Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 20. szám
Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 20. szám Vasárnap, március 9. POLITmiés TflRSRDfíLMILfíR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. t i i * 4 FELELŐS SZERKESZTŐ: DR GRÓH JÓZSEF LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS FŐMUNKATÁRS: DR KŐRÖSY LÁSZLÓ CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. A feminizmus. Két cikk Irta: dr. Rétliei Prikkel Marián. Aligha csalódom, ha a feminizmust korunk legmodernebb vesszőparipájának s a közel jövő 'ijesztő mumusának állítom. Majdnem úgy vagyunk vele, mint pár évtizeddel ezelőtt a szocializmussal voltak : sokan kicsinylően gúnyolódnak rajta, még többen aggódva néznek esetleges megvalósulása elé. Ez a legjobb bizonysága, hogy je- lentékenv társadalmi és politi- tikai mozgalomnak kell lennie, amely alkalmasint rövid időn belül foglalkoztatni fogja a vén Európa kormányait s parlamentjeit. Nem lehet kétséges előttünk, hogy érdemes lesz e mozgalmat alaposabban szemügyre vennünk, annál is inkább, mert a mellette és ellene egyaránt „Esztßfgom és Vidéke“ tárcája, Találkozás. Elbeszélés. Irta : Farkas Ernőd. A könnyű, homokfutó kocsi sebesen gürdült tova a sik országúton. Táltosként repült vele a két almásszürke s vastag porfelhő úszott utánuk. A bakon ülő urkocsis néha közébük csörditett, de csak éppen, hogy az ostor szele érje a lovakat s azok fújva, kitágult, vereslő orrlyukakkal hegyezett fülekkel száguldtak előre, vasalt patáikkal magasra vágva a megszikkadt sarat, mely szinte sziporkázva repült szét a napos levegőben. A pörge kalapos, kék pántlikás kocsis, aki az ifjú balján ült, le nem vette szemét a két repülő táltosról, amelyek tajtékzó habot hullattak csillogó zablájukról. Mihelyt észrevette, hogy az egyik vagy a másik ló dühösen vágja le a fejét a szügyéig, rögtön rájuk rikkantott : ' — Ráró! Csillag ! — mire hol az egyik hol a másik kapta föl a fejét s lassította alig észrevehetően a szédítő iramot. nyilatkozó ferde nézetek köde meglehetősen homályba burkolja a feminizmus mibenlétét, forrásait és céljait. Bennünket magyarokat a feminizmus ma még közvetlen közelről erősebben nem érdekel. Nem mintha nem volnának feminista apostolaink s ezeknek zászlója alá sereglő nődaliáink, hanem mivel a mi feministáink ez ideig kevesebben vannak és szerényebben léptek fel mintsem nehézkesen mozduló társadalmunkat észrevehetőbb lázba tudták volna hozni. Egyék. ként napilapjainknak is részük van benne, hogy a magyar közvélemény inkább tréfás, mint komoly színben látja a feminizmust. Hiszen napmap után humoros és gúnyolódó cikkekben hirlelik az angol íeminista vezér-amazonoknak : mistress Pankhurstnek, miss Cicely CorAz ifjú Borkuty Elemért a szive hajtotta. Repülni szere'ett volna az arájához, az öreg plébános húgának a leányához, az aranyhaju, lenszőke Mariskához, aki csak tavaly jött haza a zárdából. Nyúlánk, magas hamvas arcú, kékszemű és fehér fogsoru leány volt. Édes anyjának egyetlen gyermeke, a szemefénye és minden reménysége. Most múlt el tizennyolc éves. A faluban anyját mindenki csak a „bús tekintetes asszonynak“ nevezte. Soha senki sem látta nevetni. Mindennap eljárt a templomba s ott buzgón imádkozott. Magas, szép termetű, de hervadt arcú volt. Alig több negyven évesnél, de a haját megfehéritette valami ismeretlen bánat, amiről sem ő, sem a plébános nem beszélt soha. Már fehér fürtökkel jött a faluba Budapestről. A községben úgy ismerték, mint özvegy Kelemennét. Azt beszélték, hogy az ura tanár volt a fővárosban. De hirtelen meghalt, s az özvegy ide jött plébános bátyjához a csöndes kis