Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 82. szám
1-9 13. október 19. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 GUZSVENITZ VILMOS Guzsvenitz Vilmos c. kanonok, az esztergomi tanítóképző-intézet igazgatója pénteken este agyszélhű- dés következtében váratlanul elhunyt. Pénteken este röviddel 6 óra után még rendes esti sétáját végezte a Széchenyi-téren, midőn egyszerre csak rosszul lett és a Pelczmann-féle üzletbe tért be pihenőre, honnét bérkocsiért küldött. A bérkocsi lakására vitte őt, hol még volt annyi ereje, hogy a szobájába ment s ott a ke- revetre dűlt le. Hozzátartozói azonnal orvosért küldtek. Közben dr. Kiss Károly theol. tanár, ki értesült Guzsvenitz rosszul- létéről, bement hozzá és ellátta a haldoklók generalis absolutiójával a még eszméleténél lévő, de már beszélni nem tudó beteget. Az elhívott orvos, dr. Herényi Zsigmond masszírozással, injekcióval próbált segíteni rajta, de ez már nem használt, mert Guzsvenitz pár perc múlva kiszenvedett. Tragikus halála villámgyorsan terjedt szét a városban és mindenütt őszinte sajnálkozást, mély részvétet keltett. A váratlan haláleset mindenkit megdöbbentett, aki ismerte az életereje javában, tevékenységének teljében, emelkedésének legbiztosabb utján működő férfiút. Guzsvenitz egyike volt azoknak, kiket tehetségük, vasakaratuk, szorgalmuk az átlag fölé emelt. Egyéniség volt a szónak azon nemes értelmében, mely szilárd lelket, törhetetlen energiát, önálló világnézetet és emelkedett célok felé való ideális törekvést feltételez. asszony körül, hogy valami pletykára való félét elleshessen. Mindezt jól látta Agnes asszony s hogy nagyobb tekintélye legyen a piac urai között, hangosan ismételtette meg az egész ügyet. Mindezt jól látta Ágnes asszony s hogy nagyobb tekintélye legyen a piac urai között, hangosan ismételtette meg az egész ügyet. — Tehát Julcsa néni minden vagyonát reám testálta ? — Biz úgy van, — hagyta helyben Szepi bácsi hivatalos képpel. Hugóm asszony az általános örökös. — Ej de szerencsés asszony, motyogták meglehetős hangosan a kiváncsi körülállok. Ágnes asszony lelke ujjongod a boldogságtól. Hogy ő még szerencsés asszony is lesz, ki hitte volna. O maga legkevésbé. És hogyan fognak rá irigykedni a kávésasszonyok meg a nagyszájú kofák. Hogyan fognak pukkadozni mérgükben, ha megtudják, hogy őneki milyen nagy szerencséje van. A körülállok irigy szemekkel nézték Ágnes asszony boldogságtól kipirult arcát. — Hát hogy is van a vége ? Szepi bácsi kinyitotta kétrét a pecsétes Írást. Azonban elébb letette a padra, hogy a csípős reggeli szél miatt köpenyét egész állig begombolja. Paksamétáját erősen hónalja alá szorította és ,csak azután vette fel újból az írást. Egyszer-kétszer megkös^örülte a torkát (a cudar noGuzsvenitz koporsójánál még mindig a halál tragikuma tartja lenyűgözve a lelket és kizárja azt a nyugodt lelkiállapotot, melyre egy ilyen hirtelen kettétörött, sikerekkel és érdemekkel teljes életpálya méltatásánál pedig oly szükség volna. Nem olyan férfiú volt ő, kinek nekrológját pár sablonos szóval el lehet készíteni. Esztergom vármegye törvényhatóságának, Esztergom város képviselő- testületének tagja volt ő a polgárság bizalmából, de akik őt ide bejuttatták, inkább egyéniségének tiszteletet parancsoló ereje, mint ismert érdemei révén tisztelték meg őt e bizalommal. Igazi érdemeit ő nem a közélet terén szerezte, hanem a katholikus tanügy terén, amelynek országos nevű előharcosa volt minden fórumon. Vármegyei