Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 28. szám
1913. április 10. 3 ESZTERGOM és VIDÉKÉ. el a királyi felfogástól és a jogát föl nem adó nemzet alkalmas időben kivívta e jogát. Az alkalmas időt azonban ki kell várni, jogot föladni nem szabad, de jogot botorul követelni, mikor az idő nem alkalmas, oly végzetes taktikai hiba, melynek következményei belátha- tatlanok. Ez nem csak a jelennek, de ápril 11-ének is nagy tanulsága. A régi színészet városunkban. Mindannyiszor meglep az édesbús emlékezés, ahányszor csak a Szt. Lőrinc uccai sarok kertésztelepnek a temetők díszítéseként ápolt virágágyaira esik tekintetem . . . Itt volt ugyanis a hatvanas és hetvenes években a mostani jól eldugott arénához hasonló igénytelen esztergomi nyári színház. Akkoriban valamicskével fiatalabb lévén, könnyen felbuzduló szívvel- lélekkel élveztem benne gyakran a Kisfaludi, Szigligeti, Szigeti, Csep- reghy, Shakespere, Moliére, s még nem tudom én, hány lángésznek hivatott ajkakról elhangzó bűvös igéit, szebbnél-szebb s jobbnál-jobb előadásokban. Tapasztalásból tudjuk, hogy nincsen meg ma már nálunk az az exaltált lelkesültség, az az őszinte hódolat és elismerés Thália temploma irányában, mint volt az én fiatal koromban. Az akkori lelkes érzületnek termékeny talaján teremhettek meg és fejlődhettek csak igazán a régi idők hírneves színmű irói és előadói! Nem is említem a budapesti körzetben feltűnt fényes tehetségeket, mert azokat amúgy is mint a nemzet kedveltjeit megörökítette Clio. Csak a mi szerény pátriánk nevezetesebb színi alakjai körül szövögetem, az elismerés sugárzó szálait mostan. Bizonyos megilletődéssel gondolok rá vissza, hogy ahhoz az egyszerű fabódéhoz kötve micsoda kiváló tehetségek ragyogtatták sokáig művészetüket; és milyen kitűnő tagokból állott, kivált kezdetben, az itten sok esztendőkön által édes otthonra lelt: Völgyi György társulata, kiket ez okból szinte teljesen hozzánk tartozóknak tekintettünk, s alig bírtuk bevárni a színi évad bekövetkeztét nyaratszaka ! Az összes, most és azóta működő színészek és színésznők meg fognak bocsátani nekem, ha azt állítom, hogy ez az igazgató és a felesége messze túlszárnyalta mind a játszás művészetében, alakításában, mind alakban az azóta itt szereplő színészi talentumokat. Későbben megláthattam aztán Szigetit, Lend- vait, Felekit, Egressit, Vízvárit, Jó- kainét, Lendvainét, stb., akik bizonyos tekintetben csakugyan kiválóak voltak, de az az univerzális tehetség, az az állandó formai tökéletesség, az a rátermettség, amelyet Völgyiéknél lehetett látni, mindenki másnál csupán részletekben volt fellelhető, de együttesen — úgy mint náluk — senki másnál. Ezt nem lehet szini akadémián megtanulni. Ezt az élet iskolájában szerezhették meg a régiek a nép közt elsajátítva fáradságos, küzdelmes vándorlások közepette. Nem is találom különösnek, hogy a kis 12 éves Kölesi Lujza itt kezdvén pályafutását, ezen színpadról sarjadt ki a nagy világ csodájára, későbben: Blaháné és Zsoldosné, meg Br. Splényiné névvel. De azért Völgyinével csak énekhang tekintetében versenyezhetett. Alakban, arcjátékban s legkivált szépségben mesz- sze hátramaradt tőle. Völgyiné ajkáról, hajáról, szemeiről egykorú poéták dicshimnuszokat gyártottak; s el lehet mondani róla bátran: hogy oly tündöklő szép volt, akárcsak a legszebb s legsikerültebb lírai költemény ! S még emellett magánélete is teljesen kifogástalanul pergett le ! Ha kikapós tudott volna lenni, ilyen előnyökkel bizonyára