Esztergom és Vidéke, 1912

1912 / 10. szám

2

ESZTERGOM és VIDÉKE.

1912. február 1,

mintha esztergomi jogvégzett fiatalember beáll díjtalan vagy segélydijas fogalmazónak a pénzügyigazgatósághoz és itt helyben egy gyönyörű karriert futhat be a szülők nagyobb anyagi megterheltetése nélkül.

Szóval városunk, ez a mindenkori kormányok által mostoha gyermekként kezelt város — mintha mégis jobb érzésekkel találkoznék ott, a honnan a múltban mindig csak a kellemetlen meglepetések és a hideg kiábrándítások jöttek.

Halás szívvel kell megemlékeznünk gróf Széchenyi Emil országgyűlési képviselőnkről, akinek nagy befolyása és kerülete érdekében kifejtett faradhatlan buzgalma és utánjárása hozta meg nekünk a kormánykegy ezen eklatáns megnyilatkozását. De nem szabad megfeledkeznünk ezen alkalomkor Meszleny Pál főispánunkról se, mert neki is nagy részé van abban, hogy ezen nagy jelentőségű közhivatal itt létesült.

És végül még valamit.

Két éve hordozza magán ez a város az úgynevezett „mungóság“ ,,bélyeget“ ! és két év alatt annyit értünk el odafenn, mint ezelőtt 30 év alatt se. — Ezt a tényt a köztéren kiabálók meg fogjak ki sérelni lekicsinyíteni, de megcáfolni nem fogják tudni soha.

Egy megszívlelendő tanulság(P) a jövőre !

—i.

Válasz K. F. cikkére.

„Még néhány szó a reáliskoláról“ cimü cikkre engedtessek meg nekem, hogy a ,,felvilágosodott“ ember szerepében bemü- tatkozott tanár nevelési rendszerének káros hatásáról irt reflexiókra nehány eszrevetelt tegyek. Nem gáncsoskodás a célom, nem is meddő vitatkozással óhajtom elintézni a valláserkölcsi nevelés ügyét, de szükségét

gok lappanganak jó kedvünk és vidámságunk alatt. Ki tudja, akikkel együtt vagyunk, együtt táncolunk, énekelünk és iszunk a farsang mulatságain, hányán közülük küzdenek gonddal, kétségbeeséssel, hányán vannak, akik csak azért vesznek részt a mulatságban, hogy önmagukat és másokat áltassanak.

De az élet arra kényszerit bennünket, hogy a sok nagystílű és megrázó megfigyeléseken a filozófus nyugalmával, sőt cinizmussal tegyük túl magunkat, mert megtanultunk már, hogy úgy kell vennünk az életet amilyen, érezzük rettentő tehetetlenségünket, hogy nincsen módunkban sorsunkat változtatni.

Ezért legjobb, hogy aki csak teheti felszívja magába a farsang hangulatát, mulat a mulatozók- kal és legalább néhány órára el igyekszik felejteni bánatát baját. Hintsen tele bennünket is rózsáival és szerpentinjeivel, szalagjaival a karnevál — hisz úgy is jön a nagy, fekete hamvazó szerda, amely után soha-soha nem lesz többé farsang . . .

A magyar ember az ő mélységes tempara- mentumával úgy is művészetté fejlesztette már a mulatozást. Legtöbb felebarátunkat és felebarat- nőnket nem biztatni kell a mulatozásra, hanem mérsékelni kéne őket. Igaz, elmúlik a fiatalságuk és akkor ők is ilyen melankolikus, epés kedéllyel fogják üdvözölni a Karnevált, a rózsát, a színes rongyot, a duhaj kedvet, amely csak arravaló, hogy elfödje, leplezze a fájdalom érzését a halál gondolatát.

érzem, hogy rámutassak egynéhány fontosabb dologra, mit a valláserkölcsi nevelésért hevülő cikkíró ur figyelmen kívül hagyott.

Elfogadom elvben azt a tételt, hogy a hajlítható zsenge anyag lelkebe bele kell csepegtetni olyan elveket, mely elvek hirdetésevei arra törekszenek, hogy a zsenge gyermek megtanuljon vakon hinni egy felsőbb hatalomban, kit az egyes felekezetek mas-mas néven neveznek, — hogy a gyermek lelke nemes eszmékkel meg- telittetven, tartalmat nyerjen. Ezt némelyek a vallástan tanitasaval akarják elemi. Hal’ Isten, mar eleg tekintélyes azoknak a száma, kik meggyőző erővel hadakoznak a- mellett, hogy a vallástan tanitasa az iskolából kiküszöböltessék. Hisz ugyanazt a célt, amire a vallastant fel akarják használni, elérhetni az erkölcstannal is. Hogy a vallastan tanitasa cseppet sem lélekne- mesitő, legyen szabad a vallastanból két tanítást kiragadnom, amelyek azt bizonyi- tandjak, hogy a vallástan tanítása nemhogy erkölcsi haszonnal járna, sőt a gyermek gondolkodásában meglehetősen romboló hatású! Vegyük csak a tízparancsolat ,,ne iopj-< szövegű parancsoló mondását. — Mikor iskolába kezdtem járni, fogalmam sem volt meg, mi a tulajdon. Most egyszerre a tízparancsolat megismertet nemcsak a tulajdon fogalmával, hanem avval is, hogy hiaba tulajdon a tulajdon, azt el lehet, sőt el is szokás ,,lopni.“ — (Csak azt tiltják el, csak arra hoznak külön törvényt, ami állandósult.) A gondolkodó gyermekfejnek miért kell megismernie a lopás fogalmat ? Vagy nem a tízparancsolat tanított meg minket arra, hogy mi a paráználkodás ? Hát ennyi haszna van a valláserkölcsi tanításnak ! A valláserkölcsös tanításról Írott cikk eszembe juttatja, hogy mily gyakran hallottam ta náraimtól : „szeresd felebarátodat, mint

