Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 17. szám
1913. február 27. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 tagjai a lelkiismeret nyugodtsága s a kötelességteljesités biztos tudata nyújtotta felemelő érzésekkel haladunk minden keserűség nélkül a kijelölt egyenes úton, a kötelességteljesités rögös utján. Levél Amerikából. Nemrég vezércikkben foglalkozott lapunk az amerikai kivándorlás kérdésével. Meggyőző bizonyságokkal mutattunk reá, mily veszedelmeket rejt kalandszomjas honfitársainknak mesz- sze idegenbe özönlése az anyaországra nézve. A pótolhatatlan számbeli veszteségre való utalás mellett különösen két nagy erkölcsi kárt jelöltünk meg, mely az amerikai kivándorlásból nemzetünkre háramlik. Egyik a kiözönlő honfitársaink egy részének erkölcsi züllöttsége, amellyel többet ártanak odakint a magyar névnek, mintha itthon maradva foglalkoztatták volna a csend- és rendőrséget. A másik szorosan összefügg az erkölcsi hirnevünkre tapadó szennyfoltokkal, amennyiben az Egyesült Államokban bekövetkező új demokratikus uralom alatt — miként az uj elnök egy újságcikkéből való idézéssel nagy valószínűséggel következtettük — kint levő véreink éppen a söpredék-kivándorlók bűnös csinytevései miatt sanyarú sorsnak néznek elébe. Bizonyításunkat és következtetésünket szomorúan látjuk igazolva a következő levéllel melyet Szóda István, esztergomi származású kivándorolt honfitársunk irt lapunknak Clevland- ből. Ajánlva-ajánljuk az amerikai kivándorlás barátainak figyelmébe ! Tekintetes Szerkesztő Úr! Ismét egy olyan híradással szolgálhatok, mely az amerikai magyarságra legnagyobb szégyent s gyalázatot hozott! Ugyanis, Tringer András, esztergomi illetőségű honfitársunk most tölti öt évi fegyházbüntetését a Michigan Detrait állami fegyházban. Bűne nem kevesebb, mint az, hogy lakásadónéjának, Tót Marinak nyolc éves Mariska leánykáján erkölcstelen merényletet követett el. Már jó ideje ugyan, hogy Tringer fogva van, de elitéltetése csak most vált jogerőssé. Az ilyen és ehhez hasonló esetek napi renden vannak. Rablás, gyilkosság, bicskázás, orgazdaság már nem is újság, mely bűntényeknek elkövetői többségben a magyarok közül kerülnek ki. Wod- row Wilson, az uj elnök programm- jába felvette, hogy olyan törvényjavaslatot terjeszt majd a senátus elé, melynek alapján a magyar bevándorlókat Amerika földjéről kizárják, a már letelepült magyaroktól pedig az Egyesült Államok területét megtisztítják. Épen ezen programm alapján választották őt meg óriási többséggel köztársasági elnökké. Az új elnök még csak március 4-én foglalja el hivatalát, de máris hozzáfogott a tisztogatáshoz: elkezdődött a hajsza ellenünk, a magyarok ellen! Az amerikai nép eddig sem nézett ránk a legjobb szemmel; amióta pedig Wilson lett az elnök, kezdetét vette a magyarok üldözése. Egy félrelépés, egy gyanú untig elég ahhoz, hogy a magyart Amerika területéről kitoloncolják. Ennyit vívott ki a magyar Amerikában ! Nem is csoda! A napokban is a titkos rendőrök egy magyar bur- dos házban egész ruha meg cipő raktárt fedeztek fel töb arany ékszerrel és drágakő-készlettel együtt, melyek betörőktől származtak.Természetesen az egész jeles kompániát letartóztatták. Ügyük befejezése, illetve büntetésük kitöltése után ezek is toloncutra kerülnek. Nem csoda tehát, ha az amerikai nép minden magyarban, egy-egy rablógyilkost lát; hiszen a magyar