nem marad Völgyiné egész a tébolydáig s onnét a haló poráig; aminthogy szegénynek ilyetén vegzete az ura halála után, sajnos, bekövetkezett a későbbi időszakban. Völgyi György pedig a férfi színészek között volt páratlanul kiváló alak. Amint ő a csizmadiát adta, vagy a parasztgazdát játszotta, azután a katonát, papot, földesurat. ahogyan ábrázolta, olyant senki többé együttesen nem produkál! S reá gondolva csak azon csodálkozom, hogy nagyobb hírre nem tett szert s annyira nem érvényesült, hogy későbben elbetegesedvén s mint színigazgató teljesen tönkre menvén, kétségbeesve, más vidéken el is halt. Ugyanazon társulatnál volt hosz- szú ideig a gyönyörű szemekkel és remek arcvonásokkal biró Aranyossi Gyula nevű hős és szerelmes szerepekben kitűnő alakításokat nyújtó színész. De azért ez mégis bizonyos modorosságot tanúsított játék közben, úgyhogy minden szerepében csak Aranyossi volt. Egyébként a közönség kedvence- s a fiatal hölgyek ideáljaként szerepelt, még a színpadon kívül is ! Szerencsétlen házassága után azonban a boritalban kereste erősen a vigasztalást. Épen i yen volt Kőmives Imre is, ki a komikus szerepekben excellált. A többi hasonló korbeli színészek, habár jól voltak összeválogatva mindig, már kevésbbé imponáltak nekem. Igaz, hogy a társulat kötelékében is rö- videbb ideig voltak láthatók Esztergomban. Csak a színházépület állandósítása, illetőleg megépittetése maradt folyton napirendi kérdésben; hihetőleg a Völgyi-féle szini évadok behatása alatt. Mig végre a telektulajdonos változása ezt is, úgylátszik, örökre eltemette. Pedig hiszem és vallom, hogy ezen terület lenne egyedül alkalmas' állandó színház építésre városunkban ! Még a tanács is foglalkozott egykoron egész komolyan ezen eszmével, csakhogy persze más, fontosabb tennivalók előbbrevalósága, a pénz hiánya, no meg tán a fővárosi színházak szaporodása és közelsége miatt az ige eddig testé nem lön ; s Thália istenasszonynak továbbra is csak szimpla bódékban, vagy kikölcsönözött helyeken fogunk áldozhatni . . . Eszmetársitás folytán eszembe jut itt két előadás, mely soha nem múló nyomot hagyott lelkemben. Az egyik 1877-ben történt. Feltűnő módon hirdették jó előre, hogy Solymosi, akkor már népszínházi tag, ki előbb a Völgyi-féle társulatnál játszva jó emléket hagyott maga után, saját termésű uj darabjában fogja a főszerepet adni. Elő is készültek vele, s midőn este a zsúfolt ház előtt, drótostótnak öltözve a legpikánsabb jelenetet kellett volna bemutatnia : ahogy a vetett ágyban fekvő kedveséhez közeledik, egyszerre éles füttyök és tiltakozások hangzottak a nézőtérről, úgyhogy kénytelenek voltak a bukott darabot rögtön abbahagyni. A szerző is, a publikum is szépen megszökött ! A második pár év múlva már lemelkedettebb hangulatban folyt le. Ekkor Blaháné már mint báró Splényiné nur atkozott be esztergomi régebbi ismerőseinek, Tóth Ede egyik pépszinmüve keretében. És akkor értékes, nagy ezüst babérkoszorúval tüntették ki itteni tisztelői; s a színházból hazajövet a kocsijából a lovakat kifogva, diadalmenetben sajatkezüleg hordoztak meg őtet. Azóta elpusztult régi helyéről a barna deszkákból összerótt iromba faalkotmány, ahol már lassankint még a nyári záporok ellen sem lehetett biztos menedéket találni; és hiába nevezték „arénának“, mert a verebeken kívül más nem tanyázott benne. Jupiter Pluvius uralmával aztán — ugylátszik — kialudt nálunk egyszersmind a színészet iránt való érdeklődés lobogó lángja is! — Talán a közönség változott, — tán a színdarabok rosszabbodtak, — vagy tán a színészi tehetségek sem olyanok már, mint azelőtt! Kecskemétiig yános. 