó társaságokban résztvenni nemcsak illő, de el nem mulasztható vétek nélkül.

Legyen az ily társaság vagy kör, bármilyen rangú egyénekből, a művelt ifjú az illem es udvariasság szabályait megtartani mindig kötelmének ismerje el, mert társaságban mindenki az, a minek önmagát mutatja.

Ki mindig mulattatót és víg szerepet visel, az tisztelet- és becsültetésre sohasem számíthat. A kérkedő nemsokára gúny tárgyává lesz ; a büszkét és fenhéjázót csak megvetés várja ; a negédes elől minden okos ember kitér. Csak azt, ki szóval és tettel szellemi műveltséget, finomságot, érintkezési viszonyainkhoz illő magaviseletét mutat, szoktuk megbecsülni, résztvevő és hallgatni tudó előtt szivünket tárjuk fel,