faluba. Itt talált puha fészket, csöndes menedéket. A plébános nagyon szerette kis unokahugát és minden áldozatot meghozott érte, hogy jó nevelésben bettnek és miss Kennaynek az anti-feminista miniszterek ellen elkövetett bizarr csinytevéseit és felsülését. Pedig ami ott Angliában végben megy, az éppen nem tréfadolog, legkevésbbé sem mosolyogni való ! Ma-holnap könnyen arra ébredhetünk, hogy maga a keményen ostromolt minisztérium terjeszt a parlament elé javaslatot a női szavazat-jog megadásáról. Akkor pedig meg fog indulni a lavina kelet felé . . . Mint látni való, egynél több okom van reá, hogy ezúttal a a feminizmus kérdését vegyem toliamra s azon olvasókkal, kik mentesek az ősmagyar felületességtől és a mindent lekicsinylő cinikus gőgtől, megismertessem egy és más oldalról ezt az el- vitázhatatlanul nagyfontosságú csendes női forradalmat. Természetesen amily hiba volna tőlem, ha símán bókolva, részesüljön s okos, művelt és szerény legyen. Az özvegy majd minden héten meglátogatta a zárdában, ahol tanítónői oklevelet szerzett. Csöndes, magába zárkózott, kevés szavú leányka volt Mariska. Mintha csak az a mélabú, az a névtelen bánat, amely az édes anyja lelkén borongott, hosszú árnyékát az ő gyermeteg lelkére is rá vetette volna. Sokszor, amikor átölelte az édes anyját, ez minden ok nélkül görcsös zokogásba fakadt. Ilyenkor ő is sírni kezdett és anyja halovány arcát simogatva gyöngéden kérdezte tőle : — Édes anyám, mi bánt téged ? — Semmi, gyermekem, úgy örülök, hogy ismét láthatlak. — De neked a szivedből tör fel a zokogás, s a hangodban annyi fájdalom sir, hogy a szivem majd megszakad tőle. Özvegy Kelemenné letörölte a könnyeit, megcsókolta Mariskát és szelíden mondta; — Édes leányom, az élet olyan komédia, amely fájdalommal kezdődik, keserűséggel folytatódik és gyásszal végződik. — Pedig én olyan szépnek látom, mint a májusi hajnalt. hazug udvariaskodással végezném feladatomat, époly, vagy még nagyobb hibát követnék el, ha a „ne tovább a főző kanálnál!“ kopott jelszóval és Mo- kányi Berci-féle merev nyerseséggel akarnám lepocskondiázni a nőknek jogszerző igyeke- kezetét. Leghelyesebb tehát az arany középúton tartanom az egyformán hibás két szélsőség között. Annak dacára, hogy a feminizmus újabban felkapott szó a nők egyenjogúsítását célzó mozgalomra, maga e mozgalom legkevésbbé sem új keletű ; legalább is száz eszendős múltra tekinthet vissza. Régebben nőemancipáció néven emlegették A kettő között azonban van bizonyos fokozati külömbség. A nőemancipáció szerényebb mozgalom volt: jobban csak a nők társadalmi felszabadítására irá— Bár olyan lenne az egész életed édes gyermekem, de a jövőt senki sem látja, s néha a májusi verőfényt is komor felhők nyelik el. Az anya hangja tompán és fátyo- lozottan rezgeti, mint a törött pohár, ha megütik .. . És kifordult a szobából, csöndesen, fáradtan, mintha a szivén egy nagy kőpiramist cipelt volna. Vagy tán nem is piramis volt az, hanem a boldogság sírköve. S minél jobban közeledett Mariska eljegyzésének a napja, annál szótlanabb és szomorúbb lett Kelemenné. — Anyukám, — mondta lefekvés előtt Mariska — holnap lesz a gyürüváltásom a boldogsággal. — Holnap — szólt tétován az anya s egyszerre olyan sápadt lett, mintha zugó hullámok vetették volna félholtan a partra. És reggel még alig pitymallott a szeptemberi nap, amikor lovas embert küldött a Borkuty-tanyára, hogy azonnal jöjön be Elemér, sürgős beszéde van vele. A vőlegény örült, hogy ismét láthatja Mariskát s vágtatva robogott a falu felé. Az ut harmadfélóra volt. A plébános reggeli misére ment. A húga követte. A mellékoltár elé borult és fejét