tenmagadat.“ Mily szépen hangzik ez elméletben. De mit látunk a gyakorlatban ? A krisztusi tanok egyik fanatikus hirdetője — volt tanárom — izzó gyűlölettel viseltetik az eretnek protestánsok iránt, a másik pap tűzzel-vassal szeretné kiirtani a zsidókat, hogy jöjjön el az „egy akol, egy pásztor“ országa. Akol alatt érti a Katolikusokat.

Kedves (K. F.) ur, ilyen a gyakorlatban a vallási neveles! Egyre jó. Megtanít bennünket arra, hogy meg a vallas hivatott hirdetői sem veszik komolyan. Mert veheti komolyan az, ki a vallastanban hirdetett eszmékkel épp ellenkezőleg cselekszik? Hihetünk-e a vallas magasztosságában, ha azok —- kikről Írva vagyon, hogy „ti, Isten felkent szolgái, csepegtessétek be a szivekbe szent tanainkat“ — sem tartják meg a vallás parancsait ?

Utólag tartozom egy vallomással : én se vagyok atheista, sőt — a radikálisok elveit is vallom. Csak az kényszerit ilyen elvek elleni felszólalásra, hogy mélyen megszomorit, mennyire visszaélnek a vallás parancsaival, változtatják „a cél szentesíti az eszközt“ jelszót felhasználva, szájuk ize szerint.

Ha úgy gondolják, hogy ez igy helyesen van, ám tegyék. — Mi az Írás szavai szerint fogunk cselekedni: „Bocsáss meg a tudatlanoknak, mert nem tudják, mit cselekszenek.“

Stromf Artur.

*

Ellenválasz.

Tisztelt uram! Könnyű szerrel háríthatnám el magamról az ön cikkének ódiumát, csak azon kellene kezdenem, hogy téves volt az adresszalás, — mert jóhiszeműségét kétségbe nem vonom.

Ön polemizál a „valláserkölcsi nevelésért hevülő“ cikk Írójával, aki a „felvilágosodott“ nevelesi rendszert károsnak tartja.

Szóval nem velem, mert az én cikkemben mindezen dolgok nem foglaltatnak. De kimutathatnám azt is, hogy a fenti cikket sem ön irta, mert hiszen ön kijelenti, hogy nem atheista, már pedig cikkének elejét feltétlenül csak atheista Írhatta. így aztán kisülne, hogy az ön cikke nem is hozzám van intézve s egy rajtunk kívül álló harmadik, ismeretlen személytől származott.

De ez nekem súlyosabb helyzetet jelentene, mert e megallapitás után hallgatnom kellene. Beszelve könnyebb a dolgom, mert nem nehéz kimutatnom egy s más gyökeres tévedést az ön egyébként szellemes cikkeben, amely tévedések a cikk fundamentumát kepezven, annak gyengesége az egesz epület stabilitását fogja megingatni.

Tehat gyürkőzzünk neki. Azon kell kezdenem, hogy én nem is „hevülök“ a vallaserkölcsi nevelésért, amit azzal is kifejezésre juttattam cikkemben, hogy kijelentettem, miszerint nem akarok arról tirádákat zengeni, ámbátor hogy ettől — nem a zengéstől — meg nem pusztult el senki. Ez kérem nem hevülés, csak hűvösen objektiv megállapitasa egy közismert igazságnak. Egyébiránt, hogy felre ne lehessen magyarázni a valláserkölcsi nevelésről irt csetepaténkat, kijelentem, hogy eszemagá- ban sem volt azt kívánni a reáliskolái tanároktól, hogy ők ily szellemben neveljenek, hisz ez a hittanar dolga; csak azt jeleztem s vallom most is, hogy lélekgyilkos- sag lenne rombolniok. De joguk se lenne hozzá, éppen azért, mert nem az ő terrénumuk, hanem a hittanaré a vallastanitás. Egyébiránt ily rosszhiszemű határsértest egyenesen kizártnak láttam a mi derék tanárainknál.

Továbbá egyáltalán nem tartom károsnak, sőt nélkülözhetetlennek tudom a valóban felvilágosodott nevelési rendszert minden iskolában, amely igazi felvilágosodott nevelésnek sugarai ezidő szerint Prohászka Ottokár beszédeiből és Írásaiból világítanak szerte a hazaban, sőt azon túl is. De azokat az aufklerenclereket, akiket — bocsánat, de úgy látszik — ön hisz a felvilágosodás apostolainak, én szánalmasan elmaradottaknak latom az idők háta mögött, akik meg csak most jutottak el Büchnerig, aki már rég az antikváriumok lakója.

Ezek tényleg tekintélyes számuak még ma is, de már csak a — számuk tekintélyes.

Ön két tanítást is ragadott ki a vallástanból, — írja ön.

Ne nehezteljen érte, de én úgy látom, hogy ellenkezőleg történt. Ön önmagát ragadtatta el a vallástanitás elleni ellenszenve által. Mert bárhogyan igyekszem is, nem vagyok képes komolyan venni az ön ragadni anyait.

Hogy mikor iskolába kezdett járni, még fogalma sem volt arról : mi a tulaj-