Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 31. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1913. április 20. legtöbb helyen csak dilettantizmus vagy sport tárgya volt — igen fontos jövedelmi forrássá tenni. A gyümölcskivitel értéke már átlagban eléri jobb években a tiz millió koronát, a belfogyasztás értéke pedig átlagban négyszer akkorára tehető. A kertészeti szakoktatást is ő szervezte és úgy a budapesti kertészeti tanintézetet, mint a többi szakiskolákat is ő rendezte be. Nagy külföldi összeköttetései folytán több ifjú magyar kertészt helyezett el a legelső külföldi kertészetekben. — A kereskedelmi miniszter meghatalmazottjával egyetérve működött közre az állami utaknak gyümölcsfával való beültetésében. Ma ott állunk, hogy állami utaink szélén nem kevesebb, mint negyedmillió — részben már-már termő — gyümölcsfa hirdeti Magyarországnak ez irányban tett kultúrái haladását. A gyümölcsészeti és fatenyésztési ismeretek mennél gyorsabb és mennél szélesebb körben leendő terjesztése végett rendeztette a lelkészi, néptanitási gyümölcsészeti tanfolyamokat, amelyeket csakhamar bevezettek a mezőgazdaság más ágaiban is, és pedig sikerrel. Hogy a magyar gyümölcs ne morkovici (Morvaország) kosarakban kerüljön a piacra, föl- karoltatta a nemes fűztermelést, e részben minden fűztelepitő község állami támogatásra talált. Nem kis nehézségekkel sikerült neki Morko- vicból egy kosárfonót szerződtetni, aki azután iMármaros- és Ugocsa- megyében, mint kosárfonó vándorta- nitó a rutén népet betanította a füles kosarak készítésére, amelyeket ezelőtt Morkovicból hoztak be hozzánk. Hun van, hun van az a huszárcsizma ? Ki a sárba é nem merű soha ! Esik esső az arpa tarlóra,, Gyere rózsám, űtess fő a lóra, Gyenge vagyok, nem bírok főűlni, Fakó lovam nem akar megáni. 42. Vótam én is . . . Vótam én is derík leginy, haj! Nemis gazdag, hanem szeginy, haj ! Arra vitt magyar termetem, haj 1 Hogy császár szógája lettem, hejehuja, haj ! Szógátam is hűségesen, haj ! Mindenkor dicséretesen, haj ! Megszógátam a hazámat, haj ! Nem fizettem sehul vámot, hejehuja, haj ! Krenigrécné meg álottunk, haj ! Ottand kovártéjba szátunk, haj! Ott a borbú jó bevágtunk, haj ! Mert élig vót a bánatunk, hejehuja, haj ! A bor évétte eszünket, haj 1 Máj rablókká tett bennünket, haj! Ott egy cséhét megtámattunk, haj ! Mindent tűle érabótunk, hejehuja, haj ! Mind évettük, a mi csörgött, haj 1 Ámbár elíggé könyörgött, haj! Egy témplomba berontottunk, haj ! Egykét gyertyát érabótunk, hejehuja, haj ! Vótam biz én szégin leginy, haj ! Háborúba nem is szegin, haj i Jobb sorom van idehaza, haj 1 Mint a cudar gyehenába, hejehuja, haj ! 43. Kerek az én . . . Kerek az én kiskalapom teteje, Rozmaringszáll, pávatoll van mellette, Ma már a kosárszükséglet hetvenöt százalékát a hegyvidéki nép készíti télen házi iparként. Az ő javaslatára szerzett be és adott ki a miniszter kisgazdáknak és szövetkezeteknek ingyenes használatra aszaló-kemencéket, cidermalmo- kat, sajtókat, iz- és pálinkafőző-üstöket, miáltal a gazdák gyengébb minőségű gyümölcse feldolgozás utján vált könnyebben értékesithetővé. Ezt az intézkedést most már Belgium és Franciaország is utánozza, ő bírta reá a bózeni konzervgyárat, hogy Kecskeméten gyárat létesítsen. A hazai kertészeti és gyümölcskiállitá- sok rendezésében mindig tevékeny részt vett, a nemzetközi kiállításokon és kongresszusokon pedig rendesen ő képviselte Magyarországot és hogy milyen sikerrel, arról a párisi, pétervári, stb. kiállítások tanúskodtak. Érdekes adat még a nyugalomba mént tanácsosról, hogy a midőn szőleink a filoxera pusztításai folytán már majdnem a tönk szélén állottak, 1884-ben Franciaországból hazajövet, ő tartotta Székesfehérvárott és Nagymaroson az első gyakorlati szőlőoltási tanfolyamot, mintegy ötszáz vincellérnek ; e tanfolyam után állott be fordulat szőlőink visszaállításában. A kivitel és értékesítés ügyét nagy körültekintéssel tanulmányozta a Német birodalomban, Angliában, Oroszországban és a Skandináv államokban. Az erről irt és miniszteri rendeletre kinyomtatott jelentései még ma is reális irányadó Útmutatóul szolgálhatnak úgy a nagyobb termelő, mint kivitellel foglalkozó kereskedő közönségnek. Rozmaringom, pávatollam léhajlott. Vót nékém egy szíp szeretőm, éhagyott. Ha éhagyott, mos van annak ideje, Ferenc Jóska irta meg levelibe, Ferenc Jóska azt írta a levélbe: Magyar fiúk mennyének el elébe. Bosznyiába megszólat má a banda, Sok vitíznek gyászba borút a hangja. Bosznyiába megszólat már az ágyú, Ferenc Jóska, mír vagy te oj szomorú? 