ezt jó részben ki is érdemelte magának. Tisztelet a kivételnek, de úgy van, Tekintetes Szerkesztő úr ! Jelen levelemet nem szívesen Írtam, de ennyivel mégis tartozom, azon honfitársaimat, kik a jövőben Amerika felé igyekeznek, figyelmeztetni, micsoda sors vár Amerikában a magyarra ! Isten velük! Teljes tisztelettel Ssóda István. Beszámoló Irta és az Esztergom vármegyei jegyzők egyesületének közgyűlésén előadta: Lévay Sándor. Mióta megtisztelő bizalmatokból az elnöki állást betöltőm, s a kötelező „Beszámolót“ évenként megtartom, még egy alkalommal sem voltam abban a kedvező helyzetben, hogy Beszámolóm keretén belül oly mozzanatokat érinthettem volna, mely akár egyleti életünk keretén belül, akár állásunkból kifolyólag habár csekély részében is messze kiható, a jövő nehéz problémáit megoldani látszó kérdéseket legalább kedvező színben látszott volna felölelni. Év- ről-évre mindinkább kétségbeejtőbb volt a helyzet, mely a közigazgatási kérdések körül, — melyek ami közjogi és anyagi helyzetünket érintették — forogni látszott. A politikai élet hagyományos meddősége s a társadalmi rendszer mindinkább kialakuló széltagoltsága mindenre alkalmasabb volt inkább, csak kiható nagy nemzeti eszmék és kérdések megoldására nem. Pedig nagy ideje van, hogy gyökeres átalakulás álljon be minden vonalon. Mert lehetetlen, hogy visszahatással ne legyen az a közöny, melyet úgy a törvényhozás, mint a társadalom a községgel és annak faktorával, a jegyzői intézménnyel viseltetik. Végzetes kórtünete az a magyar közéletnek, hogy még mindig a hagyományos szellem van a magyar társadalom legszélesebb rétegeiben túlsúlyban, hogy mai napig is közjogi, illetőleg alkotmányjogi kérdések bírnak rá vonzerővel,- s a közigazgatási szervezetnek, a helyhatósági életnek alsóbb rendű, de egy érett és öntudatos társadalomra nézve közvetlenebb érdekkel biró kérdései nem kötik le a figyelmét. A magyar nemzet önálló és független állami létének biztosításához s tökéletes kivívásához épen egy megfelelő községrendszer volna hivatva a leghatályosabb szervezeti tényezőket szolgáltatni. A községrendszer ezen hivatása pedig annyira szembeötlő, hogy csakis avitikus hagyományok, régi közjogi gravaminális szellem, nemzeti társadalmunkat a kiskorúság pólyáiba visszatartó végzetes befotyása magyarázhatja meg azon tüneményt, hogy a magyar közvélemény a községrendszer kérdésével eddig komolyan nem foglalkozott. Pedig a magyar nemzetnek társadalmi és kulturális suprematioját mulhatlanul szükséges a helyhatósági rendszer konceptiójában is kifejezésre juttatni. Nagyobb szellemi és anyagi erőket követelő önkormányzati és automatikus feladatok megvalósításához csak úgy nyerhetünk, ha a községeket és azok, habár törvényileg el nem ismert, de a való életbe átvitt köztudat szerinti vezetőit a jegyzőket a mai kiskorúságból kiemeljük smig amazoknak a szabadabb önkormányzati működési teret biztosítunk, ezeket is a megfelelő hatáskörrel felruházva alkalmat és módot adunk nekik arra, hogy községeik anyagi és szellemi fejlődését előmozdíthassák, hogy községeik fejlődése minden vonalon népjóléti intézményekkel, habár állami segítséggel s kulturális és társadalmi támogatással előmozdittassék. A közigazgatási szervezetnek magasabb missiót kell a nagy nemzeti célok egy nagyobb nemzeti kultúrpolitika szolgálatában eltöltenie. Mert a közigazgatási tevékenységnek nem