Esztergom és Vidéke, 1912

1912 / 103. szám

4

ESZTERGOM és VIDÉKÉ.

1912. december 25.

mindannyian meg vagyunk győződve a magyar önkormányzati testületek hibáiról. De egyben látjuk azt is, hogy az államhatalomnak sem kell erőszakos politikát folytatni azért, hogy az önkormányzat feladja jogait.

Így állott elő az a helyzet, hogy ma Magyarországon eltörpül az ön- kormányzati élet az állami igazgatás mellett.

A vármegyék a magyar önkormányzati életnek ezen prototypusaí ma csak lárvái annak, a mik egykoron voltak. Ma a vármegyében az ön kormányzat megtestesülése — a közgyűlés — bármennyire is független egyénekből alakuljon, — a szó igazi értelmében vett önkormányzati testületnek nem mondhatja magát, mert háztartásáról nem az önkormányzat, de az állam gondoskodik. Lehet-e szó az egyén önállóságáról, függetlenségéről akkor, ha vagyoni existen- tiája teljesen harmadik személyektől függ ; és lehet-e szó vármegyei autonómiáról akkor, a midőn a közigazgatás szükségleteiről, nem a vármegye gondoskodik, hanem az állam. Bármily súlyos feltétele is legyen az önkormányzati é'et megvalósulásának az önadóztatás joga, mégis kétségtelen, hogy ez teszi ki az önkormányzat lényegét, és ennek hiánya az önkormányzatot fogalmilag kizárja.

A vármegyei önkormányzattól eltekintve talán köteteket lehetne írni arról, hogy mennyire beavatkozik ma az állam minden önkormányzati testület ügyeibe. Hiszen előttünk megy végbe, hogy az állam azért mert anyagi támogatást ad, beleszól az egykoron autonom egyetem, a vallásfelekezetek, ezek iskolái, vagy a különböző közgazdasági célt szolgáló egyesülések működésébe.

Az önkormányzati élet ezen bénulását látva, tulajdonkép a mi városunkról akarunk egy megjegyzést tenni.

Bármennyire is redukálódott a szab. kir. városoknak egykoron tündöklő önkormányzati joga, annyi kétségtelen, hogy önadóztatási joguk ezt az önkormányzatot még ma is eredeti charakterében tünteti föl.

És épen azért, mert a városok s közöttük mi is mindezideig önmagunk fedeztük a város összes anyagi terheit, anyagi előnyei dacára mégis az önkormányzati élet jelentékeny csorbáját látjuk a városoknak törvényen alapuló, határozott directi- vák szerinti segélyezésében. Eddig az a városi tisztviselő az önkormányzatból élt; vagy mondjuk nemesebben, az önkormányzat saját fizetett közegeivel jutott érvényhez. Ma ez a helyzet megváltozott. Ma az állam írja elő a tisztviselők fizetését, és kötelezőleg parancsolja, hogy az állami segítségből elsősorban a tisztviselőt kell javadalmazni. Kell-e magyarázni, hogy ez a tán jól eső se gitség és az a helyzet, hogy a tisztviselő a fizetését részben az állam tói kapja nem kis csorba a városok autonómiáján. Hiszen igaz, hogy a városok számos oly funkciót végeznek, a mi az államigazgatás körébe tartozik, tehát kell, hogy onnan is javadalmaztassanak. De vajon miért kell ennek ily önkormányzatot sértő alakban megjelenni.

Az állam egyrészről, mi magunk pedig másrészről ostromoljuk az ön- kormányzatot. El kell ismerni, hogy nehéz a helyzet és hogy mindent meg kell ragadni, hogy anyagi terheinken könnyitsünk, de vájjon nem visszatetsző-e, a mikor a mi képviselőtestületünk is csodálatos többséggel lelkesedik az ideáért, hogy a rendőrséget át kell adni az államnak, mert úgy jobb és olcsóbb lesz;

és oda kell adni az iskolát is, mert akkor talán annak a gondját és terhét is levetjük.

Tűnődve kérdezzük, vajon mi fog akkor a mi városunk évszázados és egykoron szédítő értékű ön- kormányzatából visszamaradni, ha úgy gondoskodunk önnönjogainkkal.

Ne szidjuk az államot, mert az állam mi vagyunk s az arra vetett szitok miránk hull vissza. Cselekvésünknek és helyzetünknek azonban mi vagyunk urai. Nekünk pedig még áldozatok árán is védeni, egészségesen fenntartani kötelességünk azt az önkormányzatot, amely mindenkor megtermékenyítője lehet az állami életnek. A mi városi önkormányzatunk talán az egyetlen, amely ha át van hatva az önkormányzat megbecsülésétől, a maga akaratának érvényt szerezhet a vármegye törvényhatóságában is, a melynek pedig alárendelve van. Mert nincs egyébre szükség, mint hogy e város polgársága vezető szerepet akarjon vi-nni a vármegye kormányzatában és akarata nemcsak sajat képviselőtestületében, de itt is érvényesülni fog.