és városi közgyűlések zöld asztalainál csupán akkor szólalt fel, ha a tanügy és pedig speciálisan a katholikus tanügy érdekeit kellett védelmezni vagy előrejuttatni. Ilyen felszólalásai mindenkor a tekintély erejével hatottak. Az esztergomi tanítóképzőnek, melyet már 16-ik év óta vezetett, országos jó nevet vívott ki. Tanítványait ő vezette be a lélektan és neveléstan titkaiba és ő ismertette meg őket a neveléstörténelem nagy alakjaival. Tanítási módszere sajátosan egyéni volt; nem magyarázott meg minden dolgot hallgatóinak, hanem arra kényszeritette őket, hogy saját kutatásaik, gondolkodásuk révén ismerjék meg egy-egy keményebb, nehezebb szakasz2értelmét. És ilyenkor egy-egy szó, mely arra mutatott, hogy a hallgató már érti a nehéz kérdést, nagyobb súllyal birt előtte, vemberi köd miatt) s hangosan kezdé az irás végit olvasni. — Miután azonban nevezett örökhagyó után hagyatéki vagyon nem maradt, a kir. bíróság a nevezett végrendeleti örököst erről értesíti és . . . Ágnes asszony már nem várta be a hosszú mondatot, a kezében levő öles fözőkanállal akkorát vágott Szepi bácsi köpenyeges hátára, hogy az isszonyatos zuhanásra a közellevő ablakok megrecsegtek, az üzletekből az emberek riadtan futottak ki, azt hitték robbanás történt. Szepi bácsi körül állók először meglepődtek a hirtelen zajtól, de utóbb hamar magukhoz tértek meglepetésükből. Körül néztek, hol lehet Szepi bácsi, de bizony Szepi bácsinak hült helye volt csak. Áz általános zűrzavarban tova libbent. Ágnes asszonyt a guta kerülgette mérgében. így rászedni őt! No megállj te vén bitang. No tessék ! Az emberek gúnyosan megmosolyogták Ágnes asszony haragját. Tovaszéledtek s messziről hangzott feléje egy-egy gúnyos megjegyzés : — No de ilyen szerencsét! Ugye szerencsés asszony ez a gombócos Ágnes ? Ágnes asszony pedig tűrte némán a gúnyolódást és dul-fulva ke- vergette a pléch fazékban rocsogó levest. mint a bármily szépen elrecitált lecke. Különösen nagy gondja volt arra, hogy a hallgatóknak a tanultakról teljes áttekintésük legyen. Mint tanügyi iró, jeles tollal megirt cikkei révén sok döntő kérdésben adott helyes irányítást egyes szakdolgokat illetőleg. Tankönyvei, melyeket a tanító- és tanitónőképzők részére irt, különösen gyakorlati szempontból lettek közkedveltek a tanítóképző intézetekben. Csaknem minden tanügyi lapnak munkatársa volt. Egyéb kath. lapokban is, ha szavát felemelte, azt csupán az iskola és a kath. nevelés érdekében tette és tollát sohasem rendelte alá politikai vagy személyes ügyek szolgálatának. Mint az Országos Kath. Tanügyi Tanács tagja, a tanítók mozgalmaiban élénk részt vett és azokban mindenkor a békés irányzat hive volt. Emiatt sokszor ellentétbe is került azokkal, kik a tanítóság égető ügyeit temperamentumos fellépésekkel, sürgetéssel, folytonos agitációval és főleg az Országos Szövetségben való erőteljes tömörüléssel óhajtották megoldani. A radikális tábor sokszor kíméletlen támadásokban is részesítette őt elfoglalt álláspontja miatt, ő azonban az e táborból jött támadásokatszinte kitüntetésnek vette, mely még jobban sarkalta őt, hogy helyesnek vélt meggyőződéséből ne engedjen. A város társadalmi életében az „Esztergom—Szenttamási és Vízivárosi Polgári Kör“ megalapítása fűződik nevéhez, melynek több évig elnöke, majd pedig diszelnöke volt. A „Katholikus Kör“ és a Legény- egylet is számottevő tagját veszítette el benne. Esztergom vármegye és a város székházai, valamint kath. egyesületeink gyászlobogót tűztek ki elhunyta alkalmából. Legnagyobb a vesztesége azonban a tanítóképzőnek, melynek a közel jövőben fellállitandó uj épülete legnagyobb részben az ő fáradhatatlan agitációjának és utánjárásának a következménye lesz. Az elhunyt életrajzi adatait a következőkben közölhetjük: Guzsvenitz Vilmos született Ma- gyar-Atádon (Somogy m.) 1865. január 4.