konkrét esetek elintézése, hanem az imitáló a positiv munkálkodás, hogy úgy mondjam az esetek csinálása a jellemvonása. Ily messze kiható szociális moz- galmú előhaladás keresztül vitelére azonban sem a mai rendszer, sem annak alapmunkása nem képes, mert a köznapi élet gyakorlati feladatai azon napról-napra szakadatlanul végzendő kulturmunka, mely nélkül nagy nemzeti célokat gyakorlatilag megvalósítani nem lehet. Egész embert és nem anyagi gondokkal küzdő, a megélhetés nehéz problémáival tépelődő elmét kíván. És ha a jegyző feladatainak betöltésében teljesen meg nem felelhet, azok nem az egyéniségben, hanem a rossz instrukciókban, az elavult rendszerben rejlik. Anomália az is, hogy az ország jegyzői testületé ily nehéz feladatokkal terhelve nem bir megfelelő hatáskörrel. Az állam csak a terheket rójja vállaikra, de az intézkedési jogkört megvonja tőlük. De mindezt betölti a jegyzői karnak elégtelen a tényleges viszonyokkal s a súlyos felelőséggel arányban nem álló dotátiója. Ezer ok irányul leghátrányosabban, hol a teendő leg- terhesebb, mert a nagyon szegény községekből képezett körökben a közigazgatás menetének egyedüli biztosítéka a jegyzői kar testületi szellemébe és hazafias érzületébe fektetett bizalom. Minek eredménye aztán az, hogy a legnyilvánvalóbb üdvös célzatú hatósági intézkedések is kevés eredményre vezetnek. Sokoldalú elfoglaltsága és kétségbeejtő közjogi és anyagi helyzetével tépelődő körjegyző, nem lévén ideje, módja és alkalma foglalkozni a néppel és igy a legnyilvánvalóbban üdvös célzatú hatósági intézkedések is, melyek a nép érdekében kezdeményeztetnék, ha idegen elemek által rosszakaratúlag vannak befolyásolva, s e befolyások rendeletileg meg nem akadályoztatnak, nem ellensúlyoztalak, céltalanok. És hogy ez igy van, elég ha rámutatok az új adótörvények elhalasztására. Nézetünk szerint az akuttá vált kérdések megoldása két factor vállvetett közreműködését igényli: a közigazgatásét és a társadalom azon részéét, melynek ezen mozgalmak kárára vannak. Azonban a társadalmi aktiót is a közigazgatás, illetve kormányzatnak kell vezetni. Minthogy pedig a közigazgatás fundamentuma, támasza, talpköve a községi jegyző, már okszerüleg elsőrorban ezen állás közjogi, anyagi és kulturális helyzetét kellene rendezni. Mert a mai viszonyok között vagy mélyre kiható és eredményes munkát ezektől a közigazgatás rabszolgáitól várni nem lehet. Fáradt, csüggedt, letiprott, lenézett és mellőzött katonára az egyedüli megváltás, ha kidőlhet a sorból s ha a viszonyok rövid időn belül sanalva nem lesznek, félő, hogy nem lesz, aki a kidőlt harcos kezéből az elbukott zászlót kiragadja. Mert amig a törvényhozás a minden vonalon megmozdult társadalmi rétegek anyagi helyzetét a jelen követelményeivel úgy, ahogy megfelelő összhangzatba hozta, addig a jegyzők még ma is a legmostohább gyermekei úgy a társadalomnak, mint a törvényhozásnak. Mig egy palotaőr, akinek phisi- kai ereje az egyedüli oklevél, 1200 korona kezdőfizetést, mely kétévenként mindég 150 koronával emelkedik, tehát szolgálatának hatodik évében 2100 korona javadalmazásban fog részesülni ruházatán és lakásán kívül. addig egy felsőbb iskolát, tanfolyamot végző diplomás jegyző a legjobb esetben 2000 koronával megy 36 évi szolgálat után nyugdíjba, vagy ennek felével családja a nyomorba. S a kevesebb képzettseggel biró néptanítói állás javadal-