Gr óh József.

A falu jegyzője.

Irta: Lévay Sándor.

Ma amikor a társadalom minden rétege az átalakulás korát éri s egyetlen osztálya sem képes a szociális élet üzemét betartani, s amikor az az államhatalomnak osztálya keresi megélhetésének biztosabb alapját, amikor ezt jogosan elmondhatjuk, hogy „megnehezült az idők járása felettünk“ ; talán nem lesz érdektelen, ha egy rövid pillantást vetünk a társadalomnak s az államhatalomnak azon annyira mellőzött szervére a falu jeg3’zőjére.

Talán egyetlen egy szerve sincs az államhatalomnak, amelyet eredeti rendeltetésétől úgy kiforgatni törekedne, mint a falu jegyzője ; és azt a leghatározottabban kiírhatom, hogy minden exponáltsága mellett is nagy magas tudást, széles látókört, szeplőtlen becsületességet megkivántató jegyzői pálya még ma is legmostohább gyermeke úgy a társadalomnak mint a törvényhozásnak.

Szinte bele élődött, hogy úgy mondjam, vérévé vált ez már mind a két faktornak, hogy a falusi életben mindent a jegyzőtől várnak s ezt tartják a legalkalmasabb médiumnak arra, hogy nemtetszésüknek, olykor szeszélyüknek terheit az ő vállaikra rakják.

Pedig mióta ez intézmény fennáll, a falusi jegyző volt a nép vezére, tanácsadója, s a közigazgatás támasza, talpköve, melynek szilárd állásától, egyéniségétől, jellemétől' tudásától s ami a fő, becsületességétől és hazafiassagától függött és függ a jó közigazgatás.

Mert hiszen a jó közigazgatáshoz nem kell más, csak becsületesség, de nemcsak le- hanem fölfelé is.

Ez az egyetlen intézmény, melyet az államhatalomnak minden fondor- kodása mellett sem sikerült még eddigi önségéből kiforgatni, eredeti rendeltetésétől eltéríteni. Hiaba volt a felsőbbségnek annyi, a való életbe át nem plántálható rendelete és utasítása, hiába hozza a törvényhozás nap-nap után a képtelenebbnél képtelenebb törvényeit, melyek csak egyben egvek, hogy a való életben kivi- hetetienek,' nem sikerült felbontani azt a benső viszonyt, mely kell hogy legyen a falu és jegyzője között.

Mint a türelmes orvos a nyughatatlan betegével, úgy tesz a falu jegyzője a szegény, törvényekkel agyonzaklatott s különféle adókkal a végsőig elkeserített falusi néppel; előbbi ostyában adja be a keserű pilulát a betegnek, ez szép szóval igyekszik megmagyarázni a lehetetlent. S elborult lélekkel várjuk a percet, mikor szakad vége a türelemnek, mert lelkünkre nehezedik a végpusztulás aggodalma.

És ebben az egyben, tagadhatatlan, következetes az államhatalom ; mert a faluval együtt pusztulni hagyja a jegyzőt is. És ez a közös sors, ez a közös nyomor érlelte meg bennünk azt, hogy a falusi élet nemes eszméi, úgy szociális mozgalma helyes irányú fejlődésének útját maga az állam- hatalom állja akkor, amikor a falu jegyzőjének jogos, igazságos és méltányos kérése elől ridegen elzárkózott.

Pusztulás a falusi-életben minden vonaon. A falusi jegyző anyagi és közjogi helyzete sokkal kétségbe- ejtőbb, mint a legutolsó napszámosé. Mert mig az a megérdemlett munkájának bérét joggal megkövetelheti a munkaadójától, addig a falu jegyzője, ha munkája megérdemlett bérét akarja, nem tudja kihez forduljon: mert mig a munka kiszabásánál majd minden szerve az államhatalomnak törvényc2erinti tényezőjének tartja magát a falu jegyzőjével szemben, addig az emberi erőt megháladó mun- kadijazására még az illetékes faktorok sem tartják magukat jogosítottaknak.

Községi helyzetünk hajója pedig horgonytalan és remény nélküli.

Belátják ezt az illetékes tényezők, de az elsőre az a válasz, hogy: „nincsen pénz“, mert Magyarországon csak ha a hatalmas, nagy urak kérnek valamire pénzt, akkor van, mikor a nyomorúság emeli fel kezét, akkor nincs. A másodiknak tarthatatlan állapotáról is meg vannak győződve és beismerik igazunkat, de azért marad minden a régiben. Miért ? mert azt tartják, hogy az igazság szép dolog, jó dolog, de akinek hatalma van, az nem szorul reá.

Valamikor a falu jegyzője volt a falusi élet irányitója, ma azt mondja a hatalom, hogy minket csak hódolat illet meg, s nem bírálat. És igaza van, mert azon jog, melynek nincs sanctiója, csak szappan-buborék.