44. Hallottam mikor . . . Hallottam má, mikor monta ídesanyám Huszár vagyok, mégsincs nyerges paripám! Dehogy nincsen. Bitófáhó van kötve, Annak adom, aki többet ád érte. 45. Magyarország . . . Magyarország az én hazám Nem nímet, Abba vágyik az én szívem, Még ílek. Ott hagytam a piros rúzsám Hervadni, Be szeretőim, be szeretním, Azt má egyszer Meglátni ! 46. Isten hozzád . . . Isten hozzád szülőhejem, Esztergom 1 Levelemet most írja az AngyalomMáma írja, hónap má Eóvasom Szeretőmet nagy időre Ehagyom I A távozó tanácsos hosszú időn át a szakirodalom terén is sikerrel foglalkozott. Egész kis könyvtár kerül ki szakműveiből, amelyek közül egyik-másik német, francia, román s szerb nyelven is megjelent. Ezenkívül szerkesztette tizennyolc éven át a „Borászati Lapok“-at, 1891-től kezdve pedig huszonkét éven át a „Gyümölcskertész“ cimü szaklapot. Továbbá szerkesztette a magyar „Pomológia“ (Pomológie Hongroise) cimü illusztrált diszművet is, amely hazánknak a külföldön is nagy elismerést szerzett. Az utóbbi években úgy a német és francia, mint kiváltképpen az angol lapok, nagyon-elis merően írtak Magyarorszag gyümölcsészeti előrehaladásáról ; ez is részben az ő működésének elismerése. Működésében a kétszer kettő volt az egyik irányitója; az állam pénzét takarékosan és mindig a köz erkölcsi és anyagi hasznára fordította. Egyéni spekulációra nem volt haj- langó az állam pénzét elpazarolni, sem oly kísérletekre, amelyek előreláthatóan kudarccal végződhetnek. Alattas tisztviselőinek igazságos főnöke volt. A beteges ambícióknak nem kedvezett; de a szaktudással, ügyességgel és szorgalommal működő tisztviselőknek ő volt e legjobb méltányló pártfogója. Molnár tanácsos még jó erőben vonult vissza az állami szolgálattól, amikor még sok teendő várt tőle helyes megoldásra. Reméljük, hogy ez nem jelent nála még teljes nyugalmat. Tőle még sokat várunk úgy az irodalmi, mint a gazdatársadalmi téren is. Isten hozzád Esztergom Szíp várossá, Tán nem térek sohatöbbet Má vissza, Bennehagyom jóhiremet Nevemet, Benne hagyom az én drága Szívemet. Szipen szó az esztergomi Nagyharang, Húzza aztat három fehír Szíp galamb. Húzza, húzza a szomorú Verseket Most mennek az esztergomi Legínyek. Országossá vált egy esztergomi történeti értékű népdal, melynek rövid históriája a következő : Midőn Kossuth Lajos 1848-ban a nemzeti önvédelem ügyében Esztergomban járt, véletlenül nagy zivatar keletkezett. A gőzhajó állomásához kizarándokolt nép azonban nem oszlott szét, hanem a záporban kilépő nagy férfiút a következő újdonatúj nótával üdvözölte : Esik eső karikára, Kossuth Lajos kalapjára. Valahány csepp esik rája, Annyi áldás szálljon rája ! (Véged Politikai párt-cserélés. Szerencsés az az ország, melyben szilárd, politikai meggyőződés irányítja a polgárok közéleti szereplését; szerencsétlen az a nép, melynek fiai időjárás, hangulat, önérdek szerint változtatják politikai meggyőződésüket ! . . . Bennünket, magyarokat a Gondviselés sok más nyomorúságon kívül még evvel a szerencsétlenséggel is megvert! Századok óta szomorú dicsőségünk, hogy a politikai pártváltoztatás sehol se megy oly könnyedén és gyakran, mint nálunk. Úgy megszoktuk már e változtatást, akár csak az alsóruhaváltást; s olyannyira belénk rögzött sr változatosság kedvelése, hogy a legnagyobb szélsőségek sem hoznak zavarba, készek lévén bármikor haragból, dacból, bosszúból s egyéb kevésbbé nemes indulati okból a legmerevebb függetlenségi pártállásról a legmeg- hunyászkodóbb udvari pártra átcsapni. Történelmünk emlékcsarnokában a mohácsi gyászos sorsfordulat óta szakadatlan sora van a szélső párt- cserélőknek : egymás után lépnek szemünk elé a Balassa Menyhártok, Teleki Mihályok, Ócskái Lászlók, Károli Sándorok, Tisza Kálmánok, neves és névtelen osztályosaik megszámlálhatatlan seregétől övezve. Az újabbakat, kortársainkat nem is említem nevükön, mert lehetetlen őket méltó felháborodás nélkül toliam hegyére vennem ! Szomorú valóság, hogy négyszáz éves függő állami helyzetünk vezérpolitikusainak nagy része a fejedelmi kegy és a hatalom csábitó almájáért mindjárt az első kísérteire kész volt magáévá tenni azt a politikailag fölötte kétes értékű elvet, hogy — „sapientis est consilium mutare in melius,“ azaz: bölcs embernek tulajdonsága a véleményének jobbra változtatása. S ha a bölcseségnek csakugyan a véleményváltoztatás volna az igazi mértéke, akkor a politikában mi már ezerszeresen rászolgáltunk vala a bölcsek nevére, annyiszor változtatván a múltban meggyőződésünket szélső balról szélső jobbra ! Talán éppen ezért maradtunk gyakorlati eredményekben annyira hátra! A jelen sivárságán eszerint legkevésbbé se csodálkozhatunk, mert múltúnk van, szomorú múltúnk ! Hogy ma sokkalta gyakoribbak hazánkban a pártcserélések, az csak a múltban megvetett alapokon való természetes fejlődésnek eredménye. A külömbség az, hogy ré- genten kevesebben s jobban