13 M | TOLLHEGGYEL. | 18 M Száz év mufva. Pista úr: (konyhában sürgölődik) Ojje ! Már két óra van ! Szent Haba- kukk! És még a levesbe a tészta be sincs főzve. Laci gyerek; Lám ugye megmondtam édes apának, hogy siessen a főzéssel. De az ember hiaba beszél. Pista úr: Hátszen nem ördög az ember. Ha mindjárt férfi is Ha mindjárt a gyengéd nemhez tartozik is. Laci gyerek: Ne nekem mondja ezt apa, hanem a mamának. Pista úr: Jesszus ná ! Nem jó Laci fiam az ördögöt a falra festeni. Hát te eltörölgetted a tányérokat, Laci ? Laci gyerek: Most sikálom az ekszcajgokat. Pista úr: Csak osztán fényes is legyen az. No mert a mamád szörnyen pedáns asszony. Szereti a tisztaságot. Laci gyerek : Meghiszem azt! A múltkor hogy az irodában voltam, láttam ám, hogy a mama íróasztala tündöklik a tisztaságtól. Pista úr: Hát még itthon! Laci gyerek : Noná ! Tegnap is hogy összeszidta a szegény papát, mert a babfőzelék nagyon le volt kozmásodva. Én rösteltem a legjobban. Pista úr: No csak te hallgass ! Emlékszel-e hogyan összeszidott Margit nővéred, amiért a horgolótűdet eltörted. Igaz ! Kész már a nyakbetét ? Laci gyerek: Ujjé ! Azóta már egy par harisnyát is megkötöttem. Jaj az a tej már egészen kifutott. Pista úr : Ó szent Kle Tás ! Ugye hogy megálmodtam a pörölést. Nemhiába, hogy álmomban az anyósom, illetve a te nagyanyád megcsókolt. Brrr ! Laci gyerek : Mondd csak papa, nem fogyott el még a havanna, meg a princesszász ? Mert az előbbiért a mama, az utóbbiért pedig Margit fog megleckéztetni. Pista úr: 0 azok a nők! .Az ember alig győzi a szeszélyeit kielégíteni! Mindent csak őnekik! Nekünk, szánand) férfiaknak semmit. Ők szivaroznak, cigarettáznak . . . Laci gyerek : Finom borokat, likőröket, pezsgőket fogyasztanak. Pista úr : Meg aztán egész nap csak uraskodnak ! Reggel kilenc után mennek hivatalba, kettőkor hazajönnek. Aztán jön az ebéd. Ebéd után újságokat bújják, politizálnak... Laci gyerek : Gyűléseznek, parla mentesdit játszanak. Udvarolnak, férfi sziveket bolonditanak el. Pista úr: És mi? Mi szegény, sorsüldözött férfiak ki vagyunk a társadalomból közösítve. Egész nap a tűzhely mellett lótunk-futunk. Laci gyerek : Hat én ? Reggel a pékhez szaladni. Ott jól megropogtatni a kifliket, vájjon jó ropogósak-e ? Mert ellenkezőleg a mi csontunk ropog. Délelőtt piacra rohanni. Veszettül alkudni a kofával, összeveszni százszor a hentessel, pékkel, fűszeressel. Pista úr: Hagyd el Laci! Haj száz évvel ezelőtt nem igy volt 1 Emlékszem, nagyapám mesélte, hogy úgy 1913 körül még más világ járt a férfiakra. Ők voltak az urak. És most? Most a nők! Most ők minden, mi pedig a senkik ! Mi velünk senki se törődik. Főzőkanál, söprűnyél, hamupiszkáló, mosogató rongy, ez a mi fegyverünk. Laci gyerek : Pedig hidd el apa, néha úgy el fog a vágy, hogy én is hivatalba járhassak. De hiába ! Örökös robotban kell sinyleni; mosogatás, smirglizés, söprés, krumli puco- lás, ez a mi egyedüli foglalkozásunk, írás, olvasás ismeretlen előttünk. Hiába! A limonádé, a tej, meg az örökös kávéivás tönkre tesz bennünket. Pista úr: Pszt! Úgy hallottam, hogy az utcaajtó nyikorgóit. Hamar terítsél Laci, mert lesz akkor nemulass ! Laci gyerek: 0 szent pátronusom, véde mezz meg engem minden bajtól! (Ahogy az ajtón kimegy, halkan dúdolja magában): Tudok mosni, főzni, varrni ! Es szapulni i Ez már oszt a fődolog ! Ez már oszt a fődolog ! Pont,