-én. Középiskoláinak elvégzése után a Szent Benedek rendbe jelentkezett felvételre és az első és második theologiát Pannonhalmán végezte. Majd kilépett a rendből és az esztergomi szemináriumban fejezte be theologiai tanulmányait, közben azonban, 1887-ben, midőn a harmadik theologiát halgatta, a budapesti tudományegyetemen a középiskolai tanári alapvizsgát is letette. 1888. julius 8-án szenteltetett pappá és épen a folyó évben ünnepelte ennek negyedszázados évfordulóját. Felszen- teltetése után Hidaskürire küldetett káplánnak s onnan 1894. julius 9-én neveztetett ki Esztergom—vízivárosi segédlelkésszé s egyúttal tanítóképző intézeti tanárrá. 1897. ápr. 10-én az esztergomi tanítóképző igazgatója lett s mint ilyen 1907. szept. 3.-án a nagyszombati Szentszék tanácsosa címet kapta. 1909. julius 22-én egyházmegyei s. főtanfelügyelő, 1911. március 19-én esztergom-főegy- házmegyei tiszteletbeli kanonok lett. Érdemeinek elismeréséül a Tanitókép- zőintézeti Tanárok Országos Egyesületének alelnökévé is választatott, a pápa pedig a „Croce de bene me- renza“ érdemrenddel tüntette ki. Temetése ma, f. hó 19-én délután 4 órakor lesz a szentgyörgymezei temető kápolnájából. A temetési szertartást Dr. Machovits Gyula prael. kanonok egyházm. főtanfelügyelő fogja végezni. (—.) A város felirattervezete a belügyminiszterhez a törvényhatósági jog elnyeréséért. Lapunk legutóbbi számában a hírek rovatában röviden jeleztük, hogy a város vezetősége felirattal készül fordulni a belügyminiszterhez a törvényhatósági jog elnyeréséért. A felirat tervezete elkészült; s magisztrátus lapunknak is megküldötte. A kérelem tárgya kétségkívül érdekli mind a város, mind a megye lakosságát. Ezért kötelességünknek ismerjük, hogy a felirattervezetet a nagyközönséggel megismertessük. Nem tehetjük ugyan, hogy egész terjedelmében közöljük, de bő kivonatban itt adjuk: Nagy méltóságú Magyar Királyi Belügyminiszter Ur! Kegyelmes Urunk! Esztergom szabad királyi rendezett tanácsú város közönsége azon tiszteletteljes kérelemmel járul Nagyméltóságod elé: Kegyeskedjék a törvényhozás előtt javasolni, hogy Esztergom szabad királyi rendezett tanácsú várost idevonatkozó törvénycikkely alkotásával a törvényhatósági jogú városok sorába felvenni méltóztassék ! Esztergom szabad királyi város közönségének régi óhaja az, hogy a hazai törvényhatóságok rendezése idején elvesztett ősi törvényhatósági jogát visszaszerezze. Ez az ősi jog egyidős Magyar- ország államisága megalkotásának tényével, mert minden történelmi forrás által egybehangzó módon állított igazság az, hogy az Esztergomban 978 körül született Vajk itt keresz- teltetett meg és a keresztségben István nevet nyert fejedelemfi itt végzi ama nagy művét, amely Magyarországból államot alkot, az ősvallást követőkből keresztény magyarokat nevel. Történelmünk forrásai bizonyítják, hogy Esztergom volt az első magyar király koronázásának színhelye és a II. Szilveszter pápa által küldött koronával egy időben érkezett ide az apostoli cim is,*) amelyet azóta királyaink folytonosan viselnek. Esztergom ez időben az ország fővárosa és királyi székhely volt.