Valamikor, — azt mondjak — a falusi jegyző volt a legbecsesebb exponense a magyar nemzeti polákénak, egyik nélkülözhetlen alkatrésze a magyar nemzeti politika nagy gépezetének, másfelől exponense és képviselője mindama nemes kötelesség- teljesítésnek és hivatásnak, mely a nép között élő intelligentiára mindenütt de leginkább Magyarországon háramlik.

S ma mit tart rólunk a társadalom s az államhatalom ? hitvány csavar az állam gépezetében, melyet irányi- nyitani bárki is jogkörébe tartozónak vél. Es nem sikerül eloszlatni ama megcsontosodott tévhitet, hogy a közséyi jegyző másra mint a hatalom akaratának végrehajtására nem alkalmas. E hagyományos felfogás légkörét egy tisztultabb atmoszférával körülvenni, dacára az ész intelmeinek s a hagyományok erejének nagyon nehéz. Létért való küzdelmeinkben a sanda gyanú a szerénység, engdékenység mezében gyávaságot vél s annál kérlelhetetlenebb!!] nyújtja felénk sziszegő nyelvét.

Pedig ha valahol, úgy a falun lehet megtanulni azt, hogy bár nálunk a Politika egy uj fátum, mely egyre- másra falja fel tulajdon gyermekeit, és hogy bármily pártállású is az a

férfiú, akinek karakterét én tisztának, szeplőtelennek, mintaszerűnek találom, akinek hazafiságához, ha nekem nem tetsző eszméket hirdet is, kétség nem férhet, ha oly becsületesen követi meggyőződését, hogy az előtt, még azok is, kik vele ellenkező párton vannak, kénytelenek az elismerés lobogóját meghajtani, — annak zászlaja alá sorakozzunk, mert bármennyire szétváljanak is utaink, egyben kell, hogy találkozzanak s ez a : hazaszeretet.

(Folyt, köv.)

HÍREK.

• • « • • I

Lapunk legközelebbi száma a karácsonyi ünnepek miatt újév napján jelenik meg.

A főkáptalan búcsúja Vaszary Kolostól. Dr. Rajner Lajos püspök vezetése mellett a napokban testületileg jelentek meg Vaszary Kolos bibornok hercegprímás, esztergomi ersek előtt az esz'ergomi főkáptalan tagjai, hogy búcsút vegyenek távozó főpásztoruktól A gyengélkedő hercegprímás meleg szavakban mondott köszönetét a főkáptalan támogatásáért és magát imáikba ajánlva vett búcsút a meghatott prelátusoktól.

Uj alapitó tag. Dr. Fehér Gyula praelatus-kanonok 100 koronával beléped az „Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat“ alapitó tagjai közé.

Uj ipariskolai szakfelügyelő.

A vall. és közokt. min. a betegsége miatt felmentett Füleki József helyett Nagy Győző győri ipari szakiskolai igazgatót bízta meg az esztergomi vármegyei iparostanonciskolák szak- felügyeletével.

Hübner János prael. kanonok temetése. Hübner János prael. kanonok temetese hétfőn délelőtt 9 órakor történt a Bazilikából, hol az elhunytat még vasárnap este felravatalozták. A temetés előtt gyászistentisztelet volt, melyet Dr. Rajner Lajos püspök ált. érseki helynök pontifikáit fén}res segédlettel. Mise után a szertartást végző püspök kíséretével a gazdagon díszített ravatal elé vonult és a főkáptalan valamint az egy begy ült papság és növendékpapság assistentíája mellett beszentelte a koporsót, melyet ezután a Bazilika sírboltjában a szokásos imák közben helyeztek el. A temetésen a várost Hoffmann Ferenc p. ü. tanácsos, helyettes polgármester képviselte, de képviselve volt a szeredi esperesi kerület, valamint Hidaskürt közönsége is, melynek az elhunyt 45 évig volt hűséges, odaadó lelkipásztora. — A megboldogult kanonok végrendeletében, melyet a szokásos formák mellett szombaton bontották fel, általános örökösül 45 éven át volt buzgó házvezetőnőjét jelölte meg, azonkívül jótékony- és egyházi célokra is hagyományozott 4 évi ka- nonoki jövedelméből.

Kérelem. Felkérem az „Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat“ ivtartó Urait, hogy a számozott és nyilvántartott taggyüjtő- iveket az aláírásokkal (esetleg anélkül is) folyó év december végéig hozzám visszaküldeni szíveskedjenek. Vinnner Imre polgármester.

'.vmagyarosítások. A m. kir. belügyminiszter megengedte, hogy Vinivvalter János és gyermekei Pei- rás-ra, kiskorú Stepdianek János Istvánká-ra, kiskorú Hrdina István pedig Harsányi-ra változtathassa idegen hangzású családi